Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 200-224. szám)

1936-09-27 / 222. szám

(Trianon 17.) 1936 szeptember 27. SZ. IOLCSI HIRLAP 11 oldal R Jzabolcsi Hét olcsó propagandaárai 52 hétig tartanak a LIENiR Cipőüzletben Nagy választék férií és női cipőkben. Gyermek és divatcipő különlegességek. A Kommersz cipők egyedárusitója. Október 4-én lesz az ejtő­ernyős-mutatványos repülőnap A Szabolcsi Hét kiszélesedő ese* menyei, a gyűlések, kongresszusok egymásutánja minden napot lefog* lalnak a szeptember 27*től október 5*ig tartó időben. Az a terv, amely* ről már hírt adtunk, hogy a repülő* napot október l*én, hétköznap ren* dezzék, megváltozott. Mindjárt az első félnapon olyan óriási érdeklő* dés mutatkozott a repülőnap iránt, •hogy nem lehetett kétséges: a kö* zönség nagyrésze vasárnap kíváhja a nagy szenzációt. Hadd lássa min* denki, ne kössön le senkit sem a délutáni foglalkozás. így is határo* zott a rendezőség. Kimondották, hogy a nyíregyházi repülőnap októ* ber 4*én, vasárnap délután lesz a re* pülőtéren, ahol erre a napra kon* centráltak még két érdekes versenyt is. Október 4*én délután 1 órakor kezdődik a repülőtéren a lovaspóló* mérkőzés, délután 3 órakor pedig a repülőnap kezdődik meg. Rendkívül gazdag műsorral rendezik meg ezt a repülődélutánt. A legmodernebb repülőmutatványokban gyönyörköd* het a közönség. Bemutatják a leg* újabb ejtőernyős szerkezet működé* sét is és a legmagasabban szálló gépről ugranak ki a merész ejtő* ernyősök. A repülőmutatványokat az izgalmas kocsiverseny követi. Az október 4*iki sportrepülőnapra még visszatérünk. II Szabolcsi Hét szenzációja Tekintse meg kirakatomat Róna Miklós fotóművész Zrinyi Ilona-utca 5. szám. • A legmodernebb dán typusu gépekkel szerelték fel Papp László festő és vegy­tísztító üzemét A Vay Ádám*utca 65. sz. alatt van Papp László festő* és vegytisztító* gyára. Évtizedek óta dolgozik Nyirs egyházán a cég s ez alatt az idő alatt becsületes és szakképzett mun* ká jávai általános elismerést és nép* szerűséget szerzett. Papp László ezt a megérdemelt megbecsülést most azzal hálálta meg, hogy üzemét be* rendezte a legmodernebb dán tipusú gépekkel, mely felszerelés Budapes* ten is csak igen kevés üzemben van. Hasonló tökéletes felszerelés eddig négy nagy vidéki városban működik: Debrecen, Győr, Szeged és Székes* fehérvár. Nyíregyháza az ötödik város az országban, ahol felszerel* ték ezeket az új villanyerőre beren* dezett gépcsodákat. Gép végez itt mindent. Emberi kéz csak az irányi* tást végzi. Csodálatos dolgokat lát* tunk ebben a remek szép üzemben. Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület Alakult 1862-ben Saját szék- és bérháza: Rákóczi és Vay Ádám utca sarkán. Foglalkozik a takarékpénztári és banküzlet minden ágával. Hihetetlenül csodálatos látvány az, amikor előttünk gépbe raknak 4—5 öltöny ruhát, piszkosan, zsírosan, pecsétektől zsúfolva. Rázárják a tisztítógép ajtaját, ráeresztenek 6 lőerős motort s megindul a tisztítási folyamat anélkül, hogy emberi kéz hozzáérne a ruhákhoz. A tisztítás nem veszi ki a szövet vagy selyem eredeti színét, nem veszti el az anyag a tartását. Nem mossák a tisztításra adott anyagokat, hanem szárazon, vegyi úton újjá varázsol* ják. Mert ez varázslat, hogy 15 per* cig dolgoznak a motorok, zúg a gép, ijesztő hangokat ad, titokzatos jele* ket is mutat, majd megpihen s újra* kezdi, mintha szeme is volna, mely* lyel megvizsgálja, hogy maradt*e még pecsét a ruhában. Papp László egy mozdulatára megáll a hatalmas masina és előkerül a 15 perccel ez* előtt berakott piszkos, zsíros öl* töny vadonatújjá varázsolva. Nyo* ma sincs a tisztításnak. Üj lett, friss lett, egy kis gőzölést kap s eladható volna új ruhának is, olyan tökéletes sen szép ennek az újtípusú gépnek a munkája. Nemcsak a tisztítás, hanem a fes* tés is géppel, illetőleg gőzzel törté* nik. Még a vasalás is gőzzel megy, nehogy fényt kapjon az anyag. Kü* lön plisszégőzölés is van. Gép vé* gez itt mindent. Ez a felszerelés megállaná helyét a főváros legna* gyobb üzemeiben is. Büszkék lehe* tünk arra, hogy van egy Papp Lász* lónk, aki anyagi áldozatot nem kí* mélve, berendezett Nyíregyháza vá* ros közönségének egy tökéletes gyá* ri üzemet, ahol a festést és vegytisz* títást művészi tökélyre emelték. Ezt a munkát a fővárosban is csak igen kevés helyen tudják produkálni. Gratulálunk hozzá Papp Lászlónak. Slsu Stgiregyházi Sözsiitode a legtökéletesebben és leghigiéniku* sabban felszerelt, géperőre berende* zett póküzem. (Kálíói*utca 7.) 1874* ben alapították. Az üzemtulajdonos Lakner Béla, Kereskedelmi Akadé* miát végzett s utána, mint újonc lé* pett be édesapja üzemébe. 1905*ben vette át önállóan a péküzemet, amé* Ivet azóta teljesen modernül szerelt fel. Üzeme 100 métermázsa nyers* anyagot is képes naponta feldől* gozni. Amióta katonaság Nyiregy* házán létezik, mindig ez az üzem látta el kenyérrel a katonaságot. Lakner Béla minden tekintetben egyik vezére a nyíregyházi iparos* ságnak. Lakner sütődéje évtizedek óta or* szágos hírnévnek örvend. Kenyere, süteménye kitűnő. A Szabolcsi Hét alkalmával bizonyára nagy sikere lesz a Lakner=féle kenyérnek és süte* ményndk. Nyíregyháza, Zrinyi Ilnna-utca 5. Telefon 57 Biczák István műszerész kerékpár, fegyver és mű­szaki üzeme Szabolcs vármegye legnagyobb szak* üzlete. Biczák István 17 évvel ezelőtt alakította üzemét és szakértelme és rátermettsége hamarosan olyan nép* szerűvé vált, hogy ma már egyik legszámottevőbb iparvállalatunk. Állandóan nagy raktárt tart kerék* párokban és alkatrészekben s külö* nősen nagy előnye, hogy azokat modern műhelyében fel is szerelik. Különösen sok elismerés illeti azok* ért a vízvezetékszerelési munkála* tokért, amelyek lelkiismeretességét és pontosságát dicsérik. Fürdőszoba* berendezésekben nagy raktárt tart. Kívánságra készségesen szolgál ver* senyképes, olcsó árajánlattal. Biczák István ma már előkelő he* Ivet foglal el e város iparában és üzletét messze idegenből felkeresik azok a vadászemberek is, akiknek fegyverre vagy töltényre van szüksé* gük, mert mindenféle fegyverkülön* legességet is raktáron tart. Biczák István Bethlen*utca 17. sz. alatti üzlete és műhelye ma már mindenki előtt ismeretes, úgyhogy annak dicséretére feilesleges bármi* lyen jelzőt használni. Hogy ez így van: arról meggyőződhet, hacsak egyszer is vásárol nála. A régi be* csületes iparos mintaképe ő, akinek legfontosabb üzleti elve, hogy olcsó pénzért a lehető legjobb munkát kell adni mindenkinek. Azért szere* tik és becsülik a kitűnő Biczák=céget Nyíregyházán. Etey böröndösnél Megkez­dődött TAKARÉKPALOTA a rendkívül olcsó iskolatáska vásár. Vászon és bőr hátittáska, óvoda­táska, kézi kazetta, valódi bőr aktatáska már P 3 90-től — Győződ­jön meg szenzációsan olcsó áraimról. Mindennemű iskolatáskák javítását jutányos áron vállalom. Abbázia kávéház és étterem (Bessenyei-tér) & SzabolCSÍ Hét vendégeit olcsón és jól ellátja napi étkezéssel és esti szórakozással. Kitűnő izíi magyaros konyha. Esténkint kombinált női zenekar játszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom