Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 127-148. szám)

1936-06-27 / 147. szám

6 «*r?fl. _ ^ JSÍYÍRVICÉK SZ Ag gfrcsi HIRLAP (Trónon 17.) 193 6 junius hó 27 A betegek érdeke, az OTI-rendelők fokozatos fejlesztését és gyógyfürdők létesítését követeli a Tiszántúl centrumaiban Urbán Ferenc posthumus cikke Ha az OTI kerületi székhelyek úgynevezett központi rendelőiben beszédbe elegyedik az ember a vá­rakozó betegekkel, látja, hogy a sá­padt, összetört páciens nem mindig a betegség súlya alatt szenved, ha­nem a nyugalmából az éjszakai idő óráiban kizavart emberrel van dolga. öt, tiz, tizenöt kilométert tesznek meg előbb gyalog, vagy szekeren, hogy vonatra ülve. ujabb 10—50 kilomé­tert törődjenek vonaton.] Képzeljék el ennek a tortúrának a hatását a beteg szervezetére, hozzá­számítva még azt is, hogy a beteg­nek két-háromféle vizsgálaton kell keresztül mennie, közbe természete­sen az előszobák fapadjain szoron­gania csaknem félnapon át s végül izgulnia, hogy a vonatot le ne késsé. Nem betegnek, hanem egészséges embernek is sok egy kicsit a jóból. Mennyivel ideálisabb állapot volna betegre és orvosra egyaránt, ha a kerületi központok szakrendelői néhány ágyas kórszobával láttatnának el, ahol a betegek nyugodtan kipihennék az uti fáradal­makat okozó izgalmaikat 4s az orvos egy testileg és lelkileg nyugodt pácienssel s nem egy agyon­zaklatott emberi ronccsal állana szemben. Ilyen pihenő rendszerű kórszobák létesítése és fenntartásaiköltségeinek egy részét ma is kiadják a pénztá­rak útiköltség cimén. Vannak ugyan­is betegségek, amelyeknek kivizsgá­lása két napot vesz igénybe s a vizsgálatra berendelt beteg — jó vasúti összeköttetés esetén — haza­utazik s másnap ismét visszatér a vizsgálat befejezése miatt. Ilyen eset­ben kétszer vesz fel útiköltséget, ami az emiitett eset rendszeresítése következtében feleslegessé válna. Van még egy másik nagy hát­ránya a Tiszántúlnak az ország más vidékeivel szemben, amely nemcsak közgazdasági, hanem közegészség­ügyi szempontból is erősen kifogá­solandó. Hiányzanak a Tiszántúlon a preventív-gyógykezelést, továbbá az utókurák célját szolgáló intézmények. Ezek pedig a modern gyógyászat­ban szinte elengedhetetlen kellékek. Ilyen intézmények létesítésére alkal­mas területek, erdők stb. ugy a Ti­szántúlon, mint az onnan könnyen megközelíthető helyeken is vannak. — Szép, szép — de hát ez mind pénzkérdés, mondják maguk­ban sokan. Hát igen, pénzkérdés. Épen azért beszélünk róla, mert hisz az utóbbi években az OTI azon töri a fejét, hogy hova helyezze el gyümölcsö­zőleg egyelőre igénybe nem vett tőkéjét. Rentábilisabb tőkeelhelyezés pedig a jelenlegi gazdasági viszonyok el sem képzelhető, mint maradandó intézmények létesítése, amely intéz­mények egészséges, munkaképes magyar dolgozó társadalmat adnak vissza ennek a sok sebből vérző szegény, letiport magyar hazának. Ezért is ilyen irányban kell tehát javítani az OTI-n, a MABI-n, az OTBA-n és minden egyes népjóléti és közegészségügyi intézményen. Az országgyűlési képviselők tiszán­túli csoportjának közreműködésére ezen a téren is méltón tarthat szá­mot a Tiszántúl népe. SZÍNHÁZ Ma, pénteken este a legnagyobb vigjátéksiker, az Érettségi szerepel a szinház műsorán. Montmartrei ibolya, Kálmán Imre nagysikerű operettujdonságát mutatja be szombaton este a szinház. A Montmartrei ibolya világvárosi sikerei után Nyíregyházán folytatja diadal­mas útját ragyogó kiállításban, szen zációs szereposztásban. A főszereket a szinház kiváló operettegyüttese játssza. A Montmartrei ibolya Sik Rezső rendezésében kerül szinre szombaton A), vasárnap B) bérletben és hétfőn este bérletszünetben. Szombaton délután 4 órakor Zilahy Lajos vígjátéka, Az úrilány kerül szinre filléres helyárakkal. Helyárak 22 fillértől 96 fillérig. Vasárnap délután 4 órakor a leg­nagyobb operettsiker, a Budapest— Wien szerepel a színház műsorán. Mérsékelt helyárak. Hétfőn délután 4 órakor Aki mer az nyer slágeroperett kerül szinre filléres helyárakkal. Legolcsóbb hely 22 fillér, a legdrágább 96 fillér. Nyíregyházán lázasan készülődik ugy a szinház kis művészgárdája, mint az egész város lakossága en­nek a nem mindennapi művészi produkciónak, Az Ur katonái bemu tató előadására. Az előadásra azon­ban nemcsak a katolikus társadalom készül, hanem az egész város lakos­sága felekezeti különbség nélkül iparkodik a hirdetett napokra magá­nak helyet biztosítani a színházban. Az Ur katonái junius 30-án kedden B), julius 1-én szerdán A) bérletben és julius 2-án csütörtökön bérlet­szünetben kerül szinre. Pármai ibolya, Sziiágyi László és Dolecskó Béla frenetikus sikert ara­tott operettujdonságát mutatja be a szinház a jövő héten. Zöldhelyi Magda, kiváló tehetségű fiatal nyíregyházi művésznő vendég­felléptével a primadonna szerepben, Aki mer az nyer slágeroperett kerül szinre julius 3 án, pénteken este a színházban. Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Borsót ciángázzal felelősséggel zsizsikte­lenitek. Bútordarabok poloska, vagy molytalanitását a saját he­lyiségemben vállalom. — Nánássy Kossuth-utca 9. 3708 A nagykállói kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 2722—1936. Tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat Budapest Székesfővárosi Takarék­pénztár rt. végrehajtatónak N Kecán György (nős Leveleki Irénnel) vég­rehajtást szenvedő ellen indított vég­rehajtási ügyében a telekkönyvi ha­tóság elrendeli a végrehajtási árve­rést 10.000 P tőkekövetelés és járu­lékai behajtása végett, A nagykállói kir. jbiróság terüle­tén levő Balkány községben fekvő, s a balkányi 1501 számú telekkönyvi betétben A. I. 1—2, sorsz. s 2946/ 12, 2947/14, hrszám alatt felvett az Abapuszta dűlőben fekvő 33 hold 1200 négyszögöl területű rét és szántóból a B. 1. a. N. Keczátt György (nős Leveleki Irénnel) nevén álló 1/2-ed rész illetőségre 2555 Pengő 25 fillér kikikáltási árban. Ezt az illetőséget a Budapest Székesfővárosi Községi Takarék­pénztár rt végrehajtató kérelmére a kikiáltási ár 2/3-án alul. Dr Szabó Miklós csatlakozott ké­relmére 12.800 Pengőn alul. Nyiradony és vidéke Hitelszzvet­kezet csatlakozott kérelmére 13.500 Pengőn alul. Keczán László csatlakozott kérel­mére 14.200 Pengőn alul. Dr Sörés János csatlakozott kérel­mére 19.000 Pengőn alulj eladni nem lehet. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Balkány község elöljáróságánál meg­tartására 1936. évi julius hó 18 nap­jának d. e. 9 óráját tűzi ki és az ár­verési feltételeket az 1881. LX. t. c. 150 §-a alapján a következőkben állapítja meg: 2. Az árverelni szándékozók kötele­sek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott ár­folyammal számított, óvadékképes ér­tékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elis­mervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908. XLI. t. c. 25. §.) Nagykálló, 1936. március 26. Dr. Reményi sk. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül Nagy József, irodafőtiszt. Harapós kutya zománctábla ismét kapható a Nyir­vidék-Szabolcsi Hirlap kiadóhivatalában Gazdasági cselédek részére szegődségi levél kapható la­punk kiadóhivatalában, Beth­len lutca 1. Névjegyeket olcsón készít & Merkúr- nyomda. Apróhirdetések (0 szóig 80 fillér, minden további ssí 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 6Í fillér, minden további szó 6 Hité' Javító-különbözeti vizsgára leányokat és jfiukat gimnáziumból, avagy polgáriból szakszerűen és t jutányo­sán előkészít a GÖDÉNY TESTVEREK Középiskolai szemináriuma. Kossuth-tér 10. szám. 3183 BETÖLTENDŐ ÁLLÁSOK Hat elemi osztályt végzett jobb fiuk allandó jó ;keresetre felvételnek. Cim az Ujságboltban. Jó szobalányt és jó inast keresek. Cim a kiadóban. J3198-2 Jól főznitudó, rendes mindenes szakács­nőt keresek 1-ére hosszabb bizonyítvá­nyokkal. Brüll festéküzlet Bessenyei-tér 9 Tisztességes főznitudó mindenest £kere­sek jl ére. Pénzügyi palota 1. em 3. Jelentkezés délután 3—5 óráig. "3178 Gépírónő, vagy fiatalember, építkezési irodába alkalmazást nyer. Cim a kiadó­hivatalban. 32GO KÜLÖNFÉLE Vizsga után diákoknak és diáklányoknak fényképezőgép, teniszütő, píng-pong für­dődresz, strandernyő, futbal BLUMBERG­nél- 2970-7 Jókarban lévő 2 női ruha és 1 kabát eladó. Kürt-u. 14. szám alett. 3295-3 5 hónapos dándogg kutya eladó. Fel­világosítás Ruzsonyi Pál sportüzletében Használt, 6 és 8 lóerős gőzlokomobilt vásáról és cserél; traktorok, cséplőgégek, elevátorok, lóherefejtőgepek stb. használt gépek eladók, esetleg cserélhetők s ilyene­ket bérkölcsönre, megbízható traktorge­pészek is kaphatnak: L. LUKÁCS VILMOS gépkereskedésében gNYIREGYHÁZÁN. Nagy raktárkészletemen mindenfajta s leg­kedveltebb uj gazdasági gépek is legelő­nyösebben beszerezhetők., Ugyanitt gyors és gépírónő gyakornokul felvétetik. • OKLEVELES róm. kat. fiatal tanítónő külföldön szerzett német francia nyelv is­merettel környékbeli földbirtokos családnál tanítványt vállal. JEsetleg itt helyben órá­kat ad. Cim a kiadóban. 3187-2. |Jó időben gondoskodjék ERNYŐ szükségletéről. Javít, ujat készít, nagy vá­lasztékot tart anyagokban Blumberg. 3199-2 Használt kettős EKÉKET keresünk meg­vételre. Nyirtassi bérgazdaság, Nyírtura 3186-2 Orosi kövesut mentén. Nyiregyházátó' 4 km-re, 25 m. hold prima föld eladó. Cim a kiadóhivatalban. 2979-2 Nyomtatványok alábbi [szövegben a ki­adóhivatalban darabonként 10 fillérét kap­hatók. Üzlet helyiség kiadó. Kiadódó pince. Ez a ház eladó. — hold töld eladó. Bú­torozott szoba, kiadó lakás, 1, 2, 3, 4, 6, szobás stb. Külterületen lakók postán is be­küldhetik apróhirdetéseiket a hirde­tési díj levélbélyegben való egyidejű melléklésével. A szerkesztőiért felelős: Dr. OARAY GYULA A kiadásért felelős] a Szabolcsi Hirlap Lapkiadó Botéti Társaság, Kovách B. és Tirasí kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a „Merkúr" könyvnyomdában KflkMh nyoHtdav«oe&l t Orom K2ná& Nyiro^hAM, Berwényi-utea 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom