Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-12 / 8. szám

2. _ J^ÍYÍRVIDÉK ŰZABOLCSI HIK HIRLAP (Trianon 17. ) 1937 január hó 12. II Szent Gergely Enek- és Zene­egyesület Nyíregyháza erős új zenei tényezőjeként mutatkozott be Szombaton este a Korona érdekes új esemény tanúja volt. Óriási ér* dekli őd és mellett, zsúfolt előadói te* remiben, viharos tetszést keltve mu* tatkozott be a Szent Gergely ének* és zeneegyesület nagyszerű kórusa, ének* és zenekara. Az a hatalmas szervezőerő, amely a magyar zene kultusza -érdekében az egyesületet erős, új életre keltette, a bemutatón társadalmilag is nagy sikert aratott, mert a kiváló kórushoz illő impo* záns érdeklődést tudott biztosítani. A Korona nagytermében rég nem láttuk ott városunk társadalmát olyan nagy számban és olyan impo* náló egységben, mint a Szent Ger* gely bemutatón. Jól esett látnunk, hogy a zene iránt való közöny, mely* ről az utóbbi időben annyit hallót* tűnik a város nagy csendességében, csak a kellő aktivitás hiányán múló átmeneti jelenség volt. A Szent Gergely*est népessége és lelkes tüntetése a muzsika, a magyar dal és neme mellett azt mutatta, hogy kellő szervező erő lendületes életre tudja kelteni a város közönségében a zene iránt való szeretetet és ra* gaszkodást. A Szent Gergely Egye* sülét a város zenekultúrájának erős, új tényezőjeként mutatkozott be s így a szombati hangverseny jelenté* keny többletet hozott műkedvelésá életünkben. A angverseny.en ott láttuk c^-* házi, katonai, polgári 'társadalmunk reprezentánsait csaknem Uljes számmal. Sorra érkeztek Thuránszky Pál főispán. Virányi Sándor ny. a.l* ispán, Borbély Sándor dr. alispán, Szohor Pál polgármester, Sarvay Elek dr. főügyész, a hadsereg tiszti* karának, számos tagja, élükön vitéz bonyhádi Perczel Olivér tábornok* kai, Schober Károly dr., a Nemzeti Bank fiókjának főnöke, Kriston Fe* renc, a Felsőtiszai Ármentesítő Tár* sulat igazgatója és hatóságaink, in* tézményeink, egyesületeink, isko* Iáink vezetői teljes számmal. Az érkezőket Török Dezső kanonok, az egyesület elnöke, dr. Garay Gyula ügyv. elnök fogadták, akiknek fá* radságot nem ismerő lelkes ügyibuz* gaima keltette életre a sokat igérő egyesületi életet. Török Dezső kanonok, elnök nyi* totta meg a hangverseny műsorát. Meleg szavakban köszöntötte Rákos Arnold hegedűművészt és feleségét, R. Palkó Kornélia zongoraművész* nőt, akiknek megjelenése és sze* replése az est fényét emelte, majd a nagy számban megjelent közönsé* get, amelynek impozáns érdeklődése a magyar dal, a magyar zene iránt .való értékes vonzódás jele. A nagy­magyar télben és szegénységiben mélységes fájdalommal látjuk, mi* ként halkul a magyar lélek igazi tolmácsa, a magyar dal és miként foglalja el helyét a magyar lelki* ségtol távol álló, sokszor förtelmes erkölcsi eltévelyedést, ízlésbeli rom* 3ást mutató idegen zene. Már*már csak halványodó emlék a pásztor* tüzek mellett felhangzó magyar nő* tázás. A régi nóta: Nincs cserepes tanyám ... mintha valóra vált volna, a magyarnak gond és ínség vette el a tanya nyugalmát, békéjét, a szo* ciális válság vihara szánt végig a magyarságon. És ebben a sötétlő örvényben fájdalmasan sóvárgunk a régi .nótázó kedv után. Megdob* bentő szembeállítással idézett Török Dezső kanonok a klasszikus ma* gyar népdal költészet kincses gondo* lataiból. tiszta erkölcsi felfogásának fenséges soraiból és azokból a szalk* szo'fón mellett nyekergő magyarta* lan slágerekből, amelyeknek egy»egy biiz»>rr sora annyira más erkölcsi vi* lágot tár fel arcpirító naturalizmusá* val és erotikájával. A szemelvények* re felhangzott a keserű kacaj a ko* zönség soraiból, a magukraismerés, a fajulva tengődés meglátásában, a frappánsan ható kontraszt józanító borzongásában. A szatírára talált, az ostorozás az erkölcsi szint ma* gasságáról eleven húsba mart. A közönség tüntetett a magyar lelkisé* get kifejező nóta, a magyar dal vé* dőbeszéde mellett. Aztán fenséges gondoláitok keltek a .megnyitóban szárnyra: a magyar dal a magyar lélek zengő orgonája — mondotta a szónok. Kérte az Isten áldó kezét, védje ezt az orgonát, míg fel nem zeng rajta a magyar húsvét alellu* jájia s addig is áldja meg mindazo* kat, akik ezen az orgonán játszanak, akiik a magyar dal kultuszának szol* gálatába állanak. A lelkes tapssal fogadott meg* nyitó után megkezdődtek a zene és az énekszámok. A műsor ban ven* elégként léptek fel Rákos Arnoldné Palkó Kornélia zongoraművésznő és Rákos Arnold hegedűművész. A ki* tiinő művészpár számai közül kiilö* nősen a Huibay*őpuszok arattak tet* teást lendületes játékban 'való inter* pretálásukkal. A közönség lelkesen ünnepelte a miskolci művészeket és R. Palkó Kornéliát, aki a zongoraki* sárét bensőséges megszólaltatója volt, hatalmas virágcsokorral aján* dékozea meg. Három erős tényezője volt a mű* sornak: a vegyeskar, a zenekar és a miskolci művészpár játéka, örven* dünk, hogy a legértékesebbet maga a Szent Gergely Egyesület fanati* kusan lelkes gárdája- a vegyeskar adta Jakaíb József nagysikerű kar* mesteri művészetének diadalaként és a tagok ügyszeretetének, fegyel* me zettségének, muznk a litásán ak, pompás hanganyagának és előadói technikájának énvényre juttatásával. A vegyeskarok esiak a legtökélete* selbb együttesekben hatnak, de az* tán hatásaik az orgona erejével és színével vetekedő, mély és nagy él* ményt nyújtó. Ilyen volt a Jakab vezette kórus is, a nehéz modeirn riitmiikájú és frazeológiájú kórusok bemutatásában és a zenekarral való együttesben a Verdi*számban. Rá* dióközvetítést érdemelten tiszta, bravúros dinamikájú, internálásban, zeneiségben, koloratúrában és har* monizálásban tökéletes volt a kó* rus, amely valóban nemes zenei gyönyörűséget nyújtott minden mu* zsikusnak. Hasonlóan meglepő erőt és egysé* get, magas zenei nívót revelált a zenekar is. A Simkcsvits Endre veze* tésével szereplő karban a legjobb és ideálisan muzslkálÍ9 zenészembere* ket toborozta az egyesület. A Rossi* ni*nyitány, de mégjoibban a Gounod és Brahms s vzámok az elméllyedés komolysága és szépsége, a technika biztossága, az interpretálás nemes gazdagsága tekintetében magas szín* vonalat képviseltek és nagy sikert arattak. A karnagy elhivatottsága* nak érzetéből fakadó ü«vbuzgalma, rendikívül fejlett zenei intelligenciái ja, a karmesteri pálcáiból kisugárzó szuggesztív ereje minden egyes mű* sorszámnak erőt, művészi benső tar* tailmat, és hangzatos egységet adott. A karral nagyszerű együttességgel zengő zongorajátékot Szamolányi Jánosná művészetének, a szárnyaló, nemes ihletű, remek .meleg zengésű gordonkaszólót Girialboweezky Leon igaz muzsikus lelkének, a szép kürt* szólót Spirnyák Mihály választékos játékának köszönhetjük. Megkapó fináléja volt a műsornak az Aiida*szám, amelyben a két kó* — Féloldali hűdésben fekvő betea geknek igen nagy megkönniydbbü* lést szerez reggelenként egy kis po* hár természetes ..Ferenc József"*: keserűvíz, azért, mert anélkül, hogy a betegnek a legcsekélyebb mérték* ben is erőlködnie kellene, a beleket alaposan kitisztítja és az egész a n y a gcs e ré t e l ő mozdítja. rus együttes erővel és tudással ara* •tott nagy tetszést. A Szent Gergely Egyesület meg* indította a város szívét a kiváló tu* dást, művészlelket reprezentáló be* mutatóval és megajándékozta a vá* rost azzal a tudattal, hogy él a ma* gyar zene és dal kultusza városunk* ban, az eddig ismert és kedvelt ze* nei és énekkari együttesek .mellett ime, az újonnan szervezett egyesü* let munkásságával megerősítetten. A hangverseny után a fiatalság •tánca kezdődött és tartott a re£ órákig nagyszerű hangulatban. légvédelemről általában A polgárságnak hiányos ismeretei vannak a légvédelem lehetőségiéiről, mert ismereteit csak az újságokból meríti, pedig ezek eddig inkább a légi támad ások borzalmairól tájékoz* . tatták és félemlítették meg az olva* sót. Habár állig felfegyverkezett el* leiiséggel vagyunk körülvéve, kik megsemmisítésünkre szövetkeztek s a mai fejlett légitechnika mellett kellemetlen meglepetéseiknek va* gyünk kitéve, optimizmust kell ima* gunkba oltani s minden lehető mó* don felkészülni a védelemre. Valamikor a hátultöltő puska, maijd az ismétlő és géppuska íelta* lálásakor az volt a felfogás, hogy ezen modern fegyverekkel egy eljö­vendő háborút néhány nap alatt el* intéznek. És nem így volt. A viliág* háborúiban, amikor felbukkant egy* egy újabb gyilkoló eszköz, vagy szer, a 42*es ágyú, a mindinkább 'tökéletesedő repülőgép, a különféle gázok, lángszóró, aknavető és sok «.nás felsOTolhatatlan eszköze a gyil* kolásnak és pusztításnak, ugyan* ezeket jósolták. És nem következett be. És nem lesz így a jövőben sem, a fejlett légitechnika korában, mert ahogy tökéletesedik a technika a hadfelszerelések tekintetében, oly arányban fejlődik az ezek ellen való védekezés módja is. A légitámadásoknál használható eszközök borzalmasnak Ígérkező hatásait a gyakorlatban még nem is* merjük és a korszerű légvédelmi tüzérségtől váriható eredményeket is, csak a nagy nyugati államokban lefolytatott légi hadgyakonlatok ta* nulságaiből következtetjük. A világ* háborúiból azonban vannak adataink arra vonatkozóan, hogy céltudatos és helyes szervezés mellett a légvé* delem terén milyen számottevő eredmények érhetők el. A világhá* ború alatt Németország 1916*<ban APOLLO FILMSZÍNHÁZ Az elsA előadás mérsékelt helyárakkal HétfO, kedd, szerda mindennap S, 5, 7 és 9 órakor Fodor László magyar iró világhírű színdarabja filmen Érettségi Főszerepben SIMONÉ SIMON kapott 96 légitámadást 1800 bombá* val s ennek eredményeként a halót* íak száma 450, a sebesültek száma pedig 1350 volt. 1918*ban olszenve* dett 350 légitámadást 8000 hoirfbá* val s a halottak száma 240, a sebe* sültek száma pedig 960 lett. Ezek szerint 1916*ban 100 bombára 25 ha* lőtt és 75 sebesült, 1918*ban pedig 100 bomlbá>ra már csak 3 halott és 12 BEÍ'oesült esett, annak ellenére, hogy ez alatt a két év alatt úgy a repülő* 'technika, mint a robbanótechnika nagyon sokat fejlődött. Ezek a szá* rook élénken bizonyítják a légvéde* lem lehetőségét, de egyben hirdetik a légvédelem, különösen a polgári légoltalom szükségességét is. A repülőtechnika nagyarányú feij* iődésének következtében várható légiveszély fokozott légoltalmi szer* vezlkedésre serkentette világszerte az államokat. És ebben a tekintetben egyes államok kiemelkedő eredmé* nyeket értek el. Szomszédainknak is számottevő légierejük mellett már teljesen kialakult légoltalmi szerve* zetei vannak, amit anyagi eszközö* ket nem kímélve, napról napra töké* letesebbé építenek ki. Nálunk most indultak meg a szervezkedések és országszerte folynak a .munkák lég* oltalmunk me gt eremt é sér e. Légoltalmunk kötelező megszer* vezéséről az 1936. évi XII. te. ren* delkezik. A törvény szerint „Min* den tizennegyedik életévét betöltött magyar állampolgárt hatvanadik életévének betöltéséig — nemre való tekintet nélkül — a légiitámadás el* leni védekezésben alkalmasságának megfelelő személyes szolgálat telje* sítésére és evégett kiképzésben és gyakorlaton való részvételre lehet kötelezni". E kötelezettségek áthá* góiira a törvény szigorú büntetéseket: állapít meg. A légvédelemről alkotott törvény végrehajtásaként kiadott rendeletek pontosan megjelölik a módozatokat a tökéletes légoltalom felépítésére és most már a polgárságra vár a feladat, hogy az erre illetékes ténye* zők irányítása és vezetése mellett városunk légoltalmának mielőbbi megszervezésében hatékonyan köz* reműködjék. B. B. dr. ÁrTcrési feltételek cimü blan­ketta kapható a NyiródékSza­bolcsi Hírlap kiadóhivatalában Bethlen-utca 1. szám. Telefon 77]

Next

/
Oldalképek
Tartalom