Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1938 (6. évfolyam, 48-96. szám)
1938-03-29 / 70. szám
(Trianon 18.) 1§38 március 29. hűL _ „ bfríRvmÉK „ Szabolcsi HÍRLAP Figyeimeitetés! JEANETTE MACDONALD Sanfrancisko cimü filmje iránt olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy azt már KEDDTŐL mutatja be az APOLLO A műit év december 30-án halálos ; szerencsétlenség törtéint Nydnmárton- i falva községben. A község •határában van a Balkányi-féle uradalom, j ahol Asbóth Elemér kertészképpen í van alkalmazva. Asbóth szén vedé- í Íves varjú-vadász volt, de nem ve- ! tette meg a verebeket sem. Deeem- j <ber 30-án feltűnő mennyiségű veréb f tanyázott az uradalom területén és j Asbóth száz-számra lövöldözte le ezeket a flóbertjével. Amikor kifáradt a vadászatban, hazament és a fegyvert megtöltve, bevitte a hálószolbájába. Délután isimét elővette a vadászláz és a verebek iránti ellenszenv s megparancsolta a közelében levő tizenkét éves gyermeknek, hogy hozza 'ki a szobából a puskát, mert ismét vadászni megy. A gyerek be is ment a szobáiba, majd átadta pár perc muh a a puskát Aslbóthnak. a.si elindult az uradalom élösdfjeinek kipusztítására. Vadászat közben kapta hírül, hogy otthon valami szerencsétlenség történt. Hirtelen haza- szaladt és a lakásban a tizenötéves Pósán Juliánná cselédleány hatalmas vértócsában. eszméletlenül feküdt. Azonnal jelentették az esetet a csendőröknek, akik megindították a nyomozást, majd a szerencsétlen leányt beszállították a kórházba, ahol azonban már .nem tudtak rajta segíteni s a 15 é.ves Pósán Juliska ' másnap belehalt sérülésébe. Kidé- | írült, hogy a 12 éves kisfiú, aki a fegyvert kihozta Asböthnak, közben •találkozott az ajtóiban a leánnyal, akivel minidig évődnn szokott. — Na, Julis... — mondotta neki, miközben ráfogta a fegyvert. A leány a vallomásök szerint ne15 éves fia balálosvégB boxviariala 'Megdöbbentő gyermek tragédia játszódott le tegnap délután Nyir- turán. Tóth Antal 15 éves fiú összekülönbözött hasonlókorú társával A vita hevében összekaptak és formális box1 viadalt vívtak, aminek tragikus kimenetele lett. Tóth Antalt úgy gyomorszájon vágta társa, hogy a szerencsétlen fiú holtan esett össze. A halálosvégű boxviadalról jelentést tettek a nyíregyházi ügyészségnek. Az ügyészség a vizsgálóbíró indítványára elrendelte Tóth Antal holttestének felhoncolását, amelyet ma ejtenek .meg. A fiatalkorú fiút őrizetbe vették. vetve akarta, elhárítani a feléje irányított puska-csövet, a kisfiú azonban elsütötte a puskát s a golyó a leány mellébe hatolt. A gyermek azután átadta a fegyvert Asböthnak, akinek nem tűnt fel, hogy a golyó hiányzik a fegyvériből, a gyermek később azt adta elő, hogy azért nem tett említést az esetről, mert félt a következőn én yektől. Ügy Asbóth Elemér, mint a 12 éves gyermek gondatlanságból akozott emberölés vétségével vádolva kerültek a vádlottak padjára. A törvényszéki tárgyaláson a vádlottak vallomása után két tanút hallgattak ki, majd a törvényszék meghozta ítéletét, mely szerint Asbóth Elemért gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt 100 pengő pénzbüntetésre, a fiatalkorút pedig dorgálásra ítélte. Az ítélet jogerős. Csütörtökön este fél revert harangok adták tudtáu! Polgár község megriadt lakosságának, hogy az egyik tekintélyes, jómódú .gazda háza lánghaiborult. A tűzoltóik hamarosan a helyszínen teremtek és nagy ’erőfeszítéssel sikerült a szomszédős házakat megmenteni a pusztulástól, de a kigyulladt ház porig leégett. A tűzvizsgálat hamarosan .kiderítette, hogy a tüzet gyújtogatás okozta. A gyanú Horváth Bálint 36 éves gazdalagényre terelődött, aki régebbi idő óta haragban volt apósával és többször hamgoztatta ismerősei előtt, hagy kifüstöli a házálból. A gyanút alátámasztotta, hogy aik adtak tanúik, akik közvetlenül a tűz kitörése előtt a ház előtt látták ólálkodni Hor- váthot. A csendörök a gyanúokok alapján őrizetbe akarták venni Horáprilis 10-én teszik le KáluáoházáE és MylrszfilésEo az ev. templomok alapkövét A Dél-Szabolcsban szétszórtan élő evangélikusok alig egy-kiét éve szervezkedtek s rendszeres lelki gondozásuk csupán egy év óta tart s már is nagyjelentőségű újabb lépés történt a szervezikedő evangélikusok élet ében. A délszab ölési evangélikus egyházhívak lelkes és agilis felügyelője, Margócsy Emil c. főigazgató, a gyülekezet két missziói lelkészével, Miegyer Lajossal és Tarján Bélával karöltve megindította a temiploíinépátiés nagy munkáját s szervező munkájúiknak rövid' időn belül meglesz az áldott gyümölcse is, amennyiben április 10-én, virág vasárnapján helyezik el Kálmániházán és Nyirszöllősön templomaik alapkövét. Az alapköteté teli eg yházi szertartást dr. Dómján Elek tiszakerületi ev. püspök végzi. Az ünnepi istentiszteletet mindkét helyen Pass László esperes, ' debreceni lemész végzi, az emlékiratot pedig Mangó- csy Emil felügyelő helyezi el az j alapkőbe. Az ünnepségek rendje a következő: Reggel 9 órakor Kálmánházán ünnepi istentisztelet, 10 órakor alapkőletétel, délben 12 órakor közebéd a Hangya helyiségében. Délután 3 óraikor Nvirszöllősön ünnepi istentisztelet, -i órakor alapkőletétel. Az ünnepségen, valamint a köz- ebéden való részvételre április 5-ig kell jelentkezni. Az egyházközség elnöksége kívánatra kocsikról gondoskodik. váth Bálintot, de egész éjszakai szorgos kutatás ellenére sem tudták feltalálni. Pénteken reggel egy izgalomtól remegő asszony jelent meg a csendőrségen és közölte, hogy a község határában az egük akácfán egy akasztott embert látott. A kiszállott csend őri bizottság megállapította, hogy az akácfa halottija. Horváth Bálint. Horváth zsebében egy cédulát találtak, amelyen kúsza betűkkel írva csak ennvd állott: — Akiknek foglalkozása minden erejük megfeszítését követeli, igyanak hetenként legalább egyszer, reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József“ keserű vizet, mert ez szabályozza a bélműködést, előmozdítja a gyomoremésztést, fokozza az anyagcserét, élénkíti a vérkeringést az egész szervezetiben és ezáltal új életerőt teremt. Kérdezze meg orvosát. Tavaszi ujdosáqok I férfi sportingek nyakkendők női fehérnemüék keztyük és dívatsáiak Stern Sándor DIVATÜZLETÉBEM I Nyíregyházi Polgári Olvasóegylet uj helységbe köt özik Május 1-től a régi Bocskai vendéglőt bérelték ki Nyíregyháza egyik legrégibb társadalmi és kulturális egyesülete a 70 éves Polgára Oivasóegyesület, melynek helységeit a vörös urailom alatt lefoglalták, majd a román megszállás alatt berendezését, könyvtárát széthordták, most a reorganizáció« munkájának újalbb állomásához érkezett. Az egyesületet, mint ismeretes az 1921ms években az akkori elnök, néhai Hunyady László néhány lelkes munkatársával új 'életire keltette, az önkéntes Tűzoltó Egylet otthonában ismét megkezdte működését. 1924-ben dr. Bencs Kálmán polgármester jóvoltából aa egyesület a Kürt-utcai városi bérházban talált új otthonra, de a helység nem mindenben felelt meg a.z egyre jobban fejlődő Olvasóegylet céljainak. A Polgári Olvasó Egyesület a legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy új otthont keres. A határozat értelmében május elsejétől kezdve ■bérbervettték a Bocskad- féie régi vendéglőt, amit nyári kert- belyiséggel, zárt kuglizóval minden tekintetben • alkalmas az intemziv klubéletre. Az új egyesületek bevonásával ünnepélyes keretek között fogiják felavatni és tagjaik rendelkezésére bocsátani. — Hatvány Lili levele a hollywoodi árvízről. A Színházi Élet áj számában Hatvány Lili érdekes levélben számol be a hollywoodi árvízről. Bethlen Margit grófnő a hét színházi eseményeiről referál. Stella Adorján a kétszázas előadást jubiláló „Kék róka“ szerzőjével, Her- czeg Ferenccel csinált interjút. Ba- bay József a Nemzeti Színház „Falu rossza“ reprizéről ír, revüt Kemény Simon ad. Más érdekességek az új Színházi Életben: férfikalapok a nőik fején, színészek gyermekei, akik színészek lesznek, Lucienne Boyer di zőz-iskoJáit nyit stb. Színes gyermeklap, rádió vnlágháradó van még a Színházi Életben, melynek ára 60 fillér. Előfizetési díj negyedévre 630 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet-körút 7. Eladó egy jó karban lévő 6 HP magyar állami csáp lom otor 720-as cséplővel teljesen felszerelve. SZŰCS ISTVÁN fűszeres Geszteréd Megbántam, amit tettem. Bocsássanak meg. A levelet feleségének címezte. Miután megállapítást nyert, hogy ön- kezüen vetett véget életének, eltemetésére a nyíregyházi kir. ügyészség megadta az engedélyt. A jelenkor legnagyobb történeti mozzanatát: Hiti er kancellár bevonulását Ausztriába hozza a legújabb Magyar Hiradó HUNGÁRIA Filmszínházban kedden és szerdán. Tavaszi vásár március 21-től április 21-ig mélyen leszállított árakon bútorcsarnokában. Tekintse meg vételkötelezettség Kedvező fizetési feltételek, nélkül dúsan felszerelt raktáramat. SUHANESZ-A lelkiismeret szava: Bosszúból felgyíijtotta apósa házát, azután felakasztotta nagát Egy tizenkéféves kisfiú tréfákéi rálőtt a cselédlányra, aki mácnaii helehulf sérifóásrfh&i