Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)

1938-07-30 / 170. szám

(Trianon 19.) 1938 júlrashó 30. «MK 5. oldal SzJSSSff&MP mmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmrnmmfan hírek Rlpensla Egy hét óta nemcsak a sportkörök­ben, hanem a közvéleményben is sok vitára ad alkalmat a Ripensia ügye, iletve Bindea megveretésé- nek ügye. Ha egy-egy sportgyőze­lem alkalmával azt valljuk, hogy a győztesek a nemzet számára is megbecsülést szereznek azáltal, hogy a nemzetre irányítják a fi­gyelmet, akkor vállalni kell azt is, hogy a botrány is felhívja a figyel­met, sokszor talán még jobban, mint a győzelem s nagy kárt okoz a nemzet egyetemének is. Joggal kérdheti a magyar közvélemény, mi szükség van a magyar sport­nak a botrányokra és miért kellett ■ egy balkáni erkölcsű népnek meg­adni azt a lehetőséget, hogy most . ő álljon felettünk, mint vádló. NAPIREND Julius 30. Szombat. Róm. kai. Ju­dit. Gör. kát. Szila. Prot. Juoit. Izr. Matoth. A nap kél 4 óra 34 perckor, lenyug­szik 19 óra 38 perckor. A hold kél 8 óra 57 perckor, lenyug­szik 21 óra 2 perckor. Magyar napirend: Azt olvastuk, hogy most van 30 éve annak, hogy az SOS jelet, mint a segélykérés jelét a nem­zetközi kódexbe felvették. Hát ha úgy végig tekintünk az éltéit harminc esz­tendőn, vagy ha csak a mai napokat tekintjük, meg kell állapitanunk, hogy ha volt is valaha jel, amelyre az em­beriségnek olyan nagy szüksége volna, akkor ez a jel most ennek a kornak is a jelévé válhatna. A bajokkal ver­gődő emberek, az igazságtalanság sú­lyos keresztjét hordozó nemzetek, a keleten és nyugaton lángoló harcban pusztuló gyermekek, asszonyok, ifjak és vének siráma hangzik fel az SOS jel harmincadik évében, kérve a segít­séget, életért könyörögve. Egész héten a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot: Szopkó Dezső, Haissinger, Török Julius hónapban a közgyógyszerel­látás, a tüdőbeteg-szanatórium, gyermek- menhely, Stefánia vényeire az illés Zsófia <Deák Ferenc utca) gyógyszertár szolgál­tatja ki a gyógyszereket. A gyógyszertárak reggel 8-tól este 7 vóráig, az éjjel szolgáiatott teljesítő gyógy­szertárak este 9 óráig vannak nyitva, A 260,500/1934. B. M. rendelet értelmében este 9 órától reggel 7 óráig vénykészités- nél 25 százalék, kézieladásnál 50 fillér pótdij jár. A városi gőz- és kádfürdő nyitva. A Sóstó-fürdő nyitva. — Orvosi hír. Dr. Kiss István se­bész szakorvos szabadságáról haza­érkezett és rendellését Bocskay-utca 21. szám alatt ismét megkezdte. 3x — Frontharcosok! Főcsoportunk e> hó 30-án este 8 órai kezdettel a főcsaporfcunkiból Budapestre elköl­töző Szabó Sándor, szeretett törzs­vezetőnk tiszteletére búcsúvacsorát rendez az „Otthon“ udvarán, ked­vezőtlen idő esettén az „Otthon“ helyiségében. Baj társak, felkérlek benneteket, hogy ezen minél n’a- gyobb számiban megjelenni szíves­kedjetek. A vacsorán -rész tv enni óhajtó bajtársak ebbeli szándéku­kat jelenítsék be legkésőbb e bó 29-én, déli 12 óráig a frontharcos irodába (Vay Adám-utca 15. szám). .Elnökség. (x) — Elgázolta a szekér. Nagy József 4 éves gyermeket Tiszaráclon elgá­zolta Papp József gazdálkodó sze­kere. Lábtöréssel beszállították a nyíregyházi kórházba. — Megölt egy kisfiút a saját bics­kája. Luttenberger Aladár 10 éves győrsövényházai kisfiú szüleinek lakásán az istállóban lévő jászol szé­lére ült és kezében nyitott zsebkés­sel uzsonnázott Egy .véletlen pilla­natban a gyermek a jászol széléről leesett, a nyitott zsebkés szívébe fú­ródott és a helyszínen azonnal meg­halt. — Agyonlőtte magát, mert rosszat álmodott. A Nagyidorog községhez tartozó Sárkánypusztán Rohm János 52 éves jómódú gazda félt az álmok­tól s minden álomnak valami jelen­tőséget tulajdonított. Tegnapelőtt arról panaszkodott, hogy rosszat ál­modott. Egész nap búskomor volt a rossz álom miatt. Lefekvés előtt va­dászfegyverével kiosont a kertbe és a diófa alatt agyonlőtte magát. — Két kedves ifjúsági regény foly­tatásait közli hétről hétre Az Én Új­ságom - Tündérvásár, a népszerű gyermeklap. Z. Tábori Pirosíká a Kis madárijesztő és Jászayné Hol- czer Magda Oh, szép Balaton című történetét. Az új számot még Altay Margit, Havas István, B. Radó Lidi, Jeszenszkytné T. Irén. Fosztó Kál­mán, Kissné Tóth Lenke és mások meséi, versei, vidám mókái teszik frissé és változatossá. CUKORBETEGSÉGNÉL különösen a hízásra hajlamos, kövér betegeknél az insulinLeemelést fo«= kozza és így a gyógyulást elősegíti a Mira glaubersós gyógyvízzel, éven? ként 2—3*szor tartott 4—6 hetes kúra. Kérdezze meg orvosát! 3 — Felvétel a debreceni egyetemre. A debreceni m. kir. Tisza István Tudományegyetem hit-, jog- és ál­lam-, orvos-, bölcsészettudományi, ennek matematikai és természettu­dományi csoportjára a rendes be­iratkozás az 1938—39. tanév I. fél­évére szeptember hó 1—46-ig tart. Dékáni engedéllyel beiratkozni szep­tember hó 16—20-ig, rektoirá enge­déllyel szeptember 21—30-ig lehet. A felvételi kérvényeket az illetékes karhoz címzetten Í938 augusztus hő 1. és 31-ike között kell benyújtani. Eredeti okiratok szükségesek. A dé­káni hivatalok csak kellőleg felsze­relt kérvényeket fogadnak el. Akik tandíjmentességért foly amoidn ak, kérelmüket az illetékes karhoz 1938 szeptember 1-ig nyújtják be. Rész­letes tájékoztatás jelent meg a Bu­dapesti Közlönyben s felvilágosítást nyújt a rektori hivatal. Az egyete­men férfi és női internátusok mű­ködnek. Erre nézve az .internátus, illetőleg kollégium igazgatósága nyújt részletes tájékoztatá's't. — Vasvilla fúródott a hátába. Molnár Sándor encsencsi ara tő mun­kásnak a kazalról leesett vasvilla a hátába fúródott. A szerencsétlenül járt munkást súlyos sérülésével az Erzsébet-kórházba szállítótták. — Autóbaleset érte a tragikus­sorsú Tisza József gróf nővérét. Csütörtökön aútióibaleset történt a nagykovácsi országúton. A baleset­nek szerencsére egészen könnyű sé­rültje Tisza Jolán grófnő, nővére a fiatal Tisza József grófnak, aki alig néhány héttel ezelőtt esett áldoz altul a utók at asz tréfának. Mint ismeretes., a fiatal, alig húszeszitendős gróf ma­gavezette kocsijával nekiszaladt egy fának, a kocsi felborult, maga alá temette vezetőjét és Tisza József gróf meghalt. Tegnap délelőtt Tisza Jolán grófnő, akinek néhány nap múlva lesz az esküvője, birtokukra indult. Amikor a nagykovácsi or­szágúira értek, a kocsi eddig kide­rítetlen okból nekiment egy fának. A kocsiban ülő Tisza Jolán grófnő a homlokán szenvedett jelentéktelen ■sérülést, a kocsit azonban ott kellett hagyni és utasai taxin tértek vissza Budapestre. — Női kalapok, férfi kalapok tisz­títása, vasalása, formálása 1.50 P. — Női és férfi kalapokból állandó nagy választék: Papp Dénes cégnél, Lu­ther-utca 6. (2) — Eltiltották a kocsmárosokat a terménykereskedéstől. A kereskede­lemügyi minisztérium a földműve­lésügyi misztériummal egyetértés­ben rendeletet adott ki, amely el­tiltja a kocsmárosokat a terményke- reskedéstől és egyben utasítja a köz- igazgatási hatóságokat, hogy ameny- nyibe.n a kocsmáros oknak adtak tér mé n yk e re s k edő i ipa ri gaz ol ván y o- kat, azokat vonják be. A rendelet indokolása az, hogy a mezőgazda­sági érdekeltségek ismételten fel­hívták a kormány figyelmét arra, hogy néhány kocsmáros nagymér­tékben űzi az italhitelezésnek azt a formáját, amikor a hitelt igénybe­vevő gabonájával, vagy más mező- gazdasági terményével fizet az év­közben elfogyasztott ételért vagy italért. — Veszedelmes szatir garázdálko­dott. Mátyus Gábor 20 éves debre­ceni napszámos a mezőn megtáma­dott egy 15 éves- leányt, akivel erő­szakoskodni kezdett. A leány se­gélykiáltásaira a járókelőik figyelme­sek lettek, mire Mátyus elmenekült. Nem sokkal később egy 17 éves leányt is megtámadott. A leány bi- rokra kelt a legénnyel, mindaddig, míg segítség érkezett. Mátyus ismét kereket oldott, de a megadott sze­mélyleírás alapján a csendőrség el­fogta. Kihallgatása után letartóz­Dj säg bolti) an kapható. — Muzsika szárnyán címmel írt Benedek Rózsi új regényt a Magyar Lányok. Tutsek Anna népszerű új hetilapja számára. A másik folyta­tásos regény Sigrid Boo, a népszerű norvég írónő vidám írása: Szoba- leánykisasszony. Szegedi István, Mó­zes Éva novellái. Pogány Elza pom­pás verses színdarabja, ölbey Irén és B. Radó Lili versei, Borbély Lász­ló, Gombos Gyuláné és mások cik­kei teszik élvezetessé a főlapot. Díj­talan mutatványszámot kívánatra bálikinek küld a kiadóhivatal, Buda­pest VI., Andrássy-út lb. — A talányos magyar király és aíyafisága. Gulácsy Irén, a történel­mi regényírás nagymestere remeik művészi portréban vetíti elénk a ma­gyar történelem egyik legérdeke­sebb figuráját. Zsigmond királyfi A történelmi tanulmány az Ülj Idők legújabb számában jelent meg. Her- czeg Ferenc szépirodalmi hetilapjá­nak új regényeit Harsányi Zsolt és Somogyiváry Gyula írták. Mind a két regény, a Május és A város és a sárkány már néhány folytatásával is rendkívüli sikert aratott. A lap gaz­dag tartalmából kiemeljük még Ly- ka ^ Károly képzőművészeti cikkét, vitéz Szinay Béla altábornagy érde­kes írását a magyar munkatáborok célkitűzéséiről. Díjtalan mutatvánv- számot bárkinek küld* * 1 a kiadóhiva­tal, Budapest VI., Andrássy-út 16, M. Kir. Meteorológiai Állomás Nyíregyháza Időjárás jelentése 1938. julius 28. reggel 6’33-tól julius 29. 6*33-ig Hőmérséklet: maximum 34*0 Hőmérséklet : minimum 17*0. Talajmentén 15 0. Szél erőssége, iránya (0—12.) 0. Felhőzet (0—10} 0. Csapadék milliméterekben reggel 7- től reggel 7-ig 0. Légnyomás- 763. Emelkedő. Jegyzetek: Látás 40 km. — Felrobbant a petroleumos üveg. Tótszent már ton községben Farkas Józsefné 58 éves asszony az égő lám­pába petróleumot akart önteni. A lámpa lángjától a petróleummal toelfc üveg hirtelen felrobbant a kezében és az idős asszony súlyos égési sebe­ket szenvedett. Haldokolva vitték a kórházba. Slranil Mái és anyagok NAGY VÁLASZTÉKBAN H artosnál — Anyakönyvi hírek. Július 26— 27. Születés: Mihalkó Eleonóra gör. kát., Pokoraczky József ág. h. ejv., Valent Irén Zsuzsán na ág. h. ev., Bröszth Anna róm. hat., Homicsko Béla gör. kát., Tomasőszkii András ág. h. ev.. Juhász Márta gör. kaié, Ármos Józseif ref., Bencze Anna Er­zsébet r. kát., Nagy András r. kát., Szita János ref. Házasság: Szabó Gyula ref. és Boros Erzsébet ref., Kiss István ref. és Miihaiitz Erzsé­bet gör. kát., Veréb József ref. és Ónodi Erzsébet ref. Halálozás: Gu­lyán Ilona ág. h. ev. 6 hónapos, Po- horoczky József ág. h. ev. 1 napos, Hanyicsko Ilona r. kát. 5 hónapos, Friedmann Jakab izr. 74 éves, Spi- ■szár József r. kát. 71 éves, Vágó Jó­zsef gör. kát. 3 hónapos, ifj. Watta- mán János g. kát. 13 hónapos, Fried­mann Sándor izr. 59 'éves. Győzött 2 a CSOKONAI ÁSVÁNYVÍZ Mindenki a kitűnő gyógyhatású ásványvizet issza, mert kelle­mes szénsavas viz, borviznek iá kitűnő. Kapható minden füszerüzletben és vendéglőben. Báli meghívók, alkalmi értesítések egy vagy több színben nyomtatva, jutányos áron készülnek OROSZ KÁROLY nyomdaüzemében, Nyír­egyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon: 577. Oé p j a, vi tüisokLioz szüséges S. K. F. márkás csapágyak, csapágy fémek, Böhler és magyar dobsinek Wirtschafter Ármin Tel 90. olcsón beszerezhetők. — Wnllner féle céoszijak lerakató

Next

/
Oldalképek
Tartalom