Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 176-199. szám)

1936-08-25 / 194. szám

JSTYÍRVIDÉK ÜZABOLCSI HIR HIRLAP D. Geduly Henrik püspök vasárnap imaházat szentel Olcsván A kisvárdai evangélikus egyház­községhez tartozó olcsvai fiókegy­ház hivei imaházat építettek. Az imaház teljesen készen állva várja a rendeltetésének való átadását. Az imaházat augusztus 30 án, vasár­nap délelőtt fél 11 órakor ünnepi istentisztelet keretében szenteli fel D, Geduly Henrik tiszakerületi ev. püspök. Nyíregyházáról Vásárosnaményig kell vonaton utazni s ott fogatok várják a vendégeket. Értesülésünk szerint a püspököt többen elkísérik útjára. Az imaház felszentelési ünnepé­lyén az egyházmegye képviseletében dr. Dómján Elek főesperes és dr. Streicher András egyházmegyei fel­ügyelő, Szatmárvármegye alispánja is részt vesz. Az ünnepi istentisztelet után köz ebíd lesz. Orvosi beavatkozással került elő a csempészett valuta Egy veszedelmes valutasibert tettek ártal­matlanná A cseh határnál egy veszedelmes valutasibert tettek a magyar hatósá­gok ártalmatlanná. Már régebbi idő óta üíte a valuta csempészést, de eddig nem sikerült leleplezni. Teg­nap délután aztán rajtaveszett és le­tartóztatták. Grünczweig Here cseh állampol­gár, munkácsi lakos, aki Sátoralja­újhelyből nősült, hogy gyakori ha­tárátlépéseit rokoni látogatással in­dokolja. Eleinte a határőröknek nem tünt fel a gyakori látogatás, de az ujóbbi időben névtelen levélben is fiyyelmeztették a vámhivatalt, hogy Grünczweig Here valutát csempész. Az utóbbi időben többször meg is motozták, de mindég eredményte­lenül. Tegnap délután Ujhelyből ha­zatérőben akarta átlepni a hatáit. A vámhivatal emberei szigorú motozás­nak vetették alá a gyanús embert s a vizsgálat meglepő eredményre vezetett. A vámtiszlviselők megálla­pították. hogy az állítólagos keres­kedő a testében elrejtve akart valutát átcsempészni. Grünczwaigot bevitték az Erzsé­bet kórházba és ott orvosi beavat­kozással két csomagot vettek ki a a valutacsempészből. összesen 144 darab papír­pénzt, 3510 csehkoronát ta­láltak Grünczweignál. Az orvosi vizsgálat azt is megálla­pította, hogy a póruljárt valutacsem­pész hosszabb ideje űzhette már a különös csempészést. A lengyelszármazásu munkácsi va­lutacsempé&zt a rendőrség letartóz­tatta. Rejtély fedi, hogy miért akart meghalni dr. Veress Sándorné tanítónői Az Erzsébet kórházban eszméletre tért, de nem akart vallomást tenni öngyilkosságának okáról 4. oldal házőr jelent meg, aki az egész testé* ben remegő, halottsápadt Csordás Lászlót levezette a fogfházba. A hallgatóság a folyosón inzultálni akarta Csordás Lászlónét Amikor Csordás László alakja el* tünt, a kifelé tóduló hallgatóság a folyosón súlyos szidalmakkal illette Csordás Lászlónét, aki csak hozzá* tartozói fedezete mellett tudta bán* tatlanul elhagyni a törvényház épü* letét. A szidalmazásokat főleg az váltotta ki, hogy Csordás László le* tartóztatását ügyvédje útján a fele* sége is kérte. Nyolc órát ütött a toronyóra, amikor a portás bezárta a törvény* szék kapuját... Egy kutmester halálos szerencsétlensége a Debrö­bokorban G. Kató Imre 37 éves ibrányi kút* mester a Debrő*bokorban egy kút tisztítása közben, kötélszakadás kö* vetkeztében a 37 méter mélv kútba zuhant. A szerencsétlenséget a kö* zelben foglalatoskodó tanulója fe* dezte fel. A szomszédok segítségé* vei leereszkedett a kútba és minden erejének megfeszítésével sikerült gazdáját kimenteni. G. Kató Imre azonban elvesztette eszméletét és a kihívott mentők beszállították a kór* házba. Alig értek oda, G. Kató Imre ki&zenvedett. Halálát koponyaalapi törés okozta. A vizsgálat megindult annak ki* derítésére, hogy a halálos végű sze* rencsétíenségért kit terhel a gondat* lanság. Mennyi öregségi járadékot fizet szeptembertől az OTI és MABI Szeptember elsejétől mindazok, akik 1929 január l*től öregségi bizto* sításra be voltak jelentve a MABI* nál és az OTI*nál s munkájuk ez alatt az idő alatt nem szünetelt, elér* ték az öregségi járulékokhoz szűk* séges négyszázhetes várakozási időt. Az ipari munkás járadéka négy* száz iheti befizetés után a követke* zőképpen alakul a kereset nagysága szerint: ha a kereset eléri a 4.80 pen* gőt hetenként, az ipari munkás 11.14 pengőt kap havonta, 9.60 fillér heti keresetnél a járadék 12.17, 14.40 pen* gőnél 13.47, 19.20 pengő heti kere* setnél 14.95, 24 pengő heti keresetnél 16.35^ 28.80 pengőnél 17.65, 33.60 pen* gőnél 19,20 pengő, 38—40 pengőnél 20.40s, 43.20 pengőnél 22.22, 48 pengő* nél 23.28, 52.80 pengőnél 24.58 pengő, ennél is nagyobb heti keresetnél 26.03 pengő a havi járadék. Havifizetéses alkalmazottak jára* déka, segélye, négyszáz heti befize* tés után: ha a havi kereset eléri az 50- pengőt, havi 12.94 pengő, ha a 100 pengőt eléri, 15.42 pengő, 150 pengőig 19.04 pengő, 200 pengőig 22.66 pengő, 250 pengőig 26.28 pengő, 300 pengőig 29.90, 400 pengőig 35.33 pengp, végül ha a havi kereset eléri az 500 pengőt, havi 42.56 pengő. — Anyakönyvi hírek. Augusztus 21. Születés: Sztankovics József rk., Figeczki József ág. h. ev., Király Magdolna g. kat., Szegedi Ilona ág. h. ev., Vajda Miklós g. kat., Dankó Mária g. kat., Stadi halvaszületett fiú,. Noszály Mihály István r. kat. Halálozás: Dankó Józsefné Orosz Zsuzsánna g. kat. 53 éves, Vacsóka Jolán ref. 8 hónapos, Kovács Miklós g. kat. 21 éves, Szilágyi István ref. 54 éves, Csizák Antal r. kat. 78 éves. Veress Sándorné 33 eves vásáros* naményi tanítónő szombaton délután fürdés ürügye alatt bezárkózott a fürdőszobába és férjének zsilettpengéjével fele vágta ereit. A cseléd, amikor elhaladt az ajtó mellett, gyanús hörgést hallott. Be akart nyitni, de az ajtó zárva volt. Dörömbölni kezdett, választ nem ka* patt. A szomszédok segítségével fel* MERKÚR K é s z i t: mindenféle nyomtatványokat a leg- A olcsóbban és a legiz­lésesebb kivitelben. — • Szedőgépes üzem. törték az ajtót és a vértől vörös, vízzel telt fürdős kádban élettelenül akadtak rá a szerencsétlen sorsú fiatal tanító* nőre. Dr. Veress Sándornét az orvosi első segély után beszállították a nyiregy* házi Erzsébet*korházba, ahol a sebé* 6zeti pavillonban helyezték el. Hosz* szas orvosi beavatkozás után sike* rült eszméletre téríteni és még a NYOMDAÜZEM NYIREGYH ÁZD, BERCSÉNYI D. 3. TELEFONSZÁM: 577. (Trianon 17.) 1930 augusztus 25. késő esti órákban kiszállott a rend* őri bizottság kihallgatása végett. Dr. Veress Sándorné azonban az öngyilkosság oka felől minden felvi* lágosítást megtagadott. A rejtélyes öngyilkosság háttéré* nek a kivizsgálására a nyomozás megindult. A délelőtti órákban kapott értesü* lésünk szerint dr. Veress Sándorné állapota súlyos, de életben maradá* sához remény van. A Párisién Grill hírneves szakszofonistája a sóstói jazz zenekar vezetöfe A Sóstón új összeállítású zenekar játszik. A kitűnő férfi jazz vezetője Budapest egyik legnevesebb szaxo* fónistája, Zágon Árpád, aki a téli szezonban a főváros egyik legelegán* sabb mulatójában, a Párisién Grill* ben játszott és ott is a közönség kedvence volt. Zágon Árpád kitűnően képzett ze* nész. Csodálatos könnyedséggel, lágysággal kezeli a szaxofont, de ugyanolyan művészettel játszik a he* gedűn is. Zágon Árpád játéka színt, hangulatot, vidámságot ad a zene* karnak. Reméljük, rövidesen ked* vence lesz a nyiregyházi közönség* nek is. A zenekar többi tagjai régi isme* rősei a nyíregyháziaknak. Feledi Gá* bor, a Vágó*jazz volt zongoraművé* széről ismételten csak szépet és jót mondhatunk. Kivételes tehetségű művész, akit a sóstói nyári idény alatt igen megszeretett a közönség. A zenekar harmadik tagja Dán György, a bohókás, vidám kedvű énekes*dobos, szintén régi kedvence a nyíregyháziaknak. Szépen énekel, csupa hangulat és jókedv ez a fiatal művész. Zágon Árpád zenekara rövidesen még egy fővárosi sanzónénekesnővel bővül. ••••••••••••• VADÁSZJEGY elnyeréséhez szükséges BEJELENTŐ - LAP blankette kapható a Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalában, Bethlen­utca 1. Telefon 77, íííífiifiiiiíii A japán-magyar uszómérkffzés Vasárnap délután folyt le a japán* magyar úszómérkőzés második ré* sze. A négyszer 20O méteres stafétát Japán csapata nyerte 9 p 6.6 mp idővel. A magyar csapat 9 p 10.8 mp új Eurőpa*rekorddal lett máso* dik. Ezzel is igazolta tehát a magyar csapat olimpiai eredményének reali* tását s azt, hogy a japán és ameri* kai úszókat kivéve, nincs még egy olyan jó úszóstaféta, mint a ma* gyar. A 800 m*es gyorsúszásban a japán Makino 10 p 19.4 mp idővel győzött. Gróf 10 p 35.4 mp idővel lett máso* dik. Harmadik Negami volt. Nagy meglepetést keltett a 100 m. mellúszás versenye, amelyben a ma* gyar Engel 1 p 14.6 mp idővel le* győzte az olimpiai bajnok Hamurat, akinek az ideje 1 p 15 mp volt. A vízipóló tornában a magyar csapat 5:0*ás félidő után 12:0 arány* ban győzte le a japánokat. A japá* nok gyors úszók, taktikájuk azonban nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom