Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 197-247. szám)
1937-10-03 / 224. szám
Ára 10 fillér Nyíregyháza, 1937. október 3. jj* (Trianon 18.) V. évfolyam 224 (1356.) szám. Vasárnap YIRYIDEK OLCSI gfii3rk*«tő*éfl és kiadóhivatal Bethlen utca 1. sz. ^ DfU ITII/fi! NAPII AP ♦ Előfizetés: Egy hónapra 2.50, negyedévre 7.50 P. §£sifttftkaréki csekkszám: 47.139. Telefónszám: 77. ■ V/L» I |I\M IlMi iLMi Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény. A pénzügyminiszter és a kultusz- miniszter ünneplése Nyíregyházán egy időben nagy lelkesedéssel indult meg az idegenforgalmi akció. Ig-az, nem a magunk kezdeményezésére, hanem miniszteri rendeletre. De az biztos, hogy számottevő urak jöttek össze, meg- hényták-vetették a kérdést és nem azt határozták, hogy Nyíregyházán haszontalan fáradozás volna az idegenforgalmi aktivitás és az ablakokon kidobott pénz az idegenforgalomra költött kiadás. Nem ennyire, akkor még nem voltak a nyíregyháziak pesszimisták. Akkor még töretlen volt a hit ennek a városnak fejlődésében és a fejlődés lehetőségében. Elhatározták tehát, hogy fáradtságot, költséget, ötletkincseket nem kímélve, fellendítik ennek a városnak idegenforgalmát. Már a városi költségvetés is felvett némi pénzecskét az idegenforgalom céljára és prospektust akart nyomatni, hogy ezzel is hívogassa a Nyíregyházára készülőket. De egyszerre elmaradtak a kedvvel kezdett cselekvések, a prospektus kéziratban fonnyad, az idegenforgalom ügye árván, elhagyottan ül magános akták poros polcán. Most már ideje, hogy megkérdezzük, illuzió-e hát a nyíregyházi idegenforgalom? Bizonyos mértékben az, de nem teljesen. Nézzük, mi hozza Nyíregyházára az idegeneket. A legtávolabbi városból érkezők a Jósa Múzeum kedvéért jöttek. Tessék csak megnézni a múzeum vendégkönyvét. Stockholm, Berlin, London, Becs, messze városok tudósai jöttek a rendkívüli muzeális értékek tanulmányozására. Milyen érdekes, hogy sokan a benszülött nyíregyháziak közül nem is látták még azt a múzeumot. Miért? Mert sehol nem nézik meg a múzeumokat azon egyszerű oknál fogva, hogy nem érdekli őket... És évenként számarány tekintetében Í9 jelentős forgalmat biztosít városunknak a homokkísérleti telep. Itt is a szakérdeklődést foglalkoztató a látnivalók sokasága. Ide sem jött el az a nyíregyházi, akit a gazdálkodásnak, a talaj táplálásnak, a homok legyőzésének kérdései nem érdekelnek. Idegenforgalmi tényező a SÓ9tó is. Különleges szépségű hely. Kár vitatkozni arról, hogy valóban lebilincsc- löen szép-e. Akinek lelki hallása nincs beállítva a csend és magán osság áldott szépségedre, azzal hiába akarjuk elhitetni, hogy rendkívüli erők vonzanak a sóstói csendbe. És sokan vannak, akik unják a Sóstót, akik egyetlen egyszer sem keresték fel a nyáron sem. Etnográfiai érdekesség, Gyöngyösbokréta, építészeti remekmű, képzőművészeti vonzó erő — egyikét szobrot leszámítva — nincs a városban. Mégsem szabad lemondanunk, mégsem szabad pusztán illúziónak A pénzügyminisztert és a kultusz- minisztert ma délelőtt üdvözölték minisztériumok tisztviselői a miniszterek 5 éves szolgálata alkalmából. A pénzügyminisztert Thaly Zsig- mond államtitkár köszöntötte. A miniszter az üdvözlő szavakra igen melegen válaszolt. A kultuszminisztérium tisztikarának üdvözletét Szily Kálmán államtitkár tolmácsolta. Az üdvözlésre A francia belpolitikai helyzet ma reggelre egyelőre tisztázódott s ezzel -együtt megszűnt a válság is. Chau- temps miniszterelnöknek sikerült összeegyeztetni a szocialista és radikális párt felfogását. A Jour szerint a szocialisták hajlandók a heti 40 órás munkaidő helyett a 45 órás munkaidő bevezetésébe belemenni, de ragaszkodnak a heti két napi munkaszünethez. Herriot egy politikai beszámoló Badoglio herceg olasz tábornagy Rőder Vilmos honvédelmi miniszterrel Királyszállásra utazott szarvas- vadászatra. A kora délutáni órákban .visszatérnek a fővárosba. A tábornagynak határozott programja Sir Robert Vansittart, az angol külügyminiszter állandó helyettese tegnap elvégezte a végső simítást azon a jegyzéken, amelyet Anglia és Franciaország együttesen nyújt át Olaszországnak. Chamberlain a jegyzéket teljes egészében jóváhagyta s még az éjszaka folyamán közölte Anglia római nagykövetével. A két azonos szövegű jegyzéket egyszerre nyújtják át Ciano külügyminiszternek. tekintenünk Nyiregyháza idegenforgalmának biztosítását. Ellenkezőleg, meg kell szervező,ünk ezt az idegenforgalmat. Ne kritizáljuk olyan fölénnyel a Gyümölcsvásárt, hanem vonjuk le tanulságait. És a téli napok termékenyítő csendjében dol- gazzuk ki az idegenforgalom programját. Prospektus, hirdetések, propagálás nélkül nem megy az idegeHóman Bálint hasonló melegséggel válaszolt. Hó man Bálint egyébként az 'egyik fővárosi napilap munkatársa előtt ötéves miniszterségével kapcsolatosan nyilatkozott. Nem törekedtem s ma sem törekszem a mindenáron való újításra, — mondotta a miniszter — de az iskolát hozzá kell idomítani a való élethez. során kijelentette, hogy a boldogság ne.m a munkaórák számának csökkentésében rejlik. Franciaországnak is követnie kell a tekintéJvuralmon felépülő államok példáját és sokat kell termelnie. Ezzel szüntetheti meg a munkanélküliséget. A kormány erélyes rendszabályokat akar életbeléptetni a munkabeszüntetéssel kapcsolatos gyármegszállások ellen. nincs. Ma este Röder Vilmos ad tiszteletére estebédet. Holnap résztvesz a frontharcosok teáján. Vasárnap este Darányi Kálmán ad vacsorát Badoglio tiszteletére. Angol felfogás szeriirt nem igen lehet remélni, hogy Olaszország a francia-angol jegyzéket elfogadja. — Lehetséges, hogy Olaszország azt feleli, hogy semmit sem tehet Németország előzetes beleegyezése nélkül. A Daily Herald azt ajánlja, hogy a f r ancia - angol - olasz egyezmény helyett a londoni semlegességi bizottság tárgyalja a spanyolországi kérdést. nek idehívása. Pedig éppen egy-egy nagyobb megmozdulás, egy-egy filléres a fővárosból Nyíregyházára azt mutatják, hogy meg lehet fogni a kérdést. Utóvégre nem lesz a város mindig ilyen passzív szerepre kárhoztatva. Jönnek a merészebb terveket termő idők. Mentsük ezekbe át az illúziót, a nyíregyházi idegenforgalom álmát, II mozgó vonalnak futott egy teherautó A Máv. igazgatósága ma délelőtt a következő hivatalos jelentést adta ki: Ma reggel 6 órakor a, Balatonaliga és Lepsény közötti vonalon egy gyümölcsöt szállító teherautó nekifutott a pályatestet elzáró sorompónak, a korlátot- áttörte s nekifutott az éppen arrahaladó személyvonat harmadik kocsijának. A teherautó ösz- szetört. Jakab Fábiánné és 17 éves Margit nevű leánya nyomban meghalt, a kocsi vezetője súlyosan megsérült. A vizsgálat megindult a szerencsétlenség tisztázására. a gazdavédettségei október 15-ig kell kérni A gazdavédelmi rendelet értelmében a védettség visszaállítására vonatkozó kérelmeket október 15-ig kell benyújtani. Akik ezt a határidőt elmulasztják, védettségben nem részesülhetnek. Elítélték a Hermes bank csalóit A budapesti törvényszék ma hirdetett ítéletet a Hermes Bank kárára elkövetett 100.000 pengős csalás bűnügyében. Erdélyi Henrik ügyvédet 4 évi fegyházra, Nagy Lajos ügyvédjelöltet 4 évi fegyházbüntetésre, Csányi József ügynököt két és fél évi fegyházbüntetésre ítélték. Irkutzba helyezték ét a szavjet főhadiszállást Sanghaj körül az utolsó 48 órában tengernyi vér folyt, változás a harcvonalon mégsem történt. Az Asahi Simbum szerint a szovjet keleti hadseregének főhadiszállását Inkutzkba helyezték át. Ez az intézkedés összefüggésben áll a szovjetnek azzal a tervével, hogyha a szovjet Í9 beleavatkozna a távolkeleti hadműveletekbe, külső Mongóliát teszik a hadműveletek szín- tétévé. Megtalálták a pénzhamisító gépet A főkapitányság már hosszú idő óta folytatott nyomozást agy pénz- hamisító gép megtalálása érdekében. Két évvel ezelőtt Köves László azt a vallomást tette a bíróság előtt, hogy azt a gépet, amelyen a hamisítványok készültek, megsemmisítette. Rövidesen azonban kiderült, hogy a gép továbbra is működésben van, mert ugyanolyan hamis pénzek kerültek továbbra is forgalomba. Két évi nyomozás után végre sikerült elfogni Svetits Lajosnét, akinek a lakásán megtalálták a pénzhamisító gépet is. Időjárás Gyenge légáramlás, változó felhőzet, egy-két helyen, inkább csak délkeleten eső várható. A hőmérséklet nem változik lényegesen. Budapesten ma délben a hőmérséklet 2ö Celsius fok volt. Elsimult a francia politikai válság Badoglio tábornok ma Király- szálláson vadászik Olaszország nem fogadja el az angol-francia javaslatot