Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 248-296. szám)
1937-11-24 / 266. szám
8. oldal EBseaaisaii' „„ J^YÍRVIDÉK SZABOLCSI Hifi HÍRLAP (Trianon 18.) 1937 november 24. (Folytatás a 4-ik oldalról.) a kézműves kisipar, mely nemcsak sok derék magyar embernek ad kenyeret, de egyben a hazai mezőgazdasági te nme Ivén yekoe k is egyik fő fogyasztója, mindig számíthat megértő támogatásomra nehéz lélettküz- d elmeiben. Hasonlóan szívesen támogatom a kereskedelmet is, mert meggyőződésem, hogy a törvényhatóság kereskedői kara a javak forgalmazását a magyar közgazdaság és a magyar mezőgazdaság érdekeinek megfelelő módon kívánja eszközölni. Keietmagyarország export problémája Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Nagyon jól tudom, hogy a vármegye a nyugati exportpiactól való távolifekvése folytán — különösen, mióta a felvidéki piacainkat is elvesztettük — sokkal nehezebb helyzetben van, mint hazánknak más, közgazdaságilag szerencsésebb fekvésű részei. Nagyon jól tudom, hogy ezeknek a speciális adottságoknak káros kihatásai egyformám- hátrányosan érzi a vármegye mező- gazdasága, ipara és kereskedelme. Éppen ezért kötelességemnek ismerem, hogy a már évek óta felszínen tartott kelet magyar országi közgazdasági problémáknak és közöttük elsősorban a vasúti tarifái is kérdéseknek a vármegye közönségére nézve kedvező és véglegesnek mondható megoldása érdekében legteljesebb •mértékű támogató készségemet felajánljam, hogy így közelebb hozzuk e törvényhatóságot nyugati exportpiacainkhoz. Jóleső örömmel állapíthatom meg, (hogy a vármegye vezető tényezői az elmúlt évek céltudatos munkájával a közgazdasági helyzet javítása terén már jelentős eredményeket értek el, sőt bizonyos vonatkozásokban az egész ország szociális és gazdasági életére kiható an úttörő munkát is végeztek. Ezt a munkát tovább kívánom folytatni. Remélem, hogy ennek eredményeként sikerülni fog e törvényhatóságot a mai — közgazdaságilag töhbé-ikevésbé elszigeteltnek mondható állapotából kiemelnünk. R vármegye úthálózatának kiépítésé Erőteljesen kívánom és fogom ezért támogatni azt az akciót is, amely a vármegye úthálózatának, főként új bekötő utak által való tökéletesítésére irányul, 'hogy ennek révén közvetlenül kapcsolhassuk be a gazdasági élet vérkeringését jelentő úthálózatba a vármegye minden községét. Különösen szívemen fogom viselni — már csak a kapcsolódó szociális érdekekre is figyelemmel — a vármegye területén termelt mezőgazda- sági és ipari eredetű javak értékesítésének kérdését is. Ezek sorából csak néhányat kiemelve: törekedni fogok arra, hogy a vármegye egyik .legfontosabb ag- rártermelvényének, a burgonyának értékesítési kérdése a vármegye közönségének egyetemes érdekében álló módon végleges megoldáshoz segít tessék. Borközrafetár Szsbalcsbssi Ügyszintén igyekezni fogok azon is, hogy a m. kir. kormány által élet- rehívott borközraktár hálózatba megfelelő módon e törvényihatóság ns bekapcsalhassak, mert — felfogásom szerint — csak így vehetjük elejét annak, hogy az oly sok munkáskezet foglalkoztató szőlősgazdák ismét válságos helyzetbe ne kerüljenek. Piacot biztosítunk a szabolcsi piacnak Természeti adottságainál fogva e vármegye hivatott arra is, hogy csonka hazánk igyüm öles termesztéséiben a vezető pozíciók egyikét töltse be. Ezért gondoskodásom körébe kívánom vonni, hogy a m. kir. kormány támogatásával a kiváló minőségű szabolcsi gyümölcsnek megfelelő piacokat biztosítsunk és annak jobb áron való értékesíthetését hűtőházinak a létesítésével is elősegítsük. Áthatva attól a gondolattól, amely szerint minden magyarnak jussa van a mindennapi karaj kenyérhez, törekedni fogok arra, hogy ez a karaj kenyere és a hozzávalója a vármegye legszegényebbjeinek asztaláról se hiányozzék. E téren számítok a vármegye közönségének támogató készségére is, hogy a szociális gondozás munkájának nagy jelentőségét mindannyian átérezve, közös erővel siessünk a m. kir. kormány támogatásával a ma még esetleg fennálló nehézségek áthidalására. Kötelességünkké teszi ezt annak a tudata, hogy e vármegye jelentősen járul hozzá a magyar faj fenntartásához, hiszen büszkén .hivat- kozhatom arra, hogy Csonka-Ma- gyarország összes vármegyéi között legmagasabb szaporodási arányszá- mával ma is ez a vármegye vezet. R nép egészségügye Ez azonban még nem jelenti azt, mintha e törvényhatóság területén az anya- és csecsemővédelem fejlesztésének terén nem volna további tennivalónk. Éppen ezért a zöldkeresztes általános egészségvédelmi körzeteknek további szaporítása érdekében minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. .Meleg érdeklődésem kíséri már évek óta a fertőző járványos betegségek leküzdésére irányuló törekvéseket is. Módot fogok keresni ezért arra, hogy a preventív védőoltásoknak e törvényhatóság területén való további intenzív folytatására támogatásával az állam is segítségünkre jöjjön. Ugyanezen cél érdekében igyekszem odahatni, hogy a vármegye legalább egy járásában malária- állomás is felállíttasson. Bérhíz, föld, villa, csaladihUz, TELEK, SZÜLŐ ÉS GYÜMÖLCSÖS vételénél — eladásánál forduljon CSILLAG Iámon ny, banktisztviselő M. kir. Földmivelésügyi Miniszteriura által engedélyezett ingatlan adás-vételi irodájához. Nyíregyháza, Nyirvízpalotá. Széchenyi-ut 1. Tel. 601. Pénzkölcsön közvetítés. Középeurópai Biztositó R. T. főképviselete. A vármegye összes községeinek egészséges ivóvizet szolgáltató kutakkal való ellátását szintén elsőrangú feladatomnak tartam s e cél elérése érdekében is készséggel állok a vármegye közönségének rendelkezésére. Csak a vaiiásíeietoti béke szolgálja a oagy magyar célokat A fentiekben vázolt közgazdasági, szociális és népegészségügyi terveim azonban sohasem lennének megivalósíthatók, ha a vármegye közönségének körében vallásfelekezeti kérdések válaszfalat vonnának magyar és magyar között. Meggyőződésem és telkem mélyéről fakadó hitem szerint ugyanis csak vallásfelekezeti békességben szolgálhatjuk a nagy nemzeti célokat, az egyetemes nemzeti érdekeket. Röviden összefogva, fentiekben volt szerencsém ismertetni a rnind- annyioikat érdeklő és érintő kérdésekben felfogásomat, munkaprogramomat és célki tűzéseimet, amihez a tekintetes törvényhatósági bizottság és a vármegye hazafias közönségének támogatását kérem. Félre minden kisstílűséggel Ela félreteszünk mindennemű ellentétet é9 kishitűséget és közös jóakarattal összefogunk ez alkotó munkára, ha együttes akarássad a vármegye közönségének javán át hazánk egyetemes érdekeit kívánjuk szolgálni, akkor hitem és meggyőződésem szerint nem eredmény nélkül dolgozunk majd a magyar feltámadásért. Küzdjünk ennek érdekében és bízzunk annak sikerében. Kérem a tekintetes törvényhatósági bizottságot, hogy ennek jegyében előlegezze számomra bizalmát és támogatását. Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Uj lakását beköltözés előli vizsgáltassa és ciá- noztassa NÁNÁSSY-vai, Kossuth-u. 9. szám. Telefon 377. Apróhirdetések 10 sxoíg 8U ültéi, miedcü további ss# 8 fillér, állást keresőinek 10 szóig 63 filiér, fiiiade» további szó 6 fillér KIADÓ LAKÁSOK Háromszobás lakás mellékhelyiségekkel azonnal kiadó és egy házmester felvétetik. Bocskai utca 26. 5693-3 KÜLÖNFÉLÉK Háromszobás adómentes családiház mosó- és nyárikonyhával, nagy telekkel eladó Kótaji utca 53. 5189-10 Szülőnők figyelmébe ! özv. Libich Józsefne oki. szülésznő lakását Virág utca 19. szám alá helyezte át. 5639-3 Malacot felibe tartásra István Bocskai utca 7. átveszek. Nagy 5669-3 R törvényhatóság nevében Liptay László felsőházi tag üdvözölte az uj főispánt Általános érdeklődés közben Liptay László felsőházi tag emelkedett szólásra, hogy a vármegye törvényhatóságának üdvözletét tolmácsolja. — Úgy érzem, hogy a vármegye kívánságait nem kell cifra szavakba önteni. A mi kívánságunk, a mi vágyunk, hogy ebben a vármegyében legyen reud, béke és nyugalom. Éhez kérjük az uj főispáu erélyes és bölcs irányítását. Szabolcsban főispánnak lenni nagyobb feladat, mint bárhol másutt. (Anyagi erőink kifogytak és az, hogy .mégis élünk, az annak a heroikus küzdelemnek az eredménye, melyet e vármegyéinek a népe az élni- akarásáért kifejt. Szókimondást, gerincességet várunk, — mondotta zúgó helyeslés közben. — Ne legyenek széthúzások. Vezessen bennünket, hogy ne egymás ellen, hanem egymás mellett haladjunk. Méltóságod tudja, — folytatta beszédét — hogy lehet a jó cél érdekében összefogni, a tehetségeseket, a rátermetteket felemelni és az- egyéni csörtetőket és ambíciókat leszerelni. Ebben a vármegyében minden erőt egy közös cél: a jobb jövő érdekében kell és lehet csak egyesíteni. Segítse az elesetteket és juttasson oda, ahol nincs. Legyen szolgája a köznek és mi megígérjük, hogy igyekvő, megértő és tisztelő munkatársai leszünk. Ehhez a boldogabb jövendőt meghozó munkásságához kéri az Űr- isten áldását. Liptay László felszólalása mély hatást keltett a jelenlevőkben és felszólalását nagy taps követte. Dr. Erdőhegyi Lajos felsőházi tag indítványát, hogy az elhangzott 'értékes beszédeket és felszólalásokat csatolják a jegyzökönyvhöz, a közgyűlés egyhangúlag magáévá tette. A közgyűlés után, amelynek emelkedett szelleme olyan mélyen megfogta a szíveket, a főispán több mint húsz küldöttséget fogadott, majd a Korona nagytermében négyszázterítékes bankett volt, amely lapzártakor még tart. R Kémet magyar gazdasági tsnécsfcozásgk Ma délelőtt Berlinben megkezdődtek a német-magyar gazdasági és kereskedelmi tanácskozások. Magyar részről Marsehall Ferenc államtitkár és Darányi Béla, a Futura vezérigazgatója vesznek részt a tárgyaláson. Marséba 11 Ferenc államtitkár ma délelőtt átadta Hitler vezér és kancellárnak a magyar kormány ajándékát, egy láda válogatott almát. ___ Zon gorát veszek Márkás hegedühurok, mindenféle hangszerek és alkatrészek legolcsóbban KVANDUK hangszerükében. — Bethlen-utca 3. Dusán felszerelt nagy raktárkészletemből mindenfajta kedveltebb használatlan uj, valamint használt gazdasági gépek előnyösen beszerezhetők és cserélhetők. Viszont a cukorrépa levének szeszgyártás céljára szolgáló, rendszerem szerinti — szabadalmazás alatt álló — egyetemes préseimet és szeietelógépeimet szeszgyárosoknak ; továbbá: speciális uj sorvetö- gépeket, melyek a jelentkező vetőmag megtakarítás értékével törleszthetők, nagyobb gazdaságoknak szintén kiadok bér- kölcsönhasználatra. L. LUKACS VILMOS gépkereskedó, NYÍREGYHÁZA. 4077-5 Ön árverésen nem vásárol olyan olcsón mint bizományi lerakatunkban, győződjön meg! Raktáron vannak antik és más bútorok, dísztárgyak, érték tárgyak, festmények, porcellánok, zongora, szőnyegek és mindenféle más házberendezés! tárgyak ERDÉLYI és KRÄMER bizományi lerakat Kállói-u. 4. 5656 Gyulaházi gazdaság Kállósemjén 1938. április elsejére megfelelő gyakorlattal rendelkező gépész-kovácsot és nagyobb csa- ladu fejő tehenészt keres. §716-4 Alkalmi vételek Ebédlő és háló berendezés külön ebédlő kredenc és asztalok, könyvszekrény, íróasztal, nagytükör hangulat lámpa páncél szekrény és dísztárgyak, tekintse meg bizományi lerakatunkat rendkívül olcsó alkalmi árak ERDÉLYI és KRÁMER bizományi lerakat Kállói-u. 4. A s*erkesztösert felelős: dr, Garwy Gyula. A kiadásért felelős: A Ssr-a* >3lesi Hírlap lapkiadó betéti társasi?, Kováeb B- és Társai kiadótok jdaae*! « l^«rk«r‘,-«yoEüdábm, NylrefykA**, X tf&ám. tfelelóet öro«i Károly-