Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 197-247. szám)
1937-10-24 / 241. szám
4. oldal SZÄÄAP CKemubo» m It3g október Um Ne higyjen a hangzatos szavaknak! Győződjön meg arról, hogy üzletünkben a pénzéért teljes ellenértéket kap, mert csakis megbízható, nem reklám céljára vásárolt árut adunk szolid árakért! Székely, Győri, Morvái Takarékossági hitel! Miskolc, Győr, Debrecen, Nyíregyháza Úri szabásán! nélkül — mindenkiért akar dolgozni. Az összefogás nagy gondolatát és a harcra való készséget hoztam magammal a szent közösség gondolatában. Ne legyen viszály, legyen egyetértés, egymás nem megtörésével,' hanem megbecsülésével — mondotta zúgó éljenzés közben. — Fogadjanak oly szeretettel, mint amilyen szeretettel jöttem — fejezte be beszédét. Az ünnepélyes (fogadtatás után Dómján Elek ár. püspök, Paulák János ig. lelkésszel, Szohor Pál polgár- mesterrel, dr. Váetórdsz József egyházi felügyelővel a város négylovas díszhintajába szállt és megindult a menet, amelynek élén a gazdaif jak lovas ban déri urna, a cserkészek feldíszített kerékpáros szakasza haladt. Az Iskola-utca sarkán, a díszbeöltözött országzászló mellett diadalkapu fogadta a menetet. Innen kezd* ve az iskola diákjai állottak sorfalat és mindenütt felhangzott az ünneplés, a megbecsülésnek kijáró éljenzés. Az ünnepség második része a lobogóval ékesített luteránus templom előtt zajlott le. A püspöki lakosztály előtt jánosbokori Kovács András másodfeilügyelő mondott' üdvözlő szavakat és a magyar.ruhás kis Zsol- nay Sárika nyújtott át virágcsokrot. Dr. Dómján Elek életrajza Dr. Dómján Elek a sopronvárme- gyei Városfaluban született 1869 október 30-án. Iskoláit Sopronban végezte. A soproni teológiai akadémia elvégzése után Németországba ment s itt fejezte be teológiai tanulmányait. 1893-ban szentelték lelkésszé s Miskolcra került segédlelkésznek a i nagynevű Zelenka Pál tászakerületi 1 püspök mellé. Miskolcról rövidesen Fancsaliba került lelkésznek, innen pedig 1907-ben Sátoraljaújhelybe hívta meg a hívek bizalma. (Közegyházi munkássága csakhamar a vezető egyházi emberek sorába emelte s különösen az egyház- közigazgatás és pénzügyi igazgatás terén kapott jelentős szerepet az egyetemes egyháznál is. iMaterny Lajos volt tisza vidéki esperes nyugalombavonulásával a tiszavádéki ev. egyházmegye 1921- ben esperesévé választja s azóta a hatéves ciklusok lejártával ismételten is öt állította az egyházmegye bizalma az élre. Esperesi tisztét püspöki székbe történt beiktatásáig >' töltötte be. Közegyházi szereplése mellett élénk részt vett a tudományos élet problémáinak kutatásában és a társadalmi életben is. Fiatal lelkész korában készítette el legértékesebb irodalmi művét, amikor lefordította II. Rákóczi Ferenc emlékiratait. Teológiai önképzésének eredménye volt ,,Az áldozati kultusz“ címé vallásbölcseleti munkájának megjelentetése, amelynek alapján a debreceni Tisza István Tudományegyetem a vallásbölcselet doktorává avatta. Tudományos és társadalmi működésének, izzó magyarságának elismerése volt 1923-ban az a legmagasabb helyről jött kitüntetése, amely- lyel a kormányzó a kormányfőtaná- csosi címet adományozta neki. Az egyházkerület pedig azzal jutalmazta egyházi szolgálatait, hogy D. Geduly Henriik halála után őt ültette a püspöki székbe. Heti sláger műsorunk A torockói menyasszony ÄÄst'Ähogy nászajándékok Wassermann Sámuel üveg és porcelián üzletében kaphatók. 3:1 a szerelem javára ha alkalmi és estélyi ruháihoz a legdivatosabb és legújabb selymeket az Ungár áruházban vásárolja. Szabó a kastélyban akkor tud sikert elérni, ha olyan jól és tökéletesen dolgozik, mint Kecskés József úri és egyenruha szabósága. (Jrilány szobát keres, de csak ott, ahol IZSÁK-féle háztartási anyagokkal tisztítanak és takarítanak. — Festékek és háztartási cikkek legnagyobb és legolcsóbb bevásárlási helye Izsák József r. t. lerakata, Zrinyi Ilona utca. 120*as tempó nem okoz gondot, ha gummijait és autófelszereléseit az Autótraktor Műszaki Vállalatnál Gyertyafény mellett is tündököl, ha estélyi ruháit a Selyemházban szerzi be. Kabát és ruhaszövetekben, selyemkülön- j legességekben nagy választék. vásárolja. Vay Ádám utca 9. szám. Telefon 541. A férfi mind őrült ha ruhaanyagát aa i ,a fi l r t nem a Maradék nruhazban vásárolja, ahol megtalálja a téli divat szövet- újdonságait olcsó maradék árban Bessenyei lér 8. szám (Briszlollal szemben) Az utolsó fórum minden ember életében a halál. Temetéseket a legkülönfélébb kivitelben a legolcsóbban Hnmenszky Testvérek Temetkezési Vállalata rendez. Luther utca 3. szám.