Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)

1938-07-02 / 146. szám

4. oldal 1 JNYííUTIDEK SZi RBOLCfti hírlap Fel hi vés Petneházy Jolán Debreceni u. 57. alatti üzletét át­venni óhajtom. Felhívom hitelezőit, hogy követelése­iket 3 napon belül jogvesztés terhe mellett jelentsék be Farkas Imréné Debreceni utca 75, sz. csinálja a népért a néppel. Szentist- váni szellemben a kisembereket emelni a nemzeti élet szintjére. Fel­sorolja a Darányi-kormány, majd az Imrédy-kormány tetteit, amelyek céltudatosan a népért fáradnak. — Megemlíti a legújabb reformot, a Nemzeti Bank új hitelakcióját, amely a kisemberek helyzetét köny- riyíti meg. Most vannak, akik magu­kat csalhatatlanoknak hirdetik, de Illés József dr.: Jó hírt hozok, emberek, pénz áll a házhoz nem hoznak semmit. Mit akarnak, a hatalmat? Jaj nekünk, ha a bot a kezükbe kerül 'és úgy szavaztatnak. A nagy éljenzéssel fogadott sza­vak után vitéz szentkatolnai Elekes Gábor megdicsérte a Viss községie­ket, akik közül 31 emiber vett részt a debreceni nagygyűlésen és most kérdésére elragadtatással beszélnek, •hűség é9 szeretet csillan szeműikben. A politikai út poétikus szép befe­jezése következik. Itt -vagyunk a kenézlői üget festői szépségének mi­liőjében. Zöld virágos rét, ősi fák lombja, magas domb a szónok szá­mára. Itt találkozunk vité.z Jékey Ferenc dr. főispánnal, feleségével, Borbély Sándornéval, a távollevő, Hágában időző alispán feleségével, Lipthay György ny. ezredes, kerü­leti elnök feleségével. Türelemmel vártak, már fél három, amikor az ülés kezdetét veszi. Okos, rövid üd­vözlés. Boresányi Gyula postames­ter Nép. elnök köszönti a képvise­lőt és kíséretét. Illés dr. szellemes fordulatokban gazdag beszédet mond. A szép helyen elfogodva gondol szülőihelyére, Máramarosra, gyönyörű táj ez a kenézlői vidék is, a Szentivánéji álom szabadtéri szín­pada lehetne. Emberek, jó hírt hoz­tam, — mondotta beszéde során — pénz áll a házhoz... Az ezermilliós 'beruházásból négyszázat közvetle­nül a falvak népe kap: utakra, zöld­keresztes házakra, iskolákra, orvo­sokra, jó kutakra ... A főispán ne­vében itt is közli, hogy Szabolcs maga 300.000 pengőt kap bekötő utakra, amelyek közül egy sem ma­rad megépítetten és az útépítés mun­kát, kenyeret ad az éhezőknek... Nagy hatást keltő képpel magya­rázza Imrédy fináncpolitikájának és aktivitásának lényegét. Mint- az Eöt­vös-féle re torziós inga az olajforrá­sokra bukkan, lmrédynek is van va­rázsvesszeje, a zsenialitása és ezzel a varázsvesszővel előhívja a rejtett milliókat is a zsebekből, a bankok trezorjaiból, d'e ez a vessző haza­hozza a sáskaként külföldire szálló pénzt' is, amely Svájcba vagy talán Vaduzba szökött, .km a vesszőnek két vége van és ha a pénz nem akar hazajönni, akkor utána mehet a tu­lajdonos is vagy a vessző a hátán suhint... Ismerteti a beruházásra szánt pénz rendeltetését. A hatszáz­millió, amelyet a hadseregre köl­tünk, közvetve szintén a kisembe­reket, a kisipart, majd a fogyasztás növekedésével a falu népét is felse­gíti. Ezt a kormányt, amely ime, hoz a népnek, nemcsak ígér, támo­gatnunk kell és nem hallgathatunk a fantasztákra. Keresztény és nem­zeti jobboldali Imrédy útja, magya­rok kell, hogy maradjunk, e.zt hir­deti és a népet kell levegőhöz, jó­léthez juttatnunk, ezt munkálja. Ki is tartunk mellette. Mély hatást kelt a beszéd, majd Nánássy Imre dr. szólal fel és itt is nagy élményt jelent az ő beszéde. A családi bér törvén ^beiktatását jelenti be, amely véget vet annak, hogy az szenvedjen, akinek sok gyermeke van, most rájuk derül a magyar ég Imrédy szívéből, jóságá­ból szociális magyar érzéséből. Egy közbe szólásra azután a parasztnyug­díjat ismerteti. Most már nemcsak az írópcn.na, hanem a kapa is nyug­díjat hoz. ha egyelőre kicsinyt- is, de melyik kormány tudott ennyit is adni. Nagy ünneplésben részesí­tik Nánássyt, amikor arról beszél, hogy amikor látta, olyan kormány jön, amehik mindazt megvalósítja, sőt többet is hoz, amennyit ellen­zéki korában Ő követelt, becsületes magyar lélekkel támogatására sie­tett ... Nánássy Imre szavai varázserővel hatnak, a kisemberek sokasága tel­kesen éljenez, majd Antalóczy Al­bert főjegyző meleg szeretettel kö­szönti a főispánt és feleségét, majd az alispánnét, akik megjelentek a kenézlőiek büszke örömére. Az ülés után itt is, mint vala­mennyi helyen meghallgatják a pa­naszokat. Egy kenézlői gránát­nyomásos földmunkás járul a főis­pán elé. Nem igazolhatja harctéri szolgálatait. Zokogva áll a háború hajótöröttje előttünk. A főispánná szemében könny csillog, mindenki szánja a szegény testvért. Vitéz Jé-, key Ferenc dr. főispán azonnal in­tézkedik és elrendeli, hogy küldjék be hozzá a beteg hadviselt ‘adatait. A kenéztől gyógyfürdőben ebéd felezi be a politikai utat A főispán a községek vezetőiről (rost Illés József d'r. az ülés után ebé­den látja a kenézlői gyógyfürdőben a vendégeket, a vármegyei elnökut, h. elnököt, titkárt, a kerületi és köz ségi elnököket, titkárokat, a főszol­gabírói kart, a jegyzőket és a tiszt­ségviselők karát. A pompás ebéd a fürdő konyháját dicséri. Vitéz Jé­key Ferencné, Borbély Sándorné, vi­téz M.ikó Bent alarmé, Lipthay György né gyönyörű kerti virágok­ból készült csokrot kapnak. Görbe cigány híres tiszamenti bandája r.ó- tázva játssza a magyar dalokat. Illés József dr. a szentistvámkori és An- jou-korabeli jogfejlődés útján vilá­gítja meg a főispán, alispán, főszol­gabíró hivatásának eredetét, a höl­gyeket. a magyar szellemi alkotás fenkölt lelkű patronéit, az életszép- s'égeket sugárzó asszonyokat, majd a főispánt, alispánt, főszolgabírákat, a tisztségviselőket köszönti nagy lelkesedéssel fogadott, mélyenszántó beszédében. Vitéz Elekes Gábor hazafias tűz­zel áthatott szavakban azt fejtegeti, hogy a Nép.-szervezet a népből alulról épül ki és lelkes ösztönzést kap olyan elnöki szívből, mint a vármegyei elnök, akit szeretettel kö­szönt. Vitéz Jékey Ferenc dr. főispán elnök megköszönve az üdvözlést, hangoztatta, hogy mindig örömmel jön a szabolcsi falvakba, hogy bele­nézzen a nép fiainak tiszta, becsü­letes szemébe és megszorítsa a mun­káskezeket. Majd Gömbös Gyula szavait idézte fel, aki a magyar tár­sadalom szervezetében a falvakat századoknak, a falu irányítóit szá­zadparancsnokoknak nevezte. Ak­kor győz a sereg, ha vezérei kivá­lóak és ha a hadsereg ép, lelkes, hinni, győzni kész. A szervezés ál­dozatos vezetőit, vitéz Elekes Gá­bor h. elnököt, Lipthay György ke­rületi elnököt, a titkárt, a tisztségvi­selőket köszönti lelkes, munkára biztató szavakkal. Nánássy Imre mond ezután hatalmas beszédet^ ! amelyben a tanító erő jelentőségét \ méltatva, Illés József dr. egyetemi ! név Hőhatásáról, majd revíziós küz- | delmeiről szól és meghatóan ,kö- í szönti ebben a harcban családjával { együtt, Isten áldását kérve rá. Há­nyád y Gyula szolgabíró hegedű sza­va is felsír, a magyar nóta lelke Vél szárnya gyönyörű játékából, majd a jelenlevők lelkes é!jenétől kísér­ve távozik a főispán és kísérete. Illés dr. még az es"e folyamán Bu-. d<apestre utazott, de lelkének biztató ereje itt munkál továbbra is a ma­gyar nép fiaiban, áldón érlelve az erkölcsi emelkedettség, a kötelesscg- tudás, a magyar testvéri szeretet vetését a nemzed javára. Tra kio rh ütők készítése, javítása és tisztítása, ÉptUetbádogosmunkák a legjobb kivitelben. Viz vezetékszerelés a leg* olcsóbban Barcsik & Varga bádogos és vízvezeték szerelő üzemében, Bencs László tér 13. — Gyors- és gépírásórákat ad Nagy Irén gyorsírástanárnő, Kállay- utca 25. szám. (k) Bármilyen nyomtatványt a letfol csóbban ét a legszebben készít i Merkur-nyomda&cem, Nyíregyháza Bercsényi-utca 3. (Trianoj^9^ 1938 júUu^h^2. — Erőteljes, kövér egyéneknek, köszvényeseknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyo­morra egy-egy pohár természetes „Ferenc József*4 keserűvíz gyakran felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát. Kinevezték az éj városi orvost A dr. Ruhmann Kőinél elhunyté­val megüresedett városi orvosi ál­lásra a belügyminiszter Molnár Gyula szülész-nőgyógyász szakorvost ne­vezte ki. Dr. Molnár Gyula régi ismerősünk, hiszen tiz éven át vá­rosunk lakója volt és itt a helybeli Etzsébet közkórházban fejtett ki mű­ködést. Éveken keresztül altrvosa, illetőleg asszisztense volt Korompay Károly dr, ig. főorvosnak, majd dr. Fraukó Sándor szülész főorvosnab. Dr. Molnár ‘Gyula 1937. tavaszán Kisvárdára költözött, ahol a kísvár- dai közkórházban is működött, mint szülész-orvos, majd a múlt év őszén Rakamazra került körorvosnak. Nagy örömünkre szolgál, hogy dr. Molnár kinevezésével újra egy ki­váló képzettségű orvossal szaporo­dott a Nyíregyháza város közegész­ségügyét intéző orvosi kar. A belügyminiszter Ludy László dr. orvost nyírbátori községi or­vossá nevezte ki. Cséplési mázsakönyv az (Jjságboltban kapahíó. „Valt-e már büntetve?“ - „Lehet?1 Fiatal suhancképü legény állt teg­nap délelőtt a törvényszéken a bün­tető egyesbiró előtt. Mögötte szúró* nyos fogházőr. Csak tegnap fogták el a szökésben levő legényt, mert meglopta a bátyját. Személyi adatai felvételénél elmondja, hogy Bognár Zsigmond, 22 éves nyíregyházi nap- számos — Volt e már büntetve? — kérdi a biró. — Leheti — feleli egykedvűen. E „lehel“ mögött, mint kiderült, négy lopás, illetve sikkasztás húzó­dik meg. Most azonban megúszta szárazon, megúszta szárazon, mert a tárgyaláson testvérbátyja, Bognár József visszavonta a feljelentést és így az ügyész is elejtette a vádat. A fiatal legény a biró felszólítá­sára félszegen kért bo«sánatot báty­jától, kinek ruháját és pénzét vitte el. A legényt szabndlábra is helyez­ték és boldogan el is hagyta a fog­házat. Gépj a. vitásokhoz szüséges S. K. F. márkás csapágyak, csapágy fémek, Böhler és magyar dobsinek Wirtschafter Ármin Tel. 90. olcsón beszerezhetők. — Wolíner (éle gépszijak lerakata

Next

/
Oldalképek
Tartalom