Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1935 (3. évfolyam, 224-250. szám)

1935-10-29 / 248. szám

íTrianoa 15) ' S-S5 október h- 29 Szabolcsi HIKLAP 3 olcfal Nánássy Imre fölényesen győzőit Nánássy: 44S0, Hegymegi üss 3088 szavazatot kapott a nyírbátori MEetöen I Nyirvidék Szabolcsi Hírlap nap érdeklődést keltett a válasz­tás eredményének délutáni közlésével — Ilyen sima, korrekt, igazságos választást még nem láttunk — mondatta a szatmári kisgazdapárt elnöke Nánássy Imre dr. ma a nyírbátori kerület országgyűlési képviselője. Győzelme, amint előre jeleztük, an­nak a politikai erőnek egyenes kö­vetkezménye, amely itt Szabolcsban a kisgazdapárt meghasonlása és bu­kása után alakult ki |s amelynek a lényege, hogy a Nemxeti Egység nem állítván hivatalos jelöltet a nyír­bátori kerületben, lehetővé tette, hogy a reformpolitikának egyik leg­markánsabb hive, az Eckhardt cso­portot elhagyó és párton kivüli prog­rammal fellépő Nánássy Imre dr. hatalmas győzelmet arasson ellenfe­lén, Hegymegi Kiss Pál dr. kisgaz­dapárti jelöltőn Nánássy dr.-t nagy sérelem érte, amikor pártja mel­lőzte és a nyírbátori kerületben a népszerűségét ^vesztett Hegymegi Kisst léptették fel. Nánássy Imre dr. sérelmét mapáévá tette nemcsák az a csoport, amely véle együtt kilé­pett, hanem a választók nagy több­sége is. Ennek a általános közér­zésnek nagy része volt abban, hogy Nánássy jelölését pártkülönbség nél­kül minden tényező az igazságosság szellemében valónak tartotta. Hegy­megiék pártja végső erőfeszítéssel indult a {harcba, amelyet azonban eleve elveszeltnek érezhetett. Hegymegiék erőfeszítésének hegyik oka az volt, hogy érezték, a nyír­bátori bukás az országos kisgazda­párt teljes bukását és felbomlását vonja maga után, Nánássy Imre dr. harca a józan reálpolitika mérkőzése volt a szavak bombasztjaival, Nem lehetett kétsé­ges ezek után a győzelem, ami Ná­nássy Imre dr. javára be is követ­kezett. A Nyirvidék Szabolcsi Hirlap szer­kesztőgégének kirakatában tegnap déltől kezdve állandóan ott olvas­hatta a közönség a választás mene­tének eredményeit és városszerte nagy érdeklődéssel szemlélték a Nánássy fölényét hirdető számokat. Déli eredmény: Nánássy dr. 1611 Hegymegi Kiss 1104 Délután 2 órakor: Nánássy dr. 2876 Hegymegi Kiss 2186 Délután fél 3 órakor: Nánássy dr. 3168 Hegymegi Kiss 2645 volt az eredmény, Hegymegi Kissék már két órakor elhagyták Szabolcsot és Debrecenbe autóztak, ahová azon­ban elkísérte végzetük. Itt ugyanis az Arany Bika előtt óriási táblán hirdették óráról órára a nyírbátori választási eredményt, amelynek döntő hatása volt a debreceni szavazásra is, az amúgy is ingadozó Eckhardt pártiak letették a fegyvert és el­hagyták a megtépett zászlót. Este a szavazatok végső megszámlálásából kitűnt Nánássy Imre dr. fölényes győzelme. A végső eredmény a kö­vetkező volt: Nánássy dr. 4499 Hegymegi Kiss 3088 szavazatot kapott és igy Nánássy Imre dr. 1411 szavazati többséggel nyerte a küzdelmet és nyerte el a jól megérdemelt mandátumot. A választás mindvégig a legna­gyobb fegyelemmel, példás rendben folyt le. Ennsk a példaszerű rend­nek a szatmári kisgazdapárt vezére Jékey László dr. adott elsősorban kifejezést a kővetkező szavakkal: Ilyen korrekt, nyugodt, igazságos, példásan tiszta választás még nem láttam. Mi nem csodálkozunk ezen a renden. Ez Szabolcs igazi arca, igazi lelkülete. A nyírbátori győzelem nagy örö­met keltett az igazságos ügy min­den hivének a lelkében és szerkesz­tőségünkben a késő estig derült ar­cai fogadták az eredményről szóló hireket. Nánássy Imre győzött s véle a reformpolitika döntő győzelmet aratott Szabolcsban, olyan győzel­met, amelynek jelentősége országos. Nyiregyháza félszázados múltja elevenedett meg a Nfiipariskola jubileumi ünnepén Vasárnap délelőtt 11 órakor ma­gasztos ünnep keretében hódolt a város szellemi előkelősége a Nőipar­iskolát alapitó, támogató, az iskola életében közreműködő nagyok em­lékének és ma is tartó munkásságá­nak, a szellemi javakat és kenyeret adó szociális célú, kiváló intéz­ményt létrehozó és fenntartó Jóté­kony Nőegyletnek, az iskola alapí­tásának félszázados ünnepén, a vá­rosháza zsúfolásig megtelt díszter­mében. Az érkezőket a Nőipariskola magyaros ízlésű formaruhás növen­dékei fogadták. Az elnöki emelvé­nyen színes virágcsokor, a teremben díszes közönség. Ott láttuk Szohor Pál polgármes­tert és feleségét, Vietórisz József dr, Margócsy Emil c. kir. főigazgatókat, Tesléry Károly dr. kir. tanfelügyelőt, Énekes János prelátust, Paulik János kir. kormányfőtanácsos, ig. lelkészt, Kovách Elek dr. ny. kir. közjegyzőt és feleségét, aki lelkes elnöknője a Nőipariskola felügyelő bizottságának, egyesületeink, iskoláink reprezentán­sait, a Nőipariskola volt növendé­keinek, barátainak, tisztelőinek im­pozáns seregét. Az elnöki emelvényen Sexty Ju­dit, az Általános Nőegylet, Kovách Elekné, Hartstein Sándorné, Kégly Szeréna, Trajtler Anna igazgatónő, VftROSI MOZGÓ Hétfőn és kedden Malcrancos dáma „Ez tőrtént ez éjjel" testvérfilmje "Előadások 5-7-9, vasárnap 2-4-6-8-10 órakor. § I Szohor Pál polgármester a Nőipar­iskola felügyelő bizottságának, tanári karának tagjai foglaltak helyet. A jubileumi ünnepséget Sexty Ju­dit elnök nyitotta meg. Az első szava az imás hála meghatódott fohásza volt a Gondviseléshez, aki sugalla­tot és erőt adott a Nőegyletnek a virágzó és áldást árasztó intézmény létrehozására. Kiemelte ai elnöknő, hogy a Nyíregyházi Jótékony Nőegy­let mindig szerencsés kézzel nyúlt a szociális kérdésekhez és mindig ott volt, ahol könnyeket kellett letö­rölni. Előbb az árvaházat létesítette, majd a Nőiparoskolát s hogy ez mi­lyen jótétemény volt, annak jele, hogy most itt olyan sokan megje­lentek. Sexty Judit azzal fejezte be megható szavait, hogy kérte a város közönségét, ne vonja meg jóindula­tú támogatását a Nőegylettől és a Nőipariskolától. Az elmúlt és most ünnepelt ötven év biztosíték rá, hogy az áldozat itt meghozza gyümölcsét. I Nfiipariskola ötven évéről számolt be ezután Trajtler Anna, az intézet kiváló igazgatónője. A Hiszekegy imája után ismertette az iskola történetét olyan bensőséges érzéssel, hogy szinte megidézte az elmúlt félszázadot, az iskolát alapí­tók fenkölt szellemét. Átsuhant az ünnepi teremben a mult minden szép­sége és nagysága Trajtler Anna meg­idéző szavainak varázsa alatt. A lel­kesedés szent buzgalma nem alud­hatott el — mondja — itt vannak közöttünk a régi alapítók. Nagyok voltak, nem ismertek aka dályt, a szent cél erőt adott, hogy segítsenek embertársaikon. 1885 ok­tóberében Kovách Gerőné elnöknő idejében kipirult arcú asszonyok vál­lalkoznak az uj feladatra és meg­alapítják a Nőipariskolát. A város kezdettől támogatja az iskolát, amely a felső leányiskola helyiségeiben kezd­te meg működését. Lelkes támoga­tója volt Leffler Sámuel, akinek ne­vét aranybetükkel irja fel az iskola történetirója. 1891-ben már díszoklevelet nyer az intézet a kecskeméti kiállításon 53 darab gyönyörű kézimunkával. Nagy lendülettel fejlődiK a Nőipar­iskola Kégly Szeréna tanári műkö­dése idején. A város intelligenciájá­nak leánygyermekei mind itt, a Nő­ipariskolában nyerik az életrevaló képzésüket. 1896-ban az országos kiállításon dicsőséget arat az iskola, nagy fel­tűnést kelt, a kormány figyelme is reá irányul és 1900 tói államsegélyt kap. Számos egyesület zászlója, sok művészi szépségű oltárteritő, úrasz­talteritő kerül ki az iskolából, igy az uj nyíregyházi r. kat. templomba is innen kerüinek az első kézimun­kák. Trajtler Anna hálásan, meleg és sokszor költői szárnyalású szavakban emlékezik meg Korányi Endréné, Básthy Barnáné elnöknőkről, Kovách Eleknéröl, aki 1904 óta páratlan ügy­szeretettel, nemes lelkének odaadó támogatásával irányítja, buzdítja az iskola munkáját. Az ünnepi terem­ben a szivek meghatódottságával száll az éljen a Nagyasszony felé, akinek olyan sokat köszön a jóté­konyság ügye. Majd adatok sokasága tárul fel a régi és a jelenben is működő taná­rokról, az intézet szervezetében be­álló változásokról és mély csendben, a szivek forró együttérzésével hang­íurAmia FILMSZÍNHÁZ TELEFON 11. SZ. Hétfő, kedd Budapesttel egyidőbenl A vadon szava hirü regénye filmen Főszerepben Clarc Qable és Loretta Young Előadások 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom