Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)

1936-12-22 / 293. szám

A-va ÍO fülét. Myiregyhaza, 936 december í.2 <$• (Irtanon Í7.i w_ éT („, 293 rnn «4m. Kedd Sge&esztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca U P^ssatakaréki csefek»2ám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI H4P1L&P * Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény A miniszterelnök a IES2 dis^alnoice A Társadalmi Egyesületek iSzövet* sége mjiniapi közgyűlésén ismét hitet tett magy céljíariról. Arról iá köteles* ségről, amely miindam/ny.iunké és amely a keresztény iniemzieti gondos lat jegyéiben a nemzeti társadalom asiSBeter.tását munkálja. A TESz. nömzietí munkájának kitünltető meg* becsülésekéint képviseltette magát a közgyűlésem a miniszterelnök ás, akinek üdvözletét értékes nagyobb beszédben Tahy László miniszterei* nökségi államtitkár tolmácsolta. A miniszterelnök úrnak ez a gyalme a TESz. működésének meg* becsülését jelenti, — mondotta az államtitkár — de 'kifejezésre juttatja azt a szintén nagyjelentőségű 'körül* ményt, hogy 1 a miniszterelnök a TESz. szervezetének fentartása és a TESz. működéséneik szükségessége mellett állást foglalt. A Szövetség programja, hogy a keresztény nem* zeti gondolatot öntudatosain ibalevi* gye a magyar társadalomba, aimi nyúlt állásfoglalás amellett a meggyő* ződés mellett, hogy a világnézeti harcot csak a keresztény hitben erős és a hazaszeretetben edzett eővsé* gies társadalom vívhatja meg a győ* zelem reményében. Nemzetünk — mondotta Tahy László államtitkár — csak akkoir ma* radhat fentn» csak akkor erősödhetik meg, csak akkor támadhat fel régii fénye, ha minden tagja teljesen át* érzi a sorsközösség jelentőségéit. A magyar (nemzeti társadalom feladata tehát a felekezeti türelmesség és egymás kölcsönös megbecsülése az egyes osztályok közötti kiegyenlítés és az összhang ápolása. Tahy állam* titkár beszéde széles vonásokban történeti visszapillantást adott s ek* kor rámutatott arra, hogy a belső harcok, vallásháborúk és osztályhar* ook mindig a nemzet romlásához ve* aettiek. ;Muhi*pusztához, Mohácshoz és Triánainboz. Méltatta a hiit és a hazaszeretet nemzetépítő és .nemzetientartó jelen* tőségét. Azután rámutatott arra, hogy a TESz. legszebb és legfonto* sablb feladata minden magyart a nagy nemzeti eszmék egy nevezőjére ihoz* ni. Elismeréssel szólt a TESz. eddigi munkájáról, amelyen keresztül elő lelkiismerete volt a magyarság boti* dogulásáért, a nemzet jobb jövőjéért dolgozó nemzeti társadalmunknak. A nemzet legnagyobb ereje nemzeti al* kötmányunkban és a nemzeti mun* kában van. A faji tulajdonságok megnemesítésével és a szellemi te* hetségek 'kiművelésével fokozni és növelnünk kell önbecsülésünket, mert csak önmagunkra találva ér* kezhetüink el mindannyiunk közös, nagy, szent céljához, a magyar igaz* sághoz. A Társadalmi Egyesületek Szövet* 6égének közgyűlése, amikor egyrészt szemlét tartott az eddig végzett mulnka fölött, a miniszitereilnök és A miniszterelnök kihallgatáson jelent meg a kormányzónál Darányi Kálmán miniszterelnök ma délelőtt hosszabb kihallgatáson jelent meg a 'kormányzónál, s jelen* tést tett a fontosabb belpolitikai kérdésakirőil. A kihallgatás ötnegyed óráin át tartott. A minisztereik egy része máir el* utazott a fővárosból s rövidesen a miniszterelnök is 8—10 napi szabad; ságra vidékre utazik. Fabinyi pénz* ügyminiszifcer a Semmier,ingen tartóz* kodik, Hóman Bálint és Kánya Kál* mán a Balaton mellett töltik a kairá* cs'omyi vakációt. A miniszterelnök :ma délelőtt fo* gadta a takarékpénztárak küldöttsé* glét s velük az áJllásba.lain diplomások elhelyezéséről tárgyalt. Borzalmas földrengés rázta meg San Salvador államot A halottak száma meghaladja tűzhányó teljes Niewyo'rkból jelentik: San SaLva* dórban szombat óta heves földren* gés pusztít. Az első földrengés a leg* súlyosabb kárt San Vicente város* 'b.an Okozta. A városnak 27.000 lakosa volt. A köztársasági elnök a szeren* esetlenség színhelyére sietett, hogy a .mentési munkálatokat személyesen irányítsa. Vasárnap újabb földrengés rázta meg San Vicén tét. A város felett le* vő tűzhányó szünet nélkül ontja a lávát. A lakosság között kétségbe* esieitt párnák uralkodik. Az első föld* rengés affikalmával több mint 300 em* ber vesztette az életét. A hal ottlak az ötvenezret — A Santa Rita erővel malödik % közül eddig kétszázat sikerült kiásmi a romok alól. Különben az egész vá* ros romokban hever, csak a város* háza órtatlornya áll. Üjabib jelentés szerint a Santa Rita tűzhányó egyjre hevesebben tombol. A városok egész sorát vég* pusztulással fenyegeti a lávafcllyam és .hamueső. A halottak száma már meghaladja az ötvenezret, a sejbe* sültek száma is rengeteg. Töblb köz* ség már teljesen elpusztult. A ka* tasztrö/fa méreteiről ponitos adaitok még nem állanak rendelkezésre, mert a telefon* és távíróösszekö.ttetés ell* pusztult. Még ebben az évben aláírják az angol-olasz Földközi tengeri egyezményt Londonból jelentik: Az angol sajtó azt hiszi, hogy még az óév meghozza az angól*olasz megegyezést. Musso* tini meggyőződött arról, hogy Anglia Földközi tengeri érdekei nem ára* nyúlnak Olaszország ellen, Ed.cm vi* sziont meggyőződött arról, ihogy Abesszínia az ola9Z terjeszkedés ha* tára. legalább is egyelőre. Az angol lapok azt is írják, hogy* ha a spanyol polgárháborúban nem romlik a helyzet, Mussolini mérséklő hatást fog gyakorolni Németország* ra, ha azonban bárimifélle bonyoda* lom keletkezne a bolsevizmus -és a fasizmus között, Olaszország maga mögött fogja találni a római egyez* ményt aláíró államokat. Párisi jelentés szerint a francia közvéleményt is élénken foglalkoz* •tatja az angol*olasz megegyezés híre. A lapok nagyrésze sajnálkozásának ad kifejezést, hogy a francia érdeke* ket> érintő Földközi tengeri egyez* mény tárgyalására Franciaország nem kapott meghívást. Az Echo de Paris szerint Anglia külön ímegálkp od ások alt köt ött a Földközi tengeri államokkal, Görög* országgal, Törökországgal és Jugo* államtitkárának útmutatásai szerint iis programot adott jövő tevákenysé* ge .szempontjából. A keresztény nemzeti gondolat ébrentartása és el* mélyítése mellett, 'ennek a inagy fel* adatokra hivatott hatalmas egyesü* letnek egyik legfőbb célja illesz a bol* seviizmus ellen való küzdélem. A ma* gyar nemzeti társadalom megvédése ettől a szörnyű rombolástól, amely* nek következményeit figyelhetjük, egyszerre két polgárháború szörnyű* ségein keresztül (is. A TESz. és aininak egyesületein ke* reszítül az egész magyar nemzeti tár* sadalom öntudatosan és áldozatra* kész akarattal álll a posztján, kész a harcra, amely kivívja miajd a világ* szerte egyre jobban méltányolt és el* ismert magyar igazság diadalát, más* részt pedig erős gátat jelent a vörös rombolás keleti rohama előtt. szlávlával. Olasz résziről most az a kívánság merült fel, hogy ezekbe a megegyezésekbe vegyék be Olaszor* szagot is. A fli'atp jelenítése szerint az angol* -olasz megegyezést karácsonykor, vagy legkésőbb újév első napjain aláírják. A pápa állapota ismét rosszab bodott Vat'iikán városból jelentik: Most már .bizonyos, hogv a pápa nem tart* ja meg a szokásos karácsonyi foga* dás't. A fogadásra szóló meghívókat a bíbornoki testület 'tagjainak és a diplomatáknak még pénteken! szét* küldték, tegnap azonban .ismét rosz* szabbodott a pápa állapota s így or* voisa tanácsára raem tarthatja .meg a fogadást, ezért a meghívókat vissza* von'ták. Stalin elleni összeesküvést lepfezfek le Szovjet Oroszországban újaibb Szita* tón ellen irányuló összeesküvést lep* Jezttek le. Az összeesküvés fészke Minszkben volt, ahol Epieszki Izrael, a titkos rendőrség főnöke állt az összeesküvők élén. Epieszki Halkásán ttitkos rádióállomást 'foglaltak le. Ez* zel az állomással érintkeztek a kül* földön élő ibrockijis'tálkikal. A spanyol vörösök kegyetlen­kedései Az Eeho de Paris jelentése szerint a spanyol nemzeti csapatok lismétal* ten (bombázták Kaitalóniát s a fuerai viaduktot szétrombolták. A Jour .jelentése szerint Azana köztársasági elnökön iaz elmebaj tü* netai mutartkoznak. Egy elmiegyó* gyászt hívtak Azana ápolására. Szovjet kikötőkben több sárült spanyol hajót kijavítoltitak s a hajók ismét útban vannak a spanyoö par* tok felé. A incmziübiük (több közséfet elfog* lailtak. Az egyik város elfoglalása után a lakosság elmondotta, hogy a vörösök rettenetes kegyetlenkedése* ket vittek véghez. Több mint 100 'túszt kivégeztek. Körmenetet ren* deztok, amelyen valláagvailázó faliirta* tokát hordoztak. A 'körmenet végén a templomok és zárdák 'berendezés seáit máglyába hordták ós felgyüjtot* ták is több papot elévenem dobtlak a máglya lángjába. Ezit a hírt a Daily TeAegraph ;is megerősítette. időjárás Gyenge légáramlás, kevés felhőzet, erősabb éjjieli faigy, reggel és délelőtt sok ihelyen köd várható. A nappali hőmérséklet alig változik. Budapest ten ma délben a hőmérséklet plusz 1 fok Celsius volt. A légnyomás 777 mm, mérsékelten süllyedő irányzatú.

Next

/
Oldalképek
Tartalom