Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)
1936-09-08 / 206. szám
52. oldal JSÍYÍRVIDÉK „ SZABOLCSI HÍRLAP (Trianon 17.) 1936 szeptember 6. Selyemház (Zrínyi Ilona-utca 6. szám). bevezette a ruha kOSZtÜm, kabát szöveteket is kizárólag a legfinomabb exkluzív anyagok melyeket a bevezetésnél igen olcsón árusítanak. Délutáni és estélyi selyemujdonságok nagy választékban. Tekintse meg vételkötelezettség nélkül újdonságainkat. Harangi Imre olimpiai bajnok nyiradonyi ünneplése Az utolsó olimpiai bajnokságot a könnyű súlyban Harangi Imre ököl* vívóbajnokunk nyerte, aki Nyír* adonyban született. Nyíradony tár* sadalma örömét, nagyrabecsülését fejezte ki azzal a spontán, de szív* hez szóló és megkapó ünnepléssel, amelyben a szülőfalujába: Nyír* adonyba érkezett Harangi Imrét ünnepelte. A község mindent elkös vetett, hogy ez az ünneplés úgy Has rangi Imrére, mint a községre nézve örökké feledhetetlen legyen. A község főterén gyönyörűen dís szített diadalkapunál a község apras jas-nagyja kitörő örömmel és lelkes 6edéssel fogadta Harangi Imrét és a vele érkező édesanyját. Jónis Erzsés bet az édesanyát, Kaplonyi Flóra pedig Harangi Imrét üdvözölte és mindketten pompás virágcsokrot adtak át. Majd a község nevében B. Kerezsi János községi főbíró szívhez szóló meleg-szavakkal üdvös zölte Harangi Imrét, Nyíradony községnek szülöttjét. Az üdvözlések nyomán viharzó éljenzés hangzott fel, amely a vis lágbajnokot egészen a községházád hoz kísérte. A községháza előtt az elöljáróság fogadta a bajnokot, Kiss Rózsika pedig pompás virágcsokrot nyújs tott át neki. Rövid ismerkedés után kezdetét vette az erre a célra összehívott díszközgyűlés, melyen maga a jás rás főszolgabírája, dr. Kálnay Zols tán elnökölt. Tempfli Gyula r. kat. lelkész indítványára a díszközgyűlés Harangi Imre olimpiai bajnokot Nyíradony község díszpolgárává vás lasztotta. A választás után küldötts eég hívta meg az olimpiai bajnokot a választás eredményének tudomás buI vételére. Leírhatatlan volt az az öröm és boldogság, amely az arcoks ról a bajnok felé sugárzott. A fős szolgabíró közvetlen szavakkal érs tesítette Harangi Imrét a választás eredményéről és melegen üdvözölte őt, mint Nvíradony díszpolgárát. Kiss Lajos községi főjegyző Nyírs adony község nevében üdvözölte az olimpiai bajnokot. Ezután a Hősök terén az olims piai tölgy ünnepélyes elültetése kös vetkezett. Harangi Imre az egész község kitörő lelkesedése között vonult kíséretével a Hősök terére, ahol a Hiszekegy eléneklése után Kiss Gyúlt g. kat. lelkésiz a megjes lentek előtt a berlini olimpiász ma< gyár eredményeit ismertette. Ezután Geleta Elemér Mávag. szakosztálys vezető az ökölvívó szövetség elnöks sége nevében mondott frappáns bes szédet. Ekkor következett az olims piai tölgy elültetése, amely alat a magyar szívek örömkönnyei csillans tak meg a szemekben. Ezután Harangi Imre a hősök ems lékét koszorúzta meg. Majd Hetey Sándor ref. lelkész nagyhatású bes széd kíséretében vette át az olims piai tölgyet a község és a nyírados nyi társadalmi egyesületek nevében. Lengyel János a Levente és Lövészs egyesület nevében mondott naövhas tású beszédet. Nyizsnyik Ferenc jegyzőgyakornok szavalta el ez als k alomra írt hangulatos költeményét. Az örökké emlékezetes ünnepség a Himnusz eléneklésével ért véget. Utána a vendégeket dr. Kálnay Zoltán főszolgabíró teára látta vens dégül. Összes roíetták, afrik, Iószőr és sebb beszerzési forrása _kellékek, i. gazdasági takarók legelőnyö kárpitosk c" é km k' matracgrádlik, i Wiener Nyíregyháza, Bessenyei Telefon 71. orrasa Adolf cégnél I Bessenyei-tér 14. (Gyógyszertár mellett) Három és félévi dologházra ítélték a szabolcsi falvak rémét A múlt évben Szabolcs vármegye több községében ismeretlen 'tettes sorozatos lopásokat követett el. A megindított nyomozás során megáls lapították, hogy ezeket a lopásokat Bertók Lajos követte el, aki hasonló bűncselekményekért már fegvházs büntetésre volt egy ízben ítélve. Megállapítást nyert, hogy falbons tással, lakatleveréssel behatolt több nyírbátori, nagyecsedi, mátészalkai, balkányi kereskedő üzletébe, lakás sába és onan mindenféle fűszernes műt, ruhaneműt, libát ellopott. Bers tókot a nyíregyházi törvényszék Igen oksó árban vásárolhat Schwartz Dezső selyem, szövet és rőfös VERSENYÜZLETÉBEN (Ujságbolt mellett) Iskolai ruhaszövetek, vásznak és damaszáruk. vonta felelősségre és ugyanekkor a vádlottak padjára került Szilágyi Borbála is orgazdasággal vádolva. A törvényszék Bertókot 17 rendbeli lopás bűntette és egy rendbeli lopás kísérlete miatt négyévi szigorított dologházra, Szilágyi Borbálát pedig orgazdaság vétségéért kétheti fogs házra és 20 pengőre ítélték. Fellebbezés folytán most tárgyald ta az ügyet a debreceni ítélőtábla, amely Bertók büntetését leszállís totta három és félévi szigorított do* logházra, míg Szilágyi Borbála büns tetését felemelte. Kiderült ugyanis, hogy Szilágyi Borbála, aki vadházass társa volt Bertóknak, hosszabb idő óta tudott arról, hogy közös lakás sukban elrejtett ingóságok lopás útján kerültek Bertók birtokába. Így Szilágyi Borbálát orgazdaság, bűntettében mondták ki bűnösnek és ezért őt 6 hónapi börtönbüntes téssel sújtották. Az ítélet nem jog* erős. Tánctanfolyam az uriközönség részére Az Iparossszékház nagytermében,., a Hováníféle táncintézet helyiségéi ben zártkörű szalon tánctanfolyamom kat rendezek kizárólag az úri társ saságok részére. Tanítom az összes modern táncos kat, magyar táncokat és alkalmi táncokat a legkorszerűbb formában. Külön csoportok szervezhetők. Felnőttek, diákok és gyermekek rés szére. Minden szombaton este összs tánc. Külön órák és kiscsoportok megs beszélés szerint. Beiratkozni és érdeklődni az Ipasrossszékház nagytermében szeptems ber hó lOstől lehet, kedden, csütörs tökön és szombaton 3stól 5 óráig. Az első tánctanfolyam szeptem= ber 22sén kezdődik. Szíves támogatást kér csicseri Orosz Gitta oki. tánctanítónő. Mélyfúrású kutak fúrását és javítását, fürdőszoba berendezéseket, lakatos munkát, asztal- aiiíÁrf£n hűrfűCTtáöf megbízhatóan tűzhelyeket, aUliUgülI IlCgCMLCöl és pontosan készít RADOSZTA BÉLA mülakatos, képesített vízvezetéki 'szerelő és kútfúrási vállalkozó Fürdőberendezépi tárgyak készen is kaphatók. — Nyíregyháza Vay Ádám-utca 37. Telefon 243. I fl „Futura" Magyar Szövetkezete Központi Áruforgalmi R. I. főbizományosa a Nyíregyház i Termény és Aruraktá r Rt a—Mi wM nminBHBB^^Bm^^^HHHHSHBnim^^^n^^^^H^HHHBi^HHBH B33E& HMMBMIIIfMMIBHflMMMIIIMMnBBHIBJIillMHHfBBHfflft^r ' Nyíregyháza, Bessenyei-tér 15. Telefon 27 és 521 szám.