Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 248-296. szám)
1937-11-04 / 249. szám
6. oldal (Trianon 18.) 1937 novembcf 4. SZ JSÍYÍRVIDÉK Abolcsi Hifi hirLAP A*z unokája szemeláttára a vonat alá vetette magát egv 16 éves asszony özv. Kiss Istvánná 76 éves büd- szentmiháiyi asszony tegnap délben 12 éves unokájával gyalog indult el Tiszalökre, hogy felkeresse hozzátartozóinak a sírját. Éppen amikor a vasúti síneken keresztül akartak aienni, arra robogott a Tiszalök felöl Büdszentmiháíyra haladó vonat, Kissné már csak az utolsó pillanatban vette észre a vonat közeledését és csak annyi ereje volt, hogy az unokáját ellökje magától, ő maga pedig a vonat kerekei elé bukott, úgyhogy a vonat keresztül ment rajta, A gyermek visítására figyelmes lett a mozdonyvezető, de amiÁrverés Kleinmann Géza nyíregyházi bej. cég kényszer liquidációs ügyében a künnlevöségek f. hó 5-én délután 5 órakor Dr. Schön Viktor ügyvéd irodájában (Káliói utca 11. sz.) nyilvános árverésen eladatnak. sl>OKT HtIISE-DVSE 3:4 (3:0) Biró: Dr. Szerencsi. Igen értékes győzelmet aratott vasárnap a Nykise a tavalyi bajnokcsapat felett. A győzelem annál értékesebb, mert a Nykise olyan erősségeket volt kénytelen nélkülözni, mint Laczkovszky, Csémi és Kabay, ezzel szemben a Villanygyár legjobb csapatával szerepelt. A Nykise igen jó formában van és amennyiben azt tartani tudja, komolyan beleszólhat a bajnokságba. A Villanygyár legyőzése olyan teljesítménynek számit, ami jogosan töltheti el bizakodással a Nykise hiveit s hosszú évek után ismét kilátás lehet arra, hogy a bajnokság Nyíregyházára vándorol. A Nykise gólja közül kettőt Demeter, egyet Dagonya szerzett. A debreceniek 3 :0 után érték el egyetlen góljukat. A Nykise-ben Tassy kifogástalan, a hátvédek közül Kubicska nagyszerű játéka keltett feltűnést, a half- 8orban Szabó egyre fejlődik, Kaposi és Balogh megbízható egyenletes játékukat nyújtották. A csatársorban a Demeter, Dagonya balszárny a legnagyobb érték, Hajdú jól irányított, Neumann még nem a régi, Nógrádi sokat és feleslegesen driblizik. Szerencsi dr. jó játékvezető volt. WVE—Báthory SE 8:3 (3:0) Nyirbátor A Nykise-nek a Báthory SE-tő! a múlt héten szenvedett vereaége után nagy meglepetés a Nytve hatalmas győzelme. A Nytve pompásan játszott, úgyhogy még a nyírbátori közönség is ünnepelte. A gólok közül Szalay és Pakot is 4—4-et rúgtak. A Nytve minden játékosa kitti- tűnőt nyújtott, iNyVSC—KMOVE 5:5 Karcag A karcagiak már 5:2-re vezettek. Mátészalkán Dvsc—Mátészalkai Vasutas 2:1 Debrecenben P. Máv—Deac 2:1 NTK—Tentil 1 : 0 korra már megállott, Kissnében már nem volt élet. Testét valósággal darabokra szaggatták s kerekek. A mözdonyvezeíő vallomása szerint Kissné öngyilkossági szándékból ugrott a vonat alá, ezt a feltevést valószinüsiti az is, hogy az utóbbi időben többször hangoztatta ismerősei előtt, hogy öngyilkosságot követ el. A halálos gázolásról jelentést tettek a nyíregyházi ügyészségnek. Az ügyészség a temetési engedélyt megadta. II. oszt. balnoksái Nse—-Piac 3: 2 Nyvsc II —Előre 2:0 Tiszalökön Kisvárda—Tiszalök 1:0 Nemzeti bajnokság Debrecenben Ferencváros-Bocskay FC 3:2 (1:1) Nehéz győzelem. Hungária -Szeged FC 4 :1 Budai 11—Elektromos 1 :1 Kispest—Törekvés 3 :2 Győri ETO—Budafok 2:0. A győriek első győzelme. Versenytárgyalási hirdetmény ■ Dombrád község elöljárósága a pontonhidhoz szükséges cirka 100— 120 köbméter különböző méretű gömb fenyőfára árajánlatot hirdet. Ajánlatok zárt borítékban Dombrád község cimére küldendők, ahol bővebb felvilágosítást a hivatalos órák alatt a községi főjegyzőtől személyesen meg lehet szerezni. Az ajánlatok folyó év november hó 15 ig adandók be. Ugyancsak versenytárgyalást hirdet 1 drb 18—20 mm. vastagságú 250—300 folyóméter husszuságu acél komp kötélre. Az idevonatkozó árajánlatok is a fenti ideig adandók be. Elől] áróság. Vasmegyer község elöljárósága. 947—1937. Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény Vasmegyer község elöljárósága a Vasmegyer községben létesítendő 1 tantermes állami iskola építésével kapcsolatos épitési munkákra 1937. év november hó 22-én 9 órai határidővel nyilvános versenytárgyalást tart. Az ajánlatok felbontása ugyanaznap 10 órakor a községházán történik. Kiírásra kerülnek a következő iparos munkák: Föld, kőműves, elhelyező és szi- geteiőmunka, ácsmunka, tetőfedőmunka, bádogosmunka, asztalos, lakatos, mázoló és üvegesmunka, szobafestőmunka, kályhásmunka. A munkákra külön- külön és együttesen is tehető ajánlat. A község elöljárósága fenntartja magának azt a jogot, hogy a kiirt munkákat részben, vagy egészben elhagyhassa, illetve, hogy az építéstől elálljon. Az ajánlathoz szükséges nyomtatványok és rajzok Vasmegyer község elöljáróságánál a hivatalos órák alatt beszerezhetők, illetve megtekinthetők. A szóban lévő ipari munkák teljesítésére törvényes képesítéssel nem biró ajánlattevők már ajánlatukban kötelesek azt az iparigazolvánnyal biró önálló iparost megnevezni, aki az illető munkát tényleg végre fogja hajtani. Ez esetben csatolni kell az iparos igazolványát és a munka elvállalására vonatkozó, sajátkezüleg aláirt nyilatkozatát. Ha az ajánlati végösszeg 15.000 pengő alatt marad, a saját szakmájukban vállalkozó kisiparosok bánatpénzt nem tartoznak letenni. Egyébként a vállalati összeg 2 százalékát kitevő bánatpénzt Vasmegyer község pénztáránál kell letétbe tenni. Az ajánlattevők kötelesek benyújtani és szabályszerűen aláirni az ajánlati lapot, a kiirási költségvetést és a részletes versenytárgyalási feltételeket. Vasmegyer, 1937. október 30. Községi elöljáróság. A nyírbátori kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 5381—1937. tk. sz. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Dr. Porkoláb Zoltán ügyvéd által képviselt Kelemen József végrehajtatnak Gergelyffy Gyula végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatoság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146 és 147 §§-a értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 1600 P tőkekövete-, lés, ennek 1935. évi január hó 2 napjától járó 5 százalék kamata 35 P eddig megállapított per és régre- hajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 36 P költség, valamint a csatlakozódnak kimondott nyirbogdányi r. kát. egyház 1389 P 70 fillér tőkekövetelése és járulékai behajtása végett a nyírbátori kir. járásbíróság területén lévő Máriapócs községben fekvő s a 10. számú betétben A. kereszt 1. törsz. 332. hr8zám alatt felvett végreh j- tást szenvedő nevén álló házra 3000 pengő becsértékben. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Máriapócs községházánál megtartására 1937. évi december hó 11. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX t. c. 150 §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant felénél Kelemen József végrehajtató követelése behajtása végetti árverés esetén 3687 P-nél, csati, nyirbogdányi róm. fkát. egyház követelése behajtása végetti árverés esetén 5562 pengőnél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. t. c. 20. §.) 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyirbátor, 1937. augusztus 11. Dr. Kovách sk. kir. jb. A kiadmány hiteléül Vozáry kir. jb. irodatiszt. Nyomtatványok alábbi {szövegben a ki- adóhivatalban darabonként 10 fillérét kaphatók. Üzlethelyiség kiadó. Kiadó pince. Ez a ház eladó. — hóid föld eladó. Bútorozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6 szobás stb. Express hirdetések 13 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Uj lakását beköltözés előtt vizsgáltassa és ciá- noztassa NÁNÁSSY-val, Kossuth-u. 9. szám. Telefon 377, Apróhirdetések 10 sióig 80 fillér, tatádén tovább! seé 8 fillér« állást keresőknek 10 szóig 88 fillér, misdezi további szó 6 fillér KIADÓ LAKÁSOK Kálvin tér 9. szám alatt egy szuterén lakásnak, műhelynek, vagy raktárnak kiadó. 5426 BETÖLTENDŐ ÁLLASOK Perfekt gyors és gépirónőt keres előkelő nagy vállalat azonnali belépésre. Írásbeli ajánlatokat „Biztos jövő“ jeligére kiadóba kérünk. 5378-3 Perfekt szobalányt november 1-re keresek. Dr. Landau ügyvéd Nyirvizpalota, L emelet. 5368-5 Női szabósegédeket, varróleányokat és ugyanott ipariskolát végzett leányokat tanulóleánynak azonnalra felveszek Erdélyi Jánosné angol és francia nőiszalon Ber- csényi-u. 7. tg&Megbizható, rendes, ügyes leányok tiszta munkára azonnal felvétetnek. — Cim az Ujságboltban. 3x ^SZÖLŐKEZELŐT, aki gyümölcsös kezeléséhez is ért, ketesek január elsejére Gyulaházi Imre, Napkor. 5428-2 KÜLÖNFÉLÉK ggNagyobb mennyiségű tengeri csutka állandóan kapható a Közraktárban. 5327-6 JjPince kiadó. Bessenyei tér 4. Alkalmi vételek Komplett ebédlők, hálók, külön ebédlő kredenc, asztalok, Íróasztal, könyvszekrény, szalon garnitúra, antik, bútorok, vitrin komót, könyvszekrény, szekreter olaj festmények, porcellánok, dísztárgyak és mindenféle lakberendezési tárgyak olcsón beszerezhetők Erdélyi és Krámer Bizományi lerakat Kállói- utca 4 szám. 5358 Moslék napt kihordásra eladó. Polgári étkezde, Bethlen utca 10. 5424 Páncél kassza Egy közép nagyságú páncél kassza trezorral, ugyanott 2 ágybavaló sodrony és hozzá matracz olcsón sürgősen eladó. Erdélyi és Krámer Bizományi lerakat, Kállói-u. 4 szám. 5358 Megbízásból eladó egy fajtiszta pedigrés két hónapos kan, magyar rizslakölyök, egy komplett pricsnyereg. Megtekinthető Ruzsonyi Pál sportüzletében Nyíregyházán. Hunyady utca 5, Liliom utca 4. számú ház elköltözés miatt sürgősen, olcsón eladó. Értekezni ugyanott. Férfi téli kabát olcsón eladó. Sóstói ut 33. szám. 5476 Magános nő szoba-konyhás lakást keres a város belterületén — Cimet a kiadóba kérek. 5477 EGY ADÓMENTES uj sarokház fűszerüzlettel, italméréssel, trafik engedéllyel eladó, esetleg bérbeadó. Nyugdíjas embernek nagyon alkalmas. — Cim a MERKÚR nyomdában. Külterületen lakók postán is beküldhetik apróhirdetéseiket a hirdetési díj 1 evél bélyegben való egyidejű melléklésével. A Éöcrikesztáséa't felelős: dr. Garag Gyula. A kiadásért felelős: A fiflft* bolcsi Hírlap lapkiadó betéti társaséi, Kovách B. és Társai Uadótafajdonofl