Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 225-251. szám)

1936-10-25 / 246. szám

8. oldal _ JSÍYÍRVIDÉK OZABOLCSI HIE HIRLAP (Trianon 17.) 1936 október 31. Arany, ezüst, bronzéremmel és díszoklevéllel többszörösen kitüntetett szakember SUHANESZ Bútorcsarnoka az idei divat legpompásabb butormodelljeít mutatja be a közönségnek. Tekintse meg külön berendezett minta-butortermeit! Vay Ádám-utca 4. szám. vé tették, hogy társadalmunk meg* felelően művelt legyen s így kitér* melhesse magából a magyar szellem* óriásokat. S a művelődés éppen ezért mindenkinek elsőrangú, szent köte* lessége: nemcsak sajátmaga, hanem az egész nemzeti társadalom érdekéi ben. Csak az a társadalom életképes, amely részt tud venni a történelem folyósában s csak az a társadalom teheti ezt meg, amely művelt. Városunk közönsége büszke lehet rá, hogy igenis mindig sokat adott a művelődésre, — mindig törődött annak minden ágazatával. Ezt a mult esztendőben működött Nép* szerű Főiskolai Tanfolyam is bdzo* nyitja, ahol társadalmunk minden rétege képviselte magát s bebizonyí* totta, hogy tudja: a kultúra a leg* erősebb nemzetvédelmi fegyver s művelte magát. Reméljük, hogy ez* idén sem vonja meg közönségünk a támogatást a tanfolyamtól, melyet most még érdekesebbé s még széle* sebbkörűvé igyekszik tenni a veze* tőség. Só. Nem is olyan rossz üzlet a tűz­biztosítás! A főváros az utolsó 11 évben 5 millió pengő dijat fizetett s ezalatt mindössze 132.000 pengőt látott viszont tűzkár cimén A vidéki törvényhatóságok egy* más után foglalkoznak a tűzbiztosí* tás kérdésével és egyhangúan, álla* pítják meg, hogy a tűzbiztosítási díj* tételek elképpesztően magasak. Ál* talános nemzeti érdek volna, hogy a tűzbiztosítást minél több polgár igénybe vehesse, ám a méregdrága díjtételek százezres tömegeket tar* tanak vissza attól, hogy vagyonukat a tűzbiztosítás intézményének .védő* szárnyai alá helyezzék. A biztosítóintézetek makacs rö« vidlátással ragaszkodnak a to* ronymagas tűzbiztosítási tarifák* hoz, mert ők a jelenlegi rend* szer mellett is éppen eleget pro* fitálnak s ügyet sem vetnek arra, hogy ilyen körülmények között a nemzeti va* gyon sokszorosain túlnyomó részén kívül maradt a tűzbiztosítás sáncain. Valósággal országos mozgalommá Bzélesbedik a vidéki törvényhatósá* gok akciója. A törvényhatóságok ugyanis azt kívánják, hogy a kor* má/ny — ha sor kerül rá — akáT erő* hatalmi szóval is teremtsen rendet A XX. század közszükségleti cikke az irógép. Ha irógép, legyen Mercedes mert megbízható, gyorsjáratú, nagy­teljesítményű. Minden erszénynek megfelelő modellek. Előnyös fize­tési feltételek. Kérjen még ma díj­talan ismertetést, írógép Behozatali Rt. Budapest, V. Nádor-utca 24. legolcsóbb a legjobb Díjtalanul bemutatja a körzeti képviselet Szántó Ernő cég Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 2. szám Telefon 118. a tűzbiztosítási piacon és kíméletlen eréllyel szorítsa rá a feneketlen ét== vágyú biztosítóintézeteket arra, hogy a tűzbiztosítása tarifákat alaposan leszállítsák, vagy töröljék el az 50%=os pótdíjat, ami nem egyéb, mint a világhá* borús időkből visszamaradt idő* szerűtlen csökevény. Ám nemcsak a polgárság szenvedi a biztosítóintézetek kíméletlen díj*dik* tatúráját, hanem a közületek is, hi* szen a biztosítótársaságok velük sem kíméletesebbek. Szomorúan jellemzi a helyzetet, hogy Budapest székes* főváros például az utolsó 11 évben közel 5 millió pengőt fizetett tűzbiz* tosítási díjakért, ellenben ugyanezen idő alatt károkért mindössze 132.267 pengőt kapott. Ezek a megdöbbentő adatok nem a fantázia birodalmába tartoznak, hiszen Budapest város* gazdasági tanácsnoka hozta nyilvá* nosságra azzal a megjegyzéssel: ép* F- iősitsen ká. ezrenkint 5 pengőtől tfáva I Gleditsia a & sövénycserje jobb, mint a drótke rités, ezrenkint már 6 pengőtől Jegenye és kanadainyárfa darabonkint már 6 fillértől, ugyanígy gyümölcsfák, diszfák, fenyők, díszcserjék. Kérjen árjegyzéket Dobos faiskola UJiehértó, Zsindejes-tanya, Szabolcsmegye. pen (ideje lenne, hogy a főváros át* térjen az önbiztosítás terére. Termé* szetesen hasonló a helyzet a vidéki közületeknél is s valóban nem lehet már soká tűrni, hogy a magyar városok, községek és a polgárság a tejelő tehén szo= morú baleksszerepét játsszák csak azért, hogy a biztosítóintés zetek minél több profittal töm* hessék páncélszekrényeiket. Mindent el kell tehát követni az önbiztosítási eszme érvényesítésé* nek érdekében s ha erre nem lenne mód, akkor hozzák tető alá végre a tűzbiztosítás államosítását. RetiküEök, pénz és levéltárcák, utikofferek, női divat­övek legolcsóbban SZ0K0LAY szaküzletében szerezhető be. Nyiregyháza, Beth|en-utca 4. ZJNGA.HN 1HA. GIK" Egy német diák verset irt Ayiregyházára Megírta a Nyirvidék Szabolcsi Hirlap, hogy H. Günter Rechenber* ger német diák, aki a nyarat Nyir* egyházán töltötte és itt Kollonay Zoltán tanár vendége volt, mefikül* dötte... a zwickaui német újságot, amely lelkes cikket ír Magyarország* ról. Most egy nyiregyházi diákleány rendelkezésünkre bocsátotta azt a német verset, amelyet Rechenber* ger itt írt Nyíregyházán a magyar tragédiáról. A vers, amely a velünk való együttérzés örvendetes jele, a következő: Ungarntragik! Kleines Land Von Trianons Haind. Zerrissen jetzt ist durch Feindes List. Ungarntragik. Das meiste Land in Feindes Hand. Menseheo als Knechte keiner hat Rechte. Ungarntragik. Frei wirst Du sein. Alles wieder Dein. Zerschlágst Feindes Geschick zu Ende ist Ungarntragik! H. Günter ReChenberger A vers magyar szövegéinek tartal* ma: Kis ország lett Trianon kezétől, összezúzva az ellenség hatalmától, ez a magyar tragédia. A drága ősi föld ellenséges kézbe került, az em* berek szolgává süllyedtek, kifosztat* takká lettek. Ez a magyar tragédia. De újra szabad leszel és minden a Tied lesz újra. Vége lesz az ellenség boldogságának és a magyar faágé* diának. Rechenbcrger egyébként élénk le* Budapest—Salgótarjáni Gépgyár kályhái és tűzhelyei nagy választékban gyári áron Wírtschafter Ármin cégnél Vay Ádám-utca 3. szám. Telefon 90. velezésben van a nyíregyházi isme* rőseivel. Vasárnap délután érkezett levele megható bensőséggel siratja el Gömbös Gyulát, a németek nagy barátját, aki nem láthatta meg itt az ígéret földjét, de akinek vetése érik és dús kalászba fog szökkenni. H. Günter Rechenberger levelei ha* sanlóan számos magyarországi nya* raló diák leveleihez, a magyar igaz* ság harcos szószólói a messze kül^ földön. RUBOCZKI' műszerész Nyirvizpalota, Széchenyi-ut 1. sz. KERÉKPÁROK és ALKATRÉSZEK eredeti gyári áron itt szerezhető be. — Műszerész üzemében spe­ciális kerékpár javítások és auto­génhegesztés legolcsóbban. — Hajdú vármegye legújabb föld* birtokosa Lilian Harvey, a mozis sztár. A mozivilág egyik legünnepel* tebb csillaga, LiMan Harvey Hajdú vármegye földbirtokosa lett. Emié? kezetes, hogy néhány héttel ezelőtt az ünnepelt 'berlini fümszíinésznő Debrecenben járt. Mindössze egy napot töltött a városban s elutazott vidékre. A híres színésznőnek régi vágya, hogy Magyarországon föld* birtokot szerezzen. Ajánlották neki Zichy Géza grófnak, a világhíres magyar zeneszerzőnek tetétleni bir* tokrészét. Ezt a nagy Zichy*birtokot a húszas években parcellázták s egy 350 holdas részlet a kastéllyal egy kézbe került, amelynek tulajdonosa adta el Lilian Harveynek a magyar földet. A birtok 450.000 pengőért cserélt gazdát. A német mozisztár mikor megtekintette a tetétleni bir* tokot, nagyon megtetszett neki s nyomban elhatározta, hogy megvá* sárolja. Némi alkudozás után sike* rült is a vételárban megegyezni. Li* lian Harvey elhatározta, hogy az év nagyrészét tetétleni birtokán tölti, persze csak úgy, ha elfoglaltsága meg fogja engedni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom