Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 248-296. szám)

1937-11-05 / 250. szám

A hitvesgyilkos Palicz Mihály Életfogytiglani fegyházbüntetését 12 esztendei fegyházra szállította le a Tábla Hz ítélet jogerős (Trianon 18.) 1937 november 5. _______ SZAb OLC 6 I M ŰRLAP Szer dán reggel fél 7 óra tájban .még alig, bogy élénkülni kezdett a város, egy taxi gördült be a fogház Bujtos-utcai épületén ek vasráesos kapuján. Pontban hét órakor ki­nyílt a fogház örök zárt birodalmá­nak kapuja és szuronyos őrei között, fekete ünneplő ruháiban, megbilin­cselve lépett ki rajta az utóbbi idők legnagyobb érdeklődést- kiváltó bűn­ügyének hőse: a hitvesgyilkos Palié« Mihály. Arca sápadtabb volt, mint a főtár­gy alásíkor, réveteg tekintetével — amiben benne van a fél elemér zése — körülnéz, azután a szuronyos fegy- örökikel és védőjével autóba száll. Az autó már száguld is Debrecen irányába, ahol a kir. ítélőtábla előtt kellett számotadnia ismét Palicz Mi­hálynak súlyos tettéért. * Tíz órakor kezdte tárgyalni az iz­galmakban bővelkedő gyilkossági ügyét a tábla Baróthy-tanács a. Pa­licz látszólag nyugodtam, fegyelme­zetten kezdi meg vallomását és fel­idézi a gyilkosságot megelőző idők kálváriáját, amely szerint kirobban­totta a gyilkosságot. Mint ismeretes, Palicz Mihály, aki 'kereskedelmi érettségit tett, szülői ellenzése ellenére feleségül vette Balogh Irént. Néhány hónapi együtt­élés után azonban különváltak. Pa­licz Mihály többször kérlelte felesé­gét, hogy térjen vissza. Miután min­den kérlelése hiábavaló volt, ezév júniusában fegyverét magához véve, megjelent felesége Szarvas-utcai la­kásán és az, amikor ajtót nyitott, magávalhozott fegyverével agyon­lőtte. A gyilkosság után Palicz önként je­lentkezett a közelben posztoló rend­őrnél. Paliézot gyilkosság bűntetté­vel vádolta meg az ügyészség. Ügyét óriási érdeklődés mellett tárgyalta a nyíregyházi büntető tör vényszék Vá- radi-tanácsa. A törvényszék Paliczot gyilkos­ságban mondotta ki bűnösnek és életfogytiglani fegyházra ítélte. Az ítélet ellen Palicz és védője fel­lebbezéssel éltek. Palicz a tábla előtt is beismerte bűnösségét és azzal igyekezett men­teni tettét, hogy a felesége és közte folyó pereskedések, feleségének hi­deg magatartása keserítette el any- nyira, hogy nem tudott uralkodni magán. A gyilkosság részleteit ugyanúgy adta elő, mint a főtárgya­lás során. Palicz kihallgatása után az irato­kat ismertették, majd a főügyész emelkedett szólásra, aki az életfogy­tiglani fegyház fenntartását kérte. Dr. Gáspár József, Palicz védője azokra a lelki motívumokra muta­tott rá, amelyek a vádlottnak nem az elvetemültségét, hanem elkesere­dését támasztották alá. Jogi érvelése után az 'enyhítő körülmények figye­lembevételével a büntetés enyhíté­sét kérte. Palicz Mihály az utolsó sző jogán megtörtén emelkedett szólásra: — Bűnhődni, vezekelni akarok, ir­Dr. Nánássy Imre, a nyírbátori vá­lasztókerület közszeretetben álló képviselője most kezdte meg az or­szág egyik legnagyobb kiterjedésű, a három járásba nyúló, 32 községet •magábafoglaló kerületében beszá­moló körútját. £s pedig október hó 31-én, vasárnap először a nyírbak - tai járásban Baktalórántházán, illet­ve a kisvárdai járásban Nyírkárá­szon. Beszámoló kőrútjára elkísér­ték vitéz Elekes Gábor ny. ezredes, a Nép. vármegyei h. elnöke és Uzo- ni Jenő ny. postáháv. igazgató, a Nép. vármegyei titkára. Baktalórántházán délelőtt 11 óra­kor a templomokból kitóduló vá­lasztók népes tömege megtöltötte a galmas ítéletet kérek. A bíróság ezután visszavonult és hosszas tanácskozás után a késő dél­utáni óráikban hirdette ki az ítéletet, amely szerint Palicz életfogytiglani fegyház­büntetését 12 esztendei fegyház­ra enyhítette. Az ítélet ellen Kádár főügyész fel­lebbezést jelentett be súlyosbításért. Palicz és védője az ítéletben meg­nyugodtak. * Palicz Mihály a tárgyalás után fegyveres őrei kíséretében úljna au­tóba szállt és könnyes szemmel in­tett búcsút öreg édesapjának, aki a tábla épülete előtt izgatottan várta az ítélet eredményét. * Utólag értesültünk róla, hogy a főügyész a súlyosbításért bejelentett fellebbezést visszavonta, így az íté­let jogerős. Palicz Mihály tehát, ha kifogástalanul viseli magát, 9 óv múlva elhagyhatja a fegyházat... I .nagy vendéglő előtti térséget. Ott volt dr. Kubinyi Zoltán főszolgabíró, a község egész intelligenciája, fele- kezetek papjai, jegyzők, tanítók, birtokosak. Apagy, Levelek és több szomszédos községből igen sok vá­lasztópolgár vezetőikkel egyetem­ben. Először dr. Kricsfalussy Béla orvos, a Nép. községi elnöke lép a virággal és nemzetiszínű dra­périákkal díszített, magyarruhás leá­nyokkal körülvett szónoki emel­vényre, meleg szeretettel üdvözli a képviselőt és a kíséretében megje­lent Nép. vármegyei vezetőségét, valamint a választópolgárokat és fel­kéri dr. Nánássy Imre képviselőt b esz ámolóibeszédének meg t artásá ra. Dr. Nánássy Imre országgyűlési képviselő zúgó éljenzés között kezdi meg a teljes kétórás, mindvégig fe­szült figyelemmel Ó9 tetszéssel, több­ször éljenzéssel megszakított beszé­dét. Azzal fogott a beszámolójához, hogy ezelőtt harmadfél évvel . ugyanezen helyről ellenzéki be­szédet mondott és amikor a kerület pártonkívüli programmal képviselővé választotta, azután szavaztatta meg külön a .vá­lasztópolgárokat, hogy milyen párt­állás mellett óhajtják az ő képvise­lői működését. Minthogy a többség a Nép. mellett szavazott, ő választói akaratának alávetette magiát s kész­séggel lépett be a Nemzeti Egység Pártjába. De úgy érzi, hogy ameny- nyiben azt látná, hogy a kormány eltér a népies nem­zeti politikai célkitűzéseitől, úgy nyomban ott is tudná hagyni. Beszédjében részletesen megvilágí­totta a bel- és külpolitikai helyzetet, a vármegyei, járási és községi, vala­mint a Nemzeti Egység-ügyeikkel kapcsolatos viszonyokat. Megemlé­kezett a nemzeti öneólúság útját ki­jelölő, az egységben rejlő erőre tá- . maszkodó nagynevű kormányelnök- rŐl, néhai Gömbös Gyuláról, HUNGÁRIA ! filmszínház Ezslátt: Váron Filmszínház ; Telefoszám: 503. 11 1,1 — ..... Nov ember 4—5. Csütörtök, péntek a JEAN HARLOW buesujä a közönségtől | Sa-ra-toga I Az évad legnagyöbb szenzációja • Férfi főszerep: CLARK GABLE • Előadások kezdete 5-7 és 9 órakor. jBMüBBSiftSÉtftt^M mrnmmmm jURANin ! FILMSZÍNHÁZ ! TELEFON 11. SZ. Ma, csütörtökön este 9 órakor Díszbemutató CLAUDETTE COLBERT főszereplésével j Parisban [ szerettem beléd] Ugyanez a film pénteken, nov. 5-én £ 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel , • Szombaton, nov. 6-án | indul iA 111-es | Lázár Mária, Jávor, Törzs i és Csortos nagy magyar • filmje Ma délután 3, 5 és 7 órakor 3 India lángokban! Shirley Temple remek filmje • Dr. Nánássy Imre országgyűlési képviselő beszámolója Baktalórántházán és Nyírkárászon ■HOBBI 3. oldal BBO akinek koporsóját nemcsak az egész nemzet, hanem a leghatal­masabb európai államfők, illet­ve képviselői kísérték utolsó út­jára, majd a politikai örököséről, Dará­nyi Kálmánról, a keresztény nem­zeti, népi politika hivatott- vezé­réről. A belpolitikai helyzet ismertetése kapcsán megemlékezik arról, hogy a jelenlegi kormány eddig 35 olyan törvénycikket ho­zott, illetve készített elő, melyek hivatva vannak a megcsonkított országban rendet, megelégedést keltenL Különösen a legszegényebb néposz­tályt érdeklő szociális intézkedések­ről szólott részletesen. így az agg­kori biztosításról, a dó tehermentesí­tésekről, a telepítési, öntözési ja­vaslatokról, földreformról, a szegé­nyeknek kórházi ápolási díjak alól való mentességéről stb. Megkapó szavakban adott kifeje­zést azon tényeknek, hogy ez a kormány a kisemberek, a nép igazi kormánya. Jút vásárolni, olcsón vásárolni csak a Köztisztviselőknél lehet! 1 kg Trapista sajt .... 1*18 P 1 kg Macaroni fehér áru . —*76 P 1 kg Szegedi módra kolbász. 1*70 P 1 liter Hegyaljai bor . . . —--54 P 1 liter Törköly pálinka . . 2 20 P V2 liter Ó-szilvórium pálinka 2 90 P 1 drb Libamáj krém Vie . . —-25 P 10 dkg Tea keksz .... —*13 P 1 tábla Étcsokoládé lh , . —*52 P V2 kg Dióbél la ...................2 80 P Vármegyei vis zonylatban örömmel állapította meg, hogy éppen az ő kerületében, Nyírbátor mellett, az úgynevezett Bátorligetben létesült az első telepítési mintafalu Aporfalva néven, ahol az uradalmi cselédség egyen­ként megfelelően felépített kis há­zat s mintegy 10 holdnyi földet ka­pott. Nemsokára vitézi és hadirok­kant mintáfailuk Í9 fognak létesülni. Majd az épülő iskolákról, a már befe­jezett és még folyamatban levő útépítésekről emlékezett meg. Végül arra kérte a választópolgáro­kat, hogy ezen népi, nemzeti politi­kai célkitűzések mellett szilárdan tartson ki. ö a maga részéről mind a páriámentjben, mind azon kívül is mindig becsülettel és hűséggel áll a választói rendelkezésére. A szűnni nem akaró éljenzéssel fo­gadott beszámoló után Uzoni Jenő, Nép. vármegyei titkár szólalt ifid. Visszapillantást vet az 1935. évi képviselői választásokra, amikor ugyanezen helyről a független kisgazdapárti dr. Nánássy Imre ellen beszélt. Annál nagyobb örömmel üdvözli

Next

/
Oldalképek
Tartalom