Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-31 / 75. szám

(Trianon 16.) 1936. március hó 29> 2tL J^ÍYÍRVIDÉK OZABOLCSI Hifi HIRLAP 5 oldal fflKEM Tanyai iskola termében ülünk. Az uradalmakat, amelyek itt leventeifjuságet adnak és támogatnak, maguk a birtoko­sok képviselik. Amikor Milotay István, Oláh György irók erre jártak, ittnézegettek körül a nagyha­lászi határban a nagy képzettségű, szociális érzéstől áthatott fiatal föld­birtokost uj Ankerschmidt-nek ne­vezte, a magytr föld és nép asz­szimiláló erejétől áthatott, megfor­mált jellemnek látta a róla meg­jelent fővárosi cikk, akinek min­den szava, minden tette áldás erre a földre, erre a népre. Most a földbirtokos elnök a bizottság élén, szavazatokat, versenyponto­kat számlál. Mert tehetségverseny vott itt a Homoktanyán és a di­jakat nyert, az első leventék a magyar föld, a magyar faj, olyan reprezentánsai, akikre büszke le­het minden nemzet. A homoktanyai leventék testne­velési és szellemversenyén meg­éreztük, hogy földesurainkban él a nemzeti és népi gondolat diadal­mas ereje. NAPIREND. Március 31. Kedd- Rám. kmt. Guidó. Gór. kat. Hipic. Prot. Ár­pád. Izr. Nizan 8. A uap kél 5 óra 42 perckor, nyugszik 18 óra 28 perckor. A hold kél 12 óra 9 perckor, nyugszik 3 óra 5 perckor. Mmgyar napirend: Még ha ide­genben történik is a nemzetnek egy­séges állásfoglalása, megdobog a szivünk. Mennyivel nagyobb lenne a mi örömünk, ha itt bent, a ma­! gyar érdekek védelmében láthatnánk olyan nagyszerű, könnyekre inciitó összefogást, amilyenről a nagy né­met nemzet tett tanúbizonyságot a sorsdöntő kérdésben. Ilyen összefo­gás még a kis nemzetek életében is a jövő igéretét hozza magával. Jó lenne ebből a népszavazásból ne­künk is tanulni. E héten a következő gyógysMtftórait tar­tanak ügyeleti szolgálatot: Lányi, Fejér Ferenc (Rákócíi-Ütca) és HUs Zsófia (Deák Ferenc-utca). A vérest gőz- is * kádfürdő nyitva. Kisvirdán egész héten át a Szilcz gyógy­szertár tart ügyeleti szolgálatot. A szerkesztőség délután 3-tól 9-ig fogad — Halálozás. Haáz Gyula nyom­dász 57 éves korában tegnap elhunyt. Régen betegeskedett, de elhunyta mégis váratlanul jött, mert dacolva a sú'yos kórral, fennjárt. Haáz Gyula hosszú éveken át nem folytatta mes­terségét, mert a vasúti vendéglő egyik bérlője volt. A gazdasági vál­ság azonban őt is megingatta és visszamenekült az ólombetűk mellé, amelyeknek hűséges, jó munkása volt. Temetése ma délután 5 órakor lesz a Petőfi utcai gyászházból. Három árván maradt gyermeke és a kiter­jedt rokonság gyászolja. — A Nyiregyházi Ref. Nő­egylet március hó 31-én, kedden délután 5 órakor az elemi iskola nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagokat ezúton is tisz­telettel meghívja és minél nagyobb számban való megjtlenésüket kéri. Az elnökség. — Gyorsíró órákat ad Nagy Irón okleveles gyorsíró tanárnő, Kállóá-atca 35. — Halálozás, özv. Reizmann Sámuelné 72 éves korában Kisvár­dán, hosszas szenvedés után elhunyt. A köztiszteletben és becsülesben álló úriasszony halála nagy részvétet kel­tett Nyíregyházán is, ahol szintén kiterjedt rokonsága gyászolja. Teme­tése nagy részvét mellett tegnap dél­után ment végbe Kisvárdán. — A Bessenyei Kor irodalmi ülésén ma, folyó hó 30-án, hétfőn d. u. 6 órakor DrGaizlemé DrCse­gezy Noémi beszél a Hinduizmusról. Ezen előadása kapcsán betekintést nyújt azokba a misztikusan spirituá­lis erőkbe, lelki megnyilvánulásokba (Joga, utjai, aszkézis, Karma-tana stb.) melyek a nyugati ember kép­zeletét már évtizedek óta foglalkoz­tatják. Az ülés a városháza kister­mében lesz s oda minden érdeklő­dőt szívesen lát a vezetőség. — A Sepsiszentgyörgyi Szé­kely Miké Kollégium Öregdiák­egyesülete, mint értesülünk, az Er­délyi Férfiak Egyesületével f. évi április hó 4-én délután 5 órai kez­déttel Budapesten, a M. kir. Zene­művészeti Főiskola nagytermében (VI, Liszt Ferenc-tér 8. sz.) Gyenge Anna, a newyorki Metropolitan Ope­raház, Tutsek Piroska, Kóréh Endre, a M. kir. Operaház, Ignácz Rózsa, Hosszú Zoltán dr, a Nemzeti Szín­ház, Bihary József, Köpeczi-Boócz Lajos, a Vígszínház tagjai, Ákom Lajos orgonaművész és a Szefhe. háromszéki népies táncegyüttesének felléptével müvészestet rendez. A bevezető beszédet Darkó Jenő dr egyetemi tanár mondja. Belépőjegyek 3 pengőtől 50 fillérig. Érdekelt ol­vasóink figyelmét felhívjuk az egye­temes erdélyi gondolat szolgálatá­ban rendezendő művészestre. Névjegyeket olcsón készít a Merkur-nyomda. Hagy böjti akció S | SAJT, HAL eladás 1 i a Köztisztviselők Szövetkezetében | í Bessenyei-tér 7. 1 kg. Trappistq sajt 1 kg. Tömbsajt 1 üv. oroszhal liter (üveg nélkül) 1 üv. „ 8/io „ „ ,, 1 P 30 1 R 20 8/1- fillér 5/4- fillér — Fákat ültetnek az állomás előtti térre. Ma reggel serény mun­káskezek megkezdték az állomás előtti tér parkírozását. Fiatal facsemetéket ültetnek a MAV állomás épülete és a Szabolcs szálló közötti térre. Ha majd kihajtanak a fák, egész kedves kép fogadja a Nyíregyházára érkező idegeneket. — Az EV. Nőegylet keddi cibliaóráját Krieger Mihályné test­vérünk tartja. Erre és a LuSher uzsonnára szerei ettél várjuk hittest­véreinket. Elnökség. Sárga veszedelem kettő ís fenyegeti a fehér embert. Az egyik a sárga faj támadása, távol keletről. A másik már köze­lebb fekvő baj, a sárgaság, mint betegség. Ma azonban már az ellen ís könnyen védekezhetünk, mert a glaubersóban rendkívül gazdag Míra gyógyviz gyógyítja a sárgaságot, a gyomor és epebajokat. Kérdezze meg orvosát! — Versenytárgyalási hirdet­mény. Mándok község, a községi fogda épületére versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatokat Mándok köz­ség elöljáróságánál április 25-én, délelőtt 10 óráig kell benyújtani. Ugyanaddig kell az ajánlati végösz­szeg 2 százalékának megfelelő bá­natpénzt letenni. Az ajánlatok elfo­gadása felett jaz április 25-én, dél­után tartandó községi képviselőtes­tületi gyűlés fog határozni. A felté­telek, tervek és ?z ajánlati minta Mándok községházánál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. — Székrekedésnél, gyomorron­tásnál, emésztési zavaroknál, gyomor­égésnél, májduzzanatnál, vértódulás­nál, fejfájásnál, álmatlanságnál, álta­lános rosszullétnél igyunk reggel éh­gyomorra egy pohár természetes .Fe­renc József" keserüvizet. — Az összes gazgasági nyom­tatványok és könyvek kaphatók Szántó Ernő könyv- és papirke­reskedésében. Telefon: 118. — Az iskolák és szülők együttes akciója száz ujfehér­tói diák vonatáért. Ujfehértóról Nyíregyházára mintegy száz diák utazik be naponként. Ezek a diákok a 715 órai vonattal indulnak Ujfe­hértóról és rendes időben beérkez­nek a tanításokra. Most nagy ijedel­met okozott a szülök és iskolák kö­rében az a hir, hogy a MÁV a má­jusi menetrendváltozás kapcsán reg­gel 6 órakor induló vonatot szán a diákoknak, ami azt jelenti, hogy a tanulóknak 5 kor, a távolabbiaknak még korábban fel kell kelniök. Es a tanulás és az egészség rovására megy éppen a nagy iskolai munka idején. Most az iskolák is, a szülők is moz­galmat indítanak és kérik a MÁV-ot, hogy egy motor beállításával, amely motor a kora reggeli vonattal be­menne Nyiregyhátáról Ujfehértóra, hozzák be 7 óra után a száz diákot. A kérelem méltányos meghallgatást érdemlő, ez a Máv érdeke is. 6008—1936. végrh. sz. Árverési hirdetmény kivonata A nyiregyházi kir. jbiróságnak 2056 —1935. sz. végzése következtében Nyí­regyháza m. város javára 565 P 90 f. s jár. erejéig 1936. évi jan. hó 8-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1199 P-re becsült következő ingóságok, u. m. bútorok, hordók stb. nyilvános birói árverésen eladatnak. Az árverésnek Nyíregyházán, Felső pázsit 95. leendő megtartása határidőül 1936. évi április hó 3-ik lazaz harma­dik napjának d. e. 11 és félórájára kitüzetik és az érintett ingóságok, kész­pénzfizetésmellett, ;a legtöbbet ígérő­nek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Nyiregyháza, 1936. március 3. Szántó Ármin 182 kir. járásbirósági vhajtó. A M. kir' Meteorologiai Állomás Nyiregyháza Időjárás jelentése 1936. márc. 29. reggel 6-33'-től márc. 30. reggel 6-33'-ig Hőmérséklet: maximum 16.7. Hőmérséklet: minimum 7.5. Szél iránya, erőssége (0—12.) 3. Délnyugati — élénk. Felhőzet (0—10) 7. Esőfelhők. Csapadék miliméterekben reggel 7­től reggel 7-ig: 6.0. Záporszerü eső. Légnyomás : 760 mm. Változatlan. — Kímélje a lakosság a par­kokat és az utcák gyepsző­nyegét. Nyiregyháza pénzügyi hely­zete nem engedi meg, hogy a 4—5 év előtti városi parkok pompáját keresse és fizesse, de igy, szeré­nyebb kereteK között is csinossá, kedvessé teszik a városi tereket és utcákat a parkok és gyepszőnyegek. Sajnos, mintha a közönségben nem étne eleven erővel a köz értékeinek becsülése, a növények, virágok kí­mélésének a kulturáltsággal együtt­járó érzéke. A parkokat rongálják, a gyepszőnyegen átsétálnak, letapossák a füvet, kiölik a drága pénzen ül­tetett gyepet. Most a város vezető­sége a gyepágyat figyelő házak la­kóit kéri, hogy szóljanak rá a gye­pet pusztítókra, mert ha kivész a gyep, a városnak aligha lesz mód­jában még egyszer beültetni és újra por lesz a Kál lói-utcában, a Szé­chenyi-uton és a többi gyepágyas utvonalakon. — Az Odol fogpép védi fo­gait! Használjon tehát Odol fogpé­pet reggel és este. Az alapos és rendszeres szájápolás Odol fogpéppel megtartja fogait késő öregkoráig, — Anyakönyvi hirek. 111/27. Születés. Molnár Margit evang. Ne­mes Aliz ref. Donka Gusztáv gkat. Halálozás. Melnyik István gkat. 9 hónapos, Hagymási Sándor rkat. 2 hónapos, Weisz Éva izr. 17 hónapos. — A Legújabb Divat, Récord, Divat Szemle stb. áprilisi számai megjelentek és az Ujságboltban kap­hatók. 3x Biztosan nyer, ha sorsjegyét az első osztályú húzásra a Nyirvidék-Sza­bolcsi Hirlap kiadóhiva­talában veszi meg. Portót és faradságot megkímél. RÁDIÓ Március 31. Kedd. 41o Asszonyok tanácsadója. — 5'00 Szalonzene. — 6 oo Előadás. — 63o Cigányzene. — 730 Mátrai Sándor csevegése. — 8oo Hangverseny. — lo oo Hirek. — 10-20 Hanglemezek. — 1050 Hangverseny. — 1135 Cigányzene. — oo o5 Hirek. BUDAPEST II. 630 Mezőgazdasági félóra. — 705 Francia nyelvoktatás. — 735 Tánclemezek. — 815 Előadás. — 845 Hirek. — 910 Jazz-zene. Állandó hétköznapi kösvettléa 6-45 Torsa. Utána gramofon. — IOJOS Hirek. — 10-26 Felolvasás, — ló45 Felol­vasás. — 11-10 Nemzetközi vizjolxő szol­gálat. — 12-00 Déli harangszó. — 12-06 Hangverseny. — ÍZ30 Hirek. — 1'15 Idő­jelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 1-40 Hangverseny, — 2-40 Hirek. élelmiszer­árak, piaci árak, árfotyaaárak. — tU időjelzés, időjárás elentés, kfa-efc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom