Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 145-195. szám)
1938-07-21 / 162. szám
4. oldal SZÄBOlcsi HÍRLAP Értesítik szemléje X. Jókai Mér polgári fiúiskola Az iskola fennállásának harminc- egyedik lévéről szerkesztette meg a Nyíregyházi Községi Jókai Mór pol- gá ri fiúiskola értesítőjét Tamásika Endre igazgató. Az Értesítő az első gondolatokat' a.z új gyakorlati középiskolák létesítésének szenteli s Tamáska Endre igazgató egyfelől a haladás felett érzett örömmel, de másfelől sajnálattal is foglalkozik a reformmal, mert megítélése szerint a p algára iskolákat nagy sérelem érte a reform során. Csengery Antal valamikor a polgári skolát a gyakorlati irányú középiskolák alsó tagozatának szánta, az új törvény azonban a polgári iskolának ezt a szerepét nem ismeri el. Az Értesítő második értekezésének írója Herényi Jenő tanár, aki „Az akarat nevelésének vázlata“ eí- men a szülők részére ad irányítást! Az Értesítő a harmadik fejezetben ezután áttér az elmúlt iskolai év történetének ismertetésére. Ebből megtudjuk azt is, hogy nz iskola nevelő munkájának biztosítása érdekéiben a lefolyt iskolai évben három ízben ist tartott szülői értekezletet. Megállapítja, hogy kétségtelen nagy gyakorlati baszna van ezeknek az értekezleteknek, valamint a régóta bevezetett elenőrző könyvecskének. A nevelés munkájának hasznos tényezője volt az iskola gazdasági gyakorló területe, ahol a tanulók értelmiségi fejlettségének megfelelően a konyhakertészet, talajmrvelés, vetésforgók, fanevelés, ápolás, baromfitenyésztés, mé'hészkedés, szőlőművelés kérdésében nyertek nemcsak elméleti oktatást, hanem gyakorlati útbaigazításokat is. A kis gazdasági gyakorló-kertnek — bár még nem fordult termőre a faállománya — 386 pengő bevétele volt. A tanári kar tagjai résztvesznek nemcsak a hivatalos munkában, hanem a társadalmi élet sokirányú megmozdulásálban is. Az iskola két tanulmányi kirándulást rendezett az elmúlt év folyamán.-A tanulók továbbképzésére öt ifjúsági egyesület működött. Az iskola felettes hatóságairól, a tanári testületről és iskolai elfoglalt- ságuíkról, a szertárakról és könyvtárakról számol be a továbbiakban az Értesítő, majd a tanulók névjegyzékét és érdemjegyeit közli. Az iskolának mind a négy osztálya párhuzamos volt. Az év végén összesen 456 nyilvános és magántanulót osztályoztak len A bejáró tanulók száma 49. Statisztikai táblázatok, .majd a jövő iskolai éjvre vonatkozó értesítés, a könyv nélkül megtanulandó költemények jegyzéke és a tan könyvjegyzék zárja le az Értesítő lapjait. IX. Állami Tanítóképző Intőm A nyíregyházi m. kir. áll. Tanítóképző Intézet XVI. Értesítőjét Do- hanics János mb. igazgató szerkesztette. JBiczák műszerész Bethlen, u 27, Kerékpárt, rádiót részletre is. Eredeti Steyr Waffeníád Puch motorok képviselete. Jovitó müheiy. Az Értesítő első lapjait Kiss Lajos tanárnak „A tehetség és formai mozzanatai“ c. tanulmánya vezeti be, A tanulmány egyébként csak részlet a tanár „A tehetség és szociológiája“ c. népszerű főiskolai tanfolyami élőéi dávsáb ól. Nemcsup án az iskola, hanem Nyáregyháza város társadalma részéről is élénk figyelmet érdeklő közlemény foglalja le az Értesítő további oldalait. Ezekben a sorokban közli az igazgató .annak az emlékiratnak a szövegét, amelyet a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett a tanári kar nevében az iskola részére szolgáló jelenlegi épületnek megvásárlása, esetleg új iskolai épület emelése érdekében. A memorandum rámutat arra, hogy a hajdúdorogi gór. kát. magyar püspökség létesítése alkalmával a kormány kötelező ígéretet tett a tanítóképző intézet létesítésére, ami meg is törént, azonban a tanítás és nevelés igényeit a hérépüliet a mai formájában nem tudja kielégíteni. Rámutat a memorandum arra is, hogy Nyíregyháza megyei város ajándékozási szerződésében olyan telket ajánlott fel a tanítóképző intézet céljaira, amely ideálisan oldaná meg a tanítóképzés ügyét, ha az állam a kijelölt telk'eüi végrehajtaná az építkezéseket. Az Értesítő a továbbiakban az iskolai 'év történetét ismerteti. Közli a tanév lefolyását, a személyi változásokat, a felügyeleteket, majd a tanári testület iskolai munkáját szemlélteti táblázatos kimutatásban, foglalkozik a tanártestület tagjainak t á risadalmi, i r ad almi ma nk á sság á val, majd közli a növendékek névsorát és osztályzati eredményét. Statisztikád kimutatások után áttér az Értesítő az in tern átus, köz- tartás, kintlakás, az alapítványok, jutái m a z á s ok i s m értét é s ér e. Külön cím alatt foglalkozik az Értesítő a nevelés kérdéseivel s ennek során ismerteti az ifjúság ön képző tevékenységét szolgáló egyesületek .működéséit is. „Tanítás“ főcím alatt látjuk az iskolának i 1 yenirányú célkiitűz:éseit, a módszert s a feldolgozott írásbelii anyagot. A negyedévesek 120, az ötödévesek 155 gyakorlati tanítási órán vettek részt. A tanítóképesítésről és a gyakorló iskoláról számol be utolsó két fejezetében az Értesítő, amely egyben a> régi típusú tanítóképző intézet- utolsó értesítője. A.hol «álmodik a nyomor» Séta as ágyrafárók és a kiadó ágyak könott Ro.zzant házfalakról, viharvert kerítésekről és lámpaoszlopokról minduntalan a szemünkbe vág egy- egy piszkos-feihérszínü kis papírlap. Rajtuk rendszerint nagy, nehezen irt ák-om-bakommal, egészen egyéni ortográfiával a felirat, amely a város minden rendéi és rangú polgárának hírül adja, hogy itt és itt eladó „keveset használt“ közszükségleti cikk vagy pedig kiadó és bérbeadó lakás, szoba vagy esetleg egy ágy. Valamennyi között a legérdekesebb az utóbbi. Az a kis cédula, melyen egy „rendes fiatalembert“ keresnek. akinek a részére kitűnő, tiszta, rendes, de a legrosszabb esetben is „féregmentes“ ágyat adhatnak -bérbe. Agybérlés „Rt.“ alapon Először is tisztázni kell a fogalmat: mi is az az ágyra járó? —Nem albérlő és nem is szobaúr, ezek körülbelül olyan távolságra vannak az ágyrajárótól, mint a főibérlő tőlük. Az ágyrajáró a legszerényebb igényű ember, nincs foga sem az egész szobára, sem a falakra, . sem a szobában levő bútordarabokra, hanem csak és kizárólag az ágyra s lehet, hogy arra is csak a nap egy bizonyos idejében. Az ágyrajáró hirdetések főleg a perifériákon találhatók meg. Hatalmas villanyoszlop áll a Búza-téren a Bundi-előtti sarkom. Több hirdetés van rajta, az egyik így szól: Egy rendes Fiatalember részére egy Ágy kiadó Szűk kis utcába, a „Gordon“ egyik sikátorába vezet az első cím. Alacsony házikó az udvaron. Saját magaásta kis „csatornába" folyik a szennyvíz. Nem éppen a legózondiV sabb a levegő, de úgylátszik, hogy ez nem árt az ittlakóknak. Mert alig, hogy kinyitják a kaput, az apró kis házból egymásután jönnek elő asszonyok, emberek, gyermekek. CsípHg Rózsika álma Mm olyan RCÍííS . . . N ag v on ' gyan ú sa.n foga d n ak. Nem igen nézik ki belőlünk azt, hogy beérjük az ott található „komforttal“. Csak amikor félig lenyelt szavakkal a „rossz viszonyok, álilástaknság“ szomorú frázisát mondjuk, akkor indul előttünk a háziasszony, hogy megmutassa az ágyat. De a többiek, szomszédok, albérlők és ágy rajé r ók ■nem igen tudnak belenyugodni a dologba. — Hallja csak, Cineérné asszony! — kiált oda az egyik szomszéd, — vigyázzon az ilyen felöltözött emberre, a múltkor volt nálam két napig egy s azután jöttek érte a zsaruk! Járhat majd .maga is a detektívekhez! . . . De akkor már bent vagyunk a szobáiba, ahol egy sarokban áll a gazdátlan ágy. A hirdetésiben a háziasszony megelőzött minden tisztaságról, rendességről szóló fölösleges jelzőt, csak éppen a „féreg-mentest“ kockáztatta meg. De azt hisszük, ebben is volt némi túlzás. — Csipke Rózsika álma nem olyan édes. mint ahogy itt aludhat, -— mondotta édeskésen a néni-ke. És még egy-két „jószó val“ elintézi a szomszédban levő kiadó ágyat is, ahová — mondotta — rendes ember nem mehet, mert ott csak társbérlőt keresnek. Az egyik fele az ágynak foglalt, reggel hattól este hatig. Egy zenész bérli, aki este .indul el alkalmi zenélé&i lehetőségeket keresni a külvárosok kis kocsmáiba. — Volt egy társa is, de az most a „Bujtoson“ van, — adja meg a végső információt a szomszédról az -asszony. Megnyugtatjuk, hogy .minden nagyon tetszik, az árát — havi 6 pengőt — sem tartjuk soknak, csak éppen meg kell még beszélni az ügyet és ha szükség van az ágyra estig visszajövünk. Nyáron ablaknál, télen kályhá nál van a „főhely“ És megyünk tovább nézni a kiadó) ágyakat. A helyzet mindenütt ugvanaz. Az ár majdinem fillérre azonos, csak azt kell megfizetni, ha az ágy az ablaknál fekszik. — Télen a kályha melletti ágy a legdrágább, — -világosítanak fel az ágyra1 járás titkairól — nyáron pedig az ablaknál levő. De megéri azt a pár fillért... V csak úgy lehet, ha nem kinozza a gond és kíváncsiság: mi történik odahaza? Hűséges beszámolót kap a NYIRVIDÉK-SZABOLCSI HIRLAP-ból. Egy fillérrel sem kerül többe, ha maga után küldeti a NYIRVIDÉK-SZABOLCSI HÍRLAPOT Kiadóhivatal: Bethlen utca 1. - TELEFON: 77. SZÁM. ■ SPORT fi Nyfve úszószakosztálya Julius 17 én délután 5 órakor a sóstói strand-uszodálában uszóversenyt és vizipoló mérkőzést rendezett A nagyszámú közönség nagy érdeklődéssel nézte az egyes úszó- számotkat és gyönyörködött a vízi- póló mérkőzésben. Megjelentek Heringh Andor ny. pénzügyi főtanácsos, Rajby László ny. ezredes, vitéz Vén Zoltán őrnagy, Huray János, az Ipartestület és a Ki ősz elnöke, dr. Rá ez Kázmér rendőr tanácsos, dr. Arvay A ónján rendőrkapitány, Tőrös Pál számvevőségi főtanácsos, Marton László mérnök és még sokan mások. Az úszó verseny eredményei; 100 in. gyorsúszás: 1. ercsényii Gyula, 2. Kai lay Tibor. — 100 m. hátúszás: 1. Sándor István, 2. Csépke László. — 50 m. gyermek gyorsúszás: 1. Hegedűs István. — 50 m. női mellúszás: 1. Heringh István, 2. Pártos Oszkár. — A vizipóló csapatok; tagjai stafétát úsztak. Győzött az A. csapat. Az úszóverseny és a vizipóló mérkőzés előkészítése és lebonyolítása Gömörv Gyula, Nytve titkár érdeme. Kereskedelmi nyomtatványok; levélpapír, számla, memorandum, cégkártya egy vagy többszínben nyomtatva, ízléses kivitelben, jutányos árban készülnek OROSZ KAROLY nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. — Telefon : 577. Gép j avitOsokhoz szüséges S. K. F. márkás csapágyak, csapágy fémek, Böhler és magyar dóbslnek Wirtschafter Ármin Tel. 90. olcsón beszerezhetők. — Wolíner file gépszijak lerakata