Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 251-274. szám)

1935-11-20 / 265. szám

4. oldal. _ JNÍYÍKWTDÉK: 5ZABOLCSI HIR íTrianon 16.) 1935 november hó 20 Lengyelbundák és kabá tok Bekecsek és bőrkabátok legjutányosabb árban beszerezhető Schwartz-féle Ruhaáruházban, Takarékpalota. II burgonyaexportszindikálus monopóliumának megszüntetése bizlosithatja a termeifik részire tartósan a meg­felelő burgenyaárakat A Nyírvidék-Szabolcsi Hírlap f. é. szeptember 5-ki számában az aug. 21-iki hivatalos termésbecslés adatai és közvetlen tapasztalataim alapján rámutattam, hogy idei burgonya­termésünk nem fedezi a belföldi szőkségletet és kb. 3 millió méter­mázsa hiány fog mutatkozni étke­zési burgonyában, megjegyezvén azt, hogy az akkor megindult eső zések még javíthatnak egyes bur­gonyafajták hozamán. Miután a későbbi esőzéseknek a termésre gyakorolt hatása ma már teljesen ismeretes és minthogy az árak alakulása folytán mártuohatjuk azt is, hogy ipari célokra körülbe­lül mennyi burgonya lesz felhasz­nálva, szükségesnek tartom, hogy a szeptember 5-én felállított előirány­zatot revízió alá vegyem és ujabb kalkulációt készítsek, amelynek az érdekeltek talán hasznát is láthatják. A burgonyatermés javulását hiva­talosan 400 ezer métermázsában állapítják meg, mert míg az augusz­tus 31-ki becslés 13 millió 900 ezer métermázsa, addig a legutóbbi 14 milló 300 ezer métermázsa burgonyatermésről számol be. A szeptember elején kalkulált 3 millió métermázsás hiány azonban nem csupán ezzel a 400 ezer mé­termázsával, hanem lényegesen töb­bel csökkent. Ma már nemcsak a termés mennyiségére, hanem annak minőségére, a gumók fejlettségére is feltétlen megbízható adataink van­nak. Tudjuk, hogy pl. a Wolthmann burggonya a kötött talajon ugy ki­fejlődött, hogy még vető nagyságú gumó is kevés lesz. Ez a körülmény azt eredményezi, hogy ma már nem kell 22%, apró gumót számításba venni, hanem átlagosan legfeljebb 15—16 százalék olyan gumót, ami csak takarmányozásra alkalmas. Ez a 6 százalék különbözet kb. 800 ezer métermázsával javítja mérle­günket. Most már tudjuk azt is, hogy az árak alakulása folytán szeszgyár­tásra és takarmányozásra nagyon kevés burgonyát használnak fel ez évben és a keményítőgyárak is ke­vesebbet vásárolnak, mint amennyit alacsonyabb burgonyaárak mellett vásárolni szoktak. Ezen ismeretek birtokában az idei burgonyafogyasztás, illetve szükség­let előreláthatólag a következőképen fog alakulni: Az ország lakosságának élelmezé­sére 8 millió mázsa. Vetőgumó céljaira 4 millió mázsa. Szesz- és keményítőgyártásra 500 ezer mázsa. Exportra 500 ezer mázsa. Szükséglet kb. 13 millió mázsa. Terméseredmény 14.3 millió]mázsa. Ebből kb. 15 százalék takarmány­burgonya 2 millió, 7 százalék rom­lás, apadás 1 millió, összesen 3 millió mázsa, marad 11.3 millió mázsa. Fedezetlen hiány kb. 1.7 millió mázsa. Takarmányozási célra rendelke­zésre áll a termés 15 százalékában kimutatott kb. 2 millió mázsa apró burgonya. Ha a hivatalos termésbecslés ada­tai, amiben nincs okom kételkedni, megfelelnek a tényeknek, akkor ez a kb. 1.7 millió métermázsányi hiány tavasszal feltétlenül mutatkozni fog és erről csak behozatal utján lehet majd gpndoskodni. Fentieknek látszólag ellentmond az a kisebbmérvü áresés, ami a burgonyapiacon a legutóbbi napok­ban bekövetkezett. Ezt a lanyhulást én azonban csak egészen rövid életű átmeneti állapotnak tartom és okát a burgonyakereskedelem tőkeszegény­ségében látom. * Annak ellenére, hogy a folyó ér­tékesítési idény két és fél hónapja alatt már több mini 250 ezer méter­mázsa burgonyát exportáltak Olasz­országba, ennek hatása az árak ki­fejlődésénél egyáltalán nem mutat­kozik. Ilyen tekintélyes export eredmé­nyeit pedig nemcsak az exportáló cégeknek, hanem az export termé szeíes következményeként kialakul­ható jobb árak folytán — a terme­lőknek s a termelőkön keresztül az egész gazdasági életnek élvezni kel­lene. Hogy ez nem ugy van, az a bur­gonyakivitel megszervezettségének, illetve az úgynevezett burgonya ex­portszindikátus monopóliumának tu lajdonitható. Az exportmonopóüum tehát nem csak a burgonyakereskedelem szem­pontjából jelent igen súlyos sérel­met, hanem nagyon hátrányos a burgonyatermelőkre is, mert az ex­port szabaddá tétele esetén az árak kialakulását nem befolyásolnák mes­terséges beavatkozások. A gazdatársadalom saját érdeké­ben cselekedne tehát, ha a burgo­nyakereskedőket az exportszindiká­tus monopóliumának megszünteté­séért folytatott harcában nagy tekin­télyével és befolyásával támogatná. Klein Adolí Vitézi fen Lázasan készítik elő a nyíregyházi nemzetes asszonyok a november 30 án este rendezendő vitézi teát. — Mig a nemzetes asszonyok egy része agilis és áldozatkész elnöknőjük vi­téz Hunfalvi Arturné vezetésével sorra járják városunk és vármegyénk elő­kelőségeit, hogy meghívják őket, ad­dig másik része a tea előkészítésé­vei foglalkozik. Az a nagy érdeklődés, amely vár­megyeszerte már m®st megnyilvánul a vitézi tea iránt, mutatja, hogy az a szezon egyik legsikerültebb társa­dalmi eseménye lesz. A meghívókat a napokban adja postára a rendező bizottság. A vitézi teát az Uri Ka­szinó összes termeiben tartják meg. LAPUNKAT PÁRTOLJA, HA A „NYÍR VIDÉK-SZABOLCSI HIRLAP"-BAN HIRDETŐ CÉ GEKNÉL SZERZI BE SZÜK SÉGLETEIT Törött aranyat, fogaranyat, ezüstöt és drágaköveket legmagasabb áron vásárol Mnyer István órás és ékszerész (Róm kat. bérpalota Telefon 298. Szerelmese előtt öngyilkos lett egy debreceni banktisztviselő Papp Gyula 26 éves debreceni banktisztviselő évek óta udvarolt egy debreceni leánynak. A házasságnak egyik akadálya az volt, hogy Papp Gyula keresztény volt, a leány pe­dig zsidó. A fiatalember mír haj­landó lett volna a zsidó vallásra is áttérni, csakhogy feleségül vehesse a leányt s már megtette a szüksé­ges lépéseket is az egyházi hatósá­goknál, amikor megtudta, hogy a leány egy héttel ezelőtt mással je­gyezte el magát. Papp Gyulát ez annyira elkeserí­tette, hogy szombaton a bankban elbúcsúzott valamennyi tisztviselő­társától, vasárnap felkereste a szín­házban szórakozó szerelmesét, aki a színházból vőlegénye karján tért haza s mikor a leány lakása elé értek, Papp ezekkel a szavakkal: — Isten veled, élj boldogul!... előrántotta revolverét és sziven­lőtte magát. A halál nyomban be­következett. A leiny sikoltva rogyott össze volt ideáljának holtteste mel­leit s csak orvosi segítséggel sike­rült eszméletre téríteni. A fiu három levelet hagyott hátra. A szerelmeséhez irott levélben eze­ket irta: — Nagyon nagy fájdalom tölt el, hogy nem lehettél az enyém, de vi­gaszom az, hogy boldog lehetsz a sok virág között. És arra kérlek, hogy a sok virágból tegyél egy szá­lat az én síromra is... Vulkán hó és sárcipő javítóüzem Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-utca 9. Rossz hó és sárcipőit gőz­vulkanizálással teljesen ujjá alakítja. Nem hidegen ragaszt, hanem vulkanizál! — Papírszalvéta különleges­ségek, levélpapirujdonságok érkez­tek az Ujságboltba, felruház legjobban és leg- Olcsó Áruház olcsóbban az Férfi flanél ing 1'98 Férfi freskó ing 2 28 Meleg ing zipzárral 2-98 Pouplinette ing '. .. 3'28 Bessenyei-tér i5 . j Takarékátjáró, j Férfi sötétkék ing 2 98 Gyermek pulóver .. .. .. 1-98 Gyermek mackó l-es 3-70 Meleg harisnya —-88 Selyem harisnya hibás —'68 Csikós bojhos nadrág 1'78 Itt az alkalom, hogy olcsón vásároljon I

Next

/
Oldalképek
Tartalom