Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 26-48. szám)
1937-02-24 / 44. szám
ift. oldal _ J^YÍRVIDÉK OZABOLCSI HIS sz HIRLAP (Trianon 17.) 1937 febrnér hó 24. (Folytatás a 2*ik oldalról.) rányi dr. a közösség fogalmát, de ezt már nem a liberalizmusa, hanem a valláserkölcsi érzése mondatta ve* le. A nemzet és haza csak úgy léte* ziik. ha ab'taajn, egyének vannak. A közösség soiFsa nem lehet fonto* salbb, mint mindem egyéné. Mi a kö* zösségben is csak egyénileg tudunk boldogulni, ha már itt e földön Is* ten mellé állunk. Az a mi hibánk, hogy mi csak félünk Istentől, de nem szeretjük eléggé. Nem tudunk felemelkedni a spanvol mártírok .ma* gaslatára, akik Isten iránit való sze* retetbői áldozzák fel napmap után életüket, semhogy a kollektivitás lidércfényében elmerüljenek. Felebaráti rend kell A hallgatóságot teljesen lenyügö* ző és magával ragadó szavait azzal zárta, hogy nekünk nem kell ú. n. tisztult liberalizmus, sem tisztult demokratizmus, hanem az a feleba* ráti rend, amelyben az individualiz* mus nem materializmussal, hanem a valláserkölccsel párosult. Ebből ál* dás fog fakaldmá a közösségre is és benne van minden ember boldogu* lásánaik a lehetősége. A rendkívüli tetszést aratott, a lelkek mélyéig ható szózat után vi* téz Zatskó Gyula tanár tartott izzó magyarságról és meggyőződéses ka* falikúimról tanúságot tevő előadást Szent Istvánról, II. Rákóczi Ferenc* ről és Széchenyi Istvánról. E na* gyokat, mint kiváló világi apostolo* kat anosztrofálta. Megfestette Szent István szentté avatásának csodábő körülményeit, a Szent Jobb előkerülését. Vázolta szervező, alkotó, képességeit, végső célja népének túlvilági boldogítása volt. A hitet kereszttel terjesztette, nem fegyverről. Törvényei hitéből fakadtak. Szent Imrével szemben ki* tűnő nevelőneik is bizonyult. Világi apostoli munkásságának koronája az országnak a boldogságos Szűz oital* mába való felajánlása volt. II. Rákóczi Ferenc nemcsak sza* badsághős volt. hanem szenvedő ka* tolikus ember is. A szenvedés ed* zette leilkét kötelességtudóvá. Meg* győződése volt, látszólagos elbukása ellenére is, hogy a Szűz Máriás lobo* gójú ország nem mehet tönkre. Vi* lági apóst olkodásának fénypontja azon törekvése, hogy a jobbágysá* got nemzettaggá igyekezett tenni. Széchenyi István romantikus volt, ennek alapja katolicizmusa és ma* gyarsága. ö a leikeiket akarta egyé* nüeg átalakítani és ezzel a nemzet* lelket is. Igy előzte meg egy század* dal az A. C.*t. Ebban tündöklik vi* lági apostolsága. A Hitol*e is hitből fakad, a műveltség pedig erényt je* ilenitett nála. Ezzal remélte a lelkek belső csendjét, ami nála enkölcsös életet jelentett. Vitéz Zatskó Gyula világi apostoli követendő példaképek gyanánt állí* totta e három magyart a Credo* tagok alé. Meleg elismerést aratott előadását azzal zárta, hogy Szent István keresztjével, Rákóczi Szűz Máriás lobogójával és Széchenyi belső csendjével ismét naggyá fog* juk tenni drága magyar hazánkat. A gyűlés imával zárult. Express hirdetések 15 uóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Patkányt felelőséggel irt Nánássy eiánozó . Kossuth-utca 9 M. kir. Meteorologlai Állomét Nyíregyháza Időjárás jelentése 1987. február 22. reggel 6-33'-tGí február 23. reggel 6-33'-lg Hőmérséklet: maximum 5'0. Hőmérséklet: minimum A 0. Szél erőssége, iránya (0—12.) 8. Délnyugati — lökéses — viharos. Felhőzet (0—10) 7. Alacsony sima réteg. Csapadék miliméterekben reggpi 7tői reggel 7-ig 2"0. Csendes eső. Légnyomás: 743. Sülyedő. Hóréteg magassága: 0. flz éjféliénél rk. Leányegyesület ünnepélye Az elmúlt vasárnap az ujfehértói rk, egyházközség A, C. Ifjúsági Csoportjának „A Magyarok Nagyasszo nyáról Nevezett Leányegyesülete" mutatkozott be a közönségnek egy történelmi drámával. Goriczky Elvira A Margitsziget-kolostor szentje cimü 3 felvonásos drámájában hazánknak egyik legszomorúbb korszaka elevenedik meg. A főszerepet Juhász Er zsébet játszotta igazi, átélt bensőséggel és kellemesen finom alakításával. Kiváltak még határozott természetes játékukkal Kása Veron, Nagy Julianna, Tardi Mária és Hajdú Kató. A színpompás, gazdag kiállítású darab rendezését az egyesület vezetője, Vajna Gyuláné végezte nagy hozzáértéssel és még nagyobb odaadással. — Segitségáre volt, különösen az énekek betanításában Csonkáné Kádár Margit tanítónő, az egyesületnek szintén vezetője. A nagy és megérdemelt sikert aratott darab másodszor is bemutatásra kerül febiuár 28 án, a rk. Leány körök tagavató ünnepélyén. — Délelőtt a nagymise alatt dr. HenkeyHőnig Károly nagykállói hittanár fogja mindkét Leányegyesület tagjait felavatni Délután litánia alatt szivgárdaavatás lesz, utána pedig a Leánykörök diszgyülése, amelynek illusztris előadói dr. Henkey Hőnig Károly nagykállói hittanár és viléz Zatskó Gyu'a nyiregyházi kir. kat. gimn, tanár lesznek. A tagavatást megelőzőleg három napos lelkigyakorlat lesz a leányok részére. SPORT Megkezdfidifft a tavaszi szezon Tegnap elindult a kerületi futballbajnokság első fordulója. — Az eredmények általában megfelelnek a várakozásnak, akadt azonban néhány meglepetés is. Ilyennek számit B. TURUL-NyVSC 4:2, a P. MÁV nagy gólarányu győzelme, valamint a NyVSC veresége is. Eredmények: Dvse—Mtk 9 : 0 P. Máv—Deac 6 : 4 Dvsc—Dkase 3 :0 Nytve—Nyafe 2 : 1 Nykise—K. Move 4 : 1 Textil—Nse 3:1 Nemzeti bajnokság: Phőbus—Ferencváros 3 : 2 Hungária—Budafok 3:2 Budai 11—Nemzeti 3:3 Bocskai—Haladás 3 :1 Szeged | FC—III. ker FC 3 : 0 Európa kupa: Csehszlovákia—Svájc 5 : 3 Házak, földek, szőlők, telkek és villák eladási-vételi megbízását és haszonbérletek kiadását vállalom. Csillag Nándor ny. banktisztviselő M. kir. Földmivelésügyi Minisztérium által engedélyezett ingatlan adás-vételi irodája. Nyíregyháza, Nyirvizpalota. Széchenyi-ut. Telefonszám: 601. 9847—1936. végrh. szám. Árverési hirdetmény kivonata A nyiregyházi kir. járásbíróságnak 3351-1933/7. sz. alatt kelt kielégítési végrehajtást rendelő végzése folytán Magyar Királyi Kincstár javára 900 P tőke s jár. erejéig 1937. évi január hó 9. napján végrehajtás utján lefoglalt, 1640 P-re becsült ingóságok, u. m. lovak, tehenek, borjuk a nyiregyházi kir. járásbíróságnak Pk. 23526— 1936. sz. alatt kelt árverést rendelő végzése következtében Nyiribrony községben, adós lakásán 1937. március hó„2. napján d. u. 3 órakor nyilvános birói árverésen el fognak adatni. Nyíregyháza, 1937. február 6. Dr. Zathureczky Álmos kir. járásb. végrehajtó. 5880—1936. tk. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Országos Központi Hitelszövetkezet és Kühne Mezőgazdasági Gépgyár rt. együttes végrehsj'atóknak Scheibli János és neje Kifér Mária végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146 és 147. §§. értelmében elrendeli a végréhajtási árverést az OKH javára 500 P tőkekövetelés, ennek 1932. évi szeptember hó 17. napjától járó 6 százalékos kamata, fgy harmad százalék váltódij, 6 P 18 f. óvásdij, 31 P eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 29 P 82 f. költség, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár rt. javára csak Scheibli Jánossal szemben 42 P 72 fillér tőke, ennek 1934. évi március 31-től járó 5 százalíkos kamata és 17 P 10 fillér eddig megállapított per és végrehajtási költség, valamint az árverési kérvényért ezúttal megállapított 10 P 12 f. költség, vala mint a csatlakozotinak kimondott Amsei Mór 58 P 59 f, Adriai Biztosító T rsulat 37 P 20 f, Tébo'd György 400 P tőkekövetelése és jár. behajtása végeit, a nyírbátori kir. járásbíróság területén levő Penészlek községben fekvő s a 812. sz. tkvi betétben A. I 1—4. sor 4052/9, 4053/45, 4053/47. és 4054/24. hrsz. alatt felvett Scheibli János, valamint neje jogutódai kisk. Scheibli János, Ferenc, Anna, Margit és Ilona nevén álló szántó, legelő és házra 1648 P 50 f, mig csupán a Scheibii János illetőségére 824 P 25 fillér kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Penészlek községházánál megtartására 1937. évi március hó 17. napjának d. e. 11 óráját tűzi ki és az árverési feltfte leket az 1881, LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkép állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant Tébold György és az Országos Központi Hitelszövetkezet követelése be hajtása végetti árverés esetén a kikiáltási ár kétharmadánál,- mig az árverés alá kerülő és Scheibli János nevén álló Va rész illetőséget csati. Amsei Mór végrehajtató követelése behajtása végetti árverés esetén a kikiáltási ár kettőharmadánál, csati. Adriai Biztosító Társulat végrehajtató követelése behajtása végetti árverés esetén 770 P 51 f-nél, Kühne Mezőgazdasági Gépgyár rt. végiehajtató követelése végetti árverés esetén 828 P 13 f-nél alacsonyebb áron eladni nem lehet. A telekkönyvi hatóság elrendeli, hogy a íkvi iroda az árverés elrendelését a penészieki 812. sz. tkvi betétben jegyezze fel. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni. Nyírbátor, 1936. augusztus 26. Dr. Kovách sk. kir. jbA kiadmány hiteléül Vozáry kir. jb. irodatiszt. apróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további ni 3 fillér, állási keresőknek 10 szóig 61 fillér, minden további szó 6 fillér KIADÓ LAKÁSOK 3 szoba, 2 veranda és fürdőszobás villa lakás kertben május vagy augusztfls l-re kiadó. Komáromy, Villanytelep. 795 Különbejáratu szépen bútorozott szoba fürdőszoba használattal teljes el|átással is kiadó. Toldi-utca 15. szám. 796 BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Azonnali belépésre keresek mindeneslányt. Hunyady-utca 35. 793 Jól főző mindenes azonnal felvétetik. Kállói-utca 8. 797 Ügyes 14—15 éves kifutóleáryok jó fizeténsel felvétetnek. Clm ac Ujságboitban. KÜLÖNFÉLE Vasárnap este Kisvárda—Nyíregyháza között a vonaton fél pár fekete kesztyűm ki lett cserélve barnára Visszacserélheti BLUMBERGNÉL. 778 Keresek 3C0-600 literes jókarban lévő krumpliföző üstöt megvételre. Szinházutca 11. szám. 798 Ólmot bármely mennyiségben napi áron vesz lapunk kiadóhivatala, Bethlen-utca 1. szám. Nyomtatványok alábbi szövegben a kiadóhivatalban darabonként lOfíllérét kaphatók. Üzlethelyiség kiadó. Kiadó pince. Ez a ház eladó. — hold föld eladó. Bútorozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6. szobás stb. TISZTA mosott rongyot bármily mennyiségben vesz a Mt-rkur könyvnyomda. - 11 n A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hirlap Lapkiadó Betéti Társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a „Merkúr" könyvnyomdában Nyíregyháza, Bercsényid. 3. szám. Felelős: Orosz Károly