Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 127-148. szám)
1936-06-11 / 134. szám
6 ftlrid. ^ JSÍYÍKVTDÉIC „ jZabolcsi hiRLAt (Trianon 17.) 1936. junius hó 11, Értesítés hiteligénylők részére! Pénzkölcsön közvetítésre vonatkozö engedélyem és előnyös összeköttetéseim folytán az Országos Hitelügyi Tanács által megállapított kamattételek mellett folyosittatok kölcsönöket házakra és mezőgazdasági ingatlanokra I. helyű bekebelezés mellett. Felvilágosítások díj- és költségmentesek. Csillag Nándor ny. banktisztviselő, a m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium által engedélyezett ingatlan adás-vételt irodája. Nyíregyháza, Nyirvizpalota. Telefonszám: 601. SZÍNHÁZ Cigányprímás Kedves gondolat volt az igazgatóság részéről, hogy a gyönyörű zenéjü Kálmán operettet felelevenítette. Felnőtt egy uj generáció, amely nem is tudja a mai jazz őrület mellett, hogy tulajdonképpen mi az operett, hogy ez a szó hogy „operett" régen, komoly muzsikát jelentett. A tegnap esti repriz a siker jegyében zajlott le. A társulat kitűnő előadásban hozta ki Kálmán Imre nagy operettjét, a Cigányprímást. A közönségnek faz a része is, mely a régi időkből ismerte az operettet, örömmel hallgatta a remek szép muzsikát, a régi szép melódiák most is üdén, frissen hatottak, melegséget, örömet s sok szép emléket lopva a közönség szivébe. Az előadásról csak a legjobbakat Írhatjuk. Sik Rezső Rácz Palija klasszikus alakítás. Érezni lehetett a játékán, hogy mennyire szívvel, lélekkel formálja tökéletessé a cigányprímás alakját. Neki is régi emlékei közé tartozik ez a darab. A fiatal Rácz szerepét Madarász játszotta. Kellemes szinész, szépen énekel. Lantos Ica Sári alakja is nagyon kedves. Közvetlen a játéka, vidámsága frappirozza a közönséget. Lenhardt Ilona énekesnőnek kitűnő. Organuma kellemes, nagy hanganyaggal rendelkeziki, iskolázott szép hang, gyönyörűen énekel s igy nincs is szüksége bravúrokra. Rajz Jancsi mint mindég, most fis nagyon kedves. Lázár Tihamér férfias, jó bonvivan, Cadeau szerepében Péterfy Antal tul groteszk. A rendezés kitűnő. Külön dicséret G. Nagy Tibor karmesternek. Ma, szerdán este a legnagyobb vigjátéksiker, az Érettségi szerepel a színház műsorán. Budapest—Wien operettujdonság bemutó csütörtökön este színházban. Szántó Armand és Szécsen Mihály, a 120-as tempó nagysikerű vígjátékának kiváló szerzőinek Budapest—Wien c. operettújdonságát mutatja be a színház csütörtökön. Az utóbbi évek legnagyobb operettsikerei sorába számit a Budapest—Wien. — Muzsikájával meghódította Budapest főváros közönségét és elérte a 100-ik előadást, ami mindennél jobban bizonyítja a sikerét. Hosszú előkészületek után a nyíregyházi Városi Színházban kerül bemutatóra a Budapest—Wien slágeroperett szenzációs kiállításban. A főszerepeket Hamvay Lucy, Lantos Ica, Kondráth Ilona, Rajz, Lázár, Keleti, Péterfi, Ladányi, Gáthy és Sándor Ferenc játsszák. A Budapest —Wien Sik Rezső rendezésében csütörtökön A), pénteken B) bérletben, szombaton és vasárnap este bérletszünetben kerül szinre. Csütörtökön délután 4 órakor Aki mer az nyer slágeroperett kerül szinre. Mérsékelt helyárak. Előkészületben a szezon nagy művészi eseménye, Az Ur katonái 1 Szombaton délután 4 órakor a Luxemburg grófja, Lehár rgyönyörü operettje kerül szinre. Filléres helyárak. Helyárak 22 fillértől 96 fillérig. Vasárnap d. u. 4 órakor a szenzációs sikerű 3 ember a hóban kerül szinre. Mérsékelt helyárak. Salamon Béla és Rubinstein Erna vendégszereplése a színházban. Nagy 8íkerek között jutott fel az a két név a karrier csúcspontjára. Rubinstein Erna a világvárosok koncert-termeiben Hubermannal és Jehudi Menuhinnel egyenrangú sztárja a hegedümüvészetnek. Salamon Béla pedig a kacagtatás verhetetlen nagymestere. Az idei nyári szezonban a vidéki közönségnek olyan élményben lesz része, ami pesti közönségnek sohasem adatott meg. Ezt a két hatalmas tehetséget egy este egy műsor keretében együtt élvezheti junius 15-én, jövő héten hétftn este a színházban. — Jegyek Salamon Béla vendégjátékára már válthatók. Dézsmálják a városi parkok rózsafáit Naponta történnek feljelentések, hogy ismeretlen tettesek állandóan megdézsmálják a városi parkok szép rózsafáit, A kora reggeli, vagy esti órákban szerelmes szívű lovagok innen szállítják szivük kiválasztottjának a szép vérvörös rózsákat. De üzleti célokat is szolgálnak a rózsatolvajlások. A rendőrőrszem előállított egy kisleányt, aki a lopott rózsákat rögtön tálcára rakva, a korzón árulta. Volt olyan eset is, hogy intelligens embereket fogtak rajta, akik szintén a városi parkok rózsafáit dézsmálták. A rózsatolvajok ellen megindult az eljárás. Egy teli kosár rejtélyes eltűnése és egyszerű megkerülése Szóbei Miklós mátészalkai lakos kedden délelőtt a piacon bevásárlásokat végzett. Közben találkozott egy ismerősével, akivel elbeszélgetett és a nehéz, alaposan megrakott kosarat a járda szélére, maga mellé tette. A kosár azonban eltűnt. Szóbei a kosár eltűnéséről jelentést tett a rendőrségen és elmondotta, hogy egy budapesti rendszámú autó állott meg mellette és minden valószínűség szerint annak utasa emelte el a kosarat. A rendőrség kellő értékére szállította le a bejelentést, amely hamarosan meg is oldódott, mert az eltűnt kosarat behozták a rendőrségre. Valaki tévedésből elvette. Ezzel megoldódott az autós kosárszöktetés rejtélye. Szabo'csvármegyei Erzsébet közkórház Nyiregyházán. 373—1936. ikt-szám, Hirdetmény. A Szabolcsvármegyei Erzsébet Közkorház nyilvános verseny utján eladja, esetleg egy tételben is a kórházban elhalt egyének után viszszamaradt, használt ruhanemüket. A nyilvános árverést az intézet gondnoki hivatalában fogjuk megtartani, s határidejéül f. é. junius hó 16 napjának 4 óráját tűzöm ki. Nyíregyháza, 1936. junius 8. Dr Korompay Károly 2863 3 igazgató. Bármily feliratú gumibélyegző eredeti gyári árban megrendelhető a Nyirvidék Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában, Bethlen u. ». Telefon 77 Árverési hirdetmény kivonata A nyíregyházi kir. jbiróságnak 5406—1935. sz. végzése következtében Phőnix Általános Biztosító javára 35 P 24 f. s járulékai erejéig 1935. évi december hó 2-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 2.258 P-re becsült következő ingóságok u. m. bútorok stb. nyilvános birói árverésen eladalnak. Az árverésnek Nyiregyházán, Bujtosutca 35. és folytatva Benes Lászlo-tér 11. "leendő megtartása határidőül 1936. évi junius hó 23-ik. azaz huszonharmadik napjának délelőtt 11 órája kitűzetik és |az érintett ingóságok, készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nyíregyháza, 1936. május 29. Szántó Ármin kir. járásbirósági vhajtó. Ejcpress hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Lakása csak ugy lesz tiszta, ha Nánássy ciánozza. Kossuth-utca 9. 3708 Rpróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további «ot 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig % fillér, minden további szó 6 fllü KIADÓ LAKÁSOK KIADÓ augusztus 1-ére 3 szobás előszobás, terraszos szép lakás Nyirfa-utca 43. alatt. Értekezni ugyanott. 2887-3 BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Perfekt mindenes szakácsnő junius 15re, vagy 'julius l-re felvétetik. Nyírvíz palota I. emelet 3. 2794-10 Gyermek mellé julius és augusztus hónapokra jó bizonyítvánnyal keresek megbízható szobaleányt. Cim a kiadóban. 2852-3 Megbízható jóházból való leányt éves bizonyítvánnyal mindenesnek felveszek. Cim az Ujságboltban. 5x Főznitudó fiatal mindenes bejárónő könyvvel azonnalra kerestetik. Pacsirta-u. 20. szám. 2882 Fiatal megbízható mindenest vőlegény nélkül felveszek. Kállai-utcl 32. 2885 Ügyes vízvezeték kezelőt és tanulót azonnali belépésre felveszek. Stern, Körte-u. 18. KÜLÖNFÉLE Villamos vibrációs masszás-gép teljesen jó állapotban eladó. Kozmetikusoknak kiválóan alkalmas. Cim Nádor-u. 64 sz. 5—8 szobás komfortos Jakást keresek. Egy kisebb méretű jégszekrényt megvételre keresek. Címét a kiadóba „kérem leadni. 2862-3 Férhez menne 10.000 pengő hozománynyal 35 éves izr. vallású {úrilány. Levelet .Kereskedő" jeli gére a kiadóba kér. 2881 Soffőr, ki kovácsmunkához is ért, azonnalra állást keres. [Angyal András Baktakércs. 2883 Bútorozott szoba, fürdőszoba használatai a MÁV. állomáshoz közel Madách-u. 6. szám alatt kiadó, ugyanott Jegy amerikai szekrény-bőrönd eladó. | 2880 3 szép cserépkályha Jutányosán eladó. Kossuth-utca 81. 2884 BAKTALÓRÁNTHÁZAI országos vásár junius 30-án kedden, aug. 17, november 9-én lesz, 2886 A srerKejutiiert ieielói: Dr. O A H A Y GYULA A kiadásért felelősi a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó SifttitJ Társaság, Kovách B. éa Táros' kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a „Merkúr" könyvnyomdából SAMAB nxond&vmeti i On» KKeo^. Nyirsgyluijtt, Bonaénjf-irtm & wfca. M. N. B. 384, sz. e. alapján. Majdnem ingyen utazhat a szenzációs Bécsi ünnepi hétre külön vonatunkon. Útlevél nem szükséges. Vasúti költség Budapesttől Bécsig és vissza 22'20 pengő. A vasúti jegy árában a 6 pengő értékű Bécsi Ünnepi hét ára is bennfoglaltatik, amelynek ellenében 25—50 százalékos kedvezményt élvez a különféle zenei, sport és művészeti eseményeknél. Kívánságára rendkívül olcsó bécsi szállodában, vagy penzióban elhelyezzük, amelynek diját itthon pengőben fizetheti le. Minden utas 50 schilling és 30 pengő zsebpénzt vihet magával. Indulás Budapestről junius 19-én déli 1 órakor. Visszaérkezés Budapestre junius 21-én este 10 órakor. — Nyíregyházáról Budapestig és vissza egyéni utazásnál is vasúti kedvezményt kap. Jelentkezési határidő junius 13. —• Részletes felvilágosítással szolgál a Provincia Utazási és Jegyiroda nyíregyházi képviselete, a Nyirvidék-Szabolcsi Hirlap kiadóhivatala, Bethlen-utca 1. szám.