Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)

1936-12-02 / 277. szám

6. oldal JSÍYÍKVIDÉK SZABOLCSI HÍRLAP ' ^HJJOLCS I HIKLAT (Trianon 17.) 1936 december 6 , Őszi és téli szezonra Kötöttárut, pullovert, gyermek mackó garnitúrát, divat és rövidárut nagy választékban, olcsón Friedmann Testvéreknél Rákóczi-u. 4. Földes Jolán és Kárpáti Aurél Kereskedő Ifjak irodalmi estjén Nagy érdeklődés előzte meg a Kereskedő Ifjak Egyletének szóm* bati irodalmii estjét. Az érdeklődés egészen természetes folyománya volt annak a vitának, amely a „Hálás sző macska utcája" körül indult meg s az irodalmi esttel kapcsolatosan különféle találgatásokra, sőt célozgia* tásokra is alkalmat adott. Most, hogy utána vagyunk az irodalmi estnek s hogy Földes Jolán itt járt, meg lehet nyugodtan állapítani, hogy a sok mesterségesen felszított izga* lom ,niem volt más, mint viihar egy pohár vízben. A Kereskedő Ifjak irodalmi estjé* nek nagy közönségsikere volt. A Korona .nagytermét teljesen megtol* tötte az érdeklődő közönség, akik* nek soraiban ott volt Szobor Pál pol* gármester, dr. Murányi László ügy* védi kamarai elnök, Szoiller Aladár bankigazgató, Horthy István dr. kir. közjegyző, Bodor Zsigmond föld* birtokos, Szigeti Sándor bankigaz* gató, Fried Sándor, a NyVKV igaz* igatója, több tanárember, valamint a kere.sk.edőtársadalom színe*java. Az estet Pázmány Péter nyitotta meg a vendég előadók és a közönség üdvözlésével. A megnyitó után Kárpáti Aurél olvasta fel Babits Mihályhoz inté* zett költői levelét. A költői levelet Ejcp ortra lőtt Vadakért legmagasabb napi árakat fizeti JBatta lestvérek iöttvad nagykereskedők Nyíregyháza, Takarékpalota Körvadászatoknál hely­színi átvétel. Legelőzéke­nyebb átvétel! Azonnali fizeté­sek. — Átvételi hely: Takarék átjáró udvar. bevezető szavaiban Bessenyei szeile* mét idézte s a Nyíregyházához fű* ződő baráti kapcsolatait említette fel Krúdy Gyula emlékének idézé* sével és Málotay István vitán felül álló értékének elismerése kapcsán. A költői levélben cizellált mon* datokban rejtőző mély meglátásokat Vetített a feszült figyelemmel hall* gató közönség elé. Korunk képét festette, amely dübörgéstől hangos, amelyben plakátok harsogják a kor ízlését, amelyben a boxkesztyűnek tapsolnak, amelyben ragyogó fény* árban úszik az esti utca, de amely koriban a.z ember sötétségben tánto* rog. A repülőgép a magasba emeli az embert, a művészet pedig a sár* ban fetreng. Az Amerika felől áradó technikai kultúrának a diadalát szemléltette mélységesen nagyszerű írásában, azt a kultúrát, amely sok csodálatosat alkotott, de amely elől menekül a lé* lek s nem tudja, hová. Súllyas igazságokat vetítő szavai végén a figyelő csendből sziinte elemi erővel harsogott fel a taps, az elisme* rés tiszta zenéje, amit mindenkép* pen megérdemelt az előadó, mert bizonyságát szolgáltatta a személyes hatáson át, hogy a művészet szere* tetének lángja tisztán ég, lobog a lel* kében s ezt a tisztaságot szereti az ember, még ha talán le is nyűgözd sokszor a gépi kultúra ereje. A taps elhalkulása után Földes Jo* Ián lépett az emelvényre. Képeket festett a hontalan ember életéről. S itt meg kell jegyeznünk, hogy elő* adásának első tíz perce, amely egyip* tomi élményének kivetítése volt, fi* gyeimet érdemlő volt. A továbbiak* ban azonban már nagyon szétesővé vált az előadása, mert hiszen szerves összefüggés sem volt az egyes részek között és inkább csak egy*egy oda* vetett foltban akarta bemutatni a külföldön élő magyarok életét. Cse* vegő formában elmondott előadása inkább konferansziéképpen hatott. Nagyobb érdekességet előadásának inkább csak a vita középpontjába állított regénye adott, az tudniillik, hogy annak a személyét látták meg benne, akii ezt a regényt írta. A kö* zönség így sem fukarkodott a taps* ban. Arra mindenesetre jó volt ez az előadás, hogy remélhetőleg sikerült általa kihúzni a „halászó macska" méregfogát s nem lesz töhbé pro és kontra indokolatlan izgalom, mely* nek előidézői szinte már a társa* dalmi békének a felborulását is sej* teni vélték. í^fr^ V" RADIO!^ M 12 Ktavi résiletre kapható kizárólag KATZ MIKSA cégnél TAKARÉKPALOTA. TELEFON: 393. Díjmentes bemutatás. Közgyűlés a nyíregyházi 8V. egyiiázbezségnéfi A nyíregyházi ág. h. ev. egyház* község tanácsa szombaton délután ülést, képviselőtestülete pedig D. Geduly Henirik püspök egyházi el* nők és Margócsy Emil felügyelő el* nöklete alatt vasárnap délelőtt fél 12 órakor közgyűlést tartott. A közgyűlés tárgysorozatának leg* jelentősebb része az 1937. évi költ* ségvetés letárgyalása volt. A közel 300.000 pengős évi költségvetést a közgyűlés elfogadta. A költségvetés* 6el kapcsolatosan elhatározta a köz* gyűlés azt is, hogy a jövőben min* Vay Ádámu-tca 2. Teleion sz. 78. mmmmwmmmm® AP0LL0 FILMSZÍNHÁZ Az első előadások mérsékelt helyárakkal Kedd, szerda A legjobő magyar filmnek sorozata Csúnya lány Főszerepekben : Muráti Lili. Jávor Pá' Kabos Gyula Előadások Hétköznap 5-7-9; Vasárnap 3-5-7-9 órakor den évben egy*két egyházi épületet, tanyai iskolát teljesen renováltat. A képviselőtestület tudomásul vette, hogv az ev. reálgimnázium kormányzótanácsával kibővített egy* háztanács dr. Szikiay László reál* gimnáziumi helyettes tanárt tanszé* kén véglegesítette. Véglegesítette helyettes tanítói ál* lásában a közgyűlés Kiss Zoltán ta* nátót lis. Több kisebb jelentőségű egyház* igazgatási ténykedés bejelentése után fél 1 óra után ért véget a köz* gyűlés . — 800 literes hordó zuhant egy munkásra. A derekegyházn urada* lomhoz tartozó ördöngősi majorban Barna András 23 éves uradalmi ai* kaim az ott lajttal v.izet hordott. Köz* ben a lovak megrántották a vizes* lajtot, amely felborult s Barna aláke* rült, mely félig agyonlapította. Nyomtatványrendelés előtt ne fe» lejtse el cégünkéi felkeresni. Merkúr* nyomda, BercsényUitce 3. Női kabát, kosztüm- és ruhaszövet újdonságok, divat szövésű gyapjú georgettek minden színben óriási választékban, továbbá kelengyék legolcsóbban szerezhetők be

Next

/
Oldalképek
Tartalom