Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 246-295. szám)
1938-11-19 / 261. szám
Ára H) ffllér Nyíregyháza, 1938. november 19. (Trianon 19.) VI. évfolyam 26! (1691.) szám. Szombat $teerk«tt*tőaég éa kiadóhivatal Beihien utoa 1. sz. l*9«S®éakaréki csekkszám: 47.139. TeWóoezém: 77. * POLITIKA! NAPILAP ^ Előfizetés: Egy hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P. Köztisztviselőknek 20%-oa engedmény, Hínárok veszélye idején A NÉP bizsffsánai ma dálsilási megkezdik tárgyalásaikat A Nemzeti Egység Pártjának úgynevezett zsidóbizofrtsága ma délután megkezdi tárgy állásait. A bizottság a legrövidebb idő alatt elkészül tervezetével, amelyet a kormány elé terjeszt. A Nemzeti Egység Pártjának képviselői négy irányban- való intézkedés szükségességét látják: 1. a honossági és letelepedési kérdés, 2. a zsidó kézben levő .földbirtokok és bérletek szabály ozása, 3. a zsidók kivándorlásának előmozdítása, 4. az úgynevezett zsidótörvény revíziója kérdésében. Az első kérdésben általános az a felfogás, hogy a zsidó honossági kérdést revízió alá kell venni. Alaposan meg kell vizsgálni, hogy ki milyen körülmények között, imikor került Magyarországra. Meg kell akadályozni ezzel kapcsolatban azt is, hogy a zsidók állandóan a városok fellé, különösen pedig a fővárosba gravi táljainak. A földbirtokreform kérdése során általános elvként azt kívánják alkalmazni a zsidókkal széniben, hogy a föld azoknak a kezén maradjon, akik azt tényleg meg is művelik. A kivándorlás előmozdítását minden eszközzel meg kell könnyíteni. Ebben a tekintetben azok a zsidók, akik vagyonnal nem rendelkeznek, minden korlátozás nélkül, szabadon elhagyhatják az országot s ebben a törekvésükben messzemenő segítséget kell nyújtani nekik. Másként áll a helyzet a vagyonos zsidókkal kapcsolatosan, akik vagyonuknak csak egy bizonyos részét s azt is csak korlátozással vihetik magukkal. Hír szerint a zsidótörvénynek százalékos kiterjesztését kívánják bevezetni még olyan foglalkozási ágakban is, amelyek eddig az érvényben levő zsidótörvény rendelkezései állá nem esnek. I HUnka gárda lavibb garázdálkadik A Hlinka-gárda egyenruhájába öltözött martalócok a szlovákokat egyre nagyobb rettegésben tartják, i A hidak alatt bújnak meg és az át- f vonuló járműveket kirabolják. A i határmenti községekből erős nyug- | talanság érezhető. Úszó község lakossága kijelentette, ha nem csatolják őket Magyarországhoz, házaikat, földjeiket eladják és otthagyják falujokat. A szélsőbaloldali pártok Daladier ellen A francia balszélső pártok a munkások között nagy agitációt fejtenek ki Daladier ellen. Tegnap a féím- ipari üzemekben röpcédulákban igyekeztek a miniszterelnök ellen hangolni a munkásságot. A kommunisták tiltakozó gyűlést akartak rendezni Daladier politikája ellen, de a rendőrség a gyűlés megtartását nem engedélyezte. A gyűlésre kijelölt térre azonban mintegy 5000 embernek sikerült beszivárognia. A tömeg Daladier lemondását követelte. A rendőrök és a tüntetők között összetűzésre került a sor, de a rend- fenntartó osztagok hamarosan szétverték a tüntetőiket, akik közül többeket letartóztattak. A letartóztatottak között van egy kommunista városi tanácsos is. A szakszervezetek általános sztrájkot készülnek kimondani. Tízmillió elasz (érhet vissza hazájába Olaszországban bizottságok alakultak a külföldön élő olaszok visz- szahonosítására. A Stefani-iroda ezzel kapcsolatban megemlíti, hogy a fasizmus előtti Olaszországban ki- vándorlási bizottságokat szerveztek, míg az új Olaszország hazatérésüket kívánja előmozdítani. A külföldön élő olaszok számát tízmillióra becsülik. Tisztik Ofdöttség vesz részt Kénél tinetéséa I berlini lapok Antal Istváa előadásáról Harkányi János meghalt Harkányi János báró, a Tisza kormány volt földművelésügyi minisztere 80 éves korában meghalt. Orgazda erves A budapesti rendőrség ma dél- előjt letartóztatta Wiesner Ervin orvost, aki egy betörőbandának volt az orgazdája. A lefolytatott nyomozás megállapította, hogy az orvos az autóját kölcsön adta a betörőknek s a lopott holmit nála értékesítették; A gyógyszertárakban történt betörések alkalmával szerzett morfiumokat és egyéb mérgeket ax orvos vette át. Ezenkívül azt is megtette Wiesner, hogy a betörőket, mint kórházi orvos, alibi bizonyítványokkal látta el azt igazolva, hogy a betörés idejében a kórházban az 6 kezelése alatt állottak. Vitéz Imrédy Béla dr. miniszter- minőik ma részletesen nyilatkozott lAilotay István dr.-nak -azokról a kérdésekről, amelyek a legutóbbi időkben a miniszterelnök személyéire], kapacitásával, pofi tik ai, világ németi tendenciájával kapcsolatiban ■yilt a támadások, vagy ami még losszabb, suttogó pletykálkodások •órán elhangzottak. Megmondjuk őszintén, vártuk őzt a világos és mindenre kiterjedő nyílt választ a sok mendemondára. Jól teszi a kor- ■oányelnök, ha időinként így meg- , szólal és egy csapással hét sárkányáéiért is lenyisszant új Siegfried erejével. Mert mint a mesebeli sárkánynak, a rágalomnak, a mellébeszélésnek is sok feje van. önkéntelenül te eszünkbe jut a magyar megújhodás erős küzdelmet vívó vezérének, Imrédy Bélának megfigyelése közien a múlt század hairmincas éveinek ti tárni bajvívósa a régi Magyar- országgal az újért. Fáy András, a praktikus magyar, a vidám bölcs meg is írta a két világ egymásba horkanásának regényét, a Bélteky %á»z-at. Bizony, akkor is telesugdosták a vidéki malmozó politika emberei egymás fülét arról a férfiúról, akinek szárnya nőtt és a magasba pezetfce nemzetét. Ez az emelkedés is tisztulás bizony nem tetszett azoknak, akiknek egyéni pecsenyéjüket veszélyeztette és amikor Szé- ahenyi javaslatára kimondották, hogy a nemes is fizessen vámot az 4j hídon, felbőszültén kiáltották, bogy ez a híd megszünteti évszázados kiváltságukat, amelyeket pedig az Aranybulla biztosított. Minden azavát, minden szándékát félreértették, mert egyéni érdekből félre akarták érteni. Ezért kellett kiadnia a Hitel után a Világot, amelyben a meg nem értett gondolatokat .világosította meg. Már egyszer Gömbös Gyula váte- •zi küldetésének útját ügyelve is megírtuk mindezeket, öt is be akarták fonni, a mélybe akarták húzni • rágalom, a giuny hínárjaival. Ma te érezzük, látjuk a magyar élet viliének hináros örvénylését. Ezért van szükség ma egy újjászülető nemzet teremtődéöének heÍ fületében, a sértett önérdek és csoportérdek elferdítő sustorgásának Í idején olyan nyilatkozatra, amilyent! ma Imrédy miniszterei nők Kemal Atatürk török köztársasági elnök végtisztességén a magyar honvédség tisztiküldötfeséggel képviselteti magát. A küldöttség Ruszkay Jenő tábornok vezetésével már el is indult Ankarába. Ciino Lotdogban? Ciano londoni meghívását még nem erősítették meg. Angol hivatalos körök ugyan a hírt nem cáfolják meg, de egyelőre korainak tartják. Rómában viszont úgy tudják, hogy Ciano londoni utazására december 1-én kerül sor. MJlotay István lapjának adott. Itt vagyak, ez vagyok, ilyen vagyok. Tiszta bort öntök a pohárba és nem tűröm, hogy félremagyarázással akadályozzák a feltörő magyar erő győzelmét, a népi, nemzeti Magyar- ország megalkotását. Antal István igazságügyi államtitkár tegnapi előadásával részletesen foglalkoznak a ma reggel megjelent berlini lapok és különösen kiemelik előadásának azt a részét, amelyben a magyarok hálájáról emlékezik meg Németország iránt. B wladsori herceg hazautazik Londonban az a hír terjedt el, hogy a windsori hercegi pár a karácsonyi ünnepeket Londonban tölti 8 a királyi ház tagjaival megtörténik a kibékülésük. A nemzőt pedig, amely megértette a Hitel ébresztő igéit, megérti és méltányolja a Világ szavait is és rendíthetetlen hittel követi a magasba lendülő úton a kormány fejét, az őszinte, magyar leiek tiszta szavának emberét. Musselin! kisebbik fia Is Loedeaba átázik Római jelentések szerint nemcsak Mussolini ,B unó, hanem öccse is Londonba utazik. Mussolini fiatalabb fiának megbízatása lesz, hogy felvegye a tárgyalásokat az olasz— angol film érdekében és megfelelő repülőgép rendelést biztosítson az olasz Caproni-gyár részére. Osztálysorsjáték lOOOo pengőt nyert 52165 5000 pengőt nyert 10312 3000 pengőt nyert 20 41 1000 pengőt nyert 41000 (Felelősség nléJküL) Időjárás Gyenge légáramlás, sok helyen köd, «mely helyen kisebb eső, a hegyekben havas eső várható. A hőmérséklet alig változik.