Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)

1936-12-17 / 289. szám

(Trianon t7.) 1936 december 17. $ ZjiÉo^apM^L^P 5. sldul # Ha siépésolcié nőrmeárura van szüksége — saját érdekében — keresse fel a BERGMANN szücsüzemét Jókai-utca 3. szám. Remekszép bundamodellek olcsón 1 VÉGRE BEISMERIK « románok is, hogy kár volt olyan lármát csapni azzal a német cik­kecskével. A román külügyi bizott­ságban hivatalos bejelentés hangzott el, amely szerint a német külügymi­nisztérium kijelentette, hogy Német­ország ha nincs is katonai szövet­ségben Magyarországgal, erkölcsi kötelessége, hogy támogassa a ma­gyar revíziós törekvéseket, mert Né­metországnak ugyanilyen revíziós törekvései vannak. Megértjük, hogy ez a hivatalos bejelentés óriási fel­tűnést keltett Bukarestben. : NAPIREND. December 17. Csütörtök Róm. kat. Lázár. Gör. kat. Dániel. Prot. Lázár. Izr. Tebeth 3. A nap kél 7 óra f43 pefckor, ayngszik 16 óra 10 perckor. A hold kél S9 óra 52 perckor, ayugsz K 19 óra 50 perckor. Magyar napirend: Moszkva itt, Moszkva ott, Moszkva mindenütt Spanyolországban, Kinába i, egyes középiskolai tanulók, munkanélkü­liek, félrevezettettek, zavarosban ha­lászók, egzaitált lelkűek mind-mind Moszkva befolyása alá kerülnek s a rombolás szellemét terjesztik. Mikor tér már észre ez a világ, amely so­hasem tudja, hogy melyik sarkán gyu ki ? Még szerencse, hogy van­nak államok, ahol a nemzeti érzés elfojtja még csirájában Moszkva romooló munkáját. Di mikor lesz ez az elienmozgalom általánossá? Egász héten a következő gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatol: OsgyÁni, Gergelyffy is Haissinger t Beítutu-uíc*). A várad gót- is a kádfürdő ayitva. <" ; \ ' — Házasság. Radványi Károly se* géd jegyző (Nyirbáltor) és Csépke Ir« mus (Nyírbátor) e hó 8=án 'tartották esküvőjüket. — A karácsonyi vakáció. A kir. főigazgatóság tegnap küldte le rendes letét az iskolák karácsonyi vakációs járói. Eszerint a szüneti idő vasár* nap, december 20*án reggel kezdői dik és január 7=>éig tart. A tanítás tehát január 7sén reggel 8 órakor kezdődik. Ha december 19sén déls után nincs kötelező iskolai foglalas tosság, akkor már 19?ón déliben kezs dődik a vakáció. Hernyóselyem nyakkendők 3 80 P-től íohn Fgnslc divatéletében — A miskolci asztali tenniszvers seny eredményei. A NyTVE csapata nagyszerűen szerepelt Miskolcon és ott a vidék minden csapatát meg* előzték, minden számban. Csak a magyar bajnok (Budapesti Duna SC versenyzői előzték meg a helyieket. Férfi párosban Sólyom—Újlaki a döntőbe jutott és ott Házi—Sárosi magyaT bajnok pántol a döntő setts ben 21:19sre kapott ki és második lett. Sólyom az egyéni döntőben a magvar bajnok Házitól kapott ki és két DSC versenyző után harmadik lett. Ifjúsági páros bajnok: Kasznár —Garai pár, ifjúsági egyéniben Gas rai 3=ik. Kasznár 44k. Csapatban csak a DSCstól kapott ki a NvTVE és 3*!k leitt . SOVÁNY LETT A KÖVÉR, mert veszélytelen kúrát tartott. Na* ponta reggel éhgyomorra 3 deci lans gyos Mira glaubersós gyógyvizet ivott, mely fokozza a zsírelégést, csökkenti a táplálék kihasználását és így nem gyarapszik a testsúly. 5 — Halálra égett egy 3 éves leánya ka. Bakos József.né dunakeszi lakos .hároméves Mária nevű kislányát a lakásban egyedül hagyta. Tíz«tizenöt percnyi távolléte alatt a gyermek ál* mából felébredt, az asztalon italált gyufát meggyújtotta. A lángtól ruhás ja és az ágynemű tüzet fogott. A gyermek oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a gyermekkórházs ban meflhalt. — Rothermeresutca Budapesten. A fővárosi Közmunkák Tanácsa a Bas latonsutcát Rothermeresutcáinak nes vezite el. Körülbelül negyven sutea kas potit .nevet. Utcát neveztek el Rákosi Jenőről, Nagy Lajos királyról, Mária királynőiről is. Tabánban a lebontás következtében megszűnt utcák mies veit törölték. Könyv Levélpapír Ajándéktárgyak nagy választékban, igen olcsón Darvasnál Zrínyi Ilöna-utca 9, Telefon 6- 14. I rmM m i URAMIfl Dacember 18, 19. 20, 21. Tomi (A megfagyott gyermek) Főszerepben PÉCSI GIZI. Kisvárda Dacember 18, 19. 20, 21. Tomi (A megfagyott gyermek) Főszerepben PÉCSI GIZI. Kisvárda Előadások : pénteken 7—9, szombaton 5-7—9, vasárnap 3—5—7—9, hétfőn csak 5 órakor. Vásárnap délelőtt fél 11 órakor gyermek matiné. Manikűr, fésű, parfüm, kazetták, kölnivizek, permetezők, fényképezőgépek ® eddig még nem látott gyönyörű választékban Földes Drogéria Városház-épület. (Menetjegyiroda mellett) Telefon 148. — Greta Garbó nem tart rekláms főnököt: ebben különbözik valas mennyi hollywoodi filmsztártól. Megteheti, mert művészete olyain nagy értéket jelent, hogy ő az egyets len, akinek csak a vezetéknevét írják ki a piákátokra. De minden másnak: művészinek, gondolatnak, árunak els maradhataltlan segítőtársa a céltudas tos reklám. Ez a szellemi magva a Rekláméletsnek, az egyetlen magyar reklámszaklapmak, melyet Balogh Sándor szerkeszt. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Bus dapesít, V., Lipótskörút 9. \ ivmrsBX gyönyörű válasz­téka rendkívül olcsón Faragó uridivat üzletében Or. Éber Antal csütörtökön este a „fl pénzé ről tart előadási az ipartestület j székilázában A közelmúlt napokban beszámols tunk már arról a naíivszabású kuls túrelőadásról, amit dr. Élber Antal országgyűlési képviselő c hó 17sén, csütörtökön este fél 7skor fog tars tarai az ipartestület székházában. A kultúrestély részletes műsorát az alábbiakban közöljük: 1. Kálmán Imre: Marica grófnő, nagy egyveleg, játssza a nyíregyházi Iparos Dalárda szalonzenekara. 2. Megnyitó: Huray János ipars testületi elnök. 3. D.r. Éber Antal országgyűlési képviselő: A pénz. 4. Liszt: Magyar ünnepi dal, ének* li a nyiregyházii Iparos Dalárda. 5. Elnöki zárszó. 6. Révfy: Iparos induló, zenekari kísérettel előadja a nyíregyházi Ipas ros Dalárda és aininaik szalónzemekas ra. Az énekkari és zenekari számos kat Révfy Károly karnagy vezényli. Az előadásra belépődíj nincs. A «aerlr»8*tő«rf délutár- t-t Fogan M. kir. Meteorologiai Altom*.; Nyíregyháza Időjárás jelentése 1936. december 15. reggel 6-33'-tó december i, reggel 6*33'-ig Hőmérséklet: maximum 60. Hőmérséklet: minimum 2 6. Szél erőssége, iránya (0- 0. Felhőzet (0—10) 10. Esőfelhők. Csapadék miliméterekben regró 7 tői reggel 7-ig 0 2. Csendes eső. Légnyomás : 765. Változatlan. Hóréteg magassága: Az előadó kiváló közgazdasági felkészültségére, valamint a tárgy népszerűségére és fontosságára tes kintetitel az előadás iránt nemcsak a szakkörökben és az érdekeltségek között, hanem a város egész közöns sége részéről óriási érdeklődés mus tatkoz.ik, mely előadásra az Ipartess tüLet vezetősége ezúton hívja meg az érdeklődőket. Az előadás után az ipartestület külön termében társasvacsora lesz az előadó képviselő úr tiszteletére, amelyre dr. Éber Anitái tisztelőit és az iparosság barátait az ipartestület elnöksége ezúton ismételten megs hívja. Egy teríték ára 1.40 pengő és a részvételi szándék az ipartestület hivatalában (teleíon 303) előzetesen be jelenítendő. SisMbtgyl Rizling bor (Caaba J. termése) 1 mer 44 fillér CSABA JÓZSEF Kállói-utca 2. Telefon 169. — Szenvedő, beteg asszonyok már egy kis pohár természetes ,,Ferenc József'kieserűvízzel is könnyű, lágy bélkiürülésit érhetnek el, ami igen sok esetben rendkívül jótékony has tással van a beteg szervekre. Pullover különlegességek KOHN ISWAC d vatüzleteb en. — Anyakönyvi hírek. December 14. Születés: Simon Mihály ág. h. ev. Házasság: Gálik József ág h. ev. és Koczka Mária ág. h. ev., Cermkivic Tivadar T. kat. és Müller Karolina dzr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom