Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 49-71. szám)

1937-03-11 / 57. szám

STJusoLesi (Trianon 17.) 1937 március 1.1. kelni fogja ezt ia di-nau erőt. Olaszor* szág érdeke, hogy Németország el ne nyelje Ausztriát. A bolsevizmus és pánszlávizmus elleni védekezés* ben Románia helyett a magyart fo* gadja társául a német ás, ha meglesz az erős, jó hadseregünk. Meg kell mutatnunk katonai erényeinket, me* lyet Európa nem nélkülözhet a pán* sziláv és a bolsevista veszéllyel való küzdelmében. Ma már Európa hatal* mas nemzetei örömmel asszisztálnak a gyógyuló, az erősödő kis Magyar* országnak. Teljes egyenjogúságra kell törekednünk, hogy feltámadhass sunk, hogy számottevő, nélkülözhet tetten -erőtényezők legyünk a Duna* medencében. , Legkizelebb Káliav MlkMs flr. ? tart elladást Vitéz Ujfalussy Gábor előadását nagy tapssal és éljennel fogadták. Az élőadó délutánt Nánássv Imre dr. zárta be. Rámutatott, ihogy Nep* képviselő tartott nagy-értékű elő* adást. Ki hallott itt a sokat emiege* tett totalitásról? Ez az előadás meg* mutatta, hogy a Nemzeti Egység pártokon felül álló nemzetpolitikát hirdet, nagy nemzeti célokért küzd, amelyek egyesítenek minden igaz magyart. Általános tetszést kiváltó szavaira felhangzott a lelkesedés él jene. mi* kor tudatta, hogv április első vasár* napján, ugyancsak az iparos szék* háziban Kállav Miklós dr. fog elő* adást tartani a nemzeti kérdésről. HHSZ napii élvezhetik Butfapesteaarsaikivgilf ke* vazméaYakat a Mezfigazia­aáil kiállítás látagatál Szerte a világon mindenhol tud* jáik már, hogy Európában sehol sem olyan ragyogóan szép a húsvét, mint éppen a magyar fővárosban. Ilyenkor különvonatok, autobuszok, autók hozzák Budapestre a külföldi turisták ezreit, akiik nem tudnak be* telni a bimbózó magyar tavasz szép* ségének csodálatával. A Nagyhét a katolikus hivő ket vonzza Budapest* re, ahol a monumentális templomok* ban, az egyházi zene* és énekművé* szet legkiválóbb művelői vesznek részt az ájtatosságokban és ahol százezrek ünneplik a Feltámadást. Ebiben az évben mindenki meg* szerezheti magának azt a nagy örö* möt, hogy a Nagyhetet és a h.usvéti ünnepeket Budapesten töltse, mert a március 17*é.n kezdődő országos mezőgazdasági kiállítás és tenyész* állatvásár látogatóinak féláru uta* zási kedvezményével feljövő közön* ség március 31*ig, tehát a húsvét utáni szerdáig maradhat a főváros* ban. Maga a mezőgazdasági kiállítás is olyan különleges magyar látvá* nyosság, — az egész magyar mező* gazdasági kultúra csodálatos bemu* tatkozása — amely nemcsupán ren* Beteg .hasznos tanulságot nyújt, de megtekintése azonfelül, hogy párat* lan élmény, mindenkinek önmaga iránt való kötelessége. Hajón és vasúton, minden kocsi* osztályon egyaránt féláru utazást biztosító igazolványt bárki kérhet magának a menetjegyirodákban, a gazdasági egyesületek, á gazdakörök, a szövetkezetek utján, vagy a ki ál* lítás nendezőbizottságától (Budapest, IX., KöztelekíUtca 8.). Az igazol* vány ára 1.30 pengő. Ez a.z összeg bélyegekben is beküldhető. A féláru ideutazásii kedvezmény március 11* tői 22*ig (délig), visszafelé március 17»től 31*ig bezárólag érvényes. Az egyéb tudnivalók az utazási igazol* vánvon vannak felsorolva. — Ha gyomrát elrontotta, azonnal igyék egy pohár természetes „Fe* írenc József"skeserűvizet, mert ez az emésztőcsa torna tartalmát gyorsan feloldja és biztosan levezeti, a bél* működést elrendezi, az anyagcserét fokozza és friss közérzetet teremt. • megiKezdődött a vizsga, amelyet mindvégig feszült figyelemmel és fokozódó érdeklődéssel .hallgatott Gulácsy Sándor dr. vizsgabiztos és kísérete. Bámulatos, amit itt a gaz* dák mutattak. Az állattenyésztés minden tudományosan megalapozott kérdését világosan látták. A bacils lusoikról, a baktériumokról, a D*v:ita* minról, az okszerű táplálás százaié* kos összetételéről, az egészséges', • a beteg állat ismérvéről, a megelőző, gyógyító és szimultásolásról alapos tájákozódottsággal és kedvvel szá* moltak be. Mindenki felelt, minden* ki tudott. A feleltető Westsák Vil* mos kifogyhatatlan »volt a szemlél* tető rajzok mutatásában, mert itatná* tásának sikere a modern szemlélte* tésen alapszik a határtalan tudo* mány és tanítványszer,et-et (mellett. A vizsgálat után Gulácsy dr. me* leg hangon mondott elismerő .kösziö* n-étet Westsik Vilmosnak, akinek a neve, amint mondotta — fogalom a magyar gazdatársadalomban. Majd mélyen az emlékezetbe vésődő köz* vétlenséggel beszélt a gazdáknak a tudás jelentőségéről. Mig más kate* g.óriák tudása egyéni értékű, a gazda tudása akkor nagy érteik, ha terjed, ha minél több gazda tud többet és nívósat termelni, mert kiváló és egy jellegű terményért jön a kereskdő szívesen. A lelkes tapssal fogadott elismerő szavak után kiosztották a jutalma* kat. A Mezőgazdasági Kamara öt, a város két kiváló tanfolyami hallga* tót ingyen visz f.el a budapesti Me* zőgazdasági Kiállításra. A Péti só és a Hungária műtrágyagyár két*két zsák .műtrágyát adott jutáimul egy* e0v jól tanuló gazdának, akik kö* zött ott volt Zomborsziky Mihály ta.nyabíró is. Igen sok növendék ér* tékes könyvjutalomban részesült. A gazdaszülok nevében Tomasóvszky Mihály gazdaköri aleliniök .mondott hálás köszönetet Westsik Vilmos* nak, Stevenyik János gazda-ifjú pe* dig lelkes érzései áthatott szavaik* ban fejezte ki a hallgatók háláját és átadta a tanítványok hálájának je* léül a hallgatók ajándékát, egy ezüst dobozt a kiváló oktatónak, Westsik Vilmosnak. A Mezőgazdasági Kamara nevében Hank Olivér dr. titkár szólalt végül fel és elismeréssel fejezte ki a Ka* ma.ra köszön étét a .szópsikerü vizs* gáért és elismeréssel adózott a vizs* gán megjelent idősebb gazdáknak is, kérve őket, tartsák meg ezt az érté* kes érdeklődést a jövőben is a iho* mokkísérleti telepen folyó oktató munka iránt. A vizsga ünnepélyes aktusa a Szó* zattal fejeződött be, majd Westsik Vilimoisiné magyar asszonyi vendég* szeretettel uzsonnán látta vendégül a vizsga megfigyelőit. Aradvári .Béla •tanár, lapunk munkatársa tolmá* csolta a gazdasági kultúra iránt ér* deklődők köszönetét a Westsilk*csa* Iádnak, a kiváló nevelő, Westsik V.il* mos hozzátartozóinak, akik lelkese* déssel vesznek részt a hómokkísér* let-i telep áldásos munkájában. — Adomány a tüdőbetegeknek. Az Orsz. Tüdőbeteg Szanatórium Egyesület szegény betegei részére özv. Liptay Jenőné úrnő két zsák burgonyát adományozott. Fogadja e nemesszívű adományért egyesüle* tünk hálás köszönetét. Kovách Elek* né elnök. Puch motor B ét STEYR waffenrád kerék­pár képviselet — Kerékpárja­vitás,tüeiománcos alkatrésiek. i c z a műszerésznél Bethlen utca 27. Hagf isnányas tisztelettel, a nemzeti mnlthez vaiá ragaszkodással... Nyíregyháza város polgármestere a márciusi nagy nemzeti ünnepség közeledte alkalmából felhívást imité* zett a hatóságokhoz, intézmények* he.z, iskolákhoz, egyesületekhez a március 15*ikének megünneplése tárgyában. A polgármesteri határo* zat a következőket mondja: ,Nyíregyháza megyei város polgár* sága hagyományos tisztelettel és a nemzeti múlthoz való ragaszkodás* sal ez évben is inegünnepli a .már* cius 15*ikét, a szabadság, egyenlőség és testvériség emlékünnepét. Az ünnepély délután 3 óraikor ilesz a városháza előtti téren, vagy k-ed* vezőtlen idő esetén a Korana*szál-ló nagytermében. Az ünnepélyre a ha* tóságökat, hivatalokat, egyesületeket és testületeket, tanintézeteket ihaza* fias együttérzéssel és tisztelettel meghívom. Van szerencsém közölni, hogy az egyházak délelőtt 9 órakor hivatalos ist entiszteletet 'tartanak. Az összes iskolákban délelőtt 10 óraikor ünnepély lesz. Kérem, ,méltóztassanak az isten* tiszteleteken és az iskolai ünnepé* lyeken tehetőség szerint résztv-eninii és hatóságukat küldöttségileg kép* viseltetni. Nyiregylháza, 1937 mároius 8. « Szohor Pál s. k. polgármester Szentpályi László országgyűlési képviseld is résnlvesz kisvárdai NEI gyűlésen a A NEP szabolcsi kerületi szerve zeti március 11-én, csütörtökön dél utá., 4 érakor Kisvárdán, a Mozgó­szinház helyiségében nagyválaszt­mányi gyűlést tartanak. Ezen a nagy­gyűlésen résztvesz Szentpály László, a kerület országgyűlési képviselője is, aki ismertetni fogja a politikai és gazdasági élet aktuális eredmé­nyeit. Wesisifi tanár leve ma fogalam az országban - neatietta a fildaüveléslgvl mlaiszter küldötte a hemekklsár M\ telep lezd «f«ifslfimának aagysikerl zárávlzsgálán Évről évre mind többen siietnek a homokkísérleti telep tanfolyamának záróvizsgájára Nyíregyházán, mind szélesebb körben hódít az a sz-aktu* dá',3, amelyet ez a telep sugároz, év* ről évre több birtokos, gazida jön ilyenkor, a záróvizsgák idején a te* lepre, hogy örvendezzen az új világ* nak, a imagyar gazdák .reneszánszá* nak, annak az időnek, amikor teljes erővel ébred öntudatára a magyar gazda és megteremti a tudáson, ösz* szetartáson, gazdaöntudaton felépülő úij agrártársiadalmat. Évenként mind több a hallgatója is a gazdatanfo* lyamO'kn.ak, mert Westsik Vilmos tanár, a .kiváló gazdapedagógus va* lóságos művésze annak, miként kell a legnehezebb agrokultu-rális is-mere* tske t könnyűszerrel, kedvet fakasz* tóan átvinni a gazdák lelkiébe. — Szom'.atc-n, március 6*án délután már a nyolcadik záróvizsgáját tar* tóttá a Mezőgazdasági Kamara és Nyíregyháza város áldozatkészségé* vei, áldásos megértésével fenntartott homok-kísérleti telepen Westsáik Vil* mos tanár. Ezen a záróvizsgán 29 gazdaifjú adott számot lelkes, öntu* datos gazdatudásáról, érdeklődésé* ről, hitéről, amelyet a mester sugál* !ata adott- nekik. A vizsgálaton a földművelésügyi konmány képvise* letében a szakoktatás főigazgatója, Gulácsy István jelent meg, aki mafla is csupa tűz, lelkesedés, .meg* győző erő, amikor a magyar gazdák új lelki arcának formálásáról van szó. Nyiregylháza várost Szahor Pál polgármester, a Mezőgazdasági Kamarát Hank Olivér dr. kamarai főtitkár, a vármegyei m. kir. ;gazda* sági felügyelőséget Zboray Bertalan főfelügyelő. Nemess Gyula felügye* lő, Thuránszky László -segédfel* üívelő, a város gazdasági intézős-é* gét Gyurikov.ics Lajos intéző. Már* kus József előadó, -Csangery Tibor, a népművelést Sül-e Dénes nép.műve* iési titkár, a szakoktatást Végh Gyula, a nagykállóii m. kir. földmű* viesiakola igazgatója, Zalán Károily tanár, tanulmányi felütfveíő, Csaná* dy Béla gazdasági szaktanár, a Gaz* dasági Egyesületet Papp Géza tit* kár, a Gazdaszövetséget vitéz Csaba Gyula dr. ütfvész, Pápay Mihály el* nök, Toimasóvsziky Mihály alelnök és számos neves gazda, a ibirtoko-s* ságot Liszkay Dezső, if j. Pap,p La* jos, Klár Gyula -és még számosan a homokkísérleti telep munkásságát értékelők közül. A záróünnepség a Nemzeti iHá* szekegy imája után Westsik Vilmos nagyszabású megnyitóbeszédével kezdődött. Ez a beszéd remeke volt a gazdaöntud-at felkeltésének, ami* kor kimutatta és világpolitikai pél* dákkal is illusztrálta, hogy miniden többlet-eredményihez lelki készség, adottság kell, amelyet szaktudással kell erősítenünk. A gazda számára a -több tudás több jövedelemmel egv-enlő. Kiemelte a ínyiregyhá.zá gaz* daifjiak szorgalmát, melyet tanusí* tottak, amikor sokszor 10—18 kilo* méterről is eljöttek kerékpárjukon a tanfolyami órákra, majd ismer* tette a .homokkfeérleti itelepen éven* ként megrendezett tanfolyamok hármas tagozódását. Tavaly a nö* vénytermelés, az idén az állatte* nyészt-és volt soron, jövőre a szám* viteli kérdések kerülnek f-eld-olgo* zásra. A nagyhatású .megnyitó után

Next

/
Oldalképek
Tartalom