Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)
1936-12-25 / 296. szám
(Trianon 17.) 1936 december 25. 0 JSfYÍKVTDÉK „ JZAROICSI HIRLAP áJ SA B QJ^l^J^JnlSí^ t 27. oldal estilevél Kedves Szerkesztő Uram! Olyan régen készülőik írni Magá* nak, hogy megkérdezzem, .milyen a világ odahaza, az én szülővárosom* ban? „ÁM*,e még a vén akácfa?" S „Milyen nóita járja?" De bizony se* hogysem ment a tolllam írásra. Tudja most, mi, pesti asszonyok, olyanformán érezzük magunkat, mint Maguk a háború lövészárkában érezhették: nem merjük a fejünket sem kidugni az ablakon nehogy va* lami újabb drágaság „bombaszerű* leg" „homlokon, csókoljon" bennün* ket. Mert ez nem a „Múzsa" csókja, ami határozottan gazdaságos dolog lenne ma, mert mindazok, akik Ápol* ló kitüntető barátságos, jóindulatát élvezték egykoron, oly „vékonypén* zűek" voltak, hogy csak úgy zörgött a csontjuk, s nem kellett drága pénzen diétát tartannak, mint .ne* künk. (Kivétel csak a turáni poéta, Zempléni Árpád volt, dehát neki nyiregyházi illeány volt a felesége, aki nemcsak muzsikált szépen, de a főző* kanalat is jól forgatta, ennek kö* szönhofcte a 87 kilóját.) Szóval az jó „fogyókúra" volt, ellenben a drága* ság nyájaskodása csak újabb „redő* ket" vés a homlokra. Ma is hármat kellett elmasszíroznom a saját ké* pemről (tekintettel a 14 filléres to* jásra), miközben „erélyes" kopogta* tás hallatszott a konyhám felől. Ilyen modorban csaik a pénzes*pakkos pos* tás szokott kopogni, mert ő biztos a maga dolga felől, hogy örömujjong* va fogadják. Én is örömmel siettem az ajtóhoz, gondolva egy kis „hazai kóstolóra", s íme, ott áll egy elegáims úr, mitsem / •törődve azzal, hogy zöld cédulám jelzi, hogy én már leróttam a munka* nélküliek iránti kötelezettségemet a városházán, s olyan határozott han* gon követelt segítséget szépen va* salt ruhájában, hogy eszem nélkül odaadtam az utolsó „nikkelemet". Hát ez kérem nem árdrágítás? Duplán fizetjük most a jótékony* ság adóját, mert a koldusok nem tö* rődnek a „jól bevált Egri Normá"* val és vígan pumpolnak tovább is. Rögtön újra neki állattam a „masz* szírozáshoz". mert a gond ráncai menten visszajöttek. Élet ez? Nem ér rá laz ember sem* mire a drágaságtól, folyton azzal harcol, még jó, hogy a Végváry Jó* zsef*féle kozmetika adót nem szavaz* ták még meg a képviselőházban, .mert addig legalább a „tejkrém" részvéttel tünteti el a képünkre tola* kodó „szarkalábakat". Kicsit nyu* godtaíbban néztem le az ablakon, hol a havasesőben ,a „legújabb divat" ment magyar csizmában, kuli kalap* pal fején és francia kosztűmben. Nagyon helyes, szép leányka volt, sietett az egyetemre — tüntetni. . Egyáltalában ma mindenki siet. Még a világhírű külföldi /karmester is „prestó" dirigálta ..közelmúlt" koncertjén a híres szimfónia Andan* téját, mert olyan jól izleitt neki a kolozsvári rakott káposzta itt Pes* ten ebédre, hotíy gyors ütemben kel* lett ledirigámia este a szonátáját. A hatás tomboló taps volt. Kii is írták a lapok, hogy ilyen „modern" felfo* gásbam még nem játszották ezt a da* rabot és valósággal így képzelhette el a szerző is, nem olyan unalmas lassúsággal, mint mások dirigálják. Lássa, mit nem tesz az a jóféle ma* gyar koszt? „A nagy mester fölül* múlta önmagát" tőle! De már mem pletykálok többet, sók dolgom van, spórolni kell! Sőt! Muszáj! Minden időmet a harc veszi el a 14 filléres tojás, 3.20 pengős dió, 1.20 pengős alma és a 3 pengős csir* kével, hogy megtarthassam a kará* csonyt itt úgy, mint otthon, Nyir* egyháza áldott földjén, egykoron. — Mézes*mákos bolbáj,kával, dióspatkó* val, töltött káposztával... Az újévi malac, azt hiszem, itt so* kaiknál — csokoládéból lesz, mert a malacok határozattan nagyzási má* niába estek, ami az árulkat illeti, még akkor is, ha a ..legszebb férfikorban" vannak. Csak mi maradtunk szerények,', magyar asszonyok, s igyekszünk a kis otthonunkban a magyar mult minden szépségét megőrizni, ha kell. két 'kezünk munkájával is. Boldog karácsonyt kíván Nyiregy* háza városának és az egész szer* készt őségnek szeretettel Ike Tű z. A művelt Nyugaton vad zivatar dühe Ádáz harcaival rombol, öl, irt, temet. Vér ellen megy a vér, gyűlölet ördöge Táncot jái a halál torában. Sok-sok századon át nyögte Ibéria Forróvérű pogány büszke szidalmait; Forró vére tüzelt bajnoki harcokon — Míg győzött a kereszt a holdon Gazdagság, hatalom — jött a vírágozás, Ott önté aranyát dúsan uj India. Feltámadt a kereszt, hajh, de pogány szivek Váltották fel a régi jobbat. O'csó lett a halál; máglya, tüzes kerék, Kínzó eszközök is ezreket öltek el. Hitvány képmutatók — emberek? ördögök? — Buzgólkodtak a hit nevében. Véres volt a nap is, este mikor lement. Zúgó átoközön szállt az egek felé. Védőt ott keresett, ott keresett boszút Ártatlan fiak árnya, vére... Testvérháboruban szenved a nép megint Új rendet keresők vak fanatizmusán; S mit sok századon át emberagy épített, Isten néiküli had lebontja. Vén Európa, mit állsz? Mért tűröd ezt tovább? Rúgd szét széleiden azt a vörös tanyát! Lángját fúija feléd, tűztemetője kész, — Kapj hát, kapj idejében észbe!... Avvagy sors keze *>ző ördögi álmokat? Isten rendeli tán: vesszen e nemzedék? Bűnéért lakol-é, s a nagy Ítéleten Nem változtat igaz Birája? Két jóért Sodomát menteni kész az Úr. Vajh két jó kerül-é széles e földtekén? Nézzétek Sodomát: hull a parázs reá. — Hull, hull, hull a parázs reánk is! Vletórisz István. valami meglepetés! Omár a bátor embereik közé számította magát s mégis megremegett, nem a félelem* tői, a lélek reszketését érezte itt a sok halott között... Azonban összeszedte minden ere* jét, körüljárta mégegyszer a teme* tőt. Határozottan hallotta iá sóhaj* itást és sok tompa kopogást. Nem le* betett kétsége a dologról. A veszély tudata azonban még a lélegzetét is elállította. Fényes nappal volt és ő elrohant lámpáját keresgélni, de még lámpa* fény mellett se sikerült emberi ala* kot találnia... A föld alól azonban mind kísértetiesebben hallatszott a . sóhajtozás. — Biszmi lillaih errahmain er.rahim! — imádkozott Istenhez ájtatosan ... Egy ember élve van elhantolva!... A Gálá'bié*nek földigérő, durva ingének szélét foga közé véve, esze* veszett tempóban rohant haza kala* pácsért, fejszéért és sarlóért... majd vissza s villámgyorsan kibontotta a friss sírt. A koporsó fedelét borzai* mas igyekezettel .nyitogatta a tetsz* halott keze". A gaffir minden erejét összeszedve segített. Végire megnyílt a koporsó s a csöndben különös örömkiáltás volt hallható. Oszmán Redá lelkét visszaküldte Allah a földi életre. Gyönyörrel szívta be újira a pompás levegőt. Érezte, hogy újra joga van az életre s ez a tudat 'könnyekig meghatotta. Szeme örömkönnyekben úszott, mert arra gondolt, hogy hamarosan viszontláthatja feleségót, gyermekét, otthonát s mindent, aimit szeretett ebben az életben s amitől olyan vá* raitlanul el kellett szakadnia. A jószívű temetőőr megajándé* kozta egy szép hosszú inggel, mert Egyiptomban ruha nélkül, csak gyolcsba pakolják be a halottakat. Oszmánnak megigérte, hogy senki* nek sem szól visszatéréséről, hadd lepje meg övéit a maga módja sze* irint! — Sok hálás beszéd után végre elindult Oszmán hazafelé ... Az úton többször azon kesergett, hogy feleségének mekkora bánatot okozott „elsietett halálával". Külön* féle gondolatok cikáztak agyában... Vájjon szereti*e felesége őt? örülni fog*e, ha újra viszontlátja? Vagy ta* Ián már másképpen rendezte be éle* tét? Nélküle? ... Ilyen gondolatok* lkai kínozva magát, ácsorgott az üz* letek előtt.- S itt egyik tükörben hir* telem saját arcára esett pillantása ... Meghökkent!... ö volna az a fehér ember? ... ő, aki még nem múlt el 30 éves s kinek legszebb dísze volt éjfekete haja? Hirtelen megértett mindent. A rémület tette ezt vele ott •lent a koporsóban. És most újra asz* szonya jutott eszébe. Vájjon mégis* merné*e? ... Biztosan nagyon nagy fájdalmat okozna neki ezzel a váltó* zással. S ez a gondolat elűzte jóked* vét. Maga elé idézte azokait az éveket, melyeket feleségével töltött s most egész lelkével sajnálta, hogy akkor önző és zsarnok volt, hogy annyi* szar igazodott a Karán tanításához, mely szerint: „A férfiak magasabb* rendűek, mint a nők, miért is Isten azokat ezek fölé emelte." ... „Miért as az erényes asszonyoknak enge* delmeseknek és alázatosaknak kell lenniök, verjétek meg őket, ha nem. engedelmesek és távolítsátok el ma* gátaktól..." A Karám ínég szigorúbb tanítását már nem volt oka követni, mert ez így szólít: „Ha ők (az asszo* nyok) hűtlenek, zárjátok be őket a házba, amíg csaik a halál meg nem látogatja őket!" Azonban Aisát. akit már 14 éves /korában vett el feleségül, már az el* ső nap úgy elverte, hogy az nyom* ban megtanulta „tisztelni" az erő* sebbet. Vájjon szeretni fogja*e, vál* lalni fogja*e ismét alárendeltségét? Biztosan elkészült már terveivel, hi* szén az asszonyok olyan találéko* nyak! Különösen, ha saját jólétük* ről van szó. Gyermeke is eszébe jutott. Egy kis hízelgő leányka, akit mindig ké* nyeztetett „a józan, ész ellenére", mert a muzulmánok nem valami nagy szerencsének tartják a leány* gyermeket, sőt volt egy idő, mikor élve eltemették őket, hogy ne kell* jen reájuk vesztegetni az élelmet... Végül saját magára is gondolt.
