Nyírvidék - Szabolcsi Hirlap, 1936 (4. évfolyam, 26-50. szám)

1936-02-11 / 34. szám

2 -»M,|. 0 JSfYÍRYIDÉK JZIABOLCSI HÍRLAP ÍTrianon i6 > február ^ 11 Költözködés miatt az összes rőfösáruk minden elfogadható áron kerülnek eladásra Zöldhelyinél Zrínyi Ilona-utca 1. szám. i gazdatisztek közgyűlése a Kamara és a nyugdíjbizto­sítás mellett foglalt állást Báró Vay Miklós országgyűlési képviselő elnöklete mellett tartotta meg tegnap közgyűlését a Magyar Gazdatisztek és erdötisztek JOrszá­gos Egyesülete. A közgyűlés egy­hangú állást foglalt a Kamara és a nyugdijbiztositás ügyében. A gyűlés keretében felszólalt Liptay László felsőházi tag és Éber Antal dr. is, aki azt hangoztatta, hogy a dilettan tizmus és a kontárkodás ellen min­den erővel küzdeni kell. Szülői értekezlet a kir. hat. gimnáziumban Az elmúlt napokban az érdeklődő szülők zsúfolásig megtöltötték a r. kat. elemi iskola dísztermét. Elsőnek Szabó Kálmán igazgató szólalt fel, közölve a szülőkkel az igazgatóvá!• tozásl. Vázolta az alapelveket, ame­lyek az intézet tanítói és főkép ne­velői munkáját irányítják. Megraj­zolta annak a keresztény magyar if- " junak jellernképét, amely a tanító és nevelő testület — és remélhetőleg a szülők előtt is — példaképen le­beg. Rámutatott és részletesen bizo­nyította, hogy a Inevelés gondolatá­nak erővel teljes előre nyomulása az ideálokat ; kereső pedagógust és szülőt Krisztushoz utasítja, Krisztus elragadó egyéniségének megmintá­zása az ifjú lélekben a legszebb és örök pedagógiai ideál, mint ahogy a nevelő munkának a divatoktól füg­getlen általános alapelvei is legbiz­tosabban az evangéliumokból me­nthetők. Ezután Kováts József r. tanár adott elő az osztályfőnöki órák célkitűzé­seit, tárgyalási anyagát, módszereit, eredményeit ismertetve. Rámutatott a nevelő tanár és a nevelő szülő munkásságának érintkező pontjaira. Szabó Kálmán igazgató közölte a szülőkkel a itanulók magaviseletére vonatkozólag konkrét észrevételeit és kérte a szülőket a bizalommal teljes együttműködésre. A szülők nevében Hering Dezsőné üdvözölte az uj igazgatót, köszöne­tet ; mondott az előadásokért. A szülők nevében kijelentette, hogy tel­jes bizalommal ;és lelkesedéssel haj­landók a tanártestület jó tanácsait elfogadni és a testülettel együtt mű­ködni. Az értekezlet után a tanárok és a szülőK hosszú ideig személyes meg­beszélést folytattak. Ezt mindvégig a szivélyesség és bizalom jellemezte. Az volt a közérzés, hogy az érte­kezlet jelentősen közelebb hozta a szülői társadalmat az iskolához. Az értekezletből joggal várható szép eredmény az iskola jövő munkájára nézve. Fizessen elő a Nylrrldók­Siabolcsl Hírlapra. Felakasztotta magát egy fiu, mert nem lehetett azzá, ami szeretett volna Megdöbbentő gyermektragédia tör­tént tegnap délben a Balkány köz­ség határában levő Szitás tanyán. Egy fiatalkorú fiu, a 15 éves Orosz József édesapja nadrágszíjával felakasztotta magát és mire tettét észrevették, már nem volt benne élet. A kis Orosz Jóska semmiféle írást nem hagyott maga után, de barátai előtt többször ki­jelentette, hogy meg fogja ölni ma­gát, mert pap szeretne lenni, de mert szegény, nem tanulhat. A szerény magaviseletű szorgal­mas fiu tragédiája mély hatást vál­tott ki, mert szüleinek egyetlen gyermeke volt. Az öngyilkosságról telefonon tettek jelentést a nyíregy­házi ügyészségnek, s miután bűn­cselekmény látszata nem forog fenn, a temetési engedélyt ma délelőtt kiadták. A közeljövőben megje­lenik a kötvényesitési rendelet •Ötvenezer családot érint a tízholdon aluli gazdaadósok 80 millió tartozása A pénzügyminisztériumban foly­nak a munkálatok a tizholdonaluli kisbirtokosok adósságkonverziójának előkészítéséről. A gazdaadósságokat rendsző törvény—mint ismeretes — kötvényesiti ezeket az adóságokat és a kötvény kibocsátását a Magyar Pénzügyi Szindikátusra bizta. Az alaprendelet csak általánosságban intézkedik a kérdésről és a részletek kidolgozása most már folyamatban van a pénzügyminisztériumban. Széles köröket érdekel ez a kér­dés, Körülbelül ötvenezer család van érdekelve a tizholdonaluli adósságok­ban, amelyeket 80 milió pengőre becsülnek. Ezt az adósságot kötvé­nyesitik majd, mégpedig 5 5 száza­lékos amortizációs kölcsönné, amelyből 4 5 százalékot a gazda visel, 1 százalékot pedig az állam. A rendeletek előkészítésével Kap­csolatban sok fontos kérdés vár tisz­tázásra. Elsősorban a kötvénykibo­csátással kapcsolatos technikai kér­dések, a kötvények átvételének ügye. Az OTI és MABI gazdaadósköt­vények átvételére már megtörtént a kellő intézkedés és igy a gyors lebenyolitásnak nem lesz akadálya. A Pénzintézeti Központ, illetve a Magyar Pénzügyi Szindikátus erre megtette már a szükséges előkészü­leteket. Még egy rendelet készül a gazda­adóságokkal kapcsolatban a pénz­ügyminisztériumban, mégpedig a te­herhatárok kiegészítése ügyében. Mindkét rendelet a közeli hetekben kibocsátásra kerül. Megfojtotta és elásta újszülött csecsemőjét Mezei Antónia kölesei leányanya az elmúlt napokban viiágrahozta gyermekét. — Hogy bűnét leplez­ze, az újszülöttet megfojtotta és az édesanyja házának udvarán elásta. A lelketlen anya tettéről hamarosan tudomást szerzett a csendőrség is. Mezei Antónia a csendőrök előtt be­ismerte tettét és megmutatta azt a helyet ahol a gyermekét elásta. Me­zei Antóniát letartóztatták. Az ügyész­ségen a déli órákig még nem dön­töttek a felett, hogv a csecsemő hulláját felboncolják-e? A PROVINCIA utazási és jegyiroda kirendeltségei Alviraftlfhá7án " Nyirvidék- Szabolcsi Hírlap kiadóhivatala liyircyyHdtail . B ethien-u. 1. szám. Telefon 77. Kisvárdán: Gazdasági és Kereskedelmi Hitelintézet. Nyírbátorban: Nyírbátori Takarékpénztár Részvénytársaság. Pengőszelvény füzetek itt kaphatók. Körmendy Mátyás volt orsz. gyül. kép­viselő kedden dél­után a nyugdljosztály célkitűzéseit Ismer­teti az Ipartestületben Az Ipartestület elnökségétől vet­tük az alábbi közleményt: Ezúton is szíves tudomására hoz­zuk igen tisztelt tagjainknak, hogy az Ipartestületek Országos Szövet­sége a közelmúltban felállította ke­belében a nyugdijosztályt, amelybe a tagok önkéntes jelentkezés foly­tán léphetnek be. A nyugdijosztály vezetését Kör­mendy Mátyás v. orsz. gyül. kép­viselő és Jároli Géza Iposz alelnö­kök vállalták magukra, akik február 11-én, kedden este 7 órakor szék­házunk nögytermében előadás ke­retében kívánják ismertetni a nyug­dijosztály célkitűzéséit, valamint a belépés feltételeit és előnyeit. Felkérjük ezért tagjainkat, hogy ezen élőadáson a tárgy fontosságára tekintettel a saját érdekükben minél nagyobb számban és pontosan meg­jelenni szíveskedjenek. A Nyíregyházi Ipartestület nevében: ELNÖKSÉG. Nincs tandíj! a Diplomás Tanárok Középiskolai Szemináriuma által rendezett francia nyelvtanfolyamon. A beiratkozási di­jat, 8 P t, azonban teremfütési és világítási hozzájárulásképen kényte­lenek vagyunk minden résztvevőtől kérni arra a három hónapra, amed­dig a tanfolyam tart. Az órák helye az ág. h. ev. Kos­suth Lajos reálpimnázium egyik ter­mében lesz. Tekintettel arra, hogy a tanfolyam már e hó 15 napján kezdetét veszi, kérjük mindazokat' a hölgyeket és urakat, akik résztvenni óhajtanak, jelentkezzenek minél előbb fa diplo­más Tanárok Középiskolai Szeminá­riuma helyiségében (Bercsényi u. 5.) nehogy beosztásuk körül zavar tá­madjon. További felvilágosításokkal kész­ségesen szolgál ugyanott dr. Varga Károly tanár. Összeroncsolta a szekér kereke a ballábát Greksza Mihály nyíregyházi nap­számos tegnap délelőtt a közeli ta­nyáról a templomba akart bejönni útközben felkérezkedett egy isme­rősének a szekerére. A város szélén, anélkül, hogy megállitatta volna a szekeret, le akart szálni. Amint lelé­pett, megcsúszott és ballába a kerék külői közé akadt, amely annyira össze roncsolta, hogy súlyos sérülé­sével a mentők szállították be az Erzsébet kórházba. Patkányt ön is „Pizó"-val irtson. Magyar sza­badalom. Az eredmény teljesen biz­tos. Hasznos háziállatokra .ártalmat­lan. Kapható Nánássy féregirtónál, Kossuth-utca 9. szám. 3708

Next

/
Oldalképek
Tartalom