Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 145-196. szám)

1937-08-15 / 184. szám

(Trianon 18.) 1937 augusztus 15. 3. oldal \mmi sz JVyírvidék Abolcsi hlk ír LAP Mi az igazság a Burger-alapitvány egyrészének kishaszonbérlőknek való kiadása körül? Mint ismeretes, az igazságügyi kincstár az orosi Burger-alapítványi birtokot évek óta haszonbérei a Jog­ház bérgazdaságának a céljaira. A haszonbérlet legutóbbi lejárata és szerződéses megújítása alkalmával Nyíregyháza város az igénylő nyír- pazonyi kishaszonbérlőknek a kí­vánsága szerint — a földművelés- ügyi miniszter elvi intézkedése alap­ján — 150 m. holdat kihasított a bérbeadott területből. Éppen lapunk tegnapi számában mutattunk rá ar­ra, hogy bizonyos garanciakérdések miatt húzódik az ügy végleges be­fejezése. A nyírpazotiyi földigény­lők a többek között Nyerges Miklós dr. nyíregyházi ügyvéd útján szor­galmazták ezt a rájuk nézve nagy­jelentőségű ügyet, akit felkeres­tünk, hogy a Független Kisgazdapárt jelöltjének kortesfogásával szemben nyilatkozzon, mi ebben az ügyben az igazság. Nyerges Miklós dr. a következő­ket mondotta: — „Meglepett a kemeesei kerület kisgazdapárti jelöltjének a lapok­ban napvilágot látott távirata s Nyírpazony községben tartott pro­grambeszédjének az a része, amely­ben követeli ennek a kérdésnek az elintézését s .megígérte, hogy még ittléte alatt elintézi az ügyet. Különösen meglepett az az állítá­sa, mintha 'ezeket a kishaszonbérle- teket kortesfogásból nem adták vol­na ki eddig a kisembereknek, hogy ezáltal is befolyásolják őket a sza­vazásnál. Ezeket a kijelentéseket én a jelölt lír tájékozatlanságának tudom be, mert éppen a földművelésügyi mi­nisztérium „távirati megsürgetésére“ nem volt szükség, hiszen ez a ható­ság már régen döntött a kishaszon- bérlök javára, amikor még a keme­esei választásról szó sem volt. A folyó évi január hó 11-én már az igazságügyminisztérium kikül­dötte, Nyáregyháza város megbí­zottja, a vármegyei gazdasági fel­ügyelőség, Nyírpazony község elöl­járósága, valamint az igénylők fel­kérésére és megbízásából eljárt Féláron használt tankönyvek miadeo iskolához FÁBIÁN könyvkereskedésében Bethlen utca 5. Telefon 121. Nyerges Ferenc nvírpazonyi refor­mátus lelkész bevonásával egy sza­bályszerű egyessé jött létre a kisha- szonbérletek kiadása tárgyában s a folyó évi július hó 19-én a földmű­velésügyi minisztérium jóváhagyó leirata !c Í9 érkezett a vármegyei gazdasági felügyelőséghez és ebben akként rendelkezik, hogy a most kö­vetkező gazdasági év előmunkálatai­nak az elvégzése céljából a felsza­badult területeiket fokozatosan ki kell adni. de az egész 150 m. holdat legkésőbb ez év október hó 1-ig. Az igazságügyminisztérium részé­ről ugyancsak szükséges intézkedé­sek megtétele most történt meg s az a tény, hogy dr. Mikeez Ödön ál­lamtitkár úr a napokban Nyíregy­házán járt ebben az ügyben, távol­ról sem választási kortézia céljából történt, mint ahogyan azt tenden­ciózusan beállítják — hanem a fen­tiek, valamint a nyíregyházi kir. ügyészség elnöke felterjesztése foly­tán szükségessé vált hivatalos ki­szállás volt ez és ez alkalommal folytatódtak a vármegye alispánja, dr. Borbély Sándor s volt főispánja, Thuránszky Pál, valamint Nyíregy­háza város polgármestere, Szobor Pál részvételével már annakidején bevezetett tárgyalások, amelyek át­hidalták azokat az ellentéteket, me­lyek eddig a kisigénylők jogos kí­vánsága teljesülésének útját állták. Ezek az ellentétek főként az anyagi garancia körül forogtak, .mi­vel azonban a kisigénylők Nyír- pazony község elöljáróságához befi­zették egyévi haszonbér, az adók és felmérési költségek fedezetére szükséges összegeket — minden re­mény megvan arra, hogy ez a kér­dés a legrövidebb időn belül meg­nyugtató befejezést nyer. Ezt az ügyet az illetékes hatósá­gok eddig minden pártérdekeken fe­lül kezelték és éppen a kisigénylők érdekében nem kívánatos az, hogv ezt bárki is a képviselőválasztással kapcsolatban pártérdekek céljaira felhasználja és úgy tüntesse fel, mintha a kisigénylők érdekeinek a megvédése és az eredmény elérése egy személynek vagy egy" pártnak az érdeme lenne. Én pl. és mindazok, akik ebben az ügyben a kisemberek érdekében eljártunk, egyáltalán nem a saját érdemünknek kívánjuk betudni az elért és az elérendő eredményt, ha­nem a hatóság megértő támogatásá­nak, amely már a fentiek szerint je­lentkezett akkor is, amikor még senki nem számíthatott arra. hogy a kemeesei kerületben választás lesz é9 még kevésbé arra, hogy hi­vatalos jelöltként Thuránszky Pál fog fellépni, aki az én megállapítá­som szerint is sokkal inkább bírja a kerület választóinak a bizalmát minden hasonló nyilatkozat nélkül is„ mint az állítólagos érdemeire hi­vatkozó kisgazdapárti ellen jelöltje. A kisbórlök ügyére vonatkozó okiratok bármikor megtekinthetők úgy a Szabolcsvármegyei Gazdasági Felügyelőségnél, mint Nyírpazony a s a a « 5 a FILMSZÍNHÁZ TELEFON tL SZ. AUGUSZTUS 14—15. Szombat, vasárnap * Budapesttel egyidőben ! • A „Paramount“ legújabb izgalmas repülő £ filmje. A főszerepekben: JOAN BENNET • és FRED MAC MURRAY • Előadások 5, 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. J (Ruhaszövetek közvetlen egy nagy gyárból. Milyen előnyöket élvez Cn, ha telsöruhaszöveteit közvetlen posztógyárunktól szerzi be ? 1. Költséget, időt és fáradtságot takarít meg, mert mi a gyár bál több mint 300 modern szövetmintát terjesztünk válasz­tása elé. Nem kell utakat tennie. Mintakollekciónkat Önnek költségmentesen és vételkötelezettség nélkül a postás lakására viszi. 2. Saját otthonában, zavartalanul és napokon át válogathat mintáink között, igy az eladó rábeszélésétől szabadul. A minták megtekintésére azt a világítást választhatja, melyet ön akar; tanácsadásra azt kérheti fel, akit akar. 3 Minden szövetünket tiszta szingyapjuból magunk gyártjuk. A gyapjúk mosásától kezdve a festést, fonást, szövést és nemesitési munkákat nagy gonddal magunk végezzük. Sz'n gyapjúszöveteink tartósságáért és szinállóságáért mi, mint a szövet készítői, közvetlen a ruha viselőjével szemben tud­juk vállalni az anyagi felelősséget. 4. Egyenlő minőség mellett Ön közvetlen gyárunkból olcsób ban vásárol. Bizonyság erre vevőink rengeteg elismerő levele. Már az első ruhánál oly szembeötlő megtakarítást ér el, hogy azután állandóan gyárunktól vesz. Szöveteink jósága 15 év óta közismert. Mintakollekciónk megtekintése önnek sem költséget, sem köte­lezettséget nem jelent. Kérje azt még ma és mi a visszaküldés­hez is bérmentesített postofeladólapot mellékelünk hozzá. runkhahn Posztógyár T és ruhagyár r.-E Budapest, XI., Lenke-ut 117. szám. Üzemben 1922 óta — 340 munkással. Szövetboltjaink Budapesten: IV., Prohászka Ottokúr-utca 8. az Egyetemi templommal szemben és VI., Teréz-körut 8. az Abbázia közelében. község elöljáróságánál s ezekből a fenti tényállás kétségtelenül megál­lapítható. Ez ügyben 'egyébként az alapít­vány gondnoksága, tudomásom sze­rint éppen a napokban fog össze­ülni és a7! előzmények után nem le­het kétséges, hogy véglegesen elin­tézi azt és kielégíti a kisigénylők jogos igényét.“ A vármegye állategészségügye júliusban A póráz nélkül kóborló ebek tulajdonosait megbüntetik Szabolcs vármegye állategészség­ügye a törvényhatósági m. kir. állat­orvosnak a vármegye közigazgatási bizottsága elé terjesztett jelentése szerint ez év júliusában általában kedvező volt, mert egyik ragályos állatbetegség sem okozott lényege­sebb károsodást. A földművelésügyi miniszter a sertéspestis ellen oltás céljaira a szegénysorsú sertéstartók állatjai részére 20 liter szérumot adományo­zott. A törvényhatósági állatorvos je­lentése szerint a veszettség leküzdé­sére erőteljesebb akció indult meg. Nyíregyházán júliusban 364 kóbor ebet és 45 macskát irtottak ki. Saj­nálattal kell azonban tapasztalni, amint azt Dessewffy Aurél gróf is megemlítette a közigazgatási bizott­ság ülésén, hogy az ebzárlati rendel­kezéseket nem nagyon tartja be igen sok ebtartó. Szigorúbb rend­szabályokat kellene életbeléptetni. Az ebtartás kérdésével kapcsolato­san rámutatott a magyar komondor kiváló faji sajátságaira is és az adóztatás terén a luxuskutyákra, közöttük a farkaskutyákra is maga­sabb adó kivetését kéri. A törvényhatósági állatorvos fel- világosító szavaiban kijelentette, hogy a kóbor ebek ellen kíméletlen harcot indítanak, ha pedig a póráz- és szájkosámélküli ebek gazdáját sikerül megállapítani, a rendeletet áthágó ebtartó ellen komoly lépése­ket tesznek folyamatba. Az állategészségügy kérdésével kapcsolatosan gróf Dessewffy Aurél felhívta a közigazgatási bizottság fi­gyelmét az úgynevezett kóbor juhá­szaira is, mert ezek is nagyban hoz­zájárulnak a ragadós állatbetegségek terjesztéséhez. A közigazgatási bizottság a fel­szólalás nyomán felír a földműve­lésügyi miniszterhez a kóborjuhá­szat fokozottabb ellenőrzése érde­kében. íhungarih l filmszínház £ Ezelőtt: Városi Filmszínház • Telefo8zám : 503. e * 9 sstxtt mbncs nm . .mm gas* jpgs mm AUGUSZTUS 14-15-16. Szombattól hétfőig • Budapesttel egyidőben ! A világ kedvencének, SHIRLEY TEMPLÉNEK leg- 3 újabb, legbájosabb filmje i Äs utca ! üdvöskéié § Előadások 5, 7, 9. vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor. J ImmlSMWS JPBff mJBBstns* **•»

Next

/
Oldalképek
Tartalom