Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 196-245. szám)
1938-09-22 / 213. szám
A ligvMciam nem is olyan mellékes jelentőségű ügy, hanem nagyon is komoly, megszívlelendő kérdés! A mai bizonytalan helyzet mellett nem lehet tudni, hogy melyik pillanatban szakad ránk egy váratlan háború veszedelme s akkor már későn van a kapkodás, veszély elleni védekezés, ha jó előre nem készülünk hozzá és nem rendezkedünk be a levegőből fenyegető veszedelmek kártételének csökkentésére. Csak a rendszeres, céltudatos munka, a teljes tájékozottság hárítja el a legnagyobb mértékben, fejünk felől a veszedelmet. Éppen ezért szívlelje meg mindenki a légoltalom ügyét, hiszen önmagát és hozzátartozóit, vagyonát és értékeit kell biztosítania egy netáni légitámadás esetén. Készüljünk fel az eshetőségekre és mindenki vegyen részt a Légoltalmi Liga előadásain. Szeptember 22. Csütörtök. Rém. kát. Móric. Gér. kát. Fóka. Piát. Móric. Izr. Elal 26. A nap kél 5 óra 45 perckor, nyugszik 18 óra 0 perckor. A hold kél 4 éra 7 perckor, nyugszik 17 óra 0 perckor. Mágyár népire net: ;Az a körülmény, hogy naponta szöknek át a magyar határon tót nemzetiségű katonák, elegendőképen igazolhatja azt a szellemet, amelyet a csehek teremtettek meg húsz évvel ezelőtt s amely szellem egyre vadabbul tombol azóta, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy elveszíthetik összehazudott államuk javarészét. És ha a tótok nyújtanak bizonyságot a cseh brutalitásokra, vájjon mit kellett és kell még elszenvedniük azoknak a nemzetiségeknek, amelyeknek neve még csak az állam nevébe se került bele ? ügy látszik, hogy a tótok is vallják azt a magyar közmondást : Istenem, szabadits meg a barátaimtól ... Ez esetben pedig az ellenség sem más, mint barát. Egész héten a következő gy égy szer tárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Szopkó Dezső, Hoissingtr, Török Szeptember hónapban a ‘közgyógyszer- ' «t atás, a tüdőbeteg-szanatériam, gyermek- menheiy, Stefánia vényeire a Haisßinger .Károly ^Betnlea-utca) gyógyszertár szol- .gáltaija zi a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól esve 7 óráig, az éjjel szolgálaton teljesitó gyógyszertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. 8. M. rendelet értelmében este 9 érátél reggel 7 «ráig véaykészités- sét 25 százalék, kézielad annál 50 Hl lér pétdtj jár. — A Kereskedők és Gazdák Körében e hó 24-én, szombaton este fél 9 ÓFai kezdettel a Légoltalmi Liga előadást tart. A rendkívül nagy jelentőségű előadásra ezúton is meghívjak a kör tagjait és az érdeklődőiket'. — Halálra gázolt a nyíregyházi gyorsvonat egy kisgyermeket. Püspökladány határában a Nyíregyháza felé haladó gyorsvonat elgázolta Pó- sa Miklós kétéves gyermekmenhelyi fiúcskát. A gyermek a helyszínen (meghalt. A nyomozás megindult a felelősség megállapítására. — 100.000 pengő értékű aranyat akart kicsempészni. A nagykanizsai 'vasútállomáson a detek ti veknek feltűnt az egyik utas viselkedése. A vizsgálat alkalmával 100.000 pengő értékben aranyrudat, Napoleon-ara- nyat és értékpapírt találtak nála. A va!utadetektívek őrizetbe vették ax illetőt és Budapestre szállították. Nevét a nyomozás érdekében nem közölték. Két kisgyerek berzalmas tűzhalála Magikra gyaltaltik a taagarl kast ts kiaaégtak Megdöbbentő kéttűs egyermekha- : Iái történt tegnap a Búj községhez tartozó Papok tanyáján. Két kis gyerek Mikuia János és ugyancsak négy éves pajtása Riskó István az egyik tengeri kasban játszadoztak a konyhából magukkal vitt gyufával. A gyufától a kas lángragyulladt és amire segítség érkezett a két gyerek beanégett. A heves szélben csak nagy erőfeszítéssel sikerült a lángban álló deszkaépitmény eloltani. A romok közül megszenesedve szed ték elő a két kis gyermek hulláját. A vizsgálat megindult a felelősség megállapítására. Megérkeztek a NŐI DIVAT PULLOVER EK Kádár Divatház-li. TELEFON 660. „Bizalom“ hitel! Óriási választék: Angora puilovarekben, férfi pullover és mellény, lányka és fiú részére szvetter és pullover. Férfi sima macó zokni ... —'65 OFB harisnya ... L48. 1*78, 1 '95 Selyem nyakkendő ............ —98 Muszlin kendő —‘90, —*98, 110, I SO — Bakos Ákos lett Az Est felelős . — Katonai, rendőrségi, c&endőrsészerkesztője. Az eddigi felelős szer- ; pénzügyőrségi és vasúti eg yen k es a tő, Salusinszk> Imre, 36 évi uj- ; ruházati cikkek legolcsóbb ibeszerzé- sagiroi munka után nyugalomba vo- * nult. — Víz helyett lúg. Kató Anna e ötéves iibrányi kisleány szülei gondatlanságából víz helyett véletlenül lúgot ivott. Haldokolva hozták be a nyíregyházi kórházba. ÉRTÉKESEBB AZ ARANYNÁL «2 egészség. Az aranyér, végbékepe* des, pros tat* bajok, « végbél fájtUk inas betegségei ellen, amikor leg» fontosabb a könnyű, puha székelés, igyon naponta 1—2 deci Mir« gku« bersóe gyógyvizet. 7 — A nők kötelező katonai szol- gálatg Romániában. Károly román király szentesítette azt a törvényt, amely kötelező katonai szolgálatot ír elő a nők részére háfború esetén., A törvény értelmében a nők is mozgó- sítandók személyre szóló vagy általános behívó útján és olyan szolgálatra osztandók be, amely a legjobban megfelel előképzettségüknek. A törvény az új alkotmány alapján készült, mely előírja, hogy veszély esetén a nők is kötelesek a haza védelmében részt venni. — TöRőtoil és csavar-írón gar*» tóit jó minőségben olcsó árban aee- rezáiető be Jóba E. papír- és íróseer- üz létében. — Apa és fia félholtra verték haragosukat. Id. Körösi János és fia tegnap este az utcán összetalálkoztak Kovács Sándor gazdalegénnyel. -A régi haragosok újból összeszólalkoztak, aminek az lett a vége, hogy Körösi és a fia félhóltra verték Kovács Sándort. Kovácsot az újifehér- tóra kihívott mentők szállították be az Erzsébet-kótházba. — Amit a mezőgazdasági munkásoknak tudnia kell. Az 1938. évi XII. törvénycikk értelmében január tói minden 18 évét betöltött férfi mező- gazdasági munkás köteles magát bejelenteni az Országos Munkásbiztosítási Intézet helyi szervénél. A gazdák csak olyan .munkásokat alkalmazhatnak, akiknek az OMBI-tól igazoló könyvecskéjük van. Kötelesek toválbbá a igazdák munkásaikról nyilvántartást vezetni s azt minden hó 10-ig beszolgáltatni. A mezgazdasági munkások kötelező öregségi biztosításához a gazdáknak is hozzá kell járulni kivéve azokat, akiknek földadója nem haladja meg a 23 pengő 20 fillért. Azok, akiknek földadója nem éri el a 34.80 pengőt, a földadójuk 5 százalékát fizetik a kötelező biztosítás költségeire, a többiek pedig a földadó 18.25 százalékát. A gazdák mór ez év második felére kötelesek megfizetni az évi hozzájárulás felét. j si forrása Papp Dénes egyenruházati ! üzlete. Luther-utca 6. szám. Telefón- | szám: 799. (x) jj — Megvette a koporsóját és fel- j akasztotta magát. Rippert Henrik | Tekés községbeli 68 éves gazdálkodó a koporsót, családja nagy rémü- | leiére még életéiben a szobájába vitette s amikor a ház népe ijedtében elmenekült hazulról, a szóiba gerendájára felakasztotta magát. — összeveszett hozzátartozóival, lúgot ivott. Novak Fer enc né 32 éves büd'szentmihályi asszony hozzátarto- j zóival összekülönbözött. Efeletti elkeseredésében lúgot ivott. Nováknét életveszélyes állapotban hozták be a nyír egy házi kórházba. — Egyhónapi fogházat kapott a lövöldöző kerülő. Perje Ferenc újfehértói kerülő rálőtt Takács Mihály napszámosra, aki a tiltott területről felszólítására sem távozott. Takács a karján sérült meg súlyosan. A ■nyíregyházi törvényszék Perje Ferencet jogerősen egyhónapi fogházbüntetésre ítélte. — Elfogták a betörőt, aki összegyűjtötte a betöréseiről szóló újságcikkeket. Sárospatakon a.z elmúlt napokban betörők jártak a református kollégium könyvkereskedésében és nagyobb mennyiségű készpénzt, értékes írószert és töltőtollat vittek el. A sárospataki csendőrség nyomozó munkájába belekapcsolódott a sátoraljaújhelyi rendőrség is és sikerült előkeríteni a tettest Krausz Lajos újhelyi lakos személyében. A vallatás és házkutatás során kiderült, hogy számos betörést is elkövetett. Lakásán egész köt cg újság- példányt találtak, amelyek mind az ő betöréseivel foglalkoztak. Az újságcikkekben színes ceruzával alá- húzogatta a betörések nevezetesebb mozzanatait. Most állítják össze Krausz Lajos bűn!istáját, amelyen ott szerepel többek között a hatvani postahivatal kirablása is. — Az arcbőr célszerű ápolásához mindenekelőtt az szükséges, hogy bélműködésünket reggelenként éhgyomorra egy pohár természete* „Ferenc József“ keserűvízzel megfelelően elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. M. Ki». jtteáuNMadógMi Altatnák Nyimt&hém Időjárás 1938. szeptember 20. reggel 6’83~tói szeptember 21. 6*33-ig Hőmérséklet: HUxhtíiaői 22’d Hőmérséklet ■ minimum 10*0. Talajmentén 8 0. Szél erőssége, iránya (Q ~ £2.; 2, Északi. Felhőzet (ö—18) 7. Magas gomoly. Csapadék milli méterekoeu reggei 7- től reggel 7-ig 0. Légnyomás: 764. Változatlan. Jegyzetek: Látás 10 km. — Ketten egy ellen. Szekrénye» György 23 éves földművest a király- teleki szőlőben két régi haragosa, Klepák András és Szlovenszky Mihály megtámadta és úgy megverte» hogy kórháziba kellett szállítani. Állapota igen súlyos. — Töltőtollak javítását gyorsan ée olcsón vállalja Jóba E. papír- é* ír&- szerüztote. — Nyersvasa is lesz Magyarországnak. A péti gyárban folyó kísérletek nyersvasnak bauxitból való előállítására teljes sikerrel végződtek. Elhatározták ezekután, hogy a nagy mennyiségben előforduló bauxitból nyersvasat fognak termelni. Ennek beláthatatlan jelentősége van, mert nyersolajon kívül főleg nyersvasban volt hiánya a magyar iparnak. — Pénzbüntetésre ítélték, mert megverte a feleségét. Könnyű testi- sértés vétségével vádalva állott kedden délelőtt a járásbíróság büntető- ibírája előtt Fodor Pál cipészmester. Az volt a vád ellene, hogy ez év nyarán megverte a feleségét. Fodor tagadta bűnösségét. Két tanú előadta, látták, hogy Fodor bántalmazta feleségét. A bíróság könnyű testisértés vétségében mondta ki bűnösnek Fodort és ezért őt 40 pengő pénz- büntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az ítélet jogerős. — Blokklevélpapír, finom vásaoo. 50/50-es, 1.50 pengő. Jóba E. psapSr- írószerdizletéba*. — Kettős gyilkosságot követett ei a szombathelyi gyermekmenhelyen Holdosi Etel 26 éves, nagycsötmőteá leány, aki július első napjaiban ikreknek adott életet. A.z anyát két gyermekével együtt felvették a szó mha thely i gy er m ek m e n h e 1 y re, ahol most nemrég néhány napi időköziben meghalt a két gyermek. A második halál gyanús volt és az orvosok megállapították, hogy a gyermeket megfojtották. A lelketlen leányanyát, aki beismerte, hogy első gyermekét is ő ölte meg, most a szombathelyi törvényszék négyévi fegyházra tíélte. tta már mindenki Iszik! Kitűnő gyógyvíz — KELLEMES BORVIZ KAPHATÓ minden füszeríízletben és vendéglőben ! — FŐLERAKAT: 4 Alter Bernátnál.