Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 97-144. szám)
1938-06-26 / 142. szám
(Trianon 19.) 1938 június hó 26. MswHsgggaasgg i Szabolcsi hirlAP J. ol(U Nyíregyházi Kereskedelmi Rt. Iroda: Luther palota. Telefon 3 83. Telep: Alsópázsit 91. Telefon 2-67. Szállít: hazai szenet és mindenfajta száraz és hasáb aprított tűzifát. Dr. Illés József orszgy. képviselő buli, gávai és venestlii nagyhatású beszámolja Megírtuk, hogy dr. Illés- József, a budapesti egyetem európai-hírű jogtanára, a gávai választókerület népszerű országgyűlési képviselőie, -— mint miniden éviben, az idén is végigjárja kerülete minden egyes községét, hogy választóit meglátogassa és ismertesse a mai politikai hely: zotet. E hó 19-én, vasárnap délelőtt Bu- jon, délután pedig Gáván és Ven- ■cselilőn tartotta meg a Nemzeti Egység ottani szervezeteinek értekezlete, illetve választmányi ülései kere1 tében beszámoló beszédét. Kíséretében voltak dr. Nánássy Imre ország- gyűlési képviselő, Lipthay György ny. ezredes, választókerületi elinök és Uzony Jenő, a Nép. vármegyei titkára. Mindhárom községben a Nemzeti Egység vezetősége élén a választók népes tömege jelent meg a beszámolón és lelkes ovációval üdvözölte a szeretett képviselőt és a kíséretében megjelent urakat. Búj on Trázsi György róm. kát. lelkész, Gáván Baráth Imre ref. lelkész, a Nép. h. elnöke, Vcncsellón pedig Szummer Mihály kisbirtokos, Nép. községi elnök meleg szavakban üdvözölték a képviselőt és köszönték meg, hogy újból eljött közéjük. Amikor dr. Illés országgyűlési képviselő a pódiumon megjelent, hogy beszámoló beszédét megtartsa, a választópolgárok nagy éljenzéssel és tapssal fogadták. Dr. Illés József érdekes, markáns vonású egyéniség. Mint jogtörténésznek neve a szűk haza határain messze túl, európaszerte ismeretes. Régi politikus. Az összeomlás után a nagykárolyi (nyiradonyi) kerületet képviselte. A legutóbbi választás Károlyi László Temetkezési Vállalata Nyíregyháza, Vay Ádám utca 7, sz. TELEFONSZAM 570. — Temetéseket, haloltszáliitásokat, kegyeletteljesen, a legszolidabb árak mellett végez. Paplan és Kelengyeáru Hartosnál 3 Vay Ádám utca 2. szám. alkalmával került ide a Tisza mellé: a gávai kerületibe. Érdekes, hogy kínáltak neki Budaipesthez közelebb eső városi kerületet, de ő a faluhoz ragaszkodott, mert szereti a falut. A falusi nép lelki világa, annak ügyes- bajos dolga inspirálja a politikai tevékenységre. Szereti is ezt a kerületét s az viszont őt. Szeretheti is, hisz igen sokat tett a kerülete érdekében. Élete egyik legfőbb célkitűzésének tartja az elszakított ruténeknek, illetve Ruszimszkónak a visszacsatolását. A kormány fontos megbizatásá- vai igen gyakran megfordul Rómában és más külföldi helyeken. A tudományon és politikán kívül szociális és társadalmi téren is igen kitűnő munkásságot fejt ki. Mintegy hat öve megszervezte az ÁD,OB-oé (állástalan diplomások országos bizottsága), amelynek elnöke. Az utolsó három év alatt 3000-né:l több állás- nélküli diplomást helyezett el. Dr. Illés József 'beszámoló beszédének megkezdése során először megemlékezett a legelső és legkii- lönb magyar ember, a kormányzó úr 70-ik. születésnapjáról. Rámutatott arra, hogy amidőn már-már a megsemmisülés szélén állott a szerencsétlen nemzet és ez a kifosztott, szét dana bolt kis ország, akkor gond- vüsel ésszerű megjelenésként élünkre állott, rendet teremtett és megmutatta az utat, amelyen haladhatunk. Ma már az egész világ csodálattal és tisztelettel emlékszik meg róla. Születésnapja alkalmából nemcsak mi, árva magyarok vettük körül rajongó szeretettel, de a római pápa, az olasz, svéd és albán királyok, a rokon finn nemzet feje, a török köz- társasági elnök, Hitler, Mussolini stb. táviratillag fejezték ki, a legmelegebb hangon jókívánataikat. A megemlékezés ideje alatt a közönség fel áll ott és lelkesen éljenezte a főmiéitóságu urat. Majd a Szent István emlékévvel kapcsolatban nagyszerű okfejtéssel vezette le, hogy az első magyar király teremtette meg nem a diktatórikus, hanem a magyar alkotmány szellemének megfelelő nemzeti alapon álló keresztény magyar királyságot. Ezután a külpolitikai helyzet rövid megvilágosítása után ráfért a Nemzeti Egység legújabb kormányának, a vitéz Imrédy-kormány politikájának és célkitűzéseinek ismertetésére. Dámutatott arra, hogy vitéz Imrédy Bélában milyen kiváló államférfit nyertünk. A külföld is gratulált Magyarországnak ahhoz, hogy ez a nagyszerű pénzügyi szak- tekintély került a kormány élére. A magyar pengő ma már egyik legjobb valuta. Külföldön mindenütt szívesen elfogadják. A gazdag nagy Franciaország már kétszer is leértékelte a frankot csaknem felére. Részletesen felsorolta, hogy a Nemzeti Egység előző kormányainak népies, nemzeti programját az Imrédy-kormány milyen amerikai gyorsaságú tempóban hajtja végre. Alig pár heti működése alatt már négy törvényjavaslatot tárgyaltatott le. Legutóbb a szesz egyed árú ságot és a hegyközségről szóló törvényjavaslatokat. Megszünteti a „szeszbárök“ milliós évi jöyodelmét, hogy a népnek jusson ebből. Az egymilliárdos befektetésnél is elsősorban aiz a cél lebeg a kormány szeme ellőtt, hogy a hadsereg fejlesztésén kívül egyihítsen a munkanélküliségen és különösen a falu szociális, családvédelmi és kulturális szűkséglötcit élőmozdít.hassa. Kimutatja-, hogy a Nemzeti Egység kormányai annyit tettek a szegényebb néprétegek érdekében, amennyit azelőtt soha. így a gazda- adósságokkal kapcsolatos védettség, a mezőgazdasági munkások öregségi biztosítása, az egyszoba-konyhás lakások adómentessége, a vagyonta-. lanok kórházi ápolási díjak alól való mentessége stb. mind azt igazolják, hogy népies keresztény nemzeti kormányzat van. Azt kérdezi tehát, hogy kiknek áll érdekében nagyobb jobboldalúság ‘és idegen államesz- mék szerinti kormányzás követelése? Azoknak, akik szeretnek a zavarosban halászni. Egyszer már megjártuk és keservesen meglakoltunk azért, hogy megkótyagosodott „ál- apostolok“ kezére juttattuk az ország vezetését. Ügyeljünk, fogjunk össze és ne gyengítsük erőnket azzal, hogy magyar magyar ellen álljon szembe. Bízzunk a Nemzeti Eg ység kor m á n y á b a n. A nagyszerű, mély gondolatokkal bővelkedő beszámoló beszédeket a hallgatóság mindenütt nagy tetszéssel és zajos tapssal fogadta és a képviselőt percekig éljenezte. Dr. Illés után dr. Nánássy Imre, a nyírbátori választókerület kiváló országgyűlési képviselőié beszélt mindhárom községben. Dr. Nánássy elismert kitűnő szónok. Különösen tud’ a nép nyelvén beszélni és a nép szívéhez hozzáférkőzni. Mindenekelőtt gratüált- a gávai kerületnek, hogy dr. Illés Józsefre esett- a választásuk. Tudja és igazolja, hogy dr. Illés mindenütt ott vám, ahol a falu érdekeiről van szó. Majd felemlíti, hogy annakidején őt pártonkívüli programmal küldte- a nyírbátori választókerület a parlamentbe. Amikor azt látta, hogy az előzőleg vallott politikai nézeteit és elgondolásait a Nemzeti Egység Pártjában legjobban keresztül tudja vinni, akkor megcsinálta az első igazi titkos választást a kerületében. Ugyanis felkérte választóit, hogy kellő ellenőrzéssel titkosan döntsenek afelől, hogy belépjen-e a Nemzeti Egység pártjába. A választók túlnyomó száma igenlő választ adóit. Igv került ebbe a táboriba és meg van győződve arról, hogy jelenleg csakis a Nemzeti egység programja az egyedüli kivezető út. Felszólalásában igen sok találó adomával világította meg a politikai helyzetet. Beszédét igen sokszor szakította meg a felzúgó taps, nevetés és helyeslés. A végién a hallgatóság zajos éljenzésben adott kifejezést a tetszésének. Végül Uzo.ni Jenő, a Nép. vm. titkára, rövid felszólalásában a nemzeti összefogás szükségességét, a Nép. zászlója mellett való kitartást hangoztatta és megköszönte a választók és hallgatóság szép számban való megjelenését és megértő figyelmét. Az egyes községekben, az illetékes főjegyzőkön kívül a Nép. vezetőinek és pedig Bú j on Bátihy Kálmán földbirtokos, községi elnök és Stima Andor tanító, községi vezető titkár, Géván ifj. Bacskay János birtokos, községi 'elnök, Baráth Imre ref. lelkész, h. elnök és Czomiba Gyula vezető titkár, Venesellőn Szummer Mihály kisbirtokos, közs. elnök és Mátyás Ferenc vezető titkár érdeme a gyűlések szépen sikerült megrendezése. Búj on délután fél 2 órakor a kaszinó helyiségében a képviselő és kísérői részére a Nép. vezetősége pompás ebédet adott, amelyen a község intelligenciája is részivétt. A gyűléseken mindvégig jelen volt vitéz Mikó Bertalan, a járás köztiszteletben álló főszolgabírája is. Érdekes megemlíteni, hogy mindig azt hallottuk, bogy Bujo.n és Venesellőn igen erős nyilas szervezkedés van. Egyetlen zavaró közbeszólás nem Olcsó ós jó szálloda Pesten a METROPOLE, a Rákóczi utón. 150 kényelmes szoba 4 pengőtől, teljes penzióval 9 pengőtő). Az Étteremben szegedi Farkas Jóska muzsikál, a télikertben délután és este a Virány-jazz játszik a tánchoz. Hal gassa meg mindkét zenekart rádión. Adjon barátainak DEBRECENI Gyógyfürdő jódos gyógyforrásának vize rheumás megbetegedéseknél, izületi gyulladások, izületi csuzos megbetegedéseknél kiválóan gyógyhatású. A gyönyörűen parkírozott és berendezett nagyerdői fürdőtelepen langyos és hideg strand medencék, kádfürdő, fedett uszoda,Jorró gyógyfürdő, iszap pakolások, gyógytorna van. A gyógyvíz kitűnő ivókúra gyomorbajok és légcsőbántalmaknál. Havonta 30-60.000 ember látogatja a fürdőt. — h