Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 101-126. szám)
1936-05-19 / 116. szám
OLCSI HIR Szerkesztőség: és kiadóhivatal Bethlen-utca I. Postatakarék! csekkszám 47139. Telefon 77. * POLITIKAI NAPILAP * Előfizetés 1 hóra 2'50 P. Negyedévre 7*50 P Köztisztviselőknek 20 százalék engedmény Ara 10 fillér. Nyíregyháza, 1936 május 19. (Trianon 16.) , v_ é T, olyami n6 (955 | „ rt m. * Kedd YÍMWÉK Gátat kell vetni a destrukciónak Reméljük, hogy azzal a párthatározattal, amit a Nemzeti Egység Pártja legutóbb hozott, eltűnik a magyar közéletből az a botrányos tónus, amely abban éli ki magát, hogy a nemzet elfogulatlan közvéleménye felháborodása mellett olyao közéleti férfiakat támad személyében és ócsárol munkájában, akik csak nagyrabecsülést, hűséget, bizalmat és támogatást érdemelnek. A közvélemény előtt ismeretes már, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök, aki közel négy esztendeje valóban emberfeletti munkát végezve, irányítja az ország ügyeit, rövid pihenőre tért, mert hiába rendelkezik elpusztithatatlannak látszó szervezettel, a szakadatlan idegmunka őt is igénybe vette s most orvosai tanácsára nyugalmat keresett. Bár tudatában vagyunk annak, hogy a politika sokszor nem ismer kíméletet, mégis nem tudjuk elképzelni, hogy a magyar közélet annyira elfajult volna, hogy emberi érzésekből kivetkőzve, akkor támadjanak egyesek a miniszterelnökre, amikor ő nyugalomra és pihenésre szorul. Ha ez a támadás a megengedett kritika határán belül mozogna s tisztán elvi jelentőségű mederben nyilvánulna meg, senki sem kifogásolná az ellenzéki véleménynyilvánítást, de amikor valakit elragad a túlfűtött hevület s a személyi aspirációkban való csalódás miatt egyensúlyát veszítve, megingott Ítélőképességgel temperamentuma kirobbanásának minden gátlás nélküli szabad teret enged, s hervadhatatlan érdemeket tapos sárba, az idegölő, megfeszített munkát kifigurázza, a kézzelfogható eredményeket egyszerűen eltagadja, ez mind olyan tünet, amire politikai életünkben nagyon kevés példa van. A Nemzeti Egység Pártja legutóbbi ülésén is szóba kerültek ezek a dolgok s a felszólalók valóban az elfogulatlan közvélemény hangulatáRendkívüli minisztertanácsot tart az angol kormány ződést kötni, a Szovjettel szemben azonban hajthatatlan és semmiféle szerződéskötésre sem hajlandó. Tudni akarja ezenkívül Hitler azt is, hogy Csehország milyen viszonyban van a Szovjettel,'mert tudomása szerint Csehországot a Szovjet bázisul akarja felhasználni Németországgal szemben s haderejét szinte Németország szivéig tudja előretolni a szerződés következtében. A minisztertanácson megjelenik Eden is s jelentést tesz a genfi tárgyalásairól, valamint a Leon Blummal folytatott megbeszélésekről is. Londonból jelentik. Az angol kormányt ma délelőtt rendkivüli minisztertanácsra hivták egybe. Hir szerint a minisztertanács a következő nagyfontosságú kérdésekkel foglalkozik: 1. Hitler békejavaslata, 2. Abeszszinia annexiója Olaszország által, 3. Az angol-olasz viszony jövőjének kialakulása, 4. A Földközi-tengeri egyezmény, 5. A népszövetségi biztonság megerősitésének terve. A tanácskozásokkal kapcsolatosan a Daily Herald azt irja, hogy Hitler változatlanul hajlandó a keleti államokkal is meg nem támadási szerUjabb fordulat történt a Rajniss ügyben Az egyre jobban bonyolódó Rajniss-féle levelek ügyében ma váratlan ujabb fordulat történt. A pestvidéki ügyészség fogházában ül egy magántisztviselő, aki jelentkezett az ügyészségen s azt a vallomást tette, hogy az úgynevezett első számú levelet ő hamisiiotta azzal a szándékkal, hogy ezáltal anyagi előnyöket biztositson a maga számára. Az ügyben egyébként még nem látni világosan. Az ügyészség most azt 'igyekszik megállapítani, hogy ennek az önmagát leleplező Ievélhamisitónak ki szolgáltatta a levélben levő adatokat. Darányi Kálmán miniszterelnökhelyettes az ügyben ma délelőtt felkereste Kozma belügyminisztert s mintegy fél órán át tanácskozott vele. Hadfelszerelési felajánlások Pilsudszky emlékére Pilsudsky halálának évfordulóján több varsói gyár munkássága 1000 gépfegyvert ajándékozott a lengyel hadseregnek, más gyárak munkásai pedig önkéntes munkaórákat aján lottak fel a hadsereg javára. A hadirokkantak egy ezred katonaságot gázálarccal láttak el, ezenkívül egy egészségügyi gépkocsit ajándékoztak az eziednek, egy gyár munkássága pedig tizenkét darab hadikocsitfajánlott fel. Hivatalosan cáfolják a kormány átalakításról elterjedt hireket Az utóbbi napokban Gömbös Gyula miniszterelnök betegszabadságával olyan hirek terjedtek el, mintha a kormány összetételében rövid időn belül változások következnének be. Illetékes helyen kijelentették, hogy ezek a hirek minden alapot nélkülöző kitalálások. Darányi Kálmán, aki a miniszterelnököt helyettesíti, kijelentelte, hogy mindenben Gömbös Gyula szellemében vezeti a tárca ügyeit. A kormány meg fogja találni annak a módját, hogy ezeket a pletykákat csirájában elfojtsa. Valótlanok azok a hirek is, amelyek Bethlen és Eckhardt állítólagos bécsi és római útjáról szólnak. Sem egyik, sem másik politikus nem utazott el s nem folytat semmiféle tárgyalásokat. nak adtak kifejezést, amikor követelték, vessenek gátat a a demoralizálásnak, mert lelII Hindenburg léghajó amerikai utja A Hindenburg óriás léghajó második amerikai utjának a felét tette meg Majna Frankfurt és Lakehurst között. Cianó gróf kitüntetése Az olasz király Mussolini vejét, Ciano grófot konzullá nevezte ki az olasz gyarmati érdemrenddel tüntette ki, Mussolini két fiát pedig centuriókká léptette elő. Hz olaszok megmentettek két amerikai ápolónőt Addis Abebai jelentés szerint Badoglio alkirály jelenti, hogyManoila közelében az olasz lovasság kiszabadította az abesszinek fogságából Miss Frida Horn és Miss Daisy Mac Willon amerikai vöröskeresztes nővéreket. Tituiescu Franciaországban is politizál A Daily Telegraph jelentése szerint Titu'escu román külügyminiszter Lyonban arra akarja rávenni Herriot-t, hogy fogadja el a külügyi tárcát. Az angol lap példátlannak" találja az esetet, hogy egy idegen államférfi igyekezzék befolyásolni más állam politikáját. Három öngyilkosság két nap alatt egy házban Bukarestből jelentik. Tegnapelőtt holtan találták lakásán Mirescu Saroltát. A rendőri bizottság a halál körülményeinek megállapítása céljából másnap kiszállt a helyszínre s a szomszéd lakás tulajdonosnőjét is kihallgatta. A rendőrség eltávozása után a nő ciankálit vett be s meghalt. Amikor a nővére megtalálta a holttestét, felakasztotta magát. Osztáiysorsjáték Az osztálysorsjáték mai húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 5.000 pengőt nyert 78762 1.000 pengőt nyert 19137, 77038 (Felelősség nélkül 1) Időjárás Keletről nyugat felé javuló felhősödés, északon még több helyen záporeső, mérsékelt szél várható. Dunántulon a mai nap folyamán még lehetséges eső. Távolabbi kilátás ; nyugodtabb idő, néhány helyen kisebb délutáni záporeső lehetséges. kiismeretlenség és felelőtlenség nem lehet úrrá még egyszer a magyar közéleten.