Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 196-245. szám)
1938-10-02 / 222. szám
». okUI SZÄ: BOLCfl I hirlaP A. házbirtok csődje A háztulajdon csődjéről ír a Deb- » eceni Há ztulaj dón osok Lapja augusztusi vezércikkében 'és megdöbbentő adatokat tár fel dr. Szil- vássy Zoltán, a házvagyon és a ház- jövedelem alásaállásáról. Rámutat egyúttal a javítás módjaira is, amelyeket ő, a közterhek és a megterhelt házak kamatterhének leszállításában, továbbá a házadó rendkívüli pótlékának törlésében jelöl meg. Ez utóbbit egy évre kivetendőnek ígérték és immár a hetedik esztendeje szedik. Kétségtelenül nincsen semmiféle vagyon, vagy jövedelemforrás oly túlzottan megterhelve, mint a ház. Ez a föld közterheinek háromszorosát, egyéb jövedelmeknek hatszorosát viseli. Azt mondhatjuk, hogy ez a túlzott adóteher már nem is adó, hanem egyenesen bírságpénz azért, hogy hogyan merészelt magának valaki adóköteles házat megtartani? Ha megtette, fizesse a bírságot! ■Mert bírság az, ha a házibirtok nem jövedelmez annyit, hogy az adókon, a fenntartási költségeken kívül a tulajdonosnak semmit sem juttat, ha pedig még kölcsönnel is terhelve van, akkor kamatokat, már csak a vagyonállag feláldozásával fizethet, tehát önmagát pusztítja és emészti fel. Mégis a házbirtokosokat irigylendő embereknek tekintik sokan, sőt a keresztényi felfogással össze nem egyeztethetően, egyenesen irigy szemmel néznek rájuk. Balga felfogás szülötte ez és aki teszi, tökéletesen tájékozatlan ezen a téren. A házbirtok csődje azonban nemcsak azokat sújtja, akik háabirtoko- eok, hanem azokat is, akik lakók. Ma már Nyíregyházán is kezdenek arról beszélni, hogy lakásínség van. Minden józan ortodox kapitalista felfogása szerint az ínség keresletet idéz fel. Ha pedig nagy a kereslet, Löszei, lőpor vadászati és halászati cikkek legolcsóbban Papp István puskaraüvesnél LUTHER-U. 25. akkor emelkednek az árak. Tehát a lakásáraknak nőnie kellene. A lakásárak növekedése jövedelem többié tét kell, hogy eredményezzen, ez pedig a kereslettől hajtatva, a lakástermelésnek lenne a ható tényezője. Lakástermelés azonban mégsin- csen, mert .az emberek számolnak már és nem estek a fejük lágyára. Az adómentesség még csak jelentene valamit, de az is nagyon szűkmarkú már. Röpke 15 esztendő alatt még a kölcsöntőke kamatait is alig nyögi ki a tulajdonos, azután pedig a nyakába szakad az adókötelezettség. Még van adóssága a „háziúrnak“, de már teljes adóban van, így a kettőt (fizetni nem bírja már és elkezd együtt panaszkodni a többivel. Tagadhatatlan, hogy a ház büntetés és bírságpénzeit senki sem bírja. Tény, hogy erről sehol semihiféle programban szó nem .esik, de nincs is szándék a helyzet javítására. Az eredmény — a lakásínség! Pedig a lakás is „primär szükséglet“, ennek birtokosai is megérdemelnék a kíméletet, a védelmet, a gondoskodást, a lakástermelőkkel törődést. xMár csak azért is, mert tisztán közmunkákkal az építőipart él et bent a r tani nem lehet, a köz is kimerül, különösen ha még a jövedelemforrások táplálása helyett azokat kimerítik. Most abban a stádiumban van a lakásgazdaság, amelyben a test, amikor nem táplálják. Önmagát fogyasztja. De csak addig, amíg be nem következik a vég. A közgazdaság, a há.zbirtok, a háatermelők és a lakók érdekében sürgős beavatkozásra van szükség, amíg nem késő! János Mezőgazdasági cikkek, • Schuttleworth Rt. gépgyár Wirtschafter Armin vaskereskedésében, Nyíregyháza. Telefon 90. Budapest—Salgótarjáni tűzhelyek és egyéb vasáruk nagy raktára. Vyiregyháza megyei város polgár- mesteri hivatala. K. 21.1 M—1938. sz. Felhívás! A múlt évi november hó 2-án kiadott hirdetményben a városnak a ssÉmsorompókkal határolt belterületé» és az úgynevezett Friedmann- toiepen a padlásterek lomtalanítását rendeltem el azzal, hogy a lakásépü- hrt-ek padlásteréből csak bútorokat, éghetetlen, nehezen gyulladó tárgyaltat, valamint keménytfa ládában **gy szorosra fűzött, lángbiztos csomagolásban egyéb éghető, de nem gyúlékony vagy robbanó anyagokat ambad raktározni. A hirdetmény szerint feltétlenül Mos a padlástérben szálast ak ármányt, nádat, tüzelőanyagot, gyalu- forgácsot, papírt, olajnemű eket és awiradékot stb. akár átmenetileg is raktározni. Ezen rendszabályokon kívül a 180.000—1936. Bm. sz. rendelet 77. alapján az első építési övezetre, továbbá a -városnak északról a RákőTisztelettel értesítem a n. b. közönséget, hogy üzletemet áthelyeztem a Nyirvizpalota sarok-helyiségébe (a Nemzeti Hitelintézet helyére) és kibővítettem azt üveg és porcelián áruval is Raktáron tartok minden e szakmába vágó árut, úgymint : porcellán étkező-, teás-, kávés-, moccás-készleteket, dísztárgyakat, vázákat a Zsolnay és a világhírű „Herendi“ gyárból, — Boros-, vizes-, likőrös- stb. készleteket egyszerű és csiszolt kivitelben, patentzáras és sima befőttes üvegeket minden nagyság és formában. Dísztárgyakat és ólomkrisíályokat, kőedényárut. betegápolási cikkeket. — Modern és antik képkeretezés, üvegcsiszolás, tükörgyártás, tükör ujrafoncsorozás, szentképek, kegytárgyak, művészi olajfestmények nagy raktára, alpaka evőeszközök, kávéfőzők Jénai üvegből stb. Kéieiu pi8djs&sk ölesé áraiul és ezsn njííásáí isRisfősei mm ígrjcsztsdí sziv&3*edjÄ —- Teljes tisztelettel Chriszf Dezső j •«-utca, délről a Szarvas-utca által Wtárolt és nyugati irányban a Máv. pályaudvarig, illétrve a vasúti pályatestig terjedő részére, valamint az egész Vay Ádám- és Kossuth-utcára és a Széchenyi-útra kötelezöleg elrendelem, hogy: 1. minden ház padlásterében kézi fűzoltóeszköizt (ilyenek: mankó és puttony fecsk end ők, bab, vegyi vagy poroltók) és vízzel telt hordót vagy kádat, 2. csákányt vagy baltát, tűzcsapot és 2—3 darab vizes vedret kell ál- feundóan tartani, 3. a padlástérben annyi homokot kell állandóan készen tartani, hogy a padlás egész területe homokkal legalább 2 cm. .vastagságiban felhint- ftető legyen, 4. a fedélszerkezet és a padlás minden .farészét vastagon kell bemeszelni és a padláson levő fából készült ősz tófalak at .el kell távolítani. A padlásterek lomtalanítását a lakók, a többi rendelkezéseket pedig a háztulajdonosok tartoznak ez év október hó 10-éig végrehajtani. Aki a megadott határidőre ezen kötelezettségeinek eleget nem tesz, kihágást követ el és 600 pengőig terjedő pénzbüntetéssel sújtható. Felhívom a város közönségét, hogy a lomtalanítást és a tűzvédelemmel (Trianon 19.) 1938 október hó 2. kapcsolatban kiadott fenti rendelkezéseket) az előírt határidőre feltétlenül hajtsa végre, mert ezen kötelezettségek teljesítését minden háznál ellenőriztetni fogom és a mulasztók ellen kihágási eljárást indíttatok. Nyíregyháza, 1938 szept. 20. Szohor s. k. polgármester Mielőtt téli fa és szánszfik- ségletét beszerzi —M——wmnai forduljon Bernt és Társa céghez (Széchenyi ut 18.) A legprímább ózdi, salgó, és baglyasaljai szén főelerusitója. — Telefon 236. sz. közönség aprépéM- hiánypfl panaszkodik A közelmúlt napokban a gyöngébb idegzetű emberek egy részé- bizonyos hisztériás pszichózisról tett tanúságot, aminek tanulságait a. hatóságoknak le kell vonni arra az időre, ha majd komoly küzdelem vár mindenkire. A hisztériának egyik jele az aprópénz indokolatlan visszatartása volt, aminek általános, ezüst- és nikkelpénzhiány lett a következménye. Most, hogy a háborús feszültség enyhül, remélhető, hogy a bujócskát játszó aprópénzek is előkerülnek. Addig is a közönség, nagyon kéri az illetékes pénzintézeteket, hogy tegyenek meg mindent az aprópénzhiány megszüntetése érdekében. Éppen ilyen fontos volna, ha kereskedőink a megürült készleteiket minél előbb pótolnák, mert e tekintetben is hangzottak el panaszok. Biczák műszerész Bethlen u 27. Kerékpárt, rádiót részletre is. Eredeti Steyr Waffenrád ssé£ Pucíi motorok képviselete. Javító műhely. — Töltőtoll és csavar-író» garantált jó minőségiben olcsó árban szerezhető be Jóba E. papír- és írósBer- üzlctében. Eladók a Rákóczi utca régén lévő váfiSB kislakások nevén ismert tiszta téglából épült adómentes házak. 1 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló háe P 2.800 2 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló ház P 3.600 — Ugyanott : kaphatók házhelyok »égysKŐgöleaként 6—10 P-ős álban. Eladással megbízva : Csillag Nándor ay. banktisztviselő, M. kir. Földművelésügyi Minisztérium által engedélyezett ingatlanforgalmi irodája, Nyíregyháza, wytrvizpa- lota Széchenyi ut 1. szám. — TELEFONSZÁM 60t.