Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)

1938-08-27 / 192. szám

Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1936. augusztus 27. jgg (Trianon 19.) VI. évfolyam 192 (1621.) szára. és kiadóhivatal Bethlen-utoa 1. i osek kazárra: 47.139. Telefónszám • sz- $ PH! miiül NáPSl AP * Előfketés: E^y hónapra 2.58, negyedévre 7.5« P. : 77. rv/L»ll!rVHÍ IlMí ILni Köztisztviselőknek 2%%-ee engedmény. Horthy Miklós kormányzó Potsdamban Horthy Miklós kormányzó ma délelőtt Potsdamban tett látogatást és megtekintette a világhírű San- sona-t a főméltóságú asszony, vitéz Lmrédy Béla miniszterelnök, Kánya Kálmán külügy-, Ráta honvédelmi miniszter Ó9 a katonai előkelőségeik társaságában. A kormányzó potsdami látogatá­sának megható mozzanata volt, ami­kor egv 81 éves anyóka jelentkezett őf őrnél dóságánál és közölte, hogy va­laha nevei őnő volt a Horthy-csa- ládnál és a kormányzó 10—11 éves gyermekéveiben mellette teljesített szolgálatot. Egykori tanítványát most mint államfőt látta viszont. A /kormányzó meghat ottan és .meleg közvetlenséggel beszélgetett egykori nevelőnőjével. fi német sajtó a magyar-német határokról I bledí konferencia Jugoszlávia, Csehszlovákia és Ro­mánia hivatalos képviselői konfe­renciára ültek össze Bledben. Ennek a konferenciának az európai, sőt a világpolitika szempontjából is reánk nézve legfontosabb eseménye, hogy a három szomszéd állam, a kis an­tant néven ismert három szövetséges európai ország kifejezetten elisme­ri Magyarország fegyverkezési eg y e n j ogúság á t. Soha nem hittük, hogy azokat a bilincseket, amelyeket Trianonban reánk raktak, örökké fogjuk hordoz­ni. Soha nem hittük és a történelem­nek számtalanszor megismétlődött tanuságtétele alapján nem ás hihet­tük, hogy véges emberi alkotások, békediktátumok, szuronyok hegyé­vel írott és karhatalommal való őr­zésre szoruló békeszerződések, me­lyek alapvető kérdésekben tévedé­sen is alapulnak, lehetetlenné tehet­ték egy ezeréves kultúr nemzet sza­bad mozgását és a fjlődés útján való haladását. Ezeréves jogainkért és igazsá­gunkért folytatott békés küzdel­münknek ez a józan ész támogatta erős hit adóit lendületet és kitartást eddig is és fog adni ezután is. Ak­kor tehát, amikor a bledi konferen­cia eredményét megelégedéssel tu­domásul vettük, mindenekelőtt azt keli tényként megállapítanunk, hogy a trianoni békeszerződés ideiglenes és ingatag voltát kezdettől fogva valló hitünk alapos volt és most új­ból meg is szilárdult. A bledi konferenciának a mi /fegy­verkezési egyenjogúságunkra vonat­kozó eredménye első sor/ban azt je­lenti számunkra, hogy a trianoni bilincsek egyike lehullt kezünkről. Szabad kezünk van arra, hogy ma­gunkat megvédelmezzük. Ez a tény a legelső, amit le kell rögzítenünk, nem utolsó sorban az­ért, mert a jövőben a milliárdos or- szágépdtő program végrehajtása, je­lesen honvédelmünk fejlesztésének és a kor színvonalára való emelésé­nek az a formai akadálya sincs töb­bé, amit egy egyébként is vitatható, nemzetközi jogalapokra épített szer­ződés jelenthetne. Ezen a tényen túlmenően külpoli­tikánk óvatos, következetes vonal­vezetésének, higgadtságának és ki­tartásának újabb nagy sikerével ál­lunk szemben. A bledi megegyezés, amely a mi külügyi képviseletünk közbenj öt tével létesült és hosszas diplomáciai tárgyalások előzték meg. Olyan tárgyalások, amelyek­nek folyamán Magyarország részé­ről állandóan és őszintén hangsú­lyozást nyert a békakészség, béke­szeretet és feltétlen békés szándék, .joglemondás azonban soha, semmi­féle téren és kérdésben nem történt. Annál inkább hangoztatták állan­dóan és következetesen a ifagyver- kezsésa egyenjogúságnak szoros junlk- .fcknját a Duna-völgy problémájával A német sajtó behatóan foglalko­zik Horthy Miklós kormányzó és Hitler vezér és kancellár pohárkö­szöntőjével. A Deutsche Diplomati­sche Korrespondens megállapítja, hogy Horthy Miklós kormányzó és Hitler kancellár szavai olyan egyér­telműi eg szólották a magyar-német barátság lényegéről, hogy szavaikat lehetetlen félreérteni. Nem kétséges, hogy Magyarország és Németország barátsága, amely évszázados, a jö­vőben is változatlanul fenn fog álla­A cseh kormányzópártok és a szudétanémetek között folyó tárgya­lások sikertelensége következtében a csehek most már komolyan ké­szülnek a helyzet nagyobb engedmé­és a magyar kisebbségek, a magyar n é pc s op o r t o k ké r dés é v e 1. Az így junktkmha hozott hármas probléma közül az első nyert végle­ges megoldási, a bledi konferencia jelentései szerint a másik kettő mél­ni. A közvetlen szomszédi viszony ezt a barátságot szilárddá teszi. Ausztriának Németországba való beolvadása újból és végleg biztosí­totta a történelmi határokat. Ez a határ nem választóvonal, hanem híd két nép között, amely biztosítja a baráti viszony erősítését. A lap ki­emeli a fasiszta Olaszország barát­ságának jelentőségét is és hangsú­lyozza, hogy Itália mindig er él Ível állt a magyar igazság mellé. nyekkel való tisztázására, mert lát­ták, hogy a német tisztviselők ki­nevezését a szudétanémet párt nem tartotta kielégítőnek. A ma kiszi­várgott és a cseh sajtóban is szándé­tányos megoldása remélhető. Bizonyos, hogy az egyenlő félként «v.aló méltányos, igazságos megálla­podásnak a magyar külpolitika, illet­ve a magyar kormány soha nem fog akadályt emelni. kosán lanszírozott hírek szerint a csehek újablb önkormányzati enged­ményeket ajánlanak fel a nemzeti­ségi kérdés megoldására. A kor­mányhoz közelálló újságok, mint a Prager Presse, a Cseszko-Szlovo, a Venkov és más lapok, sőt a szélső nacionalista Naroidni Politika is ma egyöntetűen hangoztatják, hogy a kormánynak átmenetileg merészebb megoldással kell clőállania. A cseh nép — írják — józan és belátja, hogy le kell mondania a cseh nem­zetállam eszméjéről, amely amúgy is megvalósíthatatlan és egyenjogúsá­got keli adnia a nemzetiségeknek. Azt az eredeti tervet, amely szerint a birodalmat cseh, szlovák és mor­va önkormányzati egységekre oszt­ják, most már hajlandók kisebb ön- kormányzati egységekre tagolni az országot. I mai miaiszlerlaaács eltagadta a kamarai tervezetet Az újságírói kamarai tervezetet a mai minisztertanács letárgyalta éa elfogadta. A kamarai rendelet az augusztus 28-iki, vasárnapi hivatalos közlönyben jelenik meg. Legközelebb megjelenik a rendelet a kötelező munkabérek, a fizetéses szabadság, a 48 órai munkaidő és a magántisztviselők fizetése tárgyá­ban is. I szlovákiai magyarság iakarmiayzatat kivétel A szlovákiai magyar párt elké­szült azzal a válasszal, amelyet Hod- zsálhoz intéztek a nemzetiségi terve­zet tárgyában. A .választ a pozso­nyi törvényhozó testület is jóvá­hagyta. A szlovákiai magyarság nemzeti önkormányzatot követel. A választ ma adják át Hodz9a minisz­terelnöknek. Jaltában a kereskedinegyedben komba robbant Jaiffában a kereskedő negyedben bomba robbant, amelynek következ­tében 30 arab meghalt, 60 megsebe­sült. A lakosságon lázas izgalom lett úrrá. A felizgatott tömeg meg­rohamozta a Zsidó-Angol Paleszti­nái Bankot. Bsztálysersjáték 20.000 pengőit nyert: 24889. 10.000 pengőt nyert: 49209. 3000 pengőt nyert: 41111, 71239. 2000 pengőt- nyert: 34877, 51876, 56120. , 1000 pengőt nyert: 16888, 31208, 46389, 48491, 55285, 72842. (Felelősség nélkül.) Idilárás A Dunántúlon északnyugati, nyu- gáti, az ország keleti részében déli szél, változó felhőzet, sok helyen cső. 'A hőmérséklet emelkedik. Berlini cáfolat vitéz lmrédy Béla hazatéréséről Berlinben az éjszaka hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint az a budapesti forrásból eredő hír, hogy vitéz lmrédy Béla miniszter- elnök már most megérkezik Berlin­ből, alaptalan.. Chamberlain rendkívüli miniszter tanácsot hív össze Chamberlain miniszterelnököt hétfőn, reggelre Londonba várják. A kormányelnök, hír szerint rendkí­vüli minisztertanácsot hív össze, amely a középeurópai és a spanyol helyzet sürgős megoldásra váró pro­blémájával foglalkozna. London ma a cseh feszültség eny- ■ hűtéséről beszél, nyilván azoknak | az értesüléseknek birtokában, ame­lyek szerint a csehek in őst már messzemenő engedményeket bizto­sítanak a nemzetiségeknek és haj­landók megyei jellegű önkormány­zati egységek szervezésére. Londoni hivatalos körök közölték a cseh kor­mánnyal, hogy a válság megoldása most már nem halasztható. fl csehek ú| önkormányzati enged mények megadására készülnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom