Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 149-175. szám)

1936-07-05 / 153. szám

Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 1«36 iulibs 5. T r ^ (Trianon 17., I V. éTtolya m, 153 (992 | „ 4 m. * j/CtSamap JMYIRVIDEK ZABOLCSI H I Szerkesztőség és kiadóhivatal Bethlen-utca í. ^ P|)Í ITIKA1 N11 PL! HP # ELÖFÍZETÉS 1 HÓRA 2' 50 P* N e§T edévre 7* 50 P Postatakarék! csekkizám 47139. Telefon 77. fUUlilMl MrlhAí Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Az Interparlamentáris Unió Budapesten Az Interparlamentáris Unió elnöke, Wíard gróf, volt belga miniszterelnök, még a kon­gresszus megnyitása előtt ér­dekes és magyar szempont­ból felette jelentőséges kije­lentést tett. Azt mondta, hogy az Unió nemcsak azért jött immár másodízben Budapest­re ülésezni,! mert a magyar főváros a világ egyik legszebb fővárosa és mert a magyar parlamentnek azok a képvi­selői, akiket megismertek, a legnagyobb megbecsülést és rokonszenvet keltették az Unió vezetősége és tagjai körében, hanem azért is, mert „Ma­gyarországon találja meg az Unió azt a légkört, amely al­kalmas tárgyalásainak lebo­nyolítására." Ezt a kijelentést nem elég egyszerűen tudomásul venni, ezt értékelni kell és gondos­kodni kell róla, hogy széles, messze visszhangot kapjon. Hogy elérjen mindenhová, Genfbe és a hatalmak fővá­rosaiba, mert egy nagy értékű, magas erkölcsi testület töké­letes tárgyilagossággal szem­lélődő és ítélő elnöke állapí­totta meg, hogy a kirabolt, megcsonkított, igazságtalanul elnyomott, szuronyerdővel kö­rülvett Magyarország a rend és fegyelmezettség, a nyugati kultura, európai műveltség és tudomány biztos és öntudatos szigete. Az ország fővárosa európai értelemben vett világ­város, az ország népe a ke­resztény nyugati kultura hor­dozója és fejlesztője, ez az ország határ Nyugat és Kelet között. Eddig tart Európa és itt kezdődik a Balkán, Kétségtelen, hogy a vendég udvariasságát is számba kell venni, de vitathatatlan tény, hogy a Dunamedence bizony­talan politikai és gazdasági vi­szonyai közt a budapesti és magyar élet rendjét őszintén és méltán tartja az Unió el­nöke a legmegfelelőbbnek a nemzetközi tárgyalások szá­mára. Méltán, mert ez a nép dolgozik megfeszített erővel jobb jövőjéért s miközben har­Gömbös miniszterelnök elnököl a legközelebbi minisztertanácson Gömbös Gyula miniszterelnök nagytétényi üdülését megszakítva, lüsén Királyszállásra utazik, hogy szabadságának hátralevő idejét ott töltse. A miniszterelnök állapota egyre javul és orvosai szerint fel* gyógyulása most már biztos ütőn halad. GőmbÖ9í Gyula a nap legna* gyobb részét gyümölcsösében tölti. Állandóan összeköttetést tart fenn a kormány tagjaival és élénken ér« deklődik a politikai események iránt Gömbös Gyula miniszterelnök ki* vánságára Királyszálláson a nyár folyamán minisztertanácsot fognak tartani, amelyen személyesen akar i" elnökölni. A minisztertanácsot | augusztusra tervezik. Merénylet Mária román anyakirályné ellen Mária román anyakirálynő 1 vona* tát Renescure és Saint Omer közt baleset érte. A rendőri prefektus je* lentése szerint a mozdony egyik leg* jelentéktelenebb alkatrésze a moz* donyvezető fejére esett és könnyeb* ben megsebesítette. A mozdonyve* j zető mindennek ellenére tovább ve« zette a vonatot. Ezzel szemben a Paris Soir tudói sítója azt írja, hogy valószínűleg merényletet követtek el Mária ki* rályné vonata ellen. A mozdonyve* zető kődobálástól származó komo-­l>abb sérülést szenvedett. A vonatot azonnal megállították és osak meg* lehetős nagy késéssel folvtatta út* ját. Borzalmas bosszú egy angol gyáros ellen Borzalmas merényletet hajtottak végre Madridban egy angol csipke? gyáros ellen. A gyáros éppen irodá* jába igyekezett, amikor egy autó el* haladt mellette és onnan bombát dobtak le a gyáros kocsijára és re* volverlövéseket adtak le. A bomba nem robbant, a revol* verlövések azonban megölték a gyá* rost és súlyosan megsebesítették a vele együtt utazó unokaöccsét. A merényletet az angol gyáros elbo* csátott munkásai bosszúból követ* ték el. Marlen Dietrich magyar lány Feltűnően érdekes cikket közöl a Nagyváradon megjelenő Nagyvárad című napilap. A cikk megállapítja, hogy Marlene Dietrich, a világhírű filmdíva nagyváradi születésű. Édes* apja volt császári altábornagy, aki a 90*es években a nagyváradi lovas* dandárnak volt a parancsnoka. 327.000 vagon búzát exportál Románia Romániában az idén rekordaratás van és olyan nagymennyiségű búza termett, amilyenre az utóbbi két év* tizedben még nem volt példa. A hi* vatalos becslés szerint Romániának 327 ezer vágón exportra váró búza* feleslege van. Nemzeti búzahivatalt szerveznek Párisban A francia kamara hajnali négy óráig tárgyalta a nemzeti búzahiva« tal felállítására vonatkozó törvény* javaslatot. A hivatal felállítása mel* lett foglaltak állást a gazdaérdekelt* ségek és a kormánypárt, míg az úgynevezett iparosblokk ellene. Időjárás Szél gyengül, hőmérséklet emelke* dik, egyes helyeken futó zápor le* hetséges. col a mindennapok kenyeréért, tud és akar közreműködni a nagy, európai közösség mun­kájában is. Ez a aemzet pil­lanatra sem mond le revíziós jogairól, de távol áll még ál­modozásaiban is a felforgatás­tól, a nyers erőszak fegyverei­től. Dolgozik és bízik az igaz­ság erejében, mely ha olykor lassan is, de megingathatatlan bizonysággal győzedelmeskedik mindig, minden téren. A világ csaknem valamennyi állama elküldötte most hoz­zánk parlamentjének képvi­selőit és ez a félezer politikus csak azt tapasztalhatja, hogy ez a kis nemzet az alkotó munka, a politikai stabilitás, a keresztény világnézet, az ál­dozatkész és öntudatos haza­fiság alapjain él és küzd olyan nemzeti ideálokért, amelyek­nek megvalósulása egyetemes európai érdeket jelent. A pásztói kerületben mindkét ielölt beadta ajánlását A pásztói pútválasztás/a az aján­latok benyújtásának a határideje ma délben járt le. iize. két cra előtt néhány perccel mindkét jelölt bi­zalmi egyénei megjelentek a válasz­tási biztos előtt és 5—5 ezer alá­írással beadták az ajánlási ívüket. Az aláírások felülvizsgálására 2 napi határidőt tűzött ki a biztos. Egyre jobban kibontakozik az amerikai aszálykatasztráfa Londoni jelentések szerint az amerikai kormány a befutott jelen* tések alapján most állítja, össze az aszályokozta kár pusztító nagysá* gát. A katasztrofális terményhiány miatt nagy az elkeseredés. Aa Egye* sült Államokban 145 millió, Kana* dában pedig 70 millió bushellel ke* vesebb búza termett, mint a mult évben, ami 250 millió dolláros kárt jelent. fiz interparlamentáris Unió tagjai a kormányzónál A Budapesten összeült Interparla* mentáris Unió mintegy 450 résetve* vőjét Horthy Miklós, Magyarország kormányzója ma délben kihallgatás son ifogadta. A kihallgatás a kora délutáni órákban még tart. Ipor hazatért Genfből A Népszövetség genfi ülését elő* reláthatólag ma vagy holnap befeje* zik. A genfi magyar főmegbizott, Apor báró ma délelőtt már el is hagyta Genfet és a délelőtti vonat* tal visszautazott Budapestre. 60 ezer holdon pusztított Gömörben a jég Miskolc felett tegnap délután hir« telen vihar keletkezett s a város és a távoli környéken mogyorónagy* ságú jég pusztított. A jégverés to* vább, mint egy negyedóráig tartott és 60 ezer holdon okozott súlyos kárt. Szigorú megbüntetését kérte a menyasszonygyilkos hentessegéd Hegedűs Ferenc tápiószecsői hen* tessegéd ez év áprilisában 17 éves menyasszonyát, Szabó Margitot 20 késszúrással, állati kegyetlenséggel meggyilkolta. Borzalmas tettéért ma délelőtt vonta felelősségre a bíróság. A gyilkossággal vádolt hentessegéd felszólalása során arra kérte a bíró* ságot, hogy szigorú büntetést szab* janak rá, mert bűnhődni akar, azt ölte meg, akit legjobban szeretett. A bíróság Hegedűs Ferencet szándé* kos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért 12 esztendei fegyházra ítélte. Az ítéletben úgy a vádlott, mint az ügyész megnyugodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom