Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)
1936-09-04 / 203. szám
(Trianon 17.) 1936 szeptember 5. _ NYÍRVIDÉK N jZABOLCSI HÍRLAP HIRLAP I. oldd RothMa éttermében ma és minden csütörtök este 1 adag halászlé kenyérrel 80 fillér. — Kombinált vacsora, mely áll: halászlé, rántott harcsa és turóacsuszából, kenyérrel 1 50 P HÍREK A piros autó Tegnap délben egy hatalmas piros •autó futott végig a városon. Égő tűzpiros színét, minden nagysága mellett is könnyedt, sima futását megbámulta sok szem. És talán nem is tudta sok ember, hogy ezzel a szép szerzeménnyel a nyíregyházi Önkéntes Tűzoltó Egyesület lett gazdagabb, lhelyesebben Nyíregyháza polgársága lett gazdagabb. Mert bárhol üti fel majd a fejét a másik piros szin, a láng pirossága, tűzoltóink ezen a szép piros autón, még a legtávolabbi helyen is, még a legrosszabb uton is percek alatt ott teremhetnek s segítséget nyújthatnak a bajbajutott embereknek. Ez pedig gazdagodást jelent annyiban, hogy sok kártól tudják derék tűzoltóink megóvni a polgárokat. Most ez a piros autó kéri a közönséget, a veszedelemnek mindenkor kitett polgárságot, hogv támogassa a benneülőket, a tűzoltókat szeretetével, áldozatkészségével, hogy a piros autót uj és más hasonló felszerelési tárgyak követhessék. NAPiK£í*D. Szeptember 4. Péntek. Rám. kat. Róza. Gór. kat. Babil. Prot. Izr. Elul 17. A nap kél 5 óra 22 perckor, nyugszik 18 óra 35 perckor. A hold kél 19 óra 37 oerckor, nyugszik 9 óra 30 perckor. Magyar napirend: A burgonya szabadforgalma után most a buza forgalmát telte szabaddá a kormány. Az állandó belső rend és konszolidáltság mellett most gazdasági meg erősödésünk jeleit kell keresnünk a kormánynak ebben a cselekedetében. Csak pár nappal ezelőtt irtunk arról, hogy a kormány csak addig tartja fenn a kötöttséget, az úgynevezett egykéz rendszert, amig arra szükség van, mihelyt azonban az ország érdeke a szabadkezet teszi szükségessé, a kormány egy percig sem habozik a megkötöttség megszüntetésére megtenni a szükséges lépéseket. Egész héten a következő gyógyszertárak tartanak Ügyeleti szoígá atoi. Osgyáni, Gergelyffy és Haissinger K g ethlen-utca). A városi gőz- és a kádfüniS nyitva, A Sóstógyógyfürdő nyitva. Sóstói strandfürdő nyitva. Sóstói fedett uszoda nyitva. A szerit«»xtös*g déiu nn fog»íi — Jelentkezzünk tűzoltóink jubí= láris ebédjére. Az egész társadalom megértő és megbecsülő szeretettel készül derék tűzoltóink jubiláris ünnepségére. A rendezőség itt kéri azokat, akik a vasárnap déli ünnepi ebéden, amely a Korona nagyterme* ben lesz, részt óhajtanak venni, szí* veskedjenek ebbeli szándékukat be* jelenteni szombat délig a tűzoltó* parancsnokságon, a tűzoltólaktanyái ban. — Üj igazgató az izr. iskolában közölt hírünket kiegészítjük azzal, hogy a választás Friedmann Berta* lan eddigi igazgató önkéntes lemon* dása folytán történt, igazgatói cí* mét azonban továbbra is megtartja. — Tudomására adták Baltazár püspök özvegyének férje halálát. Baltazár püspök özvegyének, aki tüdőgyulladásán szerencsésen ke* resztülesve, ma is a debreceni bel* klinika lábbadozó betege, tegnap adták tudomására férje halálát. A hír természetesen fájdalmas csapás volt az özvegy számára, aki kü* lönben zokogva elmondta, hogy már sejtett valamit s kifejezte azt a kívánságát, hogy a püspök teme* tésén okvetlenül jelen akar lenni. Hozzátartozói elmondották, hogy már eltemették a püspököt. Az öz* vegy szemrehányást tett gyermekei* nek, akik természetesen azzal véde* keztek, hogy a halálhírt orvosi ta* nácsra, édesanyjuk érdekében kel* lett elhallgatniok. A fájdalmas je* lenet végén a püspöknének csilla* pítószert kellett adni. A szer bevé* tele után zokogva, nagy nehezen álomba merült. .— Körző, vonalzó, rajztömb, fes ték az előírásnak megfelelő minő* ségben kapható Dickernél. 3 VÉRMES gutaütésre hajlamos embereknél az emésztést, jó vérkeringést biztosítja a jódos Mira glaubersós gyógyvíz. 9 — Az összes iskolákban haszná* landó tankönyvek, írószerek, füzetek és iskolai táskák legolcsóbban sze* rezhetők be Szántó Ernő könyvke* reskedésében. Telefon: 118. Takaré* kosság bevásárlóhelye. (x) — Lefogattak egy magyar főor* vost a románok. Biharpüspökiben Kovács Ferenc^ dr. fővárosi főor* vostól, aki jegyet akart váltani Nagyváradról visszajövet; Buda* pestre, a román vasúti pénztáros a jegyért jóval többet kért, mint amennyi jár érte. Kovács szóváltás* ba elegyedett a pénztárossal, aki er* re egyszerűen lefogatta a csend* őrökkel és beszállíttatta a nagvvá* radi hadbíróság börtönébe. — Zeneiskolai beiratások. Füredi Henrik államilag engedélyezett ze* neiskolájában augusztus 31*én meg* kezdődtek a beiratások. Beiratkozni lehet zongora*, hegedű* és gordonka tanszakokra az intézet Kállai*utea 2. sz. alatti helyiségében egész na* pon át; növendékül felvétetnek fiú* és leánygyermekek 6 éves kortól kezdve, valamint felnőttek is. He* tenként kétszer egy*egy órán két növendék nyer oktatást, akikkel a szaktanár külön*külön foglalkozik a legmodernebb módszer szerint. Bi* zonyítvány az alsó, közép és akadé* miai osztályból és kívánatra a bu* dapesti zeneművészeti főiskolán vizsgáztatás. • (x) -— ösztöndíj. A m. kir. kereskede* lemügyi és közlekedésügyi miniszter a felsőkereskedelmi iskolák részére meghirdetett tandíj mentességi he* lyek egyikét Koltai Ferenc nyiregy* házi tanuló részére adományozta. — A vendéglősiparnak kárt okoz a drágaság. Hetek óta nagymérvű áremelkedés mutatkozik az élelmi* szerekben, különösen a húsneműek* ben, de felment a tojás, a zöldség* féle ára is. A tavaly szeptemberi árakhoz viszonyítva, mintegy 50— 60 százalékos emelkedés mutatko* eik. A vendéglősiparnak nagy kára van a drágaságból, mert ennek a drágulásnak arányában nem emel* heti az árakat. A 8—10 százalékos áremelkedés mellett pedig nagy veszteségei mutatkoznak. Ha a drá* gulás így tart, sok kifőző és étkező* hely beszünteti működését. — önnek, vagy aki az életében szerepet játszik, mindenkiről min dent megmond. Lelki, anyagi, sze* relmi vagy gazdasági sorsáról. Élet* körülményeiről. Bárki írásából vagy fényképéről Hax grafológus. Laká: sán, Bencs László*tér 13., egész nap fogad. (x) ii iii ii <iii iii H ii tiiii MiiiirmriwrmwT»ii^ r»»www<M»mm — Jelentős változások a NyKISE futballszakosztályában. A NyKISE erős lendülettel készül az idei baj* noki szezonra, hogy régi múltjához méltóan betölthesse . azt a helyet, amelyet a város és a kerület sport* jában betöltött. Hlavay Károly tré* ner szerződésével nem álltak meg a szervezés munkájában, hanem újjá szervezték az egész futballszakosz* tályt, akinek élére Fried Sándort, a Kisvasutak igazgatóját állította a közbizalom. Fried Sándor már nem egy alkalommal bebizonyította, hogy lelkesedéssel és aktivitással foglalkozik a sportügyekkel, így személyének bekapcsolódása nagy nyeresége városunk futballéletének. Az ügyvezető elnöki tisztet ugyan* csak egy régi, kipróbált sportember* rel, Salaimon Ernővel töltötték be, aki hozzáértésével és rátermettségé* vei egyik oszlopa a NyKISE=nek. Igyunk Cssfsonai ásványvizet A debreceni hőforrás szénsavval telitett vize a legkitűnőbb gyógyhatással bir gyomorbántalmaknal. Főlerakat Altér Bernátnál. — Gyorsíró órákat ad Nagy Irén oki. gyorsíró tanárnő, KállóUutca 25. — öten — egy ellen. Kitka János 22 éves legényt az újfehértói Doro* gi*fóle kocsmában — a bál alkalmá* val — öt legény megtámadta és úgy megverte, hogy be kellett szállítani a nyíregyházi kórházba. A vereke* dés ügyében a csendőri vizsgálat megindult. Ejcpress hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Borsót ciángázzal felelősséggel zsízsíktelenitek. Bútordarabok poloska, vagy molytalanitását a saját he lyiségemben vállalom. — Nánássy Kossuth-utca 9. 3708 A M. kir. Meteorologial Állomát Nyíregyháza Időjárás jelentése 1936. szeptember 2. reggel 6-33'-t<H szeptember 3. reggel 6-33'ig Hőmérséklet: maximum 21 -7. Hőmérséklet: minimum 5 8. Szél iránya, erőssége (0—12.) 1 Keleti — gyenge. Felhőzet (0—10) 9. Középmagas — gomoly. Csapadék miliméterekben reggel 7től reggel 7-ig 0. Reggel harmat. Légnyomás : 760. Változatlan.; — A délvidékiek havi összejöves tele. A délvidékiek e hó 5*én szóm* baton 8 órakor találkoznak a Kis* Korona éttermében. — Tanévnyitás a városi felsős kereskedelmi iskolában. A beiratko* zás a még be nem telt osztályokban szeptember 4—5—7*én lesz. Tanév* nyitás szeptember 9*én, reggel 8*kor istentisztelettel, az ünnepély dél* előtt 10 órakor. — Beírás az egyéves női kereske* delmi szaktanfolyamon. A városi fiú felsőkereskedelmi iskolával kap* csolatos egyéves női kereskedelmi szaktanfolyamra a beírás szeptem* ber 4*étől lesz. Beiratkozni lehet a délelőtti órákban. A tandíj havi részletekben is fizethető. Az iskola készséggel nyújt segítőkezet a vég* zett tanulóinak elhelyezésénél, mert ingyenes állásközvetítő irodát tart fenn. Tanévnyitás szeptember 9*én délelőtt 10 órakor. Mindennemű fel* világosítást készséggel nyújt a tan* folyam igazgatója, Szabolcs*u. 8. sz. Kerékpárok alkatrészek és gumik a legolcsóbb gyári áron beszerezhetők KUHMEK "Síben Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 8. Telefon 4-76. KRESKAI RÁDIÓLABORATÓRIUM RÁDIÓ Szeptember 3. Csütörtök. 420 Előadás. — 5-00 Szalonötös. — 600 Felolvasás. — 6 30 Részletek Huszka Jenő „Gül Baba" c. daljátékából. — 8 00 Csevegés. — 8 25 Hanglemezek. — 9 30 Hirek, időjárásjelentés. — 950 A rádió szalonzenekara. — ÍO'OO Cigányzene. — 0'05 Hirek. BUDAPEST II. 6-30 Hanglemezek. — 730 A szarvasi kenyérsütés. — 8-10 Gordonka. — 8 45 Hirek. —a „..,!'í3 Szeptember 3. Péntek. 415 Előadás. 5'oo Előadás.— 530 Magyar nóták. — 550 Sportközlemények. — 630 Felolvasás. — 7-oo Hanglemezek. — 800 Külügyi negyedóra. — 835 Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. — 955 Időjárásjelentés. — lo oo A rádió szalonzenekara. — 10 45 Németnyelvű előadás. — U oo Katonazene. — o o5 Hírek. BUDAPEST II. 6-2o Zongora. — 7oo Előadás. — 730 Előadás. — 840 Hanglemezek.