Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 248-296. szám)

1937-12-23 / 290. szám

Ara 10 fillér Nyíregyháza, 1937. december 23 (Trianon 18.) V. évfolyam 290 (1424 ) szám. YÍRYIDÉK hírlap Saerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. sz. ? Postatakaréki csekkszám: 47.139. Telefónszám: 77. PHI ITIlfíM NŰPH ÉP ^Előfizetés: Egy hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P ■ ^ J Köztisztviselőknek 20%-os engedmény fi magyar jövő útja V Szolnak a közeli napokban törté­nelmi esemény színhelye volt. Hor­thy Miklós kormányzó részt vett a vármegye díszközgyűlésén s ebből az alkalomból beszédet mondott, amely kormányzói pályafutásának talán legnagyobb megnyilatkozása. Nemcsak az államfő szólalt meg a szavaiban, de az államférfi s a hazá­ját s fajtáját mélységesen szerető magyar is. ■A kormányzó beszéde két részből áll. Az első, mondhatnánk inkább prózai 'és gyakorlati rész, gazdasági problémákról szól. A kormányzó, aki ősi magyar nemesi birtokoscsa- ládból származik s világ életiében katona volt, oly mélységes megér­téssel és szeretettel beszél a modern élet legfontosabb tényezőjének: a gazdasági életnek a fontosságáról, hogy még azok sem tanúsíthatnának mélyebb megértést az idevágó kér­dések iránt, akik benne és belőle él­nek. A magyar a régii időkben politi­zált, harcolt és vérzett — mondotta a kormányzó. Kevesebbet törődött vagyont gyarapító, a jólétet fokozó kereskedelemmel és üzlettel. Az idők gyökeresen megváltoztak. Az államok boldogulásának rendkívül fontos tényezője a nemzetek gazdag­sága. A munka közössége talán a világ legnagyobb közössége. Az al­kotás gyönyöre talán a legmagasabb rendű emberi öröm. Ennek az együtt­működésnek a fontosságát hangsú­lyozta a kormányzó, amikor óva in­tette a nemzetet a széthúzástól s fi­gyelmeztetett mindenkit, hogy sors­döntő pillanatokban az országnak egységes véleményre lesz szüksége. Beszédének második része az in­kább politikai rész, a királyság kér­désével foglalkozott. Ez a rész, amely bízvást történelmi jelentősé­gűnek tekinthető, mert a legmaga­sabb hely mutatott irányt, hozván kell kezelni ezt a kérdést. A kor­mányzó eleve elhárított minden olyan törekvést, amely személyét a királyi trónnal óhajtaná kapcsolat­ba hozni. „Minden hatalom a Szent Koronáé, minden jog belőle fakad. Ebben a felfogásban egyesülhetünk valamennyien, akik történelmi múl­túnkat meg nem tagadjuk“ — állapí­totta meg a kormányzó. Nem lehet világosabban és félreérthetetlen-eb- bül a Szent Korona tana mailé á’ ni, mint ahogy ezekben a szavakban Magyar ország kormányzója tette. Szót ejtett Horthy Miklós kor­mányzó a diktatúráról .is. Ki akarna .ma itt diktátor lenni? — kérdezte s rögtön hozzáfűzte, hogy a törvé­nyes karhatalam garancia arra, hogy minden kalandos vállalkozás ezen a téren meghiúsuljon. A kormányzói megnyilatkozás na­gyon jókor jött. Az ország a titkos választójog megvalósítása előtt áll. Hosszú évtizedek után olyan nagy­fontosságú kérdésekben kell dönteni a nemzet képviseletének: a pari a­A kormányzó holnap fogadja kihall­gatáson Vajay Károly dr. főispán! Vajay Károly dr. Szabolcs és a vele közigazgatásilag ideiglenesen egyesített vármegyék főispánja ma délelőtt táviratot kapott a kormány­zó kabinetirodájától, melyben a ka­binetiroda tudatja a főispánt, hogy a kormányzó úr őfőméltósága hol­nap, csütörtökön délelőtt fél 11 óra­ikor kihallgatáson fogadja. Ez a kihallgatás Szabolcs és Ung főispánjának tisztelgő bemutatkozá­sa lesz a kormányzónál. A főispán ma délután el is utazott Budapestre, ahol az ünnepüket tölti családja körében. Az olasz király unokaöccse síkra száll a revízió mellett Savoyai Filibert herceg, az olasz király unokaöccse Mussolini lapjá­ban, a Popolo d‘ Itáliában cikket közölt. Megállapítja, hogy a tartós béke érdekében meg kell szüntetni a háborús okokat. Ezek között az . elsősorban meg kell változtatni a békeszerződések^ nek azokat a rendelkezéseit, melyek igazságtalanok s további háborúnak a csiráit hordozzák magukban. Másik gondolata a hercegnek az, hogy újból életre kell költeni a négy­hatalmi egyezményt, úgy azonban, hogy Lengyelország bevételével öt­hatalmi egyezménnyé változtassák át. Ez lenne a leghat hatása be bizto­sítéka a békének. S ha még ehhez hozzá csatlakoznának a rendet fenn­tartó államok, Magyarország, Jugo­szlávia, Svájc, Ausztria, Bulgária és A! bán iá, sokkal tartósabb biztosíté­ka lenne ez a békének, mint a már halott Népszövetség. A spanyol nemzetlek nem tárgyalnak A köztársasági spanvod kormány elrendelte, hogy a front mögötti szolgálatra minden 18—50 év közötti férfit be kell vonni, akik frontszol­gálatra alkalmatlanok voltak. Franco tábornok, a nemzeti had­sereg vezére a salamancai ABC szer- ' kesztője előtt kijelentette, hogy a nemzeti Spanyolország csak akkor hagyja abba a harcot, ha az ellenség teljesen szétzüllött. A nemzetiek ilyenformán semmiféle tárgyalásra nem hajlandók bocsátkozni a köz- társaságiakkal. Katonai diktatúra készül Romániában A romániai képviselőválasztások eredményét még nem hozták nyilvá­nosságra, holott máskor ilyenkor már ismeretesek voltak az adatok. Még mindig csak annak a 41 várme­gyének az adatai ismeretesek, ame­lyekről az első jelentést kiadták. Ezekben a vármegyékben a kor­mánypárt a szavazatok 37.5 százalé­kát szerezte meg, tehát nem érte el a 40 százalékot, amely a román vá­lasztójog szerint az abszolút több­séghez szükséges. Miután pedig egyetlen párt sem hajlandó a Tatarescu-kormánnyal együtt működni, nem marad más hátra, mint a diktatúra. Belgrádi je­lentés szerint Romániában küszöbön mentnek, amelyek megoldása a jövő szempontjából döntői eg fog hatni az ország életére. A kormányzó, amikor mélységes államfői és állam- fiérftiúi bölcsességtől áthatott beszé­áll a katonai diktatúra. A T-impul című román lap szenint a kormánypárt a szavazatoknak csak 38.72 százalékát szerezte meg. Valószínűnek tartja a -lap, hogy a végleges eredmény eléri a 40 száza­lékot. Kolozsvári jelentés szerint az or­szágos magyar pártra leadtak össze­sen 131.700 szavazatot. Az előző vá­lasztáson a magyar párt csak 119.562 szavazatot kapott, a szavazatok emelkedése tehát több mint 10.000. Ez annál inkább feltűnő, mert az oláhok hallatlan terrort fejtettek ki s a falvak magyar lakosságának egy- barmada, sőt egyes helyeken a fele sem juthatott el az urnákhoz. dével a magyar nemzethez fordult, nyilván figyelmeztetni akart arra, hogy a nehéz idők fokozott felelős­séget, politikai tisztességet és be­csületes államhűséget követelnek. Minisztertanács A kormány tagjai csütörtökön mi­nisztertanácsot tartanak. A minisz­terek karácsonyi szünete nagyon rö­vid lesz. A miniszterelnöknek az a kívánsága, hogy a választójogi ja­vaslat benyújtásának küszöbén a kormány tagjai bent legyenek állan­dóan hivatalukban. Csak Hóman megy pár napos üdülésre Badenbe s Lázár Andor igazságügyminiszter fekszik betegen. Meskezdädätt a romániai szeiáttnrilitzMs Romániában még nem tették köz­zé a képviselőválasztás végleges eredményét, ettől függetlenül ma reggel mégis megkezdődött a szená­torválasztás. A magyar párt csak azokban a megyékben állít jelöltet, amelyekben biztosan megszerzi a többséget, Szesztörvéay-tanácskozás Fabinvi pénzügyminiszternél ma délelőtt fontos tanácskozás kezdő­dött a szesztörvény érdekében. A tanácskozáson valamennyi szesz­ipari érdekeltség képviseltette ma­gát. Kommunista bibliakutatók A budapesti rendőrség politikai osztálya ma délelőtt őrizetbe vette a Nemzetközi Bibliakutatók ma­gyarországi csoportjának vezetőit. A szekta mozgalom vezetőinek laká­sán tartott házkutatások alkalmával rengeteg iratot foglaltak le. Máris megállapítást nyert, hogy a Biblia- kutatók a mos-zkvai Komintern szol­gálat áh an á 1 láttak. Lázár Andort mogoperállák Lázár Andor igazságügyminisztert tegnap vakbélirritációk miatt meg­operálták. Az operáció kitünően si­került. A ma reggel kiadott orvosi jelentés szerint a miniszter az éjsza­kát nyugodtan töltötte, láza nincs, szíve jó, érverése nyugodt, közérzete kifogástalan. Hitler Ludendorff ravatalánál Ludendorff koporsóját ma reggel átszállították a müncheni diadalka­pu alá. München lakossága kora reg­geltől kezdve zárt tömegekben za­rándokolt a ravatalhoz. Délben meg­érkezett a ravatalhoz Hitler vezér és kancellár is Blomberg birodalmi hadügyminiszter kíséretében s be­szédet mondott a ravatalnál. időjárás Gyenge légáramlás, az ország,nyu­gati felében erősebb talajmenti köd­képződés, keleten és a hegyekben még nagyrészt derült idő várható. A hideg tovább tart, sőt a keleti me­gyékben fokozódik. Budapesten ma délben a hőmérséklet —3 fok volt. a légnyomás 772 mm., gyengén emel­kedő irányzattal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom