Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)

1936-09-06 / 205. szám

Nyíregyháza, m6 szeptember 6. y • » Vtra 17.) , v érIolja m, 205 „044 * ÍŰSűriÍűp r r VT lil T Ti x jLxnu Sgeffkesztőség; és kiadóhivatal Bethlen-utca 1. Postatakarék! csekk«zám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2*50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény n választójogi reform előkészítése élénk politikai életet teremtett folytonosság az állam­ügyek vitelében Az egészségének teljes helyreállít tása céljából szabadságolt és utót kúrára külföldre távozott miniszteri elnök helyettesítésével és így az áh lamügyek vitelével a kormányzó Darányi Kálmán földművelésügyi minisztert bízta meg, aki már ezt megelőzően is helyettese volt a be* teg miniszterelnöknek. Magyaror* szág kormányzója, akinek kezében volt a döntés, így intézkedett a mis niszterelnök távollétének időtartai mára, mert ezt tartotta az alkotmá* nyosság szellemének megfelelőnek és az ország érdekében állónak. Ha ugyanis azt a kérdést vizsgáljuk, hogy mi ma az ország elsőrendű ér* deke, csak azt állapíthatjuk meg, hogy a legfontosabb közérdekű kí* vánalmak egyike az államügyek biz* tosítása. A miniszterelnöki teendőknek Darányi Kálmán földművelésügvi miniszterre történt átruházása ezt a stabilitást biztosítja politikai, etikai és személyi szempontokból. A mai súlyos időkben ezzel az intézkedés; sel biztosítva van az, hogy a feles lősség terhe olyan férfiak vállán nyugszik, akik eddigi közéleti tevéi kenységükkel ennek viselésére min* den tekintetben alkalmasaknak bi= zonyultak. Darányi Kálmán, aki hosszú ideig volt mint miniszterei* nökségi állfmtitkár Gömbös Gyulá* jiak legközelebbi munkatársa és aki* nek nagy szaktudását épúgy elismer rik a politikai világban pártkülönb* íség nélkül, mint ahogyan tisztelik puritán egyéniségét, kétségkívül ga* rancdája a töretlen vonalvezetésnek. Ez pedig annál fontosabb, mivel a történelem tanúsága szerint is min* denkor olyan időkben történt Mas gyarországon értékes alkotó munka, amikor pozíciókért folyó esetleges harcok nem zavarták meg. a nyugodt atmoszférát és a kormányzás a sta* bilitás jegyében haladt. Különösen ma igen nagy nemzeti értékünk ez a stabilitás. Ha ugyanis az ország határain túl tekintünk, azt kell látnunk, hogy körülöttünk for* rongás, élénk mozgalom zajlik. Ese* mények váltják egymást, amelyek* nek jelentősége magyar nemzeti szempontból egyelőre kellően nem is mérlegelhető. Ezzel a forrongó, örökké változó kaleidoszkópszerű külpolitikai helyzetképpel szemben mi jóleső érzéssel tekinthetünk arra a stabilitásra, amely itthon, a belső politikában legalább is a nem* zeti munka számára megfelelő nyu* godt állapotot jelent. És ha valaha, akkor ma van nagy szükségünk arra, hogy a világpolitika esemé* nyeit, fordulatait és néha meglepő és váratlan változatait idehaza bé* kés politikai légkörből szemléljük és hogy kifelé a nemzet egységes aka* irattal, egyesült erővel tudjon fellép* ni mindenkor, amikor ennek szűk* ségessége mutatkozik. A kormány tagjai tegnap minisz* tertanácsot tartottak s előkészítet* ték azokat a javaslatokat, amelyek* kel a házat karácsonyig foglalkoz* tatni óhajtják. Karácsonyig az új ügyvédi rendtartási és gyógyszeré* szi törvényjavaslattal fog foglalkoz* ni a ház. Karácsony után pedig az iparügyi minisztérium kisebb javas* latai kerülnek tárgyalásra. A választójogi reformmal kapcso* latosan élénk politikai élet indult meg az egyes pártokon belül és az egyes pártok vezetői között is. A Vitéz Somkúthy József honvé* delmi miniszter ma délelőtt tette le a hivatali esküt Gödöllőn a kor* mányzó kezébe. Az eskütételnél je* len volt Darányi Kálmán, a minisz* terelnök helyettese és mint zászlós Nemzeti Egység Pártja örömmel látja ezeket a tárgyalásokat s na* gyon szeretné, ha az ellenzéki pár* tok egységes javaslattal lépnének fel a tárgyalások során, mert ezzel a kormánypárt helyzetét is nagyon megkönnyítenék. A mai nap legnagyobb érdekessé* ge az volt, hogy Ernst Sándor felke* resté Bethlen István grófot s vele hosszasan tanácskozott, majd Eck* hardt Tiborral folytatott megbeszé* lést. úr, Perényi Zsigmond báró. Az eskü szövegét Bárczy államtitkár olvasta fel. Az eskütétel után a kormányzó magánkihallgatáson fogadta az új honvédelmi minisztert. a hercegprímás Mechelnbe utazott Serédi Jusztinián hercegprímás befejezte budapesti tárgyalásait s ma reggel visszautazott Esztergom* ba. A hercegprímás elfogadta a bel* ga bíboros*érsek meghívását s szép* tember 9*én Mechelnbe utazik s résztvesz az ottani katolikus nagy* gyűlésen. A miniszterelnök köszönete a hadseregnek Gömbös G^'ula miniszterelnök a Honvédelmi Közlöny mai számában vett bcsút a hadseregtől, abból az alkalomból, hogy a honvédelmi mi* niszteri tárcáról lemondott. Felrobbant egy szénsavas palack Ma délelőtt Budán a Tiegler*féle vendéglőben egy szénsavas palack, amelyből a szódásüvegeket akarták megtölteni, felrobbant. A szerte* röpülő szilánkok Tieglernét halálra sebesítették, a mellette levő leányon pedig súlyos sérüléseket ejtettek. áradás Luzernben Berni jelentés szerint Luzern kör* nyékén nagy áradás pusztított. Az áradásnak eddig 8 emberélet esett áldozatul. Hz angol király Széfiába utazik VIII. Edward angol király haza* felé vivő útjában meglátogatja Bo* ris bolgár királyt és feleségét. A két király találkozása hétfőn törté* nik meg. Elfogták a telefonbetyárokat A budapesti rendőrség kézrekerí* tette azokat az egyéneket, akik az utóbbi napokban telefonon követték el csalásaikat. Molnár Lajos, Molnár Endre, Tóth Sándor már a rendőr* ségen ülnek, egyik társuk kézreke* rítése érdekében a nyomozás még folyik. A vonat elé ugrott Ma reggel a Keleti pályaudvaron Palko.vits Mihály munkás a vonat elé ugrott. A vonat kerekei a sze* rencsétlen embert halálra gázolták. Időjárás Élénkebb nyugati légáramlás, időn* ként záporeső, zivatar várható. A hőmérséklet kissé süllyed. Budapes* ten ma délben a hőmérséklet 24 C. fok volt. A légnyomás' 758 mm, alig változó irányzatú. Madridban kommunista kormány alakult Az uj kormány elrendelte az arany kötelező beszolgáltatását Madridi jelentés szerint Caballere szocialista vezér elnöklete alatt új kormány alakult Spanyolországban. Az új kormány jellege tisztán kom* munista. Barcelonai jelentés szerint az új kormány elrendelte az arany köte* lező beszolgáltatását. A kormány csapatai az éjszaka folyamán ellentámadást indítottak Irun ellen s az egyik hídfőt, amelyet az éjszaka csak kisebb nemzeti osz* tag védelmezett, sikerült visszahódí* tani. Az Irunban levő nemzeti csa* patok reggel támadást intéztek a kormánycsapatok ellen s a kormány* csapatokat visszavetették. Parisból jelentik: Az Echo de Pa* ris nagy jelentőséget tulajdonít a felkelők győzelmének. Ha sikerül Huentát és San Sebastiant is elfog* lalniok, Madrid sorsa is meg lesz pecsételve. Franciaországban most már egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a spanyol eseményekkel szemben a teljes semlegesség álláspontjára kell helyezkedni. Guadalupból érkező jelentés sze* rint a kormánycsapatok 170 túszt tartanak a kezükben s az ellenforra* dalmarok támadása esetén a tuszo* kat kivégzik. Irun eleste előtt a vá* ros előkelő polgárai közül sokakat kivégeztek. Párisi jelentés szerint az új spa* nyol kormány feje, Caballeri, nem* csak szocialista és a kommunizmus híve, hanem Moszkva megbízottja is. ALmeriában a város 72 éves püs* pökét a kommunisták kivégezték. Irunból jelentik: A nemzeti csa* patok bevonulása előtt a kommunis* ták az egész várost aláaknázták. Az éjszaka folyamán egvre*másra re* pültek a levegőbe az épületek s mire a nap felkelt, Irun csak rom* halmaz volt. Az anarchisták a rombolás lázától megittasodva, San Sebastianban is megkezdték a gyujto^atást. A villa* negyedben egymás után borulnak lángba a házak. A vörösök minden ítélet és indo* kolás nélkül 115 augusztinus bará* tot agyonlőttek. A gyűjtőfogház szökevénye jelentkezett Malik Árpád, aki tegnap egy fegyőr ruhájában megszökött a gyűjtőfogházból, levelet küldött a gyűjtőfogház igazgatóságának s be* jelentette, hogy ne keressék, holnap önként fog jelentkezni. Egy hivata* Ios ügyét kellett sürgősen elintéznie, azért hagyta el a fogházat. Most nagy érdeklődéssel várják, vájjon Malik valóban jelentkezik*e a gyűj* tőfogházban. A honvédelmi miniszter letette a hivatali esküt •

Next

/
Oldalképek
Tartalom