Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)
1938-07-09 / 152. szám
4. oldal de Pollák még' a szembesítés során is megmaradt a tagadása mellett. Ítéletre azonban nem kc.ríilt a soiF, mert Pollák hivatalból .kirendelt védője, dr. Lefkovits Ignác ügyvéd a b i.z on y itásk i égészí t és so rán a Egyháziban ülő három társának a tanú- kénti kihallgatását kérte. A bíróság a védő kérelmének helyt adott és elrendelte a tanúknak a fegyházból való elővezetését. A tárgyalás folytatására új határnapot tűztek ki. IfTSSi S2ÄI 30LCS1 mirLAP a fürdés áldozatai Megdöbbentő tragédiáról telt jelentést a nyíregyházi ügyészségnek a révaranyosi közsígi eiőijároság. Halkai Mihály 11 éves fiú a Tiszában való fürdés közben a mélyvízbe csalta Orosz Mihály 9 éves barátját azzal, hogy megtanítja úszni. Halkai azonban rossz úszómesternek bizonyult, mert örvénybe keveredtek és a szerencsétlen Orosz Jánost a karjai közül elnyelte a víz. Kiáltozásaira már késón érkezett a segítség, A kisfiút többé nem vetette fei a víz. Mocsári Sándor 16 éves tiszapal- konyai napszámostul csütörtök délután társaival együtt a Tiszában fürdőit. Fürdés közben a mélyebb viz felé került és az úszni nem tudó fiú a viz erős sodra magával ragadta. A 16 éves napszámos fiú be lefult a Tiszába. Holttestét az éjszakai órákban fogták ki a tiszatar jáni halászok. Leesett az eperfáréf - a forró raiszbe esett Különös körülmények között szenvedett rendkivül súlyos sérüléseket Augusztin Irén 13 éves szabolcsi leány. Augusztin Irén egy magas fára mászott eprézni. Vigyázatlanul egy vékony ágra lépett, ami letört alatta és a kislány a fa alatt ásott oltott meszes gödörbe esett. Rémes jajkiáltásaira hamarosan segítségére siettek és még az utolsó percben sikerült kimenteni veszedelmes helyzetéből. Augusztin Irén igy is olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy felgyógyulásához alig van remény. Olcsóbb olajai kérnek a gazdák a cséplésre A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a mai ro,má:ni.ai nyersásvány- olaj ára 15 százalékkal az 1936. évvégi ár alatt van. E.zzel szemben a legutóbbi, június 7-én 'elrendelt kisebbül ér tékü (1.50 pengős) árcsökkenés figyelembe vét ele mellett is a késztermékek árai nálunk még mindig 5—6 százalékkal az 1936. 'évi árak felett vannak. Ezért az Országos Mezőgazdasági Kamara sürgős előterjesztéssel fordult az árellemőr- <zés országos kormánybiztosálhoz és kérte, hogy az ásványok j-készter- rhékek árát a nyersanyag olcsóbbodásával hozza arányba. Traktorh ütők készítése, javítása és tisztítása. Épületbádogosmunkák a legjobb kivitelben. Vízvezetékszerelés a legolcsóbban Barcsik és Varga bádogos és vízvezeték sterelő üzemében, Bencs László tér 18. Nyíregyházi huszártisztek értékes győzelme a debreceni lovasversenyen Saurak Ottmar százados a magasugrásban, bárá Splányl Géza ! Ifihadnagy a díjlovaglásban elsfi dijat nyert vas Olimpia Bizottság értékes serlegét hozta el. A közép osztályú díjlovaglásban a távcsoportban vitéz báró Splényi Géza került ki győztesen „Olyan“ nevű lován és e.zzel megnyerte a Lovas Sportügyietek Országos Szövetségén ek nagydíját. Szép eredményt ért el Ráibay Pál tüzénfőhadnagy Splényi báró Olyan néivü lován. A szép eredmény széles körben osztatlan örömet és elismerést keltett.-Nagy siker mellett zajlott le Debrecenben a Nemzeti Lovarda által rendezett háromnapos országos lova-smérk őz és, amely a nyíregyházi Hadik András 4-ik honvédhuszár- eziednek országosan is elismert kiváló eredményt, vagyis két első díjat eredményezett. A hétfői napon lefuttatott versenyek során Saurck Ottmár százados 180 centimé teres ugrásával (pui- sance) megnyerte a nehéz verseny- szám első díját „Parittya“ nevű lován. Saurek százaídos a Honvéd Lo(Trianoi^9j^l93^júliu^H^h — Számos női ba jnál gyakran igen nagy megkönnyebbülést szerez reggel, éhgyomorra egy félpohárnvi természetes „Ferenc József“ keserűvíz azáltal, hogy a belek tartalmát gyorsan felhígítja és akadálytalanul kiüríti, azonkívül pedig az emésztőszervek működését lényegesen előmozdítja. Kérdézze meg orvosát. Őrei dilink az ev. Kossuth A diák nem szakad el sohasem az iskolájától. S talán még kedvesebbé válik számára az iskola akkor, amikor má.r évek választják el az iskola padjaitól, a gyermekre,mények és b ámítok t a n y á j át ól. Minden nyár visszahozza az iskolából kiröppent ifjakat s az érettségi találkozók intim, derűs hangulatában emlékeznek az öreg diákok a múltról, amelynek csak a szépségei maradtak meg a lelkűkben. Az ev. Kossuth gimnáziumban a napokban két ilyen érettségi találkozó volt. Összegyűltek a 25 évvel és a 10 'évvel ezelőtt érettségizettek, hogy felelevenítsék az iskolai élet kedves emlékeit s egymás szeméibe tekintve, számot adjanak a gyorsan lepergett esztendőkről, küzdelmeikről, sikereikről, veszteségeikről. A 25 éves érettségi találkozó A 25 évivel ezelőtt érettségizettek találkozója a baráti összefogás szépséges megnyilatkozása volt. A hívó szóra az ország legtávolabbi vidékéről is hazasereglettek az Alma Mater falai közé az öreg diákok. Megható volt, amint egyik-másik rég nem látott tanulótárs egymásra ismert s egy-egy meleg kézszorítás, ölelkezés mutatta, hogy mennyire összefűzi nyolc esztendő az egymás mellett élő, tanuló és szurkoló diákokat. A találkozón a kővetkezők jelentek meg: Bata Sándor könyvkereskedő, Buj- dosó-Bortnyik György evangélikus vallástanár (Miskolc), Fehér ‘László okleveles közgazda (Nyírbátor), dr. Lórin Viktor vármegyei kórházi igazgató-főorvos (Kapuvár), dr. Fráter Iván ügyvéd, Gajdos Sándor vm. számvevőségi tanácsos, vitéz Gazda (Gróman) László urad. főintéző, dr. HeLmeczy Ferenc várrn. számtiszt, Kopcsó János hitoktató- lelkész, László Albert lelkész (Ti- szabezdéd), Lieblich Aladár magán- tisztviselő, .Mayer István kereskedő, Mik-eoz Kálmán honvéd huszárőrnagy, Pet.hö Gábor jegyző (Nagy- kálló), Prókopa László kereskedő, dr. Propper Sándor ügyvéd, dr. Sarkad! István ügyvéd, dr. Tarpataky (Geruska) György pü. titkár. Torna sovszky Lajos állam pénzt, tanácsos, Zsák Emil rt. cégvezető. A találkozót Kopcsó János nyíregyházi ev. hitoktató lelkész imája nyitotta meg. Utána Zsák Emil köszöntötte az iskolát. Visszapillantást vetett középiskolai tanulniatalálkozója gimnáziumban nyaik nyolc esztendejére s különösen kiemelte azt a bensőségen kapcsolatot, amely Zimmermanm Rezső volt tanáruk és osztályfőnök,üik s a diákság között kifejlődött. Zimmerman n Rezső 8 esztendőn át volt osztályfőnökük az egykori diákoknak. Meleg szavakkal- köszöntötte az iskolát