Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 101-126. szám)

1936-05-19 / 116. szám

4. oldal. SZABQLCSI MIRLAP (Trianon 16.) 1936 május ^ 19 Ballagás az Ev, Leány­gimnáziumban Kisirt szemű, matrózruhás leány­csoport búcsúzik az alma matertől, tanároktól, iskolatársnőktől. A Bal­lag már a vén diák... melódiája néha egészen elhalkul, a meghatottságtól összeszorult torkok képtelenek han­got adni. A többi osztály növendé kei is könnyeznek, mindenkinek fáj a bucsu. Az iskola kapujában a nemzeti zászló körül csoportosulnak a szülők, tanárok, ők is könnyez­nek. Elek M. búcsúzik. Búcsúzik az igazgatótól, osztályfőnöktől, tanári kartól, ifjúságtól, iskolától s gond talan diákélettől. — Az a nevelés, az a ludás, — mondotta — melyet itt kaptunk, biz­tos alapja lesz további életünknek. Ezt tudjuK, és nem fogjuk sohasem elfelejteni. Majd megköszöni az osztályfőnök jóságát, a tanári kar f radságát, vé­gül bensőséges bucsut vesz osztály­társaitól. Kardos É, VII. oszt. tanuló egy-egy szál virágot adott a búcsúzóknak, majd az igazgató szólt az életbe ki­lépő lányokhoz. Szivükre kötötte, hogy őrizzék ^meg hitüket, nemes ideáljaikat az élet göröngyös utjain is s ha elfáradnak, jöjjenek bizalom­mal az alma mater falai közé, hol nemcsak annak ajtajai, de az ő s a tanártestület szive is mindig nyitva fog állani előttük. A fővárosi cigányprímás nagysikerű bemutatkozása a Kiskorona Étteremben Szombaton este mutatkozott be a nyíregyházi közönségnek Zsolnay Jancsi, a budapesti Debrecen Étte remnek volt kedvenc cigányprímása. Az igen szimpatikus, jómegjeienésü Zsolnay Jancsi már az első pillana­tokban sikert aratott. Tökiletesen művészi hegedüjátékával, muzsikali tásával, egyéniségének kedvességé­vel, valósággal frappirozta a Kis korona Étterem közönségét. Énekel is, nagyon szépen. Haigulatot, vi­dámságot visz a zenekarába. Szebb­nél-szebb magyar nóták csendülnek fel hegedűjén, de egyforma szépen játssza a divatos slágereket is. Vér beli cigányprímás ez a Zsolnay Jan­csi, hamarosan dédelgetett kedvence lesz a nyíregyházi közönségnek. A szombat esti bemutatkozáson a a Kiskorona Étterem közönsége nagy szeretettel fogadta a fővárosi cigányptimás játékát. A vendégek nagy elismeréssel adóztak a kitűnő vendéglősnek, Sóváry Ferencnek, aki nagy anyagi áldozatokkal meg­szerezte a Kiskoronának ezt a re­mek muzsikust, aki bejárta a kül­földet, Svájcban, Bulgáriában, Tö­rökországban • évekig muzsikált, a görög követségnek udvari prímása volt hosszú ideig. A Kiskorona Étterem, kitűnő kony­hája mellett, szombattól kezdve fő­városi zenével is kedveskedik ven­dégeinek. Bármily feliratú gu míb élyegzo eredeti gyári árban megren­delhető a Nyirvidék Szabolcsi Hírlap kiadóhivatalá­ban, Bethlen u. >. Telefon 77 Május 23-án kezdődik a nyíregy­házi sziniszeziB Megnyitó előadáson bemutatásra kerül az „Érettségi" Sebestyén Mihály a Nyíregyháza misko'ci színházak igazgatója az idei színi évadját május hó 23-án kezdi meg a nyíregyházi Városi Színház­ban. A megnyitó előadáson színre kerül Fodor László rendkívüli siketü vigjátékujdonsága az „Érettségi". Az utóbbi évek legnagyobb sikerű da rabjának főszerepeit: Hmivay Lucy, Gyarmalhy Anikó, Kondráth I ona, Várady Piri, Czobor Imre, Rajz Jan­csi, Lázár Tihamér, Ladányi Ferenc, Gáthy Pál, Kelei Árpád, Péterfy Antal és Sík Rezső játszák. A megnyíló előadás ünnepi kül­sőségek között történik. A miskolci .Érettségi" előadásáról, a lapok a legnagyobb dicséret hangján emlé­keztek meg s igy bizonyosra vészük, hogy az „Érettségi" Nyíregyházán is folytatni fogja diadalmas sikerű útjái. ZSZESaSSK • A. vállaji thalliumos tragédia a tábla előtt Megváltoztatták a nyíregyházi törvényszék Ítéletét Országfzerle nagy feltűnést kel tett a mult évbenaVáüaj községben töriént hármas gyermektragédia, amelynek következtében Lázár Klára, testvére Magda és Berger Endre kisgyermekek pusztultak el. A gyer­mekeknek Kádár József körorvos thaliumot irt fel, de az orvosságot tuladagolta és az erős méreg mind­három gyermeket elpusztitoíta. A nyíregyházi törvényszék háromrendbeli gondatlan­ságból okozott emberölés vétsége miatt Kádár József dr t 300 pengő pénzbünte­tésre itélte. Fellebbezés folytán szombaton tár­gyalta Kádár József dr ügyét a deb receni tábla, ahol a védelmet szin­tén dr Murányi László ügyvéd látta el. A tábla megváltoztatta tör­vényszék ítéletét és!a bün­tetést 500 pengőre emelte fel. Az Ítélőtábla súlyosbító körülmény­nek vette, hogy a vállaji tragédia előtt rövid idővel töriént a ceglédi thalliumos mérgezés és igy Kádár dr nak, aki errői tudott, fokozatos elővigyázatossággal kellett volna ügyelnie a méreg adagolására. Az ítélet jogerős. Földes Drogéria p-g" Városházépület "IT Veszünk legmagasabb napi árban szépen szárítva, átvacsalán, hársfa, bodza, pipacs és búzavirágot, kőrisbogarat, aranyrozsot. Elénk fürdőélet Debrecenben a gyönyörű nagyerdei fürdőn Az Egyetemi Orvosi Vegytani In­tézet elemzése szerint 1000 gramm vizben 2 83 gr. konyhasó, 2-25 gr. náiriumhydrccarbonat, 0-13 gr. nat­riumcarbonat, O'Ol gr. natriumbro­nid és 0 003 gr. nátriumjoditot tar­talmaz. Az orvosprofeszorok véleménye szerint a debreceni gyógyfürdő vi­zét, rheuma, csuz, izületi bántalmak­nál kitűnő igen eredményesen hasz­nálják. A gyógyfüidöben iszappako­lás, gyógytorna és állandó orvosi felügyelet van. Strandfürdő és fedett uszoda áll a fürdőzők rendelkezé­sére. A nagyerdei fürdőtelep világvárosi viszonylatban is a legelső fürdők között áll. Remek szép parkírozása, felszerelése, a fürdőszemélyzet elő­zékenysége minden dicséretet meg­érdemel. A meleg májusi napok óriási élénkséget hoztak a debreceni für­GNYILT a mai igényeknek megfelelően, modernül berendezve A HAJDÚSZOBOSZLÓI GAMBR1NUS- SZÁLLu ÉC RTTFPFM Cégtulajdonos: CO CllLIXLm vité z Nánássy L. dőnek. Naponta már is sok százan füjdenek a hőforrás meleg vizében, de a strand fürdőnek is élénk láto­gatottsága van. Az előjelek azt mu tatják, hogy az idén, a debreceni fürdő látogatottság tekintetében, az eddigt évek forgalmát messze felül fogja múlni. Igen nagy az érdeklődés külföld­ről is. A legtöbb fürdő vendég Bu­dapestről és környékéről jelezte ér­kezését. De nagyon sokan mennek nyaralni Nyíregyházáról és környé­kéről is. Gazdalegény és vályogvető cigány harca az országúton A mentők életveszélyes állapotban az újhelyi Erzsébet kórházba szálli tották Ragyák György bodrogolaszi vályogvető cigányt, aKinek koponyá­ján hatalmas seb tátongott. A nyo­mozás megállapította, hogy Ragyák egy országúti verekedés áldozata. Kiderült ugyanis, hogy a vályogvető cigányt Iliés Balázs bodrogolaszi gazdalegény szóváltás közbsn úgy vágta fejbe egy kapával, hogy vé­resen terült el a földön. A nyomozás során kihallgatott Illés azzal védekezett, hogy ő ön­védelemből ütötte le Ragyákot. A súlyosan sebesült ember ezzel szemben kórházi ágyán azt vallotta, hogy Illés előbb fiát bántalmazta, majd mikor ő a gyerek védelmére sietett, Illés pofonütötte és kapát emelt rá. Ő kicsavarta a kapát a gazdalegény kezéből és eldobta. Per­cek múlva, amikor hazafelé igyeke­zett, Illés a kapával orvul leütötte. A véres országúti verekedés ügyé­ben erélyesen folyik a nyomozás annak a kiderítésére, hogy a sze­replők előadásai mennyiben felelnek meg a valóságnak. — A kisvárdai áll. Bessenyei György reálgimnázium folyó hó 24 én tartja 25 éves jubileumi ün­nepségét. Az intézet felkéri volt ta­nárait és érettségizett növendékeit, hogy az ünnepélyen megjelenni, vagy fényképpel ellátott értesítést küldeni szíveskedjék az iskola levéltára és fényképgyüjteménye számára. 2x RÁDIÓ Május 19. Kedd. 41o Asszonyok tanácsadója. — 5oo Előadás. — 530 Cigányzene. — 6oo Míkrofonséta az Országházban. — 7vo Operettelőadás a Stúdióban. — 925 Hirek. — 945 Szalonzene. — lo'lo Időjárásjeleniés. — 1055 Németnyelvű előadás. — 11-15 Hangverseny. — o 05 Hirek. BUDAPEST II. 505 Cigányzene. — 6-25 Francia nyelvoktatás. — 6 m55 Me­zőgazdasági félóra. Állaadó hétköznapi köivetltéi 6-4:5 Torna. Utána gramofon. — 10.0i Hirek. — 10-20 Felolvasás, — lo4S Felol­vasás. — 11-10 Nemzetkőzi vizjelzó szcil gálát. — 12-00 Déli harangszó. — 12-OC Hangverseny. — 12'30 Hirek. — 1-1S Idó jelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 1-40 Hangverseny. — 2-40 Hirek, élelmiszer­árak^ piaci árak, árfolyamárak. — 4-4! idöieliós, időjáráselentés, h, ek. Fizessen elő a Nylrvidék­Szaholcsl Hírlapra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom