Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 225-251. szám)
1936-10-18 / 240. szám
Ara 10 fillér. Nyíregyháza, l»i6 október 18 y r s (7rtanon 17.) „ , Tl o, Ta m. 240 im «ém. * VClSdmap Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. Postatakarék! esekkizám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7*50 P Köztísztviseíőknfk 20 százalék engedmény • Iz ország bizik Darányiban A nemzet m^g mélyen érzi a gyászt, amelyet minden jóérzésű magyar emberben Gömbös Gyula korai el hunyta okozott, de az élet megállíthatatlan, tovább megy a maga uiján és a magvar nép sorsdöntő kérdéseinek megoldásét parancsoló szóval követeli. A kormányzó bizalma Darányi Kálmán eddigi földmivelésügyi minisztert tüntette ki azzal, hogy az uj kormány fejévé tette. Darányi úgyszólván válioitatás nélkül vette át Gömbös Gyula kabinetjét s ezt szinte természetesnek kell tartanunk, hiszen Gömbös Gyula földmivelésügyi miniszterként töltött esztendőket ezen az igen fontos poszton s meggyőződéses hive azoknak az elvi elgondolásoknak, amelyek alapján Gömbös Gyula ujjá akarta épiteni az országot. Ami Darányi Kálmánnál rendkívül fontos s egyáltalán minden miniszterelnök számára tulajdonképpen a döntő tényező az az, hogy nemcsak EZ á'larr.f5 bizalmának a birtokában van, hanem az ország közhangulatából és a sajtó hasábjain visszatükröződő véleméményekből megállapiihatóiagaz egész nemzet bizalmát is birja. Egy kormányelnök számára er. nagy biztonságérzetet adhat. Az uj miniszterelnök mindent magáévá tesz az előző kormány elgondolásaiból, ami hasznos, ami a nemzet egyetemének helyeslésével találkozik s igyekezni fog mindent kiküszöbölni, ami nem szolgál a nemzeti összefogás, a nemzeti egység gondolatának erősítésére.Munkás hétköznapok fognak következni, amelyeknek hétköznap jellege azonban nem annyit fog jelenteni, hogy semmi sem történik, hanem éppen ellenkezőleg, a hétköznap fogalmának megfelelően, a fokozott alkotás, az erőteljes továbbépítés céljait fogják szolgálni. Hogy az uj miniszterelnök valóban méltóképpen tudja folytatni nagy u'ódjának kezdeményezését, ahhoz éppen zavartalan hétköznapokra, politikai pártviszályoktól mentes légkörre, megértésre és támogatásra van szüksége. Kétségtelen, hogy azok, akik a magyar politikában szerepet játszanak, álljanak ezek a kormánypárt, vagy az ellenzék oldalán, megértik és méltányolják Darányi Kálmán miniszterelnük megbízatásának a fontosságát és állásfoglalásukat ehez szabják. A kormánypárt, mint már előbb is leszögeztük, teljes egyetértésben a miniszterelnök személye iránti meiységes bizalommal kész Darányi K dmánt nehéz és felelősségteljes munkájában támogatni Feladatának elvégzését nagymértékben megkönnyíti az az igen örvendetes másik tény, hogy az ellenzéki pár'ok részéről szinte példátlan jóindulat, rokonszenv, sőt biztatás fogadja. Nyugodt egyénisége, feltétlen alkotmánytisztelete, évtizedes politikai gyakorlata, amelyet mint államtitkár s mint kéMifcecz Ödön a miniszterelnöknél Darányi Kálmán miniszterelnök ma délelőtt hosszabb kihallgatáson fogadta Mikecz Ödön sajtófőnököt. A hosszabb ideig tartó tanácskozás után Mecsér András vezette a mi* niszterelnök elé a mezőgazdasági ka* marák küldöttségét. Utána Winchk* ler volt kereskedelemügyi miniszter tett búcsúlátogatást a miniszterei* nőknél, aki egyben több külkereske* delmi kérdésben is felvilágosításokat kért a távozó minisztertől. Winchkler látogatása után előkelő angol vendéget fogadott a miniszter* elnök. Sir William Vood angol pénz* ügyi szakértő tett látogatást a mi* niszterelnöknél. Ma délelőtt felke* reste még a miniszterelnököt Fabi* nyi pénzügyminiszter. Délben a mi* niszterelnök tisztelgő látogatást tett Serédi Jusztinián hercegprímásnál a budai primási palotában. Lifivinovot bíróság elé állítják Litvinovot Parisból hazarendel* ték. Sztálin kérdőre akarja vonni Litvinovot azokért a sorozatos ku* darcokért, amelyek a szovjetet a nemzetközi politikában érték. Moszkvai hír szerint Litvinovot bíróság elé állítják. A kormány sikeres tárgyalásokat folytat a búza elhelyezésére Bernből jelentik: A svájci frank leértékelésével kapcsolatosan a ma* gyar kormány tárgyalásokat folyta* tott a svájci kormánnyal a fizetési eszközök forgalmára és a búza érté* kesítése érdekében. A tárgyalások sikerrel jártak minden tekintetben. A kormány most tovább folytatja a tárgyalásokat Hollandiával, Olasz* országgal, Franciaországgal és Bel* giummal is. Kedden ül össze a parlament A képviselőház és a felsőház ked* den ülést tart. Mindkét házban fel* olvassák az új ülésszak megnyitásá* ró! szóló kormányzó kéziratot. A megnyitás után gyászülést tart a Ház. A legközelebbi ülésen már 3 tör* vényjavaslatot terjeszt elő a kor* mány: az ügyvédi rendtartásról, a gyógyszerészeti törvényről és a vá* rosrcndezésről szóló törvény ja vas* latokat. A nemzeti egység pártja hétfőn foglalkozik a képviselőház ülésidejé* nek kérdésével. Egy nagy csoport a délutáni ülések mellett, egy másik csoport a délelőtt 10 órakor, a har* madik csoport pedig a déli 12 óra* kor kezdődő ülések mellett foglal állást. A belga minisztertanács határozata a törvényhozás elé kerül A MTI jelenti: A belga miniszter* tanács határozata végleges megérő* sítés végett a törvényhozás rendkí* vüli ülése elé kerül. A törvényhozás ezzel egyidejűleg tárgyalja azokat a katonai rendszabályokat, ame* Iveket a helyzet tett szükségessé. A nemzetközi visszhang még min* dig erős. A francia lapok még ma is foglalkoznak a belga lépéssel. A Petit Párisién szerint a francia szem* pont a kérdésben az, vájjon Belgium hozzájáruhe az új locarnói egyez* mény kapcsán olyan kötelezettség vállalásához, amely túlmegy a nép* szövetségi alapokmány által meg* szabott határokon. Az Echo de Paris véleménye sze* rint Belgiumnak az a törekvése, hogy szabadítsák fel minden kötele* zettségvállalás alól. Az angol sajtó szerint Belgium lé* pése még tarthatatlanabbá teszi a helyzetet. Az egyik francia lap véleménye szerint Olaszország az-1 a javaslatot terjeszti majd elő, hogy Belgiumot kapcsolják ki a locarnói értekezlet* bői s az értekezleten Belgium csak mint szemlélő vehessen részt. Ezzel megvalósulna Olaszországnak az a kívánsága, hogy a locarnói értekezlet négyhatalmi értekezletté alakuljon. sőbbi földmivelésügyi miniszter szerzett, biztosíték arra, hogy munkáját siker kiséri s nem áll be törés annak a reformpolitikának a vezetésében, amely alapvető elgondolásaiban komoly és nagy szándékokat fejez ki s komoly és nagy alkotásokat óhajt létrehozni. II Bessenyei-téren a Kisvasat elütött egy asszonyt Súlyos szerencsétlenség történt ma délbon a Kisvasutak Bessenyei* téri állomásán. Tolatás közben el* ütöttek egy öregasszonyt, *ki élet* veszélyes sérüléseket szenvedett. Nemes József né 63 éves Vécsey* utca 30. sz. alatti lakos ma délben egy kis kosárral ment a Bessenyei* téri piacra bevásárolni. Az öregasz* szony a piaci lármában nem hallót* ta, hogy a Kisvasút teherkocsit to* lat az állomáson. Csengetett is a ve* zető, a szemtanúk szerint kiabáltak is az öregasszonyra, hogy vigyáz* zon, mert jön a vonat, de a szerencsétlen öregasszony nem hallotta s így a vonat alá került, melynek kerekei összeroncsolták. A súlyos sebektől vérző öregasz* szonyt bevitték a Kisállomás váró* termébe, az őrszemes rendőr azon* nal telefonált a mentőkért, de azok csak 20 perc késéssel érkezhettek meg, mert a mentőkocsi vidéken volt. Nemes Józsefné karja eltört, sú* lyos belső és külső sérüléséket szen* vedett, a szemein is megsérült. Élet* veszélyes állapotban szállították az Erzsébet=kórházba. Átalakítják a francia'kormányt Blum miniszterelnök és a kormány szocialista tagjai tegnap este minisz* tertanácsra gyűltek össze. A kiadott jelentés szerint a kormány a belga lépés következtében előállott hely* zetet vitatta meg. A Jour szerint a megbeszélés igazi tárgya nem ez volt, hanem a kor* mány újabb összetételét vitatták meg. A párisi sztrájk A párisi csokoládégyárak sztráj* kóló munkásai megszüntették a gyárak megszállását. Már csak a Suchard*gyár áll a munkások meg* szállása alatt. Osztálysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereménye* ket sorsolták ki: 25.000 pengőt nyeart: 7416. 10.000 pengőt nyertek: 3153, 37465. 2000 pengőt nyert: 45073. 1000 pengőt nyert: 16726, 85315. (Felelősség nélkül.) Időjárás Élénk északnyugati, nyugaá szél, több helyen kisebb eső, északon zá* poreső várható. A hőmérséklet kissé csökken, éjjel egyes helyeken gyen* ge talajmenti fagy lehetséges. Bu* dapesten ma délben a hőmérséklet 14 Celsius fok volt. A légnyomás 765 mm, gyengén süllyedő irányzatú.