Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 101-126. szám)
1936-05-02 / 102. szám
2. oldal. JSFYÍRVIDÉK _ JZABOLCSI HIRLAF (Trianon 6) 1936. május hó 2. Rttila nemes acél Kerékpár kizárólag Előnyös havi részlet! Kerékpár gumik és alkatrészek legolcsóbb gyári áron. KflTZ MIKSA cégnél Takarékpalota. félreeső düllőben vigan borozgattak s baltával és zsineggel felszerelve a legapróbb részletekig kitervezve várták Richter megérkezését. 24 órával eíöbb megásták az áldozat sírját Matus János, aki rablásért már egy izben büntetve volt, elmondotta még azt is, hogv mintegy két hét óta készültek á gyilkosságra, amit a Matus házaspár tervezett ki. Szombaton délután kimentek a gyilkosság színhelyére és Richter sírját előre megásták, hogy könnyen leplezhessék majd tettüket. Mialatt Matus János kihallgatása tartott alkalmunk volt a községháza rendőri őrszobáján meglátni a gyilkosokat. Szemtöl-szemb® a gyilkos házaspárral A gyilkos as«zony 26 éves csinos fiatalasszony, akin nem látszik meg, hogy három gyermek anyja. Minden szégyenkezés nélkül hangoztatja, hogy szerette Richtert, bár az utóbbi időben már elhidegüst tő e. Az egész ügyről ugy beszél, mintha életének egy érdekes élményét mondaná el. Össze-vissza hazudik és csak akkor remeg meg, amikor tudtára adják, hogy elfogták sógorát, aki már mindent bevallott. Matus János a megcsalt gyilkos férj, mindössze 28 éves és már tiz éve, hogy megházasodott. O rajta sem látszik a megbánás jele. Távol egymástól háttal ültették a gyilkos házaspárt. A néma csendet a férfi egy-egy sóhajtása töri meg. Még csak most kezd tudatára ébredni borzalmas tettének. Már beesteledett, amikor egy szőke, széparcú kisfiucska osont ba a községházát körülvevő kíváncsi embergyürü közül. Matusék kisfia. Illedelmesen köszön és egy pillantást vet megbilincselt szüleire, aztán megkéri a csendőríiszthelyettesí, hogy megkérdezhesse édesanyjától, hogy hova tette a kenyeret, mert éhesek. Matusné szinte dacos gőggel szól oda a gyermekhez: — Kérjetek M?ris rénitöl enni — de tovább nem tudja folytatni mondókáját, mert hirtelen elérzékenyül és könnyezni kezd, talán első könnycsepp, amit életében ejtett. Matusék a bizonyitékok súlya alatt mindent beismernek Matus János kihallgatása után a csendőrhadnagy és a tiszthelyettes maguk elé szólítják Matusnét. — Könnyítsen a lelkiismeretén, valljon be mindent hisz már mindent tudunk. Az asszony egy pillanatig tétován beletekint a semmiségbe, és mintha tettének víziói kezdenék gyötörni, vallani kezd. Elmond mindent, ugy ahogy történt, de azt, hogy a pénzhez is nyúlt, váltig tjgadja. Matus János hasonlóképen mondja el ezután a gyilkosság részleteit, úgyhogy este 8 órára a sötét bünügy minden rejtélye megoldódott. Matusékat a község fogdájának a cellájában külön-külön helyezik el, erős csendőri feiügyelet mellett és ma vagy holnap bekísérik őket a nyíregyházi ügyészség fogházába. A szerencsétlensorsu Richter Jánost ma délután ezrek kíséretében helyezték őrök nyugalomra. Este 9 óra felé jár már az idő, de a kivánciak százai még mindig a községháza előtt csoportosulnak és várják a kiszivárgó híreket. Amikor meghallották, hogy a gyilkosokat már nem kisérik vissza a csendőrségre, a tömeg lassankint eloszlott. A hajdúszoboszlói víz maga sem más, mint tríaskorí tengerek felidézett szelleme Dr Dalmady Zoltán egyetemi tanár szakvéleménye a Hajdúszoboszló gyógyforrás vízéről — A tengeri fürdőket helyettesíti tengerek felidézett szelleme " a tengeri fürdőket helyettesíti. Fü'dőkurákban használható cíontsárüléseknél, rhsumatikus megbetegedéseknél, izomcsuz, ischiás, neuralgiák, szervi idegbajok, gyermekbénulások és sok más hasonló megbetegedéseknél. Ivókúrákra is igen alkalmas, nagy jód tartalmánál fogva alkalmas a golyvás megbetegedések megelőzésére is. A hajdúszoboszlói gyógyfürdő telepén fedett és nyitott medencék, hideg és meleg 7uhanyok, napfürdő, tornaszerek, fedett pihenő csarnok áll a fürdőzők rendelkezésére. A fürdővendéglő éttermében cigányzene és tánc szórakoztatja a vendégeket, A fürdőtelepen rádió és gramofon zene hangszórói kai felelerősitve. — Olcsó lakás és étkezés, dietikus konyha, a szállodákban és penziókban. Mindennemű felvilágosítással készségesen szoigál a fürdőigazgatóság. A hajdúszoboszlói höforás gyógy, vizének rna már világhírre van. Gyógyult betegek ezrei vitték szét évente a viz csodálatra méltó gyógyhatását. Tolókocsikon érkezett, mankóval támogatott betegek százai, teljesen gyógyultan hagyták el a hajdúszoboszlói gyógyvizeket. Dr. Dalmady Zoltán egyetemi tanár, balneo'ogiai szakvéleményében többek között a következőket mondja a Hajdúszoboszló 73 és 78 fokos gázos-gyógyvizéről. — A hajdúszoboszlói vizek konyhasós-lugos jódos hévvizek, igen nagy nátriumhydrocarbor.at tartalommai. Töménységük s összetételük szempontjából igen közel állanak az emberi szövetnedvek összetételéhez, mely miatt joggal lehet őket „föld bői fakadt vársavó"-nak nevezni, mint ahogy ezt a kifejezést hasonló összetételű francia gyógyfürdők használják. „A hajdúszoboszlói viz maga sem más, mint triaskori Ha b or... Legyen tokaji bor! 1 liter édes tokaji szamorodni 88 fillér vitéz Tornay István fűszer és csemegeüzletében, Bethlen-utca 4. szám. Telefon 126. iz olasz sikerek újból felvetik a megtorlás kérdését Szaszabana elesett. A város környékének elfoglalásával az utolsó remélt védelmi vonal is összeomlott s most már az olaszok semmiféle komoly ellenállásra sem számiihatnak. Ismeretlen forrásból származó tudósítás terjedt el, hogy a négus visszatért a fővárosba és megkezdte az ellenállás megszervezését. Arról azonban, hogy mikor, milyen uton tért vissza a négus, minden tudósító hallgat. Nagyon valószínűnek tartják, hogy ez alkalommal is, mint máskor, csak a helyettese jelent meg Addisz Abebában, hogy a kedélyeket megnyugtassa s a négusról hirt adjon. Az angol tudósítók szerint a főváros bevétele rövidesen megtörténik. Megoszlik az angol közvélemény Az olasz harctéri sikerek természetesen felvetették Londonban ismét a megtorlás kérdését is. Az angol alsóház halnapi ülésén ezzel kapcsolatosan nagy vita válható. A News Chronicle, amely kezdettől fogva a leghevesebben sürgette az Olaszország elleni megtorlást, most a megtorlás szigorítása mellett foglal állást. Ezzel szemben a konzervatív párt a megtorlások megszüntetését követeli. A holnapi ülésen Chamberlainé is felszólal s maga is a megtorlások megszüntetését fogja követelni. A Morning Post szerint a konzervatív párt felfogását mindenben osztja a délvelszi bányavidék. Ezen a vidéken az olasz szénszállítások szünetelése óta nagyméretűvé vált a munkanélküliség s ha még tovább tart ez a helyzet, a szénbányákat be kell csukni. Általában véve a lapok azt hiszik, hogy ha Londonban a megtorlás hivei jutnának győzelemhez, nagyon súlyos napok virradnának Európára. Profession TE0D0RE0V grafologus bátkinek elkészíti jellemrajzát, mérsékelt díjért. Keresse fel Bencs László-tér 13. számú lakásán. Fogad egész nap vasárnap is. flncober olasz kézre került Az olasz hadsereg tovább folytatja az eiőnvomúiást De&sziéből AddisAbeba felé. Az olasz előőrsök csütörtökön már félúton voltak. A Gondarból előrenyomu'ó csapatok elfoglalták Debra Tábort. Az Oeuvre értesülése szerint a né gus az Abesszínia nyugati részében levő Goreba helyezi át az ország székhelyét, majd az esős időszak elmultával gueriila harcot kezd az olaszok ellen. Egy londoni tudósítás szerint az olasz előőrsök már bevonultak Addis Ababába. A hir hitelességét nem lehet ellenőrizni, ezért a legnagyobb fenntartással kell fogadni. Római jelentés szerint Badoglio csapatai elfoglalták Ancobert, amely az Addis Abeba felé vezető karavánul mentén fekszik. Imru hercegnek 15.000 főnyi csapata csak a legutolsó pillanatban tudott kimenekülni a Dabra Tábort elfoglaló olaszok gyűrűjéből. a pénzügyminiszter genfi utja Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter holnap Genfbe utazik, hogy résztvegyen a népszövetségi tanács május havi ülésén. Távo létében a pénzügyi lárca ügyeit Hóman Bálint kultuszminiszter képviseli. A költségvetés parlamenti vitájában részt vesz a miniszterelnök is, bár az orvosai hosszabb pihenést ajánlottak neki. Békéscsabán mély fúrást kezdenek Békéscsaba környékén Lóczi Lajos egyetemi tanár irányítása mellett próbafúrásokat végeznek. Ha a próbafúrások sikerrel járnak, megkezdik a mély fúrást. Időjárás Kissé élénkebb légáramlás, sok helyen eső, egyes helyeken zivatar várható, a hőmérséklet tovább csökken. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az esedékes előfizetési dijaikat a tegnapi lapunkhoz mellékelt posta befizető lap felhasználásával beküldeni szíveskedjenek. — Helybeli előfizetőink részére a lapkézbesitő asszonyaink viszik ki a nyugtákat.