Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 76-100. szám)
1936-04-10 / 84. szám
4. ^ J^ÍYÍRVIDÉIC _ ZABOLCVI HÍRLAP (Trianon 16.> '936 április 10. Vándordijat nyertek a kisvárdai gimnazisták Budapesten az országos KISOK vivóYersenyény A kisvárdai fiuk pengéjét győzelmes kerületi verseny után még jobban megfényesíti és acélozza az a gyönyöJü eredmény, melyet tehetségükkel, tudásukkal és győzni-akarásukkal az Országos Versenyen Budapesten vivtak ki. Négy fiatal gyerek indult el a minap kiváló mesterük, Komoróczy Péter vezetése alatt Budapestre, telve ambícióval, harcikedvvel, győzniakarással. És törekvésüket teljes siker koronázta. Ugy dolgozott a négy kisvárdai bajnok, hogy méltán vonta magára a pesti nagy vívó klubok vezetőinek figye mét s méltán nyerték el a Hámos Nándor emlékére kiirt vándordijat, mint a versenyekben a legtöbb pontot szerzett intézet. De egyénileg is előkelő helyet foglaltéi a kisvárdai gimnázium két reprezentánsa, élén Jenei Dénes és Radnai György. A tör egyéni verseny II ik helyére Jenei, mig Vl.-ik helyre Radnai került. Kardcsapat versenyben IV.-ik helyen végzett a kisvárdai csapat (Jenei, Radnai, Korcsinszki és György), maga mögött hagyva 12 budapesti és vidéki csapatot. Rlegolcsóbbrádi ój tói a legdrágábbig minden tipus raktáron Rádió csere Szakszerű kiszolgálás Kuharek műszaki üzletében Zrínyi Ilona-utca 8. Telefon 4-76. KRESKAI RÁDIÓLABORATÓRIUM. RADIO Április 10. Péntek. 845 Hirek. — 9oo Ref. istentisztelet. — 10oo Egyházi ének és szentbeszéd. — 1115 Ev. istentisztelet. — H2o Pontos időjelzés. — 12 3o Hangverseny. — 2 oo Hanglemezek. — 3oo Báthory Irén meséje. — 5oo Sportközlemények. — 520 Előadás. — 550 Szalonzene. — 655 Rékai Miklós hárfázik. — 710 Ravasz László dr beszéde. — 735 Passió. — 7-45 Hangverseny. BUDAPEST II. 5oo Nagypénteki lamentáció. — 745 Előadás. — 815 Hanglemezek. — 925 Hirek. Április 11. Szombat. 1000 Hirek. — 1020 Felolvasás. — 10 45 Felolvasás. — lllo Vízállásjelentés. — 12oo Déli harangszó. — 1205 Hangverseny. — 12'3o Hirek. — l'2o Pontos időjelzés. — 13o Szalonzene. — 2 4o Hirek. — 415 Előadás. — 5 oo Előadás. — 53o Hangverseny. — &35 Előadás. — 7oo Harangszó. — 71o Orgonahangverseny. — 745 Előadás. — 82o Hirek. — 84o Hangverseny. — 1010 Időjárásjelentés. — 1015 Cigányzene. 1110 Hanglemezek. — 0 05 Hirek. BUDAPEST II. 555 Előadás. — 6 3o Hanglemezek. — 710 Mezőgazdasági félóra. Borviznek is kitiiiő a „Csokonai ásványvíz" A debreceni hőforrás szénsavval telitett vize, mint gyógyvíz „Csokonai Ásványvíz" név alatt van forgalomban. Az általános vélemény szerint, a viz kitünö gyógyhatása mellett, mint üditő, kellemes borvíz is nagy népszerűségnek örvend. Teljesen pótolja a hasonló összetételű, drága külföldi ásványvizeket. A Csokonai Ásványvíz ma már Nyíregyházán és környékén nagy népszerűségnek örvend. Gyomor és bél megbetegedéseknél, a légzőszervek hurutjánál, epebántalmaknál is remek gyógyhatása van. De a golyvás megbetegedéseknél is .gyógyító hatással van a Csokonai Ásványvíz. Nagyon ajánljuk a közönség figyelmébe. Kapható mindenütt. Főlerakat Altér Bernátnál. Telefon 114 sz. Hatalmas társadalmi eseménye volt Kisvárdának a polgári leányiskola 25 éves jubileumi ünnepsége Szombat este rendezte í kisvárdai áll. polgári leányiskola díszes keretek között fennállásának 25 éves jubileumi ünnepségét. A Nagyszálló színháztermében lezajlott jubileumi ünnepélyen a nagyszámú közönség élén Thuránszky Pál főispán is megjelent. Mielőtt magáról az ünnepélyről beszámolnánk, elsősorban annak kiváló megrendezöjéről Sebestyénné, Jakab Lenkéről kell megemlékeznünk. A jubiláló intézet igazgatónője fáradhatatlan munkával és hatalmas ambícióval készítette elő hosszú heteken keresztül a nagysikerű jubileumi estét. De méltó segitő társai voltak e nagy munkában kiváló kartársai: dr Zimányiné Boros Dóra tanárnő, Zsadon Antal ref. kántortanitó karnagy és végül az ünnepély aktív sikerre vivői, az intézet kedves kis tanítványai, — a szereplők. A Hiszekegy magasztos hangjai nyitották meg az ünnepélyt, majd Sebestyénné Jakab Lenke igazgatónő megnyitó beszéde következett. Keresetlen, de annál melegebb és szivhezszóló szavakkal ecsetelte az estély jelentőségét, méltatta elődjeit Werner Gyulát, Vedres Lászlót és Tóth Annát, majd örömmel nyújtotta át a közönségnek munkájának gyümölcsét, azt a gyönyörű virágcsokrot, melyet az ő virágos kertjében szedett s mely az intézet növendékeiből állott. Ezután régi magyar dalokat adott elő az intézet énekkara dr Zimányiné Boros Dóra vezetésével, nagy tetszést aratva. Werner Gyula ny. igazgató tartotta ezután mélytartaimu emlékbeszédét az intézet 25 évéről. A műsor következő számaként az est egyik legkedvesebb jelenete tárult a közönség elé a „Mesebeli kiskirályhoz..." cimü Pantomimban, melynek aranyos kis szereplői kivétel nélkül mind a legnagyobb elismerésre méltóak. Szűnni nem akaró taps honorálta Kérchy Judit (volt növendék) zongorán előadott magyar dalait. Gyula Diák: „Az utolsó szárnycsapás" cimü egyfelvonásos dramolettje következett ezután. Szereplői csodálatra méltó alakítást produkáltak és méltóak voltak a frenetikus tapsra. Liszt II. rapModern festést a legolcsóban és megbízhatóbban készít "g szobafestőmester. Szarvas-utca 5. szám. szódiáját zongorán adta elő a következő műsorszámként Földes Elza zongoratanárnő, ki hivatásához méltóan játszotta a magyar zenei géniusznak remek alkotásáí. Ezután következett a Kisvárdán még nem látott XIX. századbeli párnás tánc, melynek szintén hatalmas sikere volt. És ezzel a remek s a maga nemében egyedülálló színpompás képpel véget is ért a lélekemelő ünnepség, mely egy 25 éve fennálló magyar iskolának dicsőségét tündöklő fényességgel hirdette negyedszázados évfordulóján. (r. I.) SORSJEGYEMET az uj húzásra meg kell venni a NYIRVIDÉK SZABOLCSI HÍRLAP kiadóhivatalában Teleion 77 NACYiVÁNYI ZOLTAM: MOSZKVAI LÁNYOK... Az uj Oroszország leányai egy más világ, tőlünk nemcsak ezerkilométerekre, hanem életkülömbségre is távoli birodalom szülöttei. Más a létük, az élettel szembenállásuk. Gyökeresen más mindenük, még a szerelmük is. A szerző több éven át élie az orosz életet és jobban ismeri a mai Moszkva gyermekeit, mint bárki más. Regénye ezt a különös, ismeretlen s ezért izgató világot vetiti elénk, ahol még néhol harcban áll a mult és a jelen, tradíciók és ösztönök, — de győzelmes csak egy: a fiatalság és szerelem, amely mindenütt ugyanaz és örökkévaló. Ára egész vászonkötésben 4.80 pengő. Gazdasági cselédek részére szegődségi levél kapható lapunk kiadóhivatalában, Bethlen utea 1. A nyírbátori kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 281—1936. tk. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Nyirbárori Takarékpénztár rt. végrehajtatónak Ádler Dávidné Schwarcz Ella végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. c. 144, 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 840 P tőkekövetelés, ennek 1935. évi junius hó 15. napjától járó & százalékos kamata, egyharmad százalék váltódij, 96 P ÍO fillér eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 42 P 50 f. költség, valamint a csatlakozottnak kimondott Csiha malom 638 P, Áron Ferenc 32 P 70 f, Dr Glückmann Zoltán 32 P tőkekövetelése és járulékai behajtása végett, a nyírbátori kir. járásbíróság területén levő Nyírbátor községben fekvő s a 2236. számú betétben A kereszt 3. sor 1520/11. hrsz. alatt felvett végrehajtást szenvedő nevén álló házra 2000 P kikiáltási árban, a bekebelezett telki szolgalmak sérelme nélkül. A telekkönyvi hatóság az árverésnek a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében megtartására 1936. évi április hó 30. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881. LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a Nyírbátori Takarékpénztár rt. végrehajtató követelése behajtása végetti árverésen a kikiáltási ár egykettedénél, csati, Csiha malom végrehajtató követelése behajtása végetti árverés esetén 4690 P-nél, csati. Áron Ferenc végrehajtató követelése behajtása végetti árverés esetén 5328 Pnél, csati. Dr Glückmann Zoltán végrehajtató követelése behajtása végetti árverés esetén 5360 P 70 f-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. t. c. 26. §.) A telekkönyvi hatóság elrendeli,, hogy a telekkönyvi iroda az árverés elrendelését a nyírbátori 2236. sz, tkvi betétben jegyezze fel. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI. t. c. 21. §.) Nyírbátor, 1936. január 16. Dr. Székely sk. kir. jb. A kiadmány hiteléül 1679 Vozáry, irodatiszt. Húsvétr a' Labda Nyuszi Csibe és tavaszi játékkülőnlegességek kaphatók az ÜJ5ftGB0LTBRM — Papírszalvéta különlegességek, levélpapirujdonságok érkeztek az Uj ságboltba.