Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 196-245. szám)
1938-10-13 / 230. szám
SZA&qjlcsx mjlKLAF (Trianon 19.) 1938 október 13. i. oldd 8 Siodfistlést nsglÉftszlei! nem lekel, a Gondviselés nekünk dolgozott a gyászos látszatok között is. Milyen igaz és milyen mellőzött igazság ez, amelyet tegnap a minden lélekre felemelő hatású főispáni beszéd hangoztatott. Igen, az embereket meg lehet téveszteni, félre lehet vezetni, el lehet ámítani, de a felhők felett élő Bírót, a Gondviselőt nem. A Gondviselés pedig mindent tud és mindent lát. Tudja a szavak és tettek mögött rejlő szándékokat, a gondosan elrejtett motívumok bűnös megbú- vását a látszatok köntöse és kendőzése alatt. És a Gondviselés az igazaknak dolgozik. Benes hatalmas volt és egy napon összerogyott, mint egy agyagszobor. A föld megmozdult, mert Galilei kiáltása: Eppour si mouve — igaz. örülünk, hogy a kristályos fényű gondolatok, a főispáni beszéd gondolatai leszögezték a vigasztaló igazságot: Megindult körülöttünk a föld a láthatatlan erők hatása alatt. Oh, milyen jó hinni, hinni és százszor, még szenvedve és kigúnyolva is hinni e láthatatlan erőkben, amelyek nem függnek a föld hatalmasaitól, melyek előbb-utóbb igazságot hoznak a nemzetnek, az egyeseknek és biztosítják a fejlődést a tökéletesedés útján. NAPR1&M& Október 13. Csitörtök. Rém. kát. Ede. Oőr. kát. Kárp. Pr§t. Kálmán. Hr. Thisri 18. A nap kél 6 óra 14 perekor, nyugatik 17 óra 18 perckor. A hold kél 20 éra 4 perckor, nyugszik 10 óra 49 perckor. Magyar napirend: A Ronyra medrében ölelte át egymást a trianoni határon innen és túl élő magyar tegnap, amikor a magyar hadsereg birtokba vette a Felvidék első szakaszát. A Ronyva medre egyszerre elvesztette jelentőségét, egyszerre alábbszállt az értéke s a hajózható folyamból egy szerény kis patakocska lett, amelynek azonban örökké emlékezetes intőjelnek kell maradnia. Meg kell tanítania mih- den magyart arra, hogy velünk szemben, ha széthúzunk, ha meghasonlunk, még a hazugság is diadalt arat s milyen nehéz ezt a hazugságot az igazsággal megcáfolni. Egóez hótan a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Osgyény József (Bessenyel-tér) és Illés Zsófia (Deák Ferenc utca) Október hónapban a ‘kézgyógyszeretiá- tis, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek xen- kely, Stefánia vényeire az Osgyáai Jó- asef (Bessenyei-ter) gyógyszertár szolgáltatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak réggel 8-tól este 7 óráig, az éjjel szolgálatott teljosité gyógyszertárak este 9 éráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében •ste 9 érától reggel 7 éráig véaykészités- nól 25 százalék, kézteUőásaá! 50 fillér pótdij jár. 1A váron# ftő®- én kédíü-rdá ntyábva. — Esküvő. Kisbaooni Benedek Sári és dr. Pócsik Béla körorvos e hó 15-én, szombaton délután 6 órakor tartják esküvőjüket a nyíregyházi ref. templomban. Nem veit titkos rádióleadó Kisvárdán Vitéz dr. Lázár Fenne ftszelgabiré lyilatkezala A MTI munkatársa kérdési iáié- j zeit vitéz dr. Lázár Ferenc kisvárdai főszolgabíróhoz, hagy mennyiben felel meg a va dságnak az egyik bu dapesti hétfői lap ama hire, mely szerint a kisvárdai zsidóság egy titkos rádióleadó állomást tartott üzemben és emiatt letartóztatások történtek volna. Vitéz dr. Lázár Ferenc főszolgabíró válaszában kijelentette, hogy mint a járás főszoígabirájának sem titkos rádióleadó állomás létezéséről, még kevésbbé annak felfedezéséről tudomása nincs és igy természetesen ennek folyamányaképpen letartóztatások sem történtek, illetőleg a fő. szolgabirói hivatalhoz ezekkel kapcsolatban semmiféle jelentés nem érkezett. A sáSersIjaujhelf! fasveisnlásf mtgdröküd, eredeti fényképek lapuéit biadóhivefaláeak kirakatában láthatói — Halálozás. Petendi Buday Ala- dárné szül. nemes Török Anna ny. honv. őrnagy neje Debrecenben el- húnyt. Az elhunytat e hó 12-én helyezik örök nyugalomra az Északi temetőben levő családi sírboltba. — Csütörtökön az ev. elemi iskolában megkezdődik a tanítás. A központi ev. elemi iskolában egy hét óta szünetelt a tanítás. Az iskola igazgatósága ezúton is tudomására hozza a szülőknek, hogy az iskola termei felszabadultak s a tanítás csütörtökön reggel ismét megkezdődik. — Az orvoskamarai választások újabb szabályozása. A belügyminiszter a Budapesti Közlöny október 8-iki számában rendeletét tett közzé arról, hogy az egyes kerületi kamarák székhelyein lakó kamarai tagok posta útján gyakorolhatják szavazati jogukat akkor, ha a választás idején rendkívüli fegyvergyakorlatra történt behívása okából lakhelyétől távol van és ezt a körülményt az illetékes választási elnöknek a választást legalább négy nappali megelőzőleg bejelenti. A választási elnök a szavazólapot a szavazó részére a bejelentésben megjelölt címre küldi meg. SOVÁNY LETT A KÖVÉR, mert veaeélyteico kúrát tartott. Na* pont* raggel éhgyomorra 3 deci lan* gyoa Mira glauberaós gyógyricct hroét, mely fokozza a zsír elégért, csökkenti a táplálék kihasználását és így nem gyarapssik a tertsáiy. 5 — Állami sofőrtanfolyam. Az állami gépjáróművezetőképző (sofőr) tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest Vilii., József-körút 6.) október 12-én este fél 7 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10—12 óra között az igazgatósági irodában. — Betegsége miatt felakasztotta magát. özv. Harangi Istvánná hetvennégy éves balmazújvárosi öregasszony vasárnap délután a lakása padlásán felakasztotta magát. Mire tettét észrevették, már halott volt. A nyomozás szerint) gyógyíthatatlan betegsége miatt vetett véget életének. A kir. ügyészség megadta a temetési engedélyt, minthogy a halálesettel kapcsolatban bűncselekmény nem történt. — Bűntény áldozatát találták meg. Nagyfüged határában kedden egy 70 év körüli férfi oszlásnak indult holttestére akadtak. A rendőrség megállapítása szerint külsérelmi nyomok vannak az ismeretlen holttesten s az a feltevés, ho*gy gyilkosság áldozata lett. Személyazonosságát eddig még nem sikerült megállapítani. | — Katonai, rendőrségi, cseadőrségi, pénzügyőrségi és vasúti ©ßyesn- nlhézati cikkek legolcsóbb besBerwé- si forrása Papp Dénes egyenruhásat» üzlete. Luther-utca 6, anáox, TelofonI " saám: 799. (x) — Október 31: takarékossági nap. Október utolsó napja — a világ valamennyi művelt és fejlett gaz da- | sági államához hasonlóan — tizen- I két év óta Magyarországon is orszá- I gos takarékossági nap. Tizenkét év- I vei ezelőtt alakult meg nálunk az I Országos Takarékossági PropaganI * da Bizottság, amely kormánymegbízás folytán arra törekszik, hogy a takarékossági eszme a magyar társadalomnak minél szélesebb körében termőtalajra találjon és a takarékosság erénye minden magyar család életében otthont nyerjen. — Hatalmas bajusza nőtt egy hat- l éves gyermeknek. Z-ovádol jugo- I szlávia'i falunak különös szenzációja I van. Zorán Glogó jelenleg hatéves, l elemista fiúnak hónapokkal ezelőtt I erősen nőni kezdett a bajusza. Az | utóbbi hetekben már akkora baju- f sza volt, hogy akármelyik számadó- | gulyás is megirigyelhette volna. Ba- ; jusza miatt nem volt maradása a ? fiúnak az iskolában. Egy élelmes f cirkuszi vállalkozó már alkudozik l vele. i | — Töltőtoll és csavar-irón garani tóit jó minőségben olcsó árban sze- ’ rezhető be Jóba E. papír- és íróseerI üzletében. — Egyszerűsítik az állampolgár- ság igazolását. A belügyminiszté- j riumban rövidesen bevezetik az ál- ] lampolgársági nyilvántartás új rend- •’ szerét. Az új rendszer szerint a ma- gyár állampolgárság kérdését köny- nyebben lehet majd eldönteni. Az állampolgársági nyilvántartás megvalósítása után attól, aki a nyilvántartásban szerepel, a hatóságok semmiféle más állampolgári igazolást nem kérnek. A belügyminiszteri állampolgársági bizonyítvány csak azoknak lesz elengedhetetlen, akik a belügyminiszteri .nyilvántartásban nem szerepelnek. — Egy fajú lakosságának 80 százalék át kipusztította a malária. Szabadkáról jelentik: A Bród melletti Crna Réka után kis faluhoz ér az utas. Messziről a falu semmiben sem különbözik a többi falucskától, minél közelebb ér az utas a községhez, annál nagyobb Lesz a megdobbe- nése, mert ez a falu a világ egyetlen helysége, amelynek nincs egy lakosa sem. Gradilovó a község neve s néhány évvel ezelőtt malária lepte meg lakosait. Nyolcvan százaléka pusztult el a kis falunak maláriában, a megmaradottak pedig rémületükben elmenekültek az „elsodort faluból“. Az egész környék megbabonázva beszél Gradilovó községről s nincs senki, aki be merészkedne i ^ községbe, melynek kedves kis ’ házacskái üresen tátonganaik. — Agy- és szívérelmeszesedésbe* szenvedőknek reggel felkeléskor egy félpohár természetes „Ferenc József“ keserűvíz — a legkisebb eröd- ködés nélkül — igen könnyű szék- ürülést biztosít, azonkívül a gyomor és a belek működését előmozdítja és kielégítő emésztést hoz létre. Kérdezze meg orvosát. M. Kir. M«éeoroló£iai AHcrmás Nywegyhásea 1^38. október 11. reggel 6'33-íóí október 12. 6*33-ig Hőmérséklet: maximum 26,0 Hőmérséklet; minimum 11 •0. Talajmentén 9 0. Szel erőssége, iránya (0—11. Délnyugati. Felhőzet (0—IC?) 5. Változó. Csapadék miilimetersköetí reggel 7- től reggel 7-ig 0. Légnyomás: 765. Emelkedő. Jegyzetek: Látás 30 km. SZERDA, oki. 12. 4.15: Diákfélóra. 5.00: Előadás. 5.30: Menasce Jakab zongorázik. 6.10: Versek. 6.30: Ráez Béla és cigányzenekara muzsikál. 7.00: Előadás. 7.35: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 7.50: Hírek. 8.00: A rádió külügyi negyedóráját 8-15: Közvetítés a Városi Színházból. „Víg özvegy.“ Operett 3 feW. 8.10: Hírek. 10.20: Hírek, időjárás- jelentés. 11.00: Hírek angol és francia nyelven. 11.10: A rádió szalonzenekara játszik. 12.05: Hírek. Budapest II, 6.30: Olasz nyelvoktatás. 7.00: Balázs Frigyes hegedül zongorakísérettel. 7-35: Előadás. 8.00 Hírek. 8.25: Tánclemezek. 9.00: Kx- rina Sírni és cigányzenekara muzsikál. 10.00: Időjárásjelentés. CSÜTÖRTÖK, oki 13. 4.15: Háztartási előadás. 5,00: Tánclemezek. 5.30: Felolvasás. 6.00: A rádió szx- lónzenekara játszik. 6.45: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 7.00: Méhészeti előadás. 7.15: Hírek. 7.20: Az Operaház előadásának ismertetése, majd az előadás közvetítései I. „Május királynője.“ Pásztorjáték 1 fefv. 2. „Pesti karnevál.“ Táncjáték 1 felv. 3. „Csárdajelenet.“ Táncjáték Hiubay zenéjére. Kb. 8.10: Hírek. 9.05: Hírek, időjárásjelenté«. Az előadás után Idb. 10.20: Fátyol Jancsi és cigányzenekara muzsikáL II. 00: Hírek német és olasz nyelve*. 11.10: Thaler Gyula és Végh Mihály jazz-zenekara játszik. 12.05: Hírek. Budapest II. 6.00: Hanglemezek. 6*30: Angol nyelvoktatás. 7.00: Hanglemezek. 7.30: Előadás. 8.00* Hírek, ügetőeredmények. 8.25: A* Országos Postászenekar műsora. Afiaadß műsor: 6.45: Torna. Utú- aa: bem—ek. 7.20: Éfcrend. 10-00: fÜMk. 10.20, 10.45: Felobtwé*. lLMk Víslliii 12.00: időjárás. 12.05: Hangverseny. 12250: Hírek. U5: kföjshfe, idő járás. 1.30: Hang- mmmaty. Lé0: Híwsk, árak. 4.45: kíő- jtefceés. fcdójóí&rjfllentés, hírek. eas&imsxBmBHsm t iszik mindenki Csákónál Ásványvizei t gyomorbantalmnknál, égésnél 6b gétiehurutos megbetegedéseknél kiválóan gyógyhatású. Orvosprofesszorok ajánlják. Kaphatá mlea fítaőílííiRn as vsodágl^SR