Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 276-299. szám)

1936-12-01 / 276. szám

2. oldal JSÍYÍRVIDÉK ABOLCSI Hifi HÍRLAP Az országzászló előtt tett hitet nyíregyháza népe az olasz nemzet mellett Vaslárnap délelőtt valamennyi oor* szágzászló előtt ünnepi külsőségek között áldozott az ország népe, hogy kifejezésre juttassa szeretetét és ra* gaszkodásét az oftasz .nemzet ellőtt s így fejezze ki köszönetét azért a fe* j'odelmá fogadtatásért, ahogyan Ma* gyarország kormányzóját, feleségét és a kormány fejét fogadta. A ködös, hideg vasárnap délelőtt ünnepi mozgalmas képet mutatott. Tizenegy óra felé sűrű egymásután vonultak fel a különböző testületek, egytísül&tek és a polgári társadalom százai, hogy részesei legyenek a szép ünnepségnek. Az országzászló körül vont kordon mellett helyezkedtek el zászlóik alatt a különböző küldöttségek, a v\­téaek, frontharcosok, leventék és tűzoltók díszszakaszai, a középisko* Iák felsős növendékei és a hadsereg tisztikarának küldöttsége, élükön vitéz bonyhádi Percze'l! OMvér tábor* ttokkal. A polgári előkelőségek sorában megjefent Thuránszky Pál főisipán, a különböző hivatalok vezetői és az összes egyházak papjai és világi f unkái omá ri usai. A levente zene kar pattogó ütemei* re vonultak fel a leventék, hogy át* vegyék a díszőrséget az evangélikus gimnázium őrségétől. Az ország* zászló talapzatánál a vitézek, front* harcosok, postások, tűzoltók és a különlböző iskolák zászlótartói álla* nak feszes vigyázzban. Amikor fel* hangzik a Himnusz, kemény vezény* szavaik pattognak: — Vágy ázz! Imához! — és a zász* lók tisztelegve hajolnak meg a ma* gyár gyászt," de élniiakarást hirdető félárbocra eresztett lobogó alatt, me* lyet dacosan himbál a hideg nyugati szél. A nemzeti ima elhangzása után a nemzeti színű drapériával díszített emelvényen megjelenik Péter Ká* roly, a Kossuth reálgimnázium író* tanára, hogy elmondja a nagy nap jelentőségét méltató ünnepi beszé* dét. — Nem mindennapi esemény hoz* ta ma össze az országzászlókhoz a magyarokat. A hosszú, sötét éjszaka után ismét kezd hajnalodná... A magyar és olasz nép nem elősző,r éli barátként egymás mellet, mert a két nemzet történelme többízben kap* csollatban állott egymással. Az első nagy kapcsolat Mátyás király ideje* ben történt, amikor Beatrix királynő és Mátyás humanista gondolkodása révén sok olyan tudós és művész gyűlt össze Mátyás udvarában, akik már az egész lehanyatlóban lévő re* neszánsz kort és művészetet mégegy* ezer felvirágoztatták. Mátyás halála után alkotásai megsemmisültek, majd a Jagellók korában Magyarország le* hanyatlik és szerencsétlenségünkre ugyanakkor szövetségébe vonja a török szultánt, aki a hatalmas Habs* burg*uralom letörését a magyarság letörésével tudta csak megindítani, s Kismalmi prima buzakorpa olcsón kapható Kertész Pá! cégnél Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-u. 2. Telefon 515. így indul meg másíél századon át az a küzdélem, amelyben a magyarság hősiességgel és elszánt daccal védte nyugatot kelet támadásaival szem* ben. — Ebben a küzdelemben pusztult el a magyarság színe*java, vált nép* te'lenné az ország nagyré9ze é9 az így üresen maradt területeket lepték el az oláhok és a szlávok, akik a dédelgetett Habsburg*politika mel* lett nemzetiséggé fejlődtek és az így kialakult nemzetiségi kér* dés lett sírásója Magyarország* nak és előmozdítója a trianoni békeszerződésnek. Az 1848*as szabadságharc emlékeinek felidézése után a háborút és az azt követő súlyos megpróbáltatásokat ismertette Péter Károly, majd be* szédét folytatta: — A trianoni békeszerződés után Magyarországnak a múltban teljesí* tett szolgálatairól elfeledkezett Eu* rópa, csak a bűníbakot, a háború fel* idézőjét látta bennünk és a béke* szerződések 'létrehozására megala* kult genfi szövetség, ha be is látta 6úlyos tévedését, a békés revíziónak minden eszközzel való megakadá* lyozására törekedett. —. Revíziós törekvéseinket elő* szik Rothermere lord (zúgó éljen* zés) vette pártfogásába, aki hatal* mas hírlapi cikkekben hirdette a magyarsággal történt igazságtalansá* got és követelte, hogy „Igazságot Magyarországinak"! Hivatalosan, po* litikai úton azonban Olaszország nagy vezére, Mussolini volt az, aki hivatalos pozícióban kiáltotta oda a világnak, hogy Európában addig nem lesz béke. míg a trianoni igazságtalanság orvoslást nem nyer. Mussolini nevének említésénél dörgő éljen reszkettette meg az ólomsúly* ként ránknehezedő ködös levegőt és percekig zúgott a taps és az éljen, amikor Péter Károly folytatni tudta beszédét. — Az elmúlt napoknak az esemé* nyei, az a lelkes fogadtatás, amiben az egész olasz nép Magyaroszág kor* mányzóját, nagybányai vitéz Horthy Miklóst és feleségét részesítette, bi* zonyságtétel volt amellett, hogy ez a kijelentés nemcsak Mussolini egyéni elgondolása, hanem a szatbad* ságért mindig rajongó olasz nemzet eltökélt szándéka és akarata. Az (Trianon 17.) 1936 december 1. •MOMMMMHMHMMMaUIBMMH — Szívbetegeknek és érelmeszese* désben szenvedőknek reggel éhgyo* mórra egy félpohár természetes „Fe= renc József"*keserűvíz — a legki* sebb erőlködés nélkül — igen köny* nyű ürülést biztosít, a gyomor és a belek működését elősegíti s az emésztés renyheségét csakhamar megszünteti. Az orvosok ajánlják. olasz nemzet az utóbbi időben Eu* rópa legnagyobb és leghatalmasabb nemzetévé küzdötte fel magát, így kijelentése biztos záloga a magyar feltámadásnak. — Az országzászló félárbocra eresztve, a jobb jövőért küzdő ma* gyarság jelképe és most már ifigyel* meztethető arra, hogy ilyen szövet* ségben még nagyobb erővel kell küz* deni a magyarságnak pártpolitikai és felekezeti különbség nélkül az ezeréves Nagy*Magyarország felépí* tésóért. Péter Károlv szavai nyomán fel* zúgott a szűnni nem akaró taps és az éljen, s az ezernyi tömeg, mint egy emlber 'éltette Olaszországot és a nagy Dúcét. Ezután ismét vezényszavak hang* zanak. A zenekar pattogó ütemeire megkezdődik az ünnepélyes őrség* váltás, majd az olasz Himnusz hang* jai mellett végetért a szívet*lelket betöltő magasztos ünnepség. ne halassza A karácsonyi ajándékok beszerzését az utolsó napokra! Most még teljes árukészletből kedve szerint válogathat A kiválasztott tárgyakat készséggel rezerválja a WASSERMANN SÁMUEL „. • üveg és porcellán kereskedő cég Vay Ádám-u. 2. Takarékpalota. Telefon 269. Alapítási év 1886. Bűnügyi nyomozás indult egy halálosvégii verekedés ügyében Néhány héttel ezelőtt a Nyiregy* házához tartozó orosi szőlőben' ösz* szeszólalkóztak Dankó János és Mi* hályi Péter gazdák. A nézeteltérés* bői verekedés Lett, amelynek során Danikóit úgy megütötte Mihályi, hogy az egyik bordáját ki kellett operálni. Dankó sebe azonban elgennyesedett, úgyhogy sérüléseibe a mult héten belehalt. özv. Danikó Jánosné tegnap dél* előtt megjelent az ügyészségen és a verekedés ügyében kérte a nyomo* zás megindítását, mert szerinte férje halálláért Mihályi Péter a felelős. Az ügyészség még nem döntött, hogy elrendefee Dankó János exhumá* fását. I ffiHKSSEHSS Vakmerő posfarablás Vakmerő postarablás történt a bi* harmegyei Vaskóh községben. Éjnek idején ismeretlen tettesek bezúzták a postamesteri hivatal egyik ablakát és azon behatoltak az épületbe. Mi* után azonban a \Vertheim*szekrényt nem bírták megfúrni, kibontották az épület falát, a hatalmas vasszekrényt elvontatták egy közeli patakmederbe és ott felrobbantották, majd kifősz* totíák. A rablást csak reggel fedezte fel a postamester. A pénzszdkrény* ben klb. 8714 lej készpénz, közel 10 ezer lej értékű postabélyeg és más postai értékcikk és ezenkívül a pos* tamester magántulajdonát képező, mintegy 15.000 lej értékű különféle ékszer volt. — Siesta*szanatórium, Budapest, I., Ráth György*utca 5., a "őváros egyik legideálisabban fekvő és orvo* silag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel* és ideggyógyá* szat, sebészet, szülészet, nőgyógyá» szat, urológia stb. Röntgen. Kémia és mikroszkópi,a*laboratórium. Elekt trocardiograph (szíivvizsgáló). Krogh> féle alapanyagcsere vizsgáló készü* lék. Enterocleaner (bélfürdő). Mo« dern vízgyógyintézet. Orvosilag ve» zetett villanyüzemű konyha. Első» rendű ellátás. 9700 négyszögöles park. Olcsó árak. adakozzunk a szegény leventék karácsonyára Itt menetelnek az ablak alatt a leventék. Zenekaruk hangja mellett, katonásan, kötelességtudóan. Elszo­rul a szivünk, amikor egy-egy sze­génysorsu, rosszul öltözött leventét látunk. Ha élne szivünkben a haza­fias kötelességfudásnak olyan mér­téke, mint az olaszokban, nem lenne rongyos levente. A szegénysorsu le­ventéknek legalább karácsonykor szerezzünk örömet. Érezzék, hogy a nemzet fiai figyelik, támogatják őket. A leventék érdekében gyűjtés indul indul meg karácsony előtt. Fogadjuk ezeket a gyűjtőket jó magyar szív­vel és tegyük lehetővé, hogy a sze­génysorsu leventéknek legyen bol­dog karácsonyuk. Aki a leventéknek ad, a nemzelnek ad, aki a leventék ü<"yét segiti elő, a nemzetet viszi közelebb nagy céljai felé. Fejszével felvágta apósa hasát Páilfa községben Barkóczi István 40 éves gazdálkodó fejszével meg* gyilkolta apósáit, a 78 éves Bencze Istvánt. Nála lakó apósa, Bencze rá* támadt, hogy miért adta el lovait Barkóczi erre kiment az udvarra fát vágni. Az öreg Bencze sodrófát kapott fel, utána ment vejének és a sodrófával fejbeütötte, úgyhogy ösz* szeesett. Mikor az öreg Bencze újból ütésire emelte a sodrófát, a földön fekvő Barkóczi fejszével apósa ha* slára ütött. Az éles fejsze felvágta Bencze hasát. Néhány perc múlva meghalt. APOLLO FILMSZÍNHÁZ Az első előadások mérsékelt helyárakkal Hétfőtől, szerdáig. A legjobő magyar filmnek sorozata Csúnya lány Főszerepekben : Muráti Lili. Jávor Pál Kabos Gyula Előadások Hétköznap 5-7-9; Vasárnap 3-5-7-9 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom