Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 145-196. szám)

1937-08-28 / 194. szám

1 oldal ICH (Trianon 18.) 1937 augusztus 28. JSÍYÍRVIDÉK ABOLCSI HÍRLAP Mindazoknak, kik drága jó férjem, illetve Édesapánk halála alkalmával nagy fáj­dalmunkat részvétükkel igye­keztek enyhíteni, ezúton mondunk hálás köszönetét, özv. Hrabovszky Lajosné és gyermekei. Olvasóink írják Egyénül bánásmódé!! Több éven át hangzottak el olyan megjegyzések, hogy a vármegyei, városi és községi közalkalmazotta­kat az államiakkal egyen ő bánás­módban részesítik. Tudvalevő, ho^y az államnál az alkalmazottak úgy maguk, mint hozzátartozójuk részesülnek kedvez­ményes orvosi gyógykezelésben, fizetési előlegben és a Pénzintézeti Központnak hitelében. Előforduló műtét esetén az állam megtéríti a felmerült kiadásaikat. Feleségük után szülés esetén beíegágyi segélyt is kapnak."' Ha a vármegyei, városi és köz­ségi közalkalmazott, annak felesége, vagy gyermeke esik súlyos beteg ségbe, azzal nem törődik senki. Ha a gyógykezelési költséget tudja fizetni, úgy gyógykezelik, de ha nem tudja, akkor sínylődhetik betegen addig, mig a végórája el nem érkezik. Az egyenlő bánásmód elve csak az államiaknak esedékes. A várme­gyei, városi és községieknek pedig nem jár más, csak ígéret és kezel­tetnek tovább úgy, mint az állam mostoha gyermeke. Méltánylást érdemlő ügyüket figyel­men kívül hagyja mindenki, nem igyekszik segítségükre senki, pedig ugyanolyan hasznos, hazáját szerető, kötelességét teljesítő polgárai a ha­zának, mint az állami közaika.ma- zottak és méltán megérdemlik, hogy az államiak által élvező kedvezmé­nyeket a vármegyei, városi és köz­ségi közalkalmazottakra is kiter­jesszék. Egy ny. thgi utbiztos. Nyíregyháza megyei város polgár- mesteri hivatalától K. 18630-1937. Hirdetmény. A m. kir. Vallás- és Közoktatás­ügyi Miniszter ur rendelete értelmé­ben a testgyakorlás köteles ifjak összeírásuk céljából jelentkezni tar­toznak, azért felhívom az 1916 és 1917 évben született összes Nyír­egyházán lakó ifjakat, hogy össze­írásuk és igazolvánnyal való ellátásuk végett a Levente Ügyosztályban (Vá­rosháza udvar 54. sz. szoba) az alább irt napokon d. e. 8—10 óra között személyesen jelentkezzenek és a nem Nyíregyházán születettek születési anyakönyvi kivonataikat vagy bármely más személyi okmá­nyukat (iskolai bizonyítvány, segéd­levél, vagy munkakönyv) is hozzák magukkal. A Nyíregyházán született ifjak a következő napokon tartoznak jelent­kezni. 1916 évi születésűek: augusztus 30.-án hétfőn A-BCD E-F-G-H-I- J K, augusztus 31.-én kedden L-M- N-O-P-R S-T-U-V-Z. 1917 évi születésűek: szeptember 3-án pénteken A-B-C-D-E-F-G-H-I J-K, szeptember 4.-én szombaton L-M-N-OP-R- S-T-U-V-Z betűkkel kezdődő vezeték-nevü ifjak. A nem Nyíregyházán, hanem bár- mel- más községben születettek a következő napokon tartoznak jelent­kezni : 1916 évi születésűek: szeptember 1.-én szerdán A-B C D E-F-G H-I- J K, szeptember 2.-án csütörtökön: L-MN 0 P-R-S-T U-VZ. 1917 évi születésűek: szeptember 6.-án héífőn A-B GD-E F G H-I- J K, szeptember 7.-én kedden L-M- N-OP-R- S-T-U V Z betűkkel kez­dődő vezetéknevü ifjak. A 1917 évi síületésüeknél fiata­labb évfolyamok összeírásáról külön intézkedem. Nyomatékosan felhívom minden, a városban és a hozzátartozó tanyá­kon lakó 1916 és 1917 évben szü­letett ifjút, hogy jelentkezési kötele­zettségének a fentközölt határidőben feltétlenül pontosan tegyen eleget, mert a mulasztók ellen a kihágási eljárást haladéktalanul meg fogom indíttatni. Nyíregyháza, 1937. aug. 10. SZOHOR PÁL s. k. lOx polgármester. K. 7032—1937. sz. Kivonatos versenytárgyalási hirdetmény i Ujfehértó község elöljárósága Uj- fehértó község belterületén létesítendő állami elemi iskolák és tanítói la­kások építésével hapcsolafos épiési munkálatokra, valamint a község külterületén az u. n. Káímánháza pusztán egy községi elemi iskola építésével kapcsolatos épitési mun­kálatokra nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az állami iskolák a következő he­lyeken lesznek építendők: 1. Ujfehértó község belterületén a Munkástelepen 2 tanterem egy tanítói lakással. 2. Ugyancsak a belterületen a Mályváskeriben 2 tanterem egy ta­nítói lakással. 3. Ugyancsak a belterületen a Nagy tokaji* utón 2 tanterem tanítói lakás nélkül. A községi elemi iskola a követ­kező helyen lesz építendő : 1. A már meglévő u. n. régi köz­ségi elemi iskolához egy toldalék tanterem előszobával, szertárral. Az ajánlatokat Ujfehértó község elöljáróságánál a közigazgatási iro­dában 1937. szeptember 14-én dél­előtt 9 óráig kel! benyújtani. Az ajánlatok felbontása ugyanaz­nap d. e. 10 órakor a községházán történik. Kiírásra kerülnek a következő ipa­ros munkák: Föld, kőműves, elhelyező és szi­getelőmunka, ácsmunka, tetőfedő­bádogos, asztalos, lakatos, mázoló és üvegesmunka, szobafestő, kályhás­munka. A munkákra külön küiön és együt­tesen is tehető aján at. A község elöljárósága fenntartja magának azt a~ jogot, hogy a kiirt munkákat részben, vagy egészben elhagyhassa, illetve, hogy az épí­téstől elálljon. Az ajánlathoz szükséges nyom­tatványok ás rajzok Ujfehértó község elöljáróságánál a közigazgatási iro­dában a hivatalos órák alatt besze­rezhetők, illetve megtkinthetők. A szóban levő ipari munkák tel­jesítésére törvényes képesítéssel nem bíró ajánlattevők már ajánlatukban kötelesek azt az iparigazolvánnyal biró önálló iparost megnevezni, aki az illető munkát tényleg végre fogja hajtani. Ez esetben csatolni kell az iparos igazolványát és a munka el­vállalására vonatkozó sajátkezüleg aláirt nyilatkozatát. Ha az ajánlati végösszeg 15000 P alatt mrrad, a A saját szakmájuk­ban vállalkozó kisiparosok bánat­pénzt nem tartoznak letenni. Egyéb­ként a vállalati összeg 2 százalékát kitevő bánatpénzt Ujfehértó község pénztáránál kell letétbe tenni. Az ajánlattevők kötelesek benyúj­tani és aláírni szabályszerűen az ajánlati lapot, a kiírási költségvetést és a részletes versenytárgyalási fel­Ujfehértó, 1937. augusztus 23. Községi elöljáróság. A nyírbátori kir, járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 3056—1937. tk. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Dr. Weisz Ferenc ügyvéd által képviselt Lőwi Ábrahám végrehajta­tnak Márku Gyuláné Lőrincz Juli - ána végrehajtást szenvedő ellen in­dított végrehajtási ügyében a tkvi.s hatóság a végrehajtató kérelme kö­vetkeztében az 1881. LX t. c. 144. 146. és 147. §§. értelmében elren­deli a végrehajtási árverést 110 P tőkekövetelés, ennek 1928. október hó 30. napjától járó 6 százalék kamata, 26 P 10 f. eddig megálla­pított per- és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megálla­pított 13 P 80 f. költség, valamint a csatlakozótoknak kimondott Gott- iieb Mór 181 P, dr. Weisz Ferenc 497 P 08 f. tőkekövetelése és járu­lékai behajtása végett, a nyírbátori a kir. járásbíróság területén levő Penészlek községben íekvő, s a 677. sz. betétben A. I. 2-14. sor 3111/8-11, 3111/13-16, 3112/7, 3121/54—45, 3127/13. hrsz. alatt felvett Juhász Ferenc és neje Pap Mária, mint végrehajtást szen­vedő jogutódai revén álló szántó és vizátokra 1.073 P 50 f. kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Penészlek községházánál 1937. évi szeptember hó 18. napjának d. e. 10 óráját tűzi ki és az árverési feltéte­leket az 1881. LX. t. c. 150. §. alap­ján a következőkben állapítja meg: 1. Az, árverés alá eső ingatlant a Lőwi Ábrahám és csatlakoztatott és társa követelése végetti árverés esetén a kikiáltási ár kétharmadánál alacso­nyabb áron eladni nem lehet. [1908. XLI. t. c. 26. §.] Nyírbátor, 1937. április 28. Dr. Kovách sk. kir. jb. A kiadmány hiteléül Vozáry kir. jb. irodatiszt 283—1937. vgrhsz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Dr. Darvas Aladár ügyvéd által képviselt Szabó István végrehajtató javára — közbenjárással — Tisza- eszlár (Vecsey Oláh) tanyai lakos végrehajtást szenvedő ellen 150 P tőke s jár. erejéig a tiszalöki kir. járásbíróság 1936. évi 2704—7. sz. végzésével elrendelt kielégítési vég­rehajtás folytán lefoglalt és 3720 P- re becsült ingóságokat közöttük: üszők, bárányok a fenti Pk: 1180— 1937. sz. végzés és a Vht. 102. § a alapján, Tiszaeszlár (Vecsey Oláh) tanyán a végrehajtást szenvedő gaz­dasági területén, 1937. évi szeptem­ber hó 2. napjára délelőtti 11 órá­jára most kitűzött bírói árverésen el fogom adni. Tiszalök, 1937. augusztus 15. SZŰCSI BÉLA kir. jbir. végrehajtó Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Poloskát felelősséggel irtNánássy. Kossuth- utca 9. sz. Telefon 377. Apróhirdetések SO szóig 80 fillér, mindsa további ssé 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 61 fillér, miadea további szó 6 fillér BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Bejáró takarítónőt a délelőtti órákra fel­veszek. Cim az Ujságboltban. 5x Széchenyi-ut 42. sz. házban házmestert alkalmaznék. Értekezés Körte-utca 7. szám balra. 3970-3 Jómegjelenésü kiszolgáló hölgyet szept. 1-re keresek. Zöldhelyi divatüzlet. 3974-2' Megbízható, ügyes 14—15 éves jó ház­ból való leányok egész napi könnyű mun­kára azonnal felvétetik. — Cim az Ujság­boltban. 4x: Megbízható jól főző középkorú német nő állást keres. Sóstói-ut 16. sz. 4138-2 Fiatal kereskedő segédet hetivásárokra kisegítőnek felveszek. — Reich Ignác, Búza-tér 4. KÜLÖNFÉLÉK 11— imhiiiiihiibini»iHii'iiihii>"ii*i II ni ­Nagy raktárkészletemrőlmindenfajta edvelt s használatlan uj vetőgépek, talaj- mivelők, morzsolók, darálók, triörök, ros­ták, kettősnyomásu borprések, szőlőzuzók. takarmánygépek ; valamint a szeszgyártás megkönnyítésére szolgáló speciális cukor­répa vékonyszeleteló gépei s cukorrépaláh- préseim stb. speciális gépek legelőnyöseb­ben beszerezhetők, esetleg cserélhetők. Továbbá traktoros szántókészletek, lóhe­refej tógépek, szalmaprések, viznyomásu olajsajtó stb. használt gépek bérkölgsönbe is kaphatók s ilyeneket vásárol is; LICHTMANN-LUKÁCS VILMOS gépke­reskedő NYÍREGYHÁZÁN, Horthy Miklós- tér 3. szám. 4074-8r Jó állapotban lévő fürészporkályha ol­csón eladó. Szinház-utca 32. 3x Izr. főünnepekre mindenféle imakönyvek olcsó áron besze­rezhetők RE1NITZ GYULA könyvkereske­désében. Luther-u. 5. sz. Telefon : 5—75. 2700—2 EGY ADÓMENTES uj sarokház fűszer­üzlettel, italméréssel, trafik engedélyei ela­dó, esetleg bérbeadó. Nyugdíjas embernek nagyon alkalmas. — Cim a MERKUR' nyomdában. 6 évi törlesztésre eladók a Rákóczi-utca végén lévő VÁROSI KISLÁKÁSOK néven ismert tiszta téglából1 épült adómentes házak. 1 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló ház P 2.800. 2 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló ház P 3.600. 3 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló ház P 4.200. — Ugyanott kaphatók 5 évi részletfizetésre házhelyek négyszögölenként 6—10 pengős árban. — Eladással megbízva : CSILLAG NÁNDOR ny. banktisztviselő, M. kir. Föld- in ivelésügyí Minisztérium által engedélye­zett ingatlanforgalmi irodája Nyíregyháza,, Nyirvizpaiota, Széchenyi-ut 1. Telefon 601. Nyomtatványok alábbi [szövegben a ki­adóhivatalban darabonként 10 fillérét kap­hatók. Üzlethelyiség kiadó. Kiadó pince. Ez a ház eladó. — hóid föld eladó. Bú­torozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6 szobás stb. Ólmot bármely mennyiségben,, napi áron vesz lapunk kiadóhivar tala, Bethlen-utca 1. szám. Ä szerkesztésért felelős: dr. Garay Gyula. A kiadásért felelős: A Szar bolcsi Hírlap lapkiadó betéti társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos Nyomatott a „Merkur“-nyomdában, Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. szám. Felelős: Orosz Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom