Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 224-250. szám)
1935-10-12 / 234. szám
2. wda l SZ&BOLCSI HÍRLAP (Trianon 16.) 1935 október ho 12. A vezető világmárka STANDARD RADlÓ kizárólag KITZ MIKSA cégnél Takarékpalota. Telefon 3 93. fl A közigazgatási bizottság tegnap délelőtt tartotta e havi rendes ülését, amelyen a hivatalból távollevő főispán helyett, Virányi Sándor alispán elnökolt. Az előterjesztett jelentésekről, külön cikkekben számolunk be. Különösen nagy érdeklődést váltott ki Dr. Tesléry Károly kir. tanfelügyelő jelentése, amelyben a vármegyében meginduló analfabéta tanfolyamokról számol be. A jelentéserre vonatkozó részét holnapi számunkban közöljük. A jelentéshez elsősorban Porzsolt István ref. esperes szólott hozzá, aki elismeréssel adózott a mélyen szántó mindenre kiterjedő jelentésért, majd rámutatott arra a szomorú jelenségre, hogy az analfabetizmus most már nemcsak a felnőttek, de az iskolakötelesek között is terjed, mert a leszegényedés miatt. Sokszor nem lehet a mulasztókkal szemben a törvény szigorával eljárni. Ezzel kapcsolatosan arra kéri a közigazgatási bizottságot, hogy minden súlyával hasson oda, hogy az iskolafenntartók helyzetét segítsék elő, mert ezzel előbbre viszik az analfabétizmus elleni harcot is. Olchváry Pál azt indítványozta, hogy az irni, olvasni nem tudó gyermekek számára, a melegebb időkben, Külön tanfolyamokat létesítsenek. Azokon a helyeken, ahol távol vannak az iskolák, az egyfolytában való tanítás híve. Dr. Tesléry Károly kir. tanfelügyelő válaszában ígéretet tett, hogy mindent el fog követni, hogy ezt a nagyjelentőségű kérdést közmegelégedésre megoldja. A tanfelügyelő megnyugtató válaszát a bizottság tudomásul vette. Időjárás Délnyugati, nyugati légáramlás, az északi határszélen 1—2 helyen kisebb záporok várhatók. A hőmérséklet alig változik. Színpompás jelmezes felvonulás lesz az Iparos Ifjak szüreti mulatságán Vasárnap este 8 órakor a szüret gondtalan vidámságától lesz hangos az Ipartestület székházának díszterme, ahol az iparos ifjak rendezik szokásos évi szüreti báljukat. A szüreti mulatságot színpompás jelmezes díszfelvonulás vezeti be, amely maga olyan látványosság, hogy ezt mindenkinek látnia kell. A felvonulást reggelig tartó táncmulatság követi, de a rendezőség számos olyan meglepetésről is gondoskodott, amely felejthetetlenné teszi majd ezt az éjszakát. A szüreti mulatság szigorúan zártkörű. Páholy jegyek Czigier János kosárfonó üzemében előre válthatók. Belépődíj személyenkint 1 pengő. Kispáholy 4 személyre 5 P, nagypáholy 6 személyre 7.50 P, 8 személyre 10 P * TTT J '7 / uj női tagokkal egéW 6Sl KODCVT szítetíe k í jazz-zenekarát. Szombaton este hurka-kolbász vacsora Iesz a Színház Étteremben Rcíícl i« nyitva I POSCH GYULA dr. NYÍREGYHÁZÁN Pósch Gyula dr. vezérigazgató, a Pénzintézeti Központ vezetője tegnap Nyíregyházán járt, hogy megismerje a szabolcsi pénzpiac viszonyait, a gazdák helyzetét. Pósch dr. vezérigazgató felkereste a pénzintézeteket és az igazgatókat tájékoztatta a gazdamoratórium rendelkezéseiről. A Pénzintézeti Központ vezetőjének közvetlen érintkezése a szabolcsi élettel, annak a gyakorlati szellemnek megnyilatkozása, amelynek reprezentálójaként nemrégen Imrédy Béla a Nemzeti Bank elnöke járt vármegyénkben, hogy közvetlen tapasztalatok alapján szerezzen tájékozódást. rs VÁROSI - URÁNIA Budapestet megelőzve a legújabb magyar vígjáték Bársony Rózsi és Kabos Gyula főszereplésével Premier mindkét szinházban Szombaton Előadások a Városiban Hétköznap 4, 6, 8, Vasárnap 2-4-6-8-10 órakor Előadások az Urániában Minden nap 3, 5, 7 és 9 órakor i-T Halálra gázolt az országúton az autó egy játszadozó gyereket Halálos kimenetelű autógázolás történt Pusztatenk község mellett elhúzódó országúton. Kovács István gazdálkodó Margit nevű leánya több kis társával együtt az országúton játszadozott, amikor egy arra haladó autó porfelhőbe burkolta őkef, ugy hogy a feléjük haladó másik autót nem vették észre. Az autó, melynek vezetője Kuhn Boldizsár miskolci vállalati 'igazgató volt, a leányok közé futott és a gép sárhányója a játszadozó gyermekek közül Kovács Margitot elkapta és összeroncsolta. A szerencsétlenül járt kislányt azonnal kórházba szállították, de már segíteni nem lehetet rajta, néhány órai szenvedés után kiszenvedett. Szenzációs labdarugó mérkőzés a nyíregyházi katonatisztek és a Nytve old boy csapatai között Városszerte nagy kíváncsisággal várt labdarugó mérkőzés színhelye lesz szombat délután a bujtosi sporttelep. A városunkban állomásozó ezredek tisztjei és a Nytve old boy csapata adtak egymásnak 4 órára találkozót. Hosszas megfontolás után szánták rá magukat az érdekelt felek arra, hogy a zöld gyepre lépjenek. Eleinte ugyanis aggodalmaskodtak, hogy a hosszú idő alatt ugy megkopott már a tudományuk, hogy akadnak majd hitetlenkedők, akik kétségbevonják azoknak a történeteknek a hitelességét, amelyekre eddig mint a mult sikereire volt szokás hivatkozni. Végül is győzött az önbizalom és a szembenálló felek fiatalos hévvel készülnek megmutatni, hogy hogy is kell azt a futballt játszani. A mérkőzés részleteiről hiába is akarnánk előre bármit irni. Ezt a mérkőzést látni keli. Csupán ízelítőül említjük meg, hogy a Nytve régi játékosai közül Polinszky dr , Jakab, Belánszky, Klár, Sípos, Eördögh, Szentpétery, Vizely, Cseh, stb. fognak résztvenni a játékban. Annak, aki szeret a mult emlékein ábrándozni és e mellett jói akar egy délutánt eltölteni, feltétlenül ajánljuk a mérkőzés megtekintését . Nyíregyháza Megyei Város Kertészete és Faiskolája CTÓilitt faj^ azonos, minden 9£uRIIK fertőző betegségtől mentes gyümölcsfákat, díszfát, díszcserjét és fenyőféléket. Árjegyzéket kívánatra bárkinek díjmentesen küld. Nyíregyháza megyei város faiskolája, Kórház-u. 4. Telefon 210. Nem fordult elő jelentősebb bűncselekmény Nyíregyházán Majtényi Kiss Sándor rendőrfőtanácsos, a m. kir. államrendőrség nyíregyházi kapitányságának vezetője a közigazgatási bizottság elé terjesztett jelentésében megállapítja, hogy a város területén az elmúlt 1 hónapban a bűncselekmények száma 208 volt, kettővel több, mint e megelőző hónapban. Legtöbb a lopás volt, 67 eset. Rágalmazás és becsület sértés 20 esetben történt. Jelentősebb bűncselekmény nem fordult elő s nem követtek el bűncselekményt az állami és társadalmi rend ellen sem. A vásári szabók és asztalosok sztrájkja megeggyezéssel rendzavarás nélkül ért véget, s nem merül fel adat arra, hogy e sztrájkok kitörésében gazdasági okokon kivül más szempontok is közrejátszottak volna, Remington és Royal gyárilag uj írógépek kedvezményes árusítása. REMINGTON Junior portable P 285 helyett REMINGTON tabular luxus legújabb 5-ös modell P 430 helyett ROYAL portable norm. P 300 helyett REMINGTON 12-es ujjáégitett nagy irógép .. IDEÁL hásznált nagy írógép P 270 P 3S5 P 285 P 350 P 110 E VI11# H a z ideális olcsó portKIKfl ^ r l/a meg f. a. Egyévi ingyen karbantartás. az egy évi gyár garancián kivül. Előnyös részletfizetés. Ma nél. (Városházépület)