Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1937 (5. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-26 / 20. szám

(Trianon 17.) 1937 január hó 26. JSftlRVlDÉK ABOLCSI HIK HIRLAP 3. oldal Érettségizett betörőt fogtak el A sárosp3taki kaszinóban betörés közben tetten érték T. Tibor sátor aljaujhelyi érettségizett fiatalembert, akinek később sikerült az üldöző detektívek elől áiszőkni Ujhelyb?n a Ronyván, a határontuli területre. Ungvárról jelentik, hogy ott most elfogták az álnév alatt bujkált T. Tibort, akinél 180 pengőt és néhány száz szokolt találtak meg. Közben Ujhelyben lefoglalták a nevezett uj motorkerékpárját, melyre nézve eddig sikerült magyarázatot adni, de most már gyanúsnak lát­szik annak beszerzése is. T. Tibor Ungváron a sárospataki betörést beismerte. Egyelőre tagadja, hogy más betörést is köve'.ett vol­na el. Most folyik a nyomozás a régebbi és eddig felderítetlen újhelyi betöré sek ügyében, továbbá a Tetreczky Jenő ny. tanfelügyelő sérelmére el­követett régebbi besurranó tolvaj­lásra nézve is, melyben annak ide jén T. Tibor már gyanúsítottként szerepelt, de akkor sikerűit alibit igazolnia. Mihelyt átkísérik az újhelyi rend­őrségre, sor kerül előéletének tisz­tázására is, amely hír szerint izgal­mas fordulatokban bővelkedik. Állí­tólag már diákkorában a rossz útra tért. amikor is javítóintézetbe akar­ták szállítani, de közben kiugrott a robogó vonatból és már akkor is csehszlovák területre szökött. A kiadatási eljárás a csehekkel folyamatban van és addig is erélye­sen folyik az újhelyi rendőrség nyo mozása. fl postás altisztek bálja Békebeli hangulat és vidámság közepette zajlott le szombaton este a postaaltiszt'ek táncmulatsága a Kos rona nagytermében. A kitűnően fe* gvelmezétt rendezői gárda már este 8 órakor elfoglalta helyét a nagy* terem bejárójánál és udvariasan fel* vezették a báli közönséget. Színpompás látvány volt a sok* sok fiatal asszony és lány báli felvo* nulása. A selymek minden színár* nyalata képviselve volt. Színültág megtelt a Korona nagyterme bálozó közönséggel, de a kisteremben is volt pöharazgatás bőven. „A szegedi sürgönypózna jaj de magas" Este 9 órakor a cigányzenekar rá* zendített a postá9 csárdásra, hogy „A .szegedi sürgönypózna jaj de ma* gas". 120 kezdő pár indította el a báli mulatságot, amely aztán a leg* ildtünőbb hangulatban a késő reg* geli :. órákig tartott. A nagysikerű bál kitűnő rendezői gárdáját külön is meg kell dicsérnünk, nékik köszön* hető, hogy a postás altisztek szóm* batn bálja úgy erkölcsileg, mint anyagilag fényesen sikerűit. Három évi fegyházat kapott a 22 rendbeli bűncselekménnyel vádolt kerékpártolvaj •z egyik vádiéit édesanyja elájult az llálet hallatára Pénteken délelőtt tárgyalta a nyir* egyházi büntetőtörvényszék Lecza István, Pénzes István és Tóth Pál napszámosok bűnügyét, akiket az ügyészség 24 rendbeli lopással vádolt meg. Lecza és társai követték el az utób* bi idők sorozatos kerékpártolvajlá* sait, de beismerték azt is, hogy fel* törtek egy cukorkásbódét és egy éléskamrát, ahonnan igen sok élei* miszert vittek el. Az egyik vendég* tőből négy üveg pezsgőt loptak, amit vidám hangulatban együtt fo* gyaszitottak el az egyik kéteshírű nő lakásán. Amikor már látták, hogy az együttesen elkövetett lapások sí* kerrel járnak, önállísították magu* kat és egymásnak csaik szívességből segédkeztek. Az első kerékpárt a városháza elől lopták el, amikor már mindhármójuknak volt lopott kerékpárja, átmentek Deb* recenbe és ott is több tolvajlást kö* vettek el. A lopott kerékpárokat szétszedték és alkatrészenként érté* kesftették. Bűnösségét mind a három vádlott beismerte. A tanúk és sértettek ki* hallgatása után Kosinszky elinök ki* hirdette, hogy a bíróság szombaton délben hirdet ítéletet. Szombaton szuronyos fogházőrök vezették elő ismételten a vádlottá* kat és a hallgatósággal megtelt te* remiben hirdette ki Kosinszky elnök az ítéletet. A bíróság Lecza Istvánt 3 évi fegyházra, Tóth Pált másfélévi börtönre, Pénzes Istvánt pedig hathónapi fogházra ítélte. Tóthnak az édesanyja, amikor meg* hallotta az ítéletet, elájult. Csak hosszas élesztgetés után lehetett magához téríteni. Az ítélet jogerős. TRUNKH4HN TÖGVÁP IV PROHASZKA OTTOKÁR -U. ÖL , VI.TEREZ-KRT. 8. VIDÉKRE MÉG MA KÉRJE SZÖVETMINTÁINKAT Gyártelep: Budapest, XI, Lenke ut 117. A. Népfőiskolán Sniklay László dr. és Simon Jenő dr. tartottak előadási A Népfőiskolai Tanfolyam csütör* tök délutáni előadásai nagy érdeklő* dés mellett folytak le. Az áll. tanító* képző nagytermét megtöltötte a hallgatóság, amely feszült érdeklő* déssel hallgatta az előadásokat. Dél* után 5 óraikor Szilklay László dr. tar* tott emelkedett szellemű, mindvé* gig rendkívül érdekes előadást a szlovenszkói magyar iskoláról. Mon* danivalóit az életszemléletből meri* tette, szavait a magyar ifjúság sze* retete és féltése hatották át. Ki* váló megfigyelőnek és ifjúságszerű* séggel nevelő pedagógusnak mutat* kozott ez alkalommal is. Kifejtette, hogy az iskolaügy sta* tisztikai adatai nem holt betűk ab* ban a pillanatban, amint mögöttük észrevesszük az életet, azaz: hogy az ifjúság, amelynek életviszonyait, művelődési lehetőségeit jelentik a holt számok, mit jelent a nemzet jövője szempontjából. Még inkább igaz ez a kisebbségek életében, ahol a nemzet az ifjúságon él vagy bu* kik. Az elemi iskolai viszonyok is* mertetése után áttért a nyolc szlo* venszkói középiskola ismertetésére mind anyagi, mind szellemi szem* pontból. 1934*ben 3908 magyar kö* zépáskolás volt a kisebbségi magyar IHUNGDRIII • FILMSZÍNHÁZ • Ezelőtt: Városi Filmszínház - Telefoszám : 503. Január 25-26. VERNE GYULA regénye filmen Hétfő, kedd « : Strogoff Mihály i (R cár futárja) Előadások: Hétköznap 5-7-9 órakor gimnáziumokban: ennek az aránylag nagyszámú fiatalságnak a szellemi és anyagi viszonyait ismertette. Ki* tért a nemzetiségi, pedagógiai, lé* lektani kérdésekre, ismertette a cseh* szlovák középiskolák új érettségi rendszerét s végül bemutatta, hogy mi a jövője annak a fiatalembernek, aki az érettségi letétele után cseh* szlovák egyetemre vagy szabad pá* lyára készül. Vázlatosan érintette azoknak a sorsát, akik nem magyar tannyelvű iskolákban végzik közép* iskolai tanulmányait. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Simon Jenő dr. főorvos lépett az előadói asztalhoz, hogy elmondja a kiváló orvosnak és nevelői lelkű* letű szakembernek mondanivalóit a gyermekek serdülőkoráról. Előbb a serdülőkor sajátos lelkivilágának és a nevelői gondosságnak problémáit fejtegette elméllyedéssel és nagy ha* tással, majd a serdülők testi és lelki átalakulásának érdekes folyamait is* mertette sok tekintetben új megvi* lágításban. Megéreztette, hogy az átmeneti korszak kapkodásában gyöngéd szeretettel kell bánnunk a serdülő gyermekekkel. Megkapó pél* dákban mutatta be a lelki elferdülé* saket és rámutatott a helyes neve* lési módozatokra ezekben az ese* tekben is. Ismertette a felvilágosítás kényes problémáját is, amelyet szin* tón a nevelés szemszögéből világi* tott meg. A hallgatóság nagy tetszéssel fo* gadta az előadást és mindkét előadót lelkesen megtapsolta. Az a nagy érdeklődés, amely a csütörtöki előadások iránt megnyil* vánult, mutatta, hogy a Népfőisko* Iára múlhatatlanul szükségűnk van és közönségünk megszerette ezeket az előadásokat. Szalay Sándor előadása az atomrombolásról Szalay Sándor dr. egyetemi tanár* segéd érdekes előadást tartott Deb* reeenben az atomrombolásról. Eb* ben ismertette, hogy a szerves és szervetlen világ összes testei, anya* gai apró építő elemekből, a moleku* Iákból, ezek viszont az összesen lé* tező 92 féle elemi test atomjaiból vannak felépítve. Az elemeket, azok atomjait nem lehet semmiféle ké* miau módszerrel egymásba .alaki* tani. A rádióaktív elemek atomjai, amelyeket multheti előadásában is* mertetett az előadó, kivételes tulaj* donságokat mutatnak, amennyiben önként átalakulnak, miközben atómi méretű töredékeket, a rádióaktív alfa és béta sugarakat dobják ki ma* guk'ból. E töredékek vizsgálata le* hetővé tette az atóm szerkezetének megismerését. Kiderült, hogv az atóm, bár átmérője egy cm. század* milliomod íésze. még mindig egy egész kis naprendszer, mely egy a középpontban levő súlyos, úgyneve* Kett magból és a körülötte keringő elektronokból áll. Az atommag oly kicsi, ha az atomot kilométer suga* rúra nagyítanák fel, a mag csak lab* danagyságú lenne. Mégis ezen pará* nyi mag szerkezete szabja meg az atóm és ezzel együtt az elemi test tulajdonságait. Az arany a higany* tói csak abban különbözik, hogy atommagjai különböző elektromos töltéssel bírnak. Az atómrombolás feladata az lenine, hogy az atóm* magokat külső erőszakkal megvál* toztassunk. azokba szintén atómi méretű lövedéket belelőve, egyik ölemet a másikba alakítsuk. Ha aranyat nem fogunk tudni soha előállítani mesterséges úton, talán már pár éven belül sikerülni fog rádióaktív anyagokat használ* ható mennyiségben előállítani és ez az emberiség haladását kétségtelenül jobban elő fogja majd mozdítani, mint az aranycsinálás. Amerikai kutatóknak sikerűit nátrium besu* gárzás útján olyan mesterséges rádióaktív anyagot előállítani, ame* Iviknek sugárzása orvosi célokra ki* válóan alkalmas volna. A kísérleti berendezés tökéletesítése, főleg a feszültség többmillió voltra való emelése útján nagyobb mennyiség előállítása nem látszik lehetetlen* nek. Az emberi elme ma már nem elég* szik meg a természet megismerésé* vei, hanem olyan új elemi testeket állít elő, amelyek a természetben wmí ImÜBÍftWg. fcsn^'jpsí'íi íURftmn 1 FILMSZÍNHÁZ § TFLFFON 11. SZ. • • m •A Január 25-28. Hétfőtől csütörtökig J Budapesttel egyidőben l Romeo és Juliaj Norma Sheárer és Leslie Howfird • íURftmn 1 FILMSZÍNHÁZ § TFLFFON 11. SZ. • • m •A | Előadások a film rend- 3 rSOUKlPm 1 rendkívüli terjedelmére 2 B •511 WllflIB • való tekintettel 4, fél hét 5 és 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom