Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 97-144. szám)
1938-06-11 / 130. szám
i oldal ■ff» SZÄBÖlcsi HÍRLAP m (Trianoai 19.) ,1938 júnmk hó 10. Panasz a közönség köréN! a közönséj allen Hosszú és igaz érzésben fogant levelet őriz szerkesztőségünk. Egész terjedelmében közölnünk kellene, ha aem volna olyannyira fájdalmasan igaz és nem keltene széleskörben talán félreértést és sérelmeket is. Mert úgy szeretnénk szolgálni az igazságot minden időben is minden körülmények között, hogy ne okozzunk fájdalmat senkinek és még a bűnöst is inkább fnegjavulásra hívogassuk és erősítsük, semmint keserűséggel teljes konokká tegyük. A kesergő levél arról szól, hogy a közönség nem tiszteli eléggé a zászlót, nemzeti voltunk, szent becsületünk e jelét. A levélíró látta, mint hozza a katonaság a harctér dicsőséges áldozataira emlékeztető ezredlobogót és alig vett észre egy-két embert, aki a zászló előtt tisztelgett volna. A levél e részben a többek között igy jajdul fel : „Azalatt a zászló alatt, amit május utolsó vasárnapján végigvittek a városon, tízezer magyar katona áldozta fel életét a Hazáért. S ha van valaki, aki ezt nem hiszi, menjen el az uj laktanya elé és olvassa el az emlékükre felállított emléktáblát. Sokan vannak, akik talán nem tudják, hogy mit jelképez a zászló, mely ezerév óta hirdetője a magyar dicsőségnek és hírnévnek. A zászló az, amely színeiben hordja a múlt dicsőségét, küzdelmeit, véres viharait, a békés munkát szerető nép igazságát és jövő reménységét. A zászló az, amely varázsával magához láncolja a lelkeket és hősöket nevel. Büszkén leng egy ezredév óta, dacol minden viharral. Megtépázva, viharverten többször elbukik, de mindig akadnak erőskezüek, kik felemelik és újra büszkén lobogtatják. Egyszer hűtlen lett e nép a zászlójához, de nagy árt fizetett érte.* A panasz másik fele a hősök ünnepének aránylagos részvétienségé- ről szól. A levélíró szerint az ünnep ség idejét, helyét jó előre, széles körben kellene publikálni. Magában véve mindkét irányú panasznak alapja van. Sajnos, ez a ma venhedő generáció nagyon is közömbös. Talán a fiatalok, a jövendő nemzedék e téren is uj életstílust hoz. Az iskolák nevelő munkája mindenesetre ezt az intenzivebben érző és lelkesedő, cselekvő nemzedéket igyakszik kialakítani. íNykegyitázu megyei város polgár- mesteri hivatala K, 14732-1938. HIRDETMÉNY Nyíregyháza megyei város elöljárósága kÖ2hírré teszi, hogy legközelebbi országos lóvásárját junius 13. napján, hétfőn fogja megtartani, amelyre vészmentes helyről egypatás állatokat lehet felhajtani. Nyíregyháza. 1938. junius 9. Szohor Pál flk. polgármester. K. ad 12128-1938. HIRDETMÉNY Felhívom a háztulajdonosokat, akiknek ásott kútjába a f. hó 6 iki nagy z/por alkalmával a szennye zett eröviz befolyt, hogy kutjok vizét legalább fél kg. k órmész ada golássa) fertőtlenítsék s az iyásra használt vizet fórra5ják fel. Nyíregyháza, 1938. junius 8. ____Szohor Pál a. k-, polgármester Ny omatott a Szabolcsvármegyei »Erzsébet* közkórház Nyíregyházán. 485—1938. ikt. szám. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. A szabolcsvármegyei „Erzsébet“ közkórház nyilvános versenytárgyalás utján eladja a telepén összegyűlendő étel és zöldséghulladékot, moslékot az 1938, évi julius hó 1-től 1939. évi junius hó 30 ig terjedő időre. A szóbeli nyilvános verseny- tárgyalást f. évi junius hó 24-én, pénteken délután 4 (16) órakor tartjuk meg az intézet gondnoki hivatalában. A naponkénti moslékmennyiség kb. 150—200 liter, amelyet az intézet gazdasági udvarán gyűjtünk össze s amely onnan minden nap, legkésőbb d. u. 6 óráig vállalkozó által elszállítandó. Kikiáltási ár havi 80 (Nyolcvan) pengő, amely összeg bánatpénz ci mén a versenytárgyalás alkalmával az intézet pénztáránál letétbe helyezendő. Az étel stb. hulladékot a kikiáltási áron alul el nem adjuk. Vállalkozó köleles az elért vétel- árat minden hónap 1. napján 56914. sz. csekkszámlára befizetni s a bánatpénzt pedig, mint biztosítékot a jrgyzökönyv aláírása alkalmával a vételár összegére kiegészíteni. Esetleges bélyegilleték költsége vállalkozó terhét képezi. Nyíregyháza, 1938. junius 9. Dr. Korompay Károly 3x igazgató-főorvos. I lonyik Lászlót és Annát illető 1/6 od részére 58 P kikiáltási árban, de a 17742—1930. tksz. alatti özv. Szó lonyik Péterné Laskai Zsuzsanna javára bekebelezett haszonélvezeti jog sérelme nélkül. Feltétlenül épségben marad a pa- szabi 374. sz. betétben az 1340— 1923. tksz. végzéssel feljegyzett és ajFelsőiiszai Ármentesitő és Belviz- levezető Társulatot illető kisajátítási jog. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Paszab községházánál, megtartására 1938. évi julius hó 7. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t. c. 150. §. alapján a következőkben állapítja meg : 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. t. c. 26. §) Csatlakozottak kérelmére az ingatlanokat a kikiáltási ár ötszörösénél alacsonyabb áron eladni nem lehet. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1911. I. t. c. 127. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t c. 21. §.) Nyíregyháza, 1938. február 20. Dr. Gaál sk. ömkf, jző. A kiadmány hiteléül: Benedek, irodaigazgató. A nyíregyházi kir. járásbíróság, mini telekkönyvi hatóságtól 3011—1938. tk. sz. A nyíregyházi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 818—1938 iksz. Ha az árverést a Demecser és Vidéké Takarékpénztár kéri, úgy a legkisebb vételár 6561 P 40 fillér, ha a Magyar Általános Biztosító Társaság csati, végrehajtató kérné, 10431 P 50 fillérben, ha pedig az árverést az Angol Magyar Bank csat), végrehajtató kérné, 10485 P 60 fillérben, ha a Nyírvidéki Takarékpénztár r. t. kérné, 10672 P 16 fillérben állapítja meg. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1911. I. t. c. 127. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1938. február 15. Dr. Gaál sk. ömkf. jző. A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgató. Express hirdetése)« 18 szóig 1 P 50 fillér, min den tovibt gzó 10 fillér. Költözködés előtt vizsgáltassa és ciánoztassa la kásái NÁNÁSSY val, Kossuth u. 9. szám. Telefon 377. — Frissen érkezett sváb és paíkányirtó szerek kaphatók. Rp ró hirdetések 10 «sóig 80 fillér, minden további né 3 fillér, a littst keresőknek 10 szóig 69 üllér, miaidsa további szó 6 fillér BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Hat elemit végzett fiú hetesnek felvétetik. Cim az Ujságboltban. 3x Keresek Budapestre julius hó 1-ére kitünően főző, varráshoz Is értő házi kisasszonyt. Nehéz és piszkos munkára bejárónő van. Dr. Fuchs Sándorné Budapest, Gellért tér 3. 1. em. 3. 121-2 KÜLÖNFÉLÉK Keresek megvételre 120—180 literes hordót esővíznek. Cimet a kiadóba kérem leadni 2854-3 VIZSGA! AJÁNDÉKUL fényképezőgé- pet, tenniszüíőt és footballt olcsón vásárolhat BLUMBERGNÉL. 2858 Eladó autótaxí joggal, traktoros cséplő- garnitura, 500 as motorkerékpár. Cim a kiadóban. 2825-5 Vadásztábla megbízásból eladó Ruzsonyi Pál sportüzletében Nyíregyháza, Kossuth-tér. x k Jóforgalmu, biztos megélhetést nyújtó, nagyobb füszerüzlet trafikkal, italméressel főútvonalon elköltözés végett átadó. Cim a kiadóban. 2335 Egy kitűnő fekete bécsi zongora és egy nagyobb jégszekrény eladó. — Cim a kiadóban. 2836 Mindenes bejárónő állást keres 15 éré. Cim Keit utca 36. 120 Külterületen lakók postán Is beküldhetik apróhirdetéseiket a hirdetési dij levélbélyegben való egyidejű melléklésével. Ólmot minden mennyiségben vem a kiadóhivataL Bethlen-utca 1. A szerkesztésért felelős: Jóba Elek. A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hírlap lapkiadó betéti társaság, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONAT Angol Magyar Bank r. t. végrehajtatnak özv. Szolonyik Pétét né, mint kk. Szolonyik László és Anna gyámja végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság ? végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146, 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 900 P tőkekövetelés, ennek 1937. február 1. napjától járó 8 százalékos kamata, 28 P 50 fillér mint az árverési kérvényért ezúttal megállapított költség, valamint a csatlakozódnak kimondott Zimmermann Lipót és Fiai cég 200 P, Irsay és Társa 147 P 20 fillér, Rochlitz és Gold stein 180 P, Sátoraljaújhelyi Polgári Takarékpénztár és Hitelegylet 477 P 40 fillér, Bakosi Ferenc 86 P 76 f, Czomba Balázsné 60 P, Kormány Mihály 88 P 46 fillér és dr. Biró József 275 P tökekőveíelés és jár. behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbiróság területén lévő Paszab községben fekvő s a paszabi *374. sz. betétben A. kereszt 1. sor 858/1. hrsz. 2 hold 1440 négyszögöl szántó a Nagyterébe düliöben ingatlannak kk Szolonyik Lászlót és Annát illető 1/6 od részére 246 P 50 fillér kikiáltási árban, A. kereszt 2 sor 8 8/2. hrsz. 4 hold 1334 négyszögöl szántó a Nagyterébe düliöben ingatlannak kk. Szolonyik Lász ót és Annát i lelő 1/6-od részére 410 P 50 f. kikiáltási álban, A. kereszt 3. sor 859. hrsz. 1506 négyszögöl szánló a Nagyterébe düliöben ingatlannak kk. Szolonyik Lászlót és Annát illető 1/6 od részére 58 P Kikiáltási árban, A. kereszt 4. sor 860. hrszám 1506 négyszögö szántó á Nagyterébe dünőben ingatarnak kk. Szó ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY KIVONAT Demecser és Vidéke Takarékpénztár r. t. végrehajtatnak Katz Ar- noldné végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146. és 1147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 2000 P tőkekövetelés, ennek 1930 junius 2. napjától járó 9 5 százalékos ka- mala, egyharmad százalék váltódij, Ítéleti illeték, 338 P 10 fillér eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 60 P 80 fillér költség, valamint a csatlakozódnak kimondott Demecser és V déke Nép és. Postásbank 2000 P, a Magyar Általános Biztositó Társaság 27 P 60 f, Angol Magyar Bank r. t. budapes.i bej. cég 109 P 96 f, Nyírvidéki Takarékpénztár r. t. 70 P 02 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett, a nyíregyházi kir. járásbiróság területén lévő Nyirbogdány községben fekvő 8 a nyirbogdanyi 237. számú tkvi betétben A. 1. 5—8. sor 154, 155, 166, 169. hrsz. alatt foglalt Katz Arnoldné sz. Leichtmann Teréz nevén álló a Beltelekben fekvő összesen 1317 négyszögöl terült tü lebontott ház, udvar, szántó és rétre 545 P 10 f. kikiáltási árban. A teekkönyvi hatóság az árverésnek Nyirbogdány község elő járósá gánál megtartására 1938. évi juüus hó 6. mpjának délelőtt 10 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant 478 pengőn alul eladni nem lehet, ha az árverést a Demecser és Vidéke Nép és Postásbank kérelmére tartják -meg. „Merkur“'Hyomdábun, Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. szám. Felelős: Orosz Károly.