és annak jelenlegi tanári karát is. A köszöntőre az isko’a nevében Zsolnai Vilmos igazgató válaszolt. Röviden felvázolta az iskola történetét s különösen kiemelte az utolsó évek jelentősebb mozzanatait: a 75 éves iskola ünnepségeit, a most lefolytatott 50. érettségi vizsgálatot 'és dr. Vietórisz Jó.zseif ny. igazgató hetvenedik születése napját. Az igazgató szavai után Zimmermann Rezső köszönte meg a volt diákok szer etet ének megnyilatkozását. Ennek a szeretetnek igen sok t a nőj elét tapasztalta még amerikai tartózkodása alatt is. Vietórisz József szavai után megtartották a seregszemlét. Sajnálattal állapították meg, hogy igen sokan távoztak el az évf oly a mb click közül az élők sorából s közülök sokan haltak hősi halált. A személyi adatok felvétele után László Albert ref. lelkész imádkozott, majd Gajdos Sándor számvevőségi tanácsos az iskola tanítás utáni imádságával .zárta be a találkozónak az iskola falain belül megrendezett részét. Az öreg diákok ezután kegyeletük jeleképpen kimentek a temetőbe és egy-egy csokor virágot helyeztek el Bányász András, Bleuer Pál, Demeter László és Orbán Balázs sírjára, majd egykori tanáraiknak, Leffler Sámuelnek, Szlabpczky Imrének és Porubszky Pálnak a sírjára koszorút helyeztek. Közebédre a Sóstón gyűltek ösz- sze, ahol László Albert és dr. Propper Sándor mondottak pohárkö- szöntőt. A találkozót Tarpataky György ] dr. és Zsák Emii rendezték meg j nagy ügyszeretettel, aminek jele ' NAGY VÁLASZTÉKBAN Hartosnál volt az, hogy az ország legtáívolabb! részéből is megjelentek a találkozón s akik nem jelenhettek meg, azok levélben mentették ki elmaradásukat-. Tízéves érettségi találkozó Az öreg diákok másik csoportja másnap tartotta meg 10 éves érettségi találkozóját. A találkozón a tanárok közül dr. Vietórisz József főigazgató, Zsolnai Vilmos igazgató, Benig.ny Andor, Péter Károly, dr. Soharbert Ármin és Varga László tanárok jelentek meg. Az 53 érettségiző közül azonban csak 8 öreg diák jelent meg a találkozón. Ez a találkozó bizonyos korképet is nyújtott. Megállapították a Sóstón tartott seregszemle alkalmával, hogy mi lett az egykori osztálytársak sorsa, de ebből a megállapításból kiderült az a szörnyen nehéz helyzet- is, amely a mai fiatalság vállait nyomja s megakadályozza a távolabb levőket abban, hogy baráti kézfogásra gyűljenek egybe. Megjelentek a találkozón dr. Balia László pü. fogalmazó-gyakornok (Nyírbátor), dr. Friedmann Károly jogi szeminárium tulajdonosa (Nyir- egyiháza), Kiár Dezső gazdálkodó (Nyíregyháza), d'r. Koieszár József oki. jegyző (Búj), dr. Koleszár Jó- zsefné, dr. Lengyel Viktor állásnélküli diplomás (Nyíregyháza), dr. Lichtblau László ügyvédjelölt (Nyir- egyháza), Máczay Gyula városi adótiszt (Nyíregyháza), Murányi Zoltán ref. s.-lelkész (Tiszafüred) és dr. Puskás József m. kir. honvéd-főorvos. (Budapest). Julius 10-re felfüggesztették a mezőgazdasági munkaszünetet A m. kir. földmivelésügyi miniszter az aratási és ezzel kapcsolatos sürgős mezőgazdasági munkálatokra a munkaszünetet julius hó 10-re, vasát napra Szabolcs vármegye egész területére felfüggesztette. Oépj a. vitásokhoz szüséges S. K. F. márkás csapágyak, csapágy fémek, Böhler és magyar dobsinek Wirtschafter Ármin m'ÄÄkSÄ* - Wolíner féle Qépszijak lerakata