Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 176-199. szám)
1936-08-25 / 194. szám
130. oldal (Trianon 17.) 1936 augusztus 12. — A gyilkos cigányok javára eny* hí tő körülmény, hogy nincs valláser* kölcsi érzékük. Lakatos Pál cigány* vajta hozzátartozóival azzal a szán* tíékkal indult útnak, hogy kukoricát, burgonyát és lucernát lopnak. A ci* gányokat a lopásnál tettenérte Czi* bók Vince mezőőr, akit a cigány* trupp megtámadott és agyonütött. Gyilkosság bűntette címén vonta fe* Jelősségre a büntetőbíróság Lakatos Pált és társait. A marasztaló ítélet azonban nem gyilkosságban, hanem szándékos emberölésben mondotta ki bűnösnek a vádlottakat és a tör* vényszék, valamint a tábla 8—10 évig terjedő fegyházbüntetésre ítélte őket. A kúria Latkatos Pál, továbbá Lakatos Lajos és ILakatos Istvánné bűncselekményét gyilkosságnak mi* nősítette s ezért e három vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Lakatos Ferenc vádlottat pe* dig a 92. paragrafus alkalmazásával tizenöt évi fegyházra ítélte. A kúria az első három vádlott javára alkal* mazta a Btk. 91. paragrafusát és nem szabott ki rájuk halálos bünte* tést azért, mert igen nyomatékosan esik a .vádlottak javára, hogy ala* csonv értelmi fokon álló, ösztönéle* tet élő emberek, akik nem részesül* tek megfelelő valláserkölcsi nevelés* ben és ennélfogva nincs kellő érzé* kük az élethez való jog igazi érté* kének felismeréséhez és megbecsülé* Béhez. r 1 ! E i VI almok észére tájékoztató kapható apunk kiadóhivatalában >ethlen~utca 1. Telefon 77. sz. Egy ravasz cigányasszony elvarázsolta az áldozata pénzét Miíák Mária cigányasszony ellen a műit hónapban feljelentést tett P. M háztartási alkalmazott, hogy a furfangos cigányasszony azt mondta neki: a babája mást szeret s meghalt édesapj-t pedig nem tud nyugodni sirjában mindaddig, amig husz pengőt be nem varrat Milák Máriával ruhája szegletébe s ott három napig nem hordja. A hiszékeny leány kölcsönkért gazdájától 20 peri gőt és a cigányasszony bevarrta a ruhába. Azonban mikor a leány pár nap múlva felbontotta ruháját, ott hült helyét találta ú pénznek. Ekkor feljelentést tett Milák Mária ellen a rendőrségen. Közben a furfangos cigányasszony hasonló módon rávett egy asszonyt, akinek férje iszákos volt, hogy ha meg akarja menteni családi boldogságát, varrasson be egy erszény pénzt a ruhájába. Aztán mer 'en egy óra hosszat hátrafelé az utcán, közben kenyérgalacsinokat dobálva. De nehogy az idő letelte előtt kibontsa a ruháf, mert akkor a szellemek megsemmisitik a pénzt. Különös sétáját az asszony —miután Milák Máriával a ruhájába a pénzt bevarratta — meg is kezdte, A cigányasszony pedig távolból kisérte. Közben összetalálkozott az asszony P. M-el, aki ismerőse volt. Az asszony elmondta a dolgot P. M-nek is és közben meg is mutatta a közelben sompolygó cigányaszszonyt, akiben P. M. ráismert arra, aki őt is Jbecsapta. Felvilágosította az asszonyt, aki izgalmában dacolva a szellemekkel, felbontotta a ruháját s természetesen hült helyét találta a cigányasszony által ügyesen elvarázsolt pénztárcának. Nyomban üldözni kezdték Milák Máriát és a járókelők segítségével el is fogták. A cigányasszony sivalkodva fenyegetődzött: — Megálljatok, amiért ezt csináljátok velem, ártatlan hajadonnBl, ezért rátok szabadítom az összes szellemeket. Nyavalyatörésben pusztultok el mindketten. Gondom lesz rátok, hogy a másvilágon se legyen nyugtotok. Milák Mária közben eldobhatta a pénztárcát, mert nem találták meg nála, A rendőrségen ártatlanságát hangoztatta, de a "terhelő bizonyité kokkal szemben nem sok haszna lesz a tagadásának. A nyiregyházi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól Tk. 8204—1936. szám. Árverési hirdetmény kivonat Dr. Helmecz" István végrehajtatónak Tokár Józsefné Muszbek Anna és társai végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146. és 147. §-ai értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 134 P 20 f, tőkekövetelés, ennek 1933. évi április hó 2. napjától járó ö százalékos kamata, 21 P eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 10 P kölíség, valamint a rakamazi 1400, 3253, számú betétre nézve csatíakozottnak kimondott dr. Sarvay Elek 48 P 80 f. tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a nyiregyházi kir. járásbíróság te rületén levő Rakamaz községben fekvő s a rakamazi 1400. számú betétben A. kereszt 2. sor 1829. hrsz. 721 négyszögöl szántó aZsellérfö.d dűlőben Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet, Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedoie Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén áiló ingatlanra 360 P 50 f. kikiáltási árban, de a 29429—1930 tk. számú végzéssel Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet javára a Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló 14/30-ad részre bekebelezett özvegyi jcg sérelme nélkül. U. o. betétben A. kereszt 4. sorszám alatt foglalt a 7. számú betét A. lapján bevezetett közös erdőből járó 203/38570-ed Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet, Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló részére 141 P kikiáltási árban, de a 29429—1930. fk. számú végzéssel Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet jarára a Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Fiigyes nevén álló 14/30-ad részre bekebelezett özvegyi jog sérelme nélkül. A rakamazi 3253. számú betétben A. kereszt 1. sor 5515. hrsz. 522 négyszögöl szántó a Vágás dűlőben ingatlannak Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló V?-ed részére 153 P kikiáltási árban, de a 29429—1930. ik. számú végzéssel Muszbek Béláflé Kocsis Erzsébet javára a Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló 14/30-ad részre bekebelezett özvegyi jog sérelme nélkül. A rakamazi 697. számú betétben A. I. 1. gor 856. hrsz. 252 négyszögöl szántó a Beltelekben Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet, Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló ingatlanra 126 P kikiáltási árban, de a Tokár Józsefné Muszbek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló részből 14/60-ad részre a 9877— 1933. tk. számú végzéssel Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet javára bekebelezett özvegyi haszonélvezeti jogra tekintetfel, az ezen özvegyi haszonélvezeti jogot megelőző követelések fedezetére 116 P 80 f. szükséges, amennyiben az első árveré sen az ingatlan annyiért eladható nem lenne, ugy a nyomban megtartandó ujabb árverésen az ingatlan az özvegyi haszonélvezeti jog fenntartása nélkül lesz eladva. A rakamazi 1805. számú betétben A. kereszt 1. sor 857/1. hrsz. 36 négyszögöl szántó a Beltelekben (melyen az adó és értékbizonyítvány szerint lakóház van) Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet, Tokár Józsefné Muszbek "Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló ingatlanra 800 P kikiáltási árban, de a Tokár Józsefné Musz bek Anna, Eismann Lajosné Muszbek Erzsébet, Thedore Mihályné Muszbek Katalin, Muszbek Béla, kk. Muszbek János és Frigyes nevén álló részaől 16/60-ad részre a 9877— 1933. ík. számú végzéssel Muszbek Béláné Kocsis Erzsébet javára bekebelezett özvegyi haszonéivezéti jogra tekintettel, az ezen özvegyi haszon é'vezeíi jogot ir.egeiőzö követelések fedezeiére 116 P 80 f szükséges, amennyiben az eíső árverésen az ingatlan ennyiért eladható nem lenne, ugy a nyomban megtartandó ujabb árverésen az ingatlan az özvegyi haszonéivezeti jog fenntartása nélkül lesz eladva. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Rakamaz községházánál megtartására 1936. szeptember 10. napjának d. e. 11 órára tűzi ki és az árverési [feltételeket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlanokat a kikiáltási ár felénél, illetve kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. LX. t. c. 26.§) 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 17. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyíregyháza, 1936. május 5. Dr. Czitrovszky sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül Benedek, irodaigazgató. Ólmot bármilyen mennyiségben vesz a Merkúr könyvnyomda, Bercsényi-utca 3. NE a szomszédjának, hanem a kiadóhivatalban mondja el a lapkézbesitésére vonatkozó esetleges panaszát. Ejcpress hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Olcsó utószezon! árak Erdabénye Gyógyfürdőn Augusztus 20-tól kezdve napi pensió P 450-től. Elsőrendű ellátással és szőlőkura. Felvilágosítást ad a fürdőigazgatóság. Telefon: Erdőbénye 2. 50 százalékos visszautazási kedvezmény. 3993 5 Borsót ciángázzal felelősséggel zsizsiktelenitek. Bútordarabok poloska, vagy molytalanitását a saját helyiségemben vállalom. — Nánássy Kossuth-utca 9 . 3708 Apróhirdetések ' 10 szóig 80 fillér, j-ninden további sci | 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 6Í 1 ílüér. minden további szó 6 fiílér BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Könyvelőnőt, aki gyors, és gép Írásban jártas azonnalra felveszek. Cim a kiadóban. 3971—5 Mindenesleány felvétetik azonnalra. — Nádor-utca 9. Jelentkezés délután 3992 14—15 éves ügyes hetest jó fizetéssel felveszek. Cim az Ujságboltban. 5x KÜLÖNFÉLE Diákot vagy diákleányt teljes ellátásra elvállal izr. uricsalád. Debrécen, Miklósutca 38 . 3914-5 ÖS2i borsó 22 P. szöszös bükköny 48 P.-ért kapható, tnig a készlet tart Farkas gazdaságban. Nyiracsád. 3974—2 Esernyőjét szép időben javíttassa meg, nem amikor már esik. BLUMBERG. 4025 Keresztessy Lajos temetésén elveszett egy fekete szövet női felöltő. Becsületes megtaláló kiadóhivatalunkba adja át. Építendő templomra kerékpáros adománygyűjtő felvétetik. — Cim a kiadóhivatalban. 3994 Külterületen lakók postán is beküldhetik apróhirdetéseiket a hirdetési díj levélbélyegben való egyidejű melléklésével. A szerkesztésért felelős: Dr. GARAY GYULA A kiadásért felelős: A Szabolcsi Hirlap Lapkiadó Betéti Társaság. Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk mea és nem adunk vissza. Nvomatott a ..Merkúr" könyvnyomdában Nyíregyháza. Bercsényi ucca 3. tz. Felelős nyomdavezető: Orosz Károls