Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 275-298. szám)
1935-12-06 / 279. szám
6. oldal. SZ JSÍYÍRVIDÉK ABOLCSI HÍR HIRLAP (Trianon i6.) 1935. december h* 6 9lgiregyháza, Miskolc, gj"Budapest A mai ember gondterhelt életében sokszor megfeledkezik önmagáról, elfelejti, hogy kulturlény s vannak úgynevezett kulturszükségletei, melyek kielégítésének elmulasztása kedélyállapotát nagyban befolyásolja. Különösen viseli a rá rótt terheket és fásultan viselkedik a kuliura terén elért eredményekkel szemben s könnyed megítélésében idegenkedve fogad minden újítást s nem veszi észre, hogy sokszor kedvező alkalmakat mulaszt el, mert közömbös, mert tájékozatlan. Az egy éve alakult nyíregyházi fotoklub, Nyíregyháza közönségének a mai időben nélkülözhetetlen szervezete. Sajnos — valljuk be egész őszintén — a nyíregyházi közönségnek még eddig nem igen volt alkalma megismerkedni a magyar amatőrfoto kulturával, azzal a kultúrával, mely művészetével szerte a világban első helyet vivta ki magának az összes nemzetek felett. Ma már a hivatott körökben hivatalosan felvették a művészet közé. Művészet, mert olyan alkotásai vannak, melyekkel a laikus szemlélőt is ámulatba tudja ejteni és barátokat tud szerezni, mert témáit a közvetlen környezetéből a legreálisabban megfogott művészettel tárja a szemlélő elé. Steindl Győző amatőrfotomüvész számos külföldi sikeres szereplése után Nyíregyházán, december 8 án d. e. 11 órakor fogja gyönyörködtetni a közönséget azzal a 150 diapozitivból álló müvészsorozatu felvételével és keskenyfilm előadásával, mellyel f. hó 15-én Miskolcon, 22-én pedig Budapesten fog szerepelni hasonló [előadások keretében. Keskenyfilm vetítéses előadása keretében megismerkedünk la 9 5 m.-es mozifilmen készült felvételekből a foloipar fejlett lendületéről, mely mindenkor lépést tart a mindjobban szaporodó fotoamatőr igényekkel együtt. A fotomatiné keretében mutatkoznak be a nyíregyházi amatőrök is és igy sokakra kedves meglepetés vár, mert biztosra vehető az, hogy a vetített képek sok kedves emléket, meglepetést és örömet és mindamellett egy olyan különleges élményt fognak szerezni, melyben eddig Nyíregyháza közönségének még nem volt része. A matinén mindenki meg fogja találni azt a kellemes megelégedést, amit a Maosz vezetősége igyekszik elérni, mert a műsor összeállításakor a nagyközönség szórakozását és müvészigények kielégítését vette főcélul. Jegyelővétel a városi mozi pénztárnál 60, 50, 40, 30 és J20 filléres helyárakkal. SAKK Hatalmas érdeklődés mutatkozik a vasárnap kezdődő országos sakkverseny iránt Mint ismeretes, a nyíregyházi kMerényi Lajos" sakkör december 8-i kezdettel 14 napig tartó, nemzetközi sakkversenyt rendez néhai Liptay Jenő kormányfőtanácsos emlékére, Nemcsak városunk sakkozó közönsége, hanem az egész ország sakkérd-klődők figyelme a nagyszabású verseny felé irányul, Ritkán kerülhet egy város abba a szerencsés helyzetbe, hogy egy ilyen nemzetközi sakkesemény központjává legyen. Szükséges ehhez anyagi áldozat és fáradhatatlan rendezőség, mely időt és anyagiakat nem tekintve dolgozik a siker érdekében. A nyíregyházi sakkozók erőpróbája lesz ez a verseny, melyből ki fog tűnni, hogy a versenyzők közül kik alkalmasak arra, hogy a továbbiakban a város színeit képviseljék. Büszke lehet az a nyíregyházi versenyző, aki a versenyen résztvehet, hiszen tudását fejlesztheti és okulhat a „nagyok" játékán. Az alábbiakban bemutatjuk a résztvevő idegen versenyzőket: Szabó László a legnagyobb magyar sakktehetség, aki ez évben lezajlott tatatóvárcsi nemzeti mesterversenyen üstökösként tünt fel. Merényi Lajos sok mesterverseny kitűnő szereplője. Kluger Gyula, kit a szaktekintélyek Szabó mellé soroznak. Barcza Gedeon Magyarország amatőrbajnoka, ki a verseny egyik nagy favoritja. A versenyt nemzetközivé Dr. Balogh és Dr. Borbély román bajnokok szereplése teszi. Tudásuk és sakkrutinjuk révén a versenyen komoly szereplést fognak játszani. A nyiregyházi versenyzők erőviviszonyai ismeretesek, kik a sikeres szereplés érdekében állandó trenirozással igyekeznek városunknak a sakk terén is nevet szerezni. A helybeli indulók névsora: Dr. Friedrnann Károly, Gerő Sándor, Kasznár Károly, Kovács Kornél, Kurcz Béla és Szigeti Sándor. Gerő, Kovács és Szigeti már több városközi versenyen sikeresen szerepeltek. A közönség élénk érdeklődéssel várja a versenyt, amelyet vasárnap, december 8 án délután 5 órakor nyit meg "Szohor Pál polgármester a városháza dísztermében. A verseny részleteire és az esélyekre még visszatérünk. 5-én 5-én 5-én 6-án 7-én 7-én 8-án 8-án 8-án 8-án 8-án 8-án 8-án Ez lesz a héten csütörtökön a Népszerű Főiskolai Tanfolyam előadása a Kossuthreálgimnázium dísztermében. D. u. 5 órakor előadó Zsolnai Vilmos igazgató, d. u, 6-kor dr. Gacsályi Sándor tanár, csütörtökön a. Frontharcos Szövetség bajtársi értekezlete d. u. 6 órakor a városháza dísztermében. csütörtökön a „Szabolcs Vezér" Bajtársi Egyesület Mtklós napi dísztáborozása az Ipartestületi Székházban. pénteken a Vitézi Szék díszértekezlete a Kormányzó ur névnapja alkalmából d. e. 11 órakor a vármegyeháza dísztermében, szombaton a Kossuth-reálgimnázium Horatius-emlékünnepélye d. u. 5 órai kezdettel az intézet dísztermében. szombaton a Kereskedők és Gazdák Köre kulturelőadása este 9 órakor a Kör helyiségében. Előadó Dr. Diczig Alajos kamarai titkár.; vasárnap a Stefánia Szövetség nyiregyházi fiókjának karácsonyi vására a Károlyi-tér 20. szám alatti helyiségben, vasárnap a Liptay Jenő kormányfőtőnácsos emlékére kiirt sakkververseny első napja a városháza nagytermében, vasárnap az ev. Leánygimnázium Horatius ünnepélye az iskola tornatermében d. e. 10 órai kezdettel. vasárnap a MAOSZ nyiregyházi csoportjának fotomatinéja a Városi Moziban d. e. 11 órai kezdettel. vasárnap az Állami Tanítóképző Intézet Liszt Ferenc ünnepélye d. u. 4 órai kezdettel az intézet dísztermében. vasárnap az Ev. Nőegylet karácsonyi vására az ev. közp. elemi iskola dísztermében. Ünnepélyes megnyitás d. u. 4 órakor, vasárnap az Iparos Ifjak Önképző Egyletének kulturdélutánja d. u. 5 órai kezdettel az egyesület Vay Ádám-utcai helyiségében. V\VWV.\\V.VV^-y PHILIPS TELEFUNKEN EKA ORION STANDARD-TELEPES Rádiók a legnagyobb választékban legmesszebbmenő garanciával Kuharekná! (Uri kaszinóval szemben) Zrínyi Ilona-utca 8. Telefon 4-76. RÁDIÓ December 6. Péntek. 410 Cigányzene. — 500 Előadás és sportközlemények. — 5'30 Séta a királyi palotában. — 615 Katonazene. — 655 Dr. Fábinyi Tihamér magy. kir. pénzügyminiszter beszéde. — 7'25 Az Operaház díszelőadásának ismertetése. — 730 A m. kir. Operaház diszelőádása. Az I. felv. után helyszíni közvetítés az Operaház nézőteréről. A II. felv. után hirek. Az előadás után időjárásjelentés. Majd: Gramofon. — 1100 Francianyelvü előadás. — 005 Hírek. BUDAPEST II. 7-00 Katonazene. — 735 Előadás. — 800 Operettrészletek és filmdalok. — 905 Hirek. — 9'30 Szalonzene. — " A nyírbátori kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól. 6649—1935. tk. szám. Árverési hirdetmény és árverési feltételek Nemzeti Hitelintézet rt. végrehajtatónak Kanyuk János végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyé\ ben a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. LX. t. s. 144, 146. és 147. §§. értelmében elrendeli a végrehajtási árverést 997 P tőkekövetelés, ennek 1933. évi junius hó 4. napjától járó 8 százalékos kamata, egyharmad százalékos váltódij, 80 P 60 f. eddig megállapított per és végrehajtási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 41 P 40 f. költség behajtása végett, a nyírbátori kir. járásbíróság területén levő Nyirgyulaj községben fekvő s a 310. sz. betétben A. I. 1—15 spr, 621/2, 804/2, 872/2, 908/3, 908/4, 948/2, 1110/1, 1197/3, 1197/4, 1235/2, 1663/3, ; 1663/4, 2718/2. hrszám alatt felvett s Kanyuk János nevén álló szántó, mocsár és rétre, továbbá 2/570. közöslegelő s 861/186018. közös szántó illetőségre 1548 P 50 fillér kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Nyirgyulaj községházánál megtartására 1935. évi december- hó 23. napjának d. e. 19 "óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881: LX. t. c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: 1. Az árverés alá eső ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908. XLI. tc. 26. §.) A telekkönyvi hatóság elrendeli, hogy a telekkönyvi iroda az árverés elrendelését a nyirgyulaji 310. sz. tkvi betétben jegyezze fel. 2. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben vagy az 1881. LX. t. c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított, óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előlegesen birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az: árverési feltételeket aláírni. (1881. LX. t. c. 147, 150, 170. §§. 1908. XLI, t. c. 21. §.) Nyírbátor, 1935. október 7. Dr. Kertész sk. kir. jbiró. A kiadmány hiteléül} 5495 Vozáry, irodatiszt. Köszönetnyilvánitás Mindazoknak, kik felejthetetlen drága jó férjem elhunyta alkalmával részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet. özv. Soltész Jánosné Express hirdetések 15 szóig 1 P 50 fillér, minden további szó 10 fillér. Patkányt Ön is „Pizó"-val irtson. Magyar szabadalom. Az eredmény teljesen biztos. Hasznos háziállatokra ártalmatlan. Kapható Nánássy féregirtónál, Kossuth-utca 9. szám. 3708 Rpróhirdetések 10 szóig 80 fillér, minden további ss« 8 fillér, állást keresőknek 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fillér Négyszobás űveghallos ház szépen parkírozott udvarral eladó. Körte-utca 21. 4419-30 Egy vagy kétszobás lakást keresek januárra. — Ajánlatokat a kiadóhivatalba kérem. 5448 «JLapos minőségű kisebb nagyságú sötétpiros céklát vagontételben veszek, úgyszintén piros és fehér káposztát minden menynyiségben. Levelezőlap meghívással személyesen jövök. Klein Pál. Ujfehértó. 5450-2 A Városi Mozgó tegnap délutáni előadásán egy ur egy pár keztyüt talált. Kérem azt a pénztárnál leadni. Hálás köszönet érte. .5498 Központban irodának alkalmas üzlethelyiséget keresek. Cim a kiadóban. 5449 Megbízható ügyes hetest felveszek. Cim az Ujságboltban. 5x A szerkesztésért felelői. Dr.OARAY GYULA A kiadásért felelős; a Szabolcsi Hírlap Lapkiadó Batéti Társaság, Kovách B. és Társai kiadótulajdonos. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Nyomatott a „Merkúr" könyvnyomdában Nyíregyháza, Bercsényi-utca 3. szám. Felelős nyomdavezető : Oroas Károly